Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-30 / 151. szám
6 RÉGIÓ 2022. június 30. | www.ujszo.com A 30. lóvásárt tartották Patonyréten Sokan érkeztek lóháton a vásárra (A szerzó felvétele) SOMOGYI KATALIN Úgy igazából már nem cserélnek gazdát a lovak a patonyréti vásáron. Inkább csak nosztalgiázásról szól a rendezvény, na meg a hagyományőrzésről. PATONYRÉT Harmincadik alkalommal rendezték meg a híres patonyréti lóvásárt. Mára ugyan már veszített egykori csillogásából és hírnevéből, de a szervezők dicséretére legyen mondva, hogy a két, járvány uralta év kihagyása után nem adták fel, és ebben az évben újra megrendezték. A szervezés már januárban elkezdődött, hiszen nem kevés kötelezettséggel jár egy ilyen rendezvény, ennek ellenére pár héttel ezelőtt, a Felvidéki Vágta szervezői is ugyanezt a napot választották a vágta megrendezésére. így sikerült, hogy egymás konkurenciájává váltak ritka lovas programok a Csallóközben. Bár két teljesen különböző eseményről van szó, hangulatában, karakterében egyaránt. Ám ami közös bennük, az a lovak, a lovaglás szeretete. Eladó a lovam „Már csak Kontár Zoli bácsira való emlékezésként sem hagyhatjuk ki a lóvásárt. A szocializmus idején, amikor nem volt szokványos, hogy bárki is lovakat tartson, főleg nem csak úgy, kedvtelésből, ő már akkor egy tekintélyes ménes tulajdonosaként vált ismertté. Igaz, hogy az egyik fia zsoké volt a trencséni sportklubban, de voltak igás lovai is és igyekezett Csallóköz-szerte elhinteni a lovak iránti szeretetet” - emlékezik viszsza Flaska Leonard, Patonyrét polgármestere, majd folytatja: „Az első lóvásárok még olyan nagyon »igaziak« voltak. Akkortájt akár több mint 100 ló is összejött és valóban vásár volt, mert a lovak gazdát cseréltek. Ment a fogak, fülek, patkók, lábak, tüzetes ellenőrzése és szemtanúk emlékeznek arra, ahogyan egy-egy lóért tíz-, tizenötezer koronát is leszámoltak a vevők a gazdák kezébe.” Ez persze manapság már nem lehetséges, de azért az információk terjednek és mostanság is gyakori, hogy potenciálisan eladható lovak mutatkoznak be a patonyréti focipálya mellett. Nagyszarváról lóháton A legtöbben azonban a hangulat miatt jöttek és jönnek újra. A Nagyszarvai Big Horn Lovas Klub tagjai lóháton jöttek a réti utakon, szántóföldeken keresztül. „Ez egy életérzés. Aki egyszer átérzi a ló és ember közti kapcsolat erejét, már nem menekül, egy életre a rabjává válik. Minden évben itt vagyunk, mert ez hagyomány. Ez alkalommal is a vásár előtti napon érkeztünk, sátrat vertünk és tábortűznél főztük a vacsoránkat” - meséli Soóky Zoltán, a lovas klub tagja. Valóban nem egy poroszkáló lovassal és lovával lehetett ezen a napon Patonyrét környékén találkozni, akik mindannyian a vásárra igyekeztek. Mintegy 30 ló és lovasa jött össze Nagyszarváról, Jókáról, Felsőszeliből és természetesen a helyiek is, szinte mindenki lóháton érkezett. Hagyománytisztelet Eredetileg a helyi sportklub és focicsapat megsegítésére született a lóvásár ötlete, mára azonban fontos hagyományőrzéssé alakult. A néhai 100 ló részvétele nem valószínű, hogy még egyszer megismétlődik, de a hagyomány tisztelete kötelez és fontos összetartó ereje a kis falu közösségének. Ez alkaíommal is mindenki kivette a részét az előkészületekből, ezért is sikerült egy igazi, nem szokványos közösségi rendezvényt összehozni. Késő délután a legtöbb lovas hazaindult lovaival, de többen voltak, akiknek annyira megtetszett a hely hangulata, hogy sátrat vertek és lovaikkal együtt a réten éjszakáztak. Az egykor szebb időket is megélt érsekújvári kereskedelmi, majd ipari iskola patinás épületét benőtte a gaz és a környékén hajléktalanok tanyáznak (A szerző felvétele) Egykori iskolák épületeit adnák el SZÁZ ILDIKÓ Nyitra megye legutóbbi önkormányzati ülésén a testület döntött két feleslegessé vált épület eladásáról. ÉRSEKÚJVÁR/UDVARD Farkas Iván, Nyitra megye képviselője, a Szövetség frakcióvezetője beszámolt arról, hogy a megye vevőt keres az egykori kereskedelmi, majd ipari iskola épületére és az udvardi mezőgazdasági középiskolát is értékesítené. Több alkalommal számon kérték az érsekújvári lakosok a város vezetésén, miért nem foglalkozik az egykori kereskedelmi iskola vasútállomásnál lévő épületével, ahol hajléktalanok tanyáznak. Nehezményezték, hogy a vonatról leszálló, járási székhelyre érkező utasok elsőként ezzel az épülettel szembesülnek, ami cseppet sem tesz jót a város hírnevének. Az egykor domináns épület környékét felverte a gaz, idővel el kellett távolítani a kerítést is, amelyre a nagy viharban rádőlt egy fa. Udvarán a téli hónapokban meleg ételt osztottak a hajléktalanoknak. Az ipari iskola korábban több épületben működött a városban, ezek egyike volt a vasútállomásnál lévő ingatlan. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere több alkalommal is elmagyarázta a lakosoknak, hogy az épület további sorsáról a fenntartónak, Nyitra megyének kell végső döntést hozni. Ugyancsak feleslegessé vált Udvardon, közvetlenül a főút közelében lévő hatalmas oktatási komplexum, amelynek kollégiuma, iskolai konyhája és uszodája is volt. Versenyeket, szakmai napokat rendeztek a központban. A rohamosan csökkenő diáklétszám miatt a megye önkormányzata végül 2019- ben kénytelen volt bezárni az egykor népszerű és számos szakképzést kínáló iskolát. A két ingatlan eladásával, árával kapcsolatos tájékoztatást hamarosan feltüntetik Nyitra megye honlapján. > 4 dolog, amiért velünk könnyű új megrendelőket találni 3 perc alatt bárhonnan feladhatja hirdetését kiválaszthatja a megjelenés pontos dátumait 2 nap múlva a nyomtatott Uj Szóban 70 000 fizetőképes ember olvashatja raadasul tetszese szerinti ismétléssel UJSZO com írja be a keresőbe: ujszo.com/aprohirdetes-feladasa