Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-25 / 147. szám
Gyurász Marianna tárcája a Szalonban 13. oldal 2022. június 25., szombat, 16. évfolyam, 25. szám Lengyelország számára ez a háború olyan, mintha Oroszország őket támadta volna meg Interjú Mitrovits Miklós történésszel, polonistával A zóta, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, talán Lengyelország vállalta magára a legaktívabb szerepet Kelet-Közép-Európában, sőt, az egész Európai Unióban. Ezt a magatartást egyszerre jellemzi dinamika és pragmatizmus, valamint a kipróbált lengyel politikai és társadalmi mintákhoz való ragaszkodás. Lapunk számára Mitrovits Miklós polonista, az ELKH BTK Történettudományi Intézet és az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép- Európa Kutatóintézet tudományos főmunkatársa világította meg északi szomszédunk politikájának főbb mozgatórugóit. Varsó az orosz agresszió kezdete óta vérmesen kardoskodik a nyugati szövetségi rendszer mellett. Eközben az a negatív szerep, amelyet az Európai Unió szemében betöltött az elmúlt években, jelentősen módosulni látszik - még akkor is, ha az Európai Parlament nemiég úgy döntött, egyelőre nem tanácsolja a lengyel helyreállítási terv elfogadását. Mi volt az, ami ezt a folyamatot Lengyelország részéről felgyorsította? Mennyire játszott ebben szerepet a háború? A régiónk tekintetében abszolút fordulópontnak tartom február 24-ét. Maga a konfliktus 2014- ben robbant ki, amit a lengyelek, a baltiak, az ukránok, sőt, a románok is mindig háborúként kezeltek. Február 24-étől azonban egy új időszámítás lépett életbe, amikor nemcsak az úgynevezett szakadár területekre becsempészett orosz felszereléssel és külső pénzügyi támogatással működő fegyveresek harcoltak szórványosan ukrán haderővel, hanem Oroszország nyílt háborút indított Ukrajna ellen. Ebben a tekintetben új helyzet állt elő, ami új felállást eredményezett. Lengyelország az orosz állam nyugati irányú előrenyomulását mind földrajzi elhelyezkedése, mind történelmi tapasztalatai miatt mindig is abszolút elsőrendű veszélynek tartotta. Ez most be is következett. Innentől kezdve Lengyelország átkapcsolt egy másik üzemmódba, s azt mondhatja: megtörtént, amit mi mindig mondtunk, csak Európa és a partnereink nem hitték el. Ezt néhány héttel ezelőtt Andrzej Duda meg is fogalmazta a kijevi parlamentben. Űj helyzet van tehát, Lengyelország pedig ennek megfelelően politizál. Most mindegy, hogy mi volt a múltban, most a jelenlegi helyzetet kell kezelni. Ez egyúttal nagyon aktív külpolitikai szerepvállalást is eredményez a lengyelek számára. Pontosan hogyan? Egyértelmű, hogy Lengyelország magára vállalta Ukrajna képviseletét az Európai Unióban és a NATO-ban, s egyébként a világban - valamint az is, hogy ez most számukra olyan helyzet, mintha őket támadta volna meg Oroszország. Közben megvan a gazdasági, politikai és katonai súlyuk ahhoz, hogy érvényesítsék az érdekeiket. Az egyeden probléma az EU-val való konfliktus volt. Közel négy hónap elteltével látszik, hogy a lengyel kormány hajlandó a nagyobb célok elérése végett lemondani a kisebbekről. A nagyobb cél pedig Oroszország legyőzése a nyugateurópai és amerikai összefogással. Ebben Lengyelország kulcsszerepet akar játszani, s játszik is. Ehhez képest jóval kisebb cél, hogy békésen hogyan alakítják át a lengyel belpolitikai életet. Ez fontos kérdés volt február 24. előtt. Nem mondom, hogy most nem fontos, hogyan alakítja át a kormány a saját szája íze szerint a bírósági rendszert, amit szinte mindenki kritizál az EU-ban. De közel négy hónapnyi háborús időszak után úgy tűnik, a kormány belátta, erről a célról Lengyelország nyugodtan lemondhat, még ha nem is örökre. Az tehát, hogy enyhül a Varsó és az EU közti feszültség, annak tulajdonítható, hogy a lengyel politika rendkívül pragmatikusan felállította a célokat, s ezekhez rendeli hozzá az eszközöket. Varsóban megértették, hogy rendkívül nehéz úgy nagypolitikai szereplőnek tűnni, ha Lengyelország a játékszabályok betartása nélkül akarja érvényesíteni az érdekét az európai közösségben. Ezzel kapcsolatban mennyire törekszik Varsó arra, hogy növelje Lengyelország nemzetközi politikai súlyát az ukrajnai háború végkifejletétől fuggedenül? Még jóval a háború előtt történt, hogy Németország politikai tekintetben látványosan visszavonult a térségből - ahogyan Washington is, elsősorban az afganisztáni csúfos kivonulás következtében. Valószínűleg Vlagyimir Putyin is azt érezte, hogy itt a kedvező alkalom a háború megindítására, hiszen a nagyhatalmak láthatóan nem fordítanak akkora figyelmet a keletközép-európai régióra, mint korábban. Ez a politikai vákuum nemcsak az oroszok kezére játszott, hanem a lengyelekére is. Lengyelország a háború kitörése után azonnal magához ragadta a kezdeményezést. Tehette, mivel a németek egyszerűen tanácstalanok voltak, az új kormány nem tudta, mit kellene tennie ebben a régióban. Mindez valószínűleg egészen máshogy festene, ha még mindig Angela Merkel lenne a német kancellár. Ráadásul a háború alakulása s a példátlan nyugati szolidaritás következtében a konfliktus elhúzódott, az oroszok nem érik el eredeti céljaikat, mi több, Svédország és Finnország is bejelentette a NATO-hoz való csadakozási igényét, ami súlyos vereség az oroszok számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egész régió katonai, politika súlypontja eltolódik északra. Tehát amíg mi szerettük V4-es szemmel nézni a régiót, addig a súlypont most a lengyelek, a baltiak és a skandinávok területére helyeződik át. Ennek ráadásul komoly történeti előzményei vannak, amit szintén nehéz meglátni a V4-ek felől. Igen. Emellett folyamatosan, évszázadokon keresztül északi háborúkról beszélhetünk Abból a szempontból viszont újszerű a dolog, hogy most nem háborús konfliktusban állnak egymással az északi államok, hanem példádan összefogás szemtanúi lehetünk. Azt gondolom, Lengyelország felismerte az új geopolitikai helyzet jelentőségét, s élni kíván a lehetőséggel. Nevezhető ez akkor lengyel szempontból egyfajta „geopolitikai konjunktúrának’? Abszolút annak nevezném: ez egy súlypont-áthelyeződés, ami Lengyelország számára kedvező. Mi például Magyarországról vagy Szlovákiából nézve kevéssé szoktuk érezni, hogy Lengyelország tengeri ország - lehetne akár tengeri hatalom is. Tehát a jövőben ezek az északi országok fogják játszani a főszerepet a régió életében. Itt hozzátenném: bármilyen Ukrajna marad is a háború végére, akár egy békekötés vagy egy lehetséges tűzszünet, akár egy patthelyzet következtében, az látszik, hogy Lengyelország a lehető legszorosabban együtt akar majd működni vele. Megemlítenék egy másik szálat is: a Három Tenger Kezdeményezés rigai csúcstalálkozója előtt vagyunk (ez június 20-21-én lesz, az interjú június 14-én készült - a szerk. megj.). A lengyel államfő bejelentette, hogy szeremé Ukrajnát bevonni ebbe a kezdeményezésbe. Ez szerintem szintén erősíteni fogja a súlypont áthelyeződését - ami, be kell látni, némiképpen kárára lesz a délebbre fekvő kisebb államoknak. Ha a lengyel belpolitikát veszszülc az utóbbi hónapokban a rivális pártok vezetőitől több nyilatkozatot is hallottunk arról, hogy a köztük feszülő ellentéteket most félreteszik. Mennyire enyhülhetnek ténylegesen ezek az egyébként rendkívül éles konfliktusok a háború hatására? Lengyelországban az ukrán helyzet időről időre egyesítette a társadalmat és a politikai elitet is. Ez így volt a 2004-es narancsos forradalom, valamint a 2014-es krími annexió idején - s így van most is. Nem nagyon folyik arról vita a fősodorba tartozó politikai erők között, a társadalom döntő többségét is beleértve, hogy Lengyelország szuverenitására és fiiggedenségére veszélyt jelent az orosz előrenyomulás. Tehát minden esetben, amikor Ukrajnában valamiféle orosz beavatkozás történik, a lengyel társadalom egységesül ebben a kérdésben, szolidáris Ukrajnával, és egyértelműen annak nyugati orientációját támogatja, illetve azokat az ukrán politikai erőket, amelyek ebben érdekeltek. Most is ezt látjuk, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a lengyel politikai megosztottság bármilyen más kérdésben - sőt, ahogy látjuk az abortusz további szigorításáról szóló vitáknál vagy az Európai Unióval való konfliktusban, ezek az ellentétek továbbra is fennállnak. A közvélemény-kutatások viszont azt mutatják, hogy a*politikai pártok között és a társadalomban sincs nagy nézetkülönbség a kérdésben, hogy helyes-e az, amit a lengyel kormány az ukrán ügyben képvisel. Viszont amikor arra kérdeznek rá, hogy kire szavazna, ha jövő vasárnap kéne választani, akkor ebből szinte semmit sem profitál a kormánypárt. Nagyon érdekes, hogy amíg a társadalom hozzávetőleg 70%-a egyetért az Ukrajna-politikával, addig a koalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) népszerűsége 30-32%-on áll. Azt egyébként nem tartom kizártnak, hogy Andrzej Duda államfőként személyesen profitál ebből a helyzetből, s ő ezt szerintem meg is próbálja tudatosan kihasználni, de ez az ő személyes népszerűségére érvényes — amihez hozzájárul az a tény is, hogy az ellenzéknek jelenleg nincs államfőjelöltje. ►
