Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-06 / 80. szám
NAGYÍTÁS 101 2022: április 6. | www.ujszo.com Szűk pallón a szakadékok fölött Bara Zoltán: „Szlovákia is természetes része a világgazdaságnak, így bennünket sem kerülnek el az olyan egyre inkább tornyosuló gondok, mint a kőolaj- és gázimport kényes kérdése, vagy például a meredek árvágta" MIKLÓSI PÉTER A Kreml február vége óta tartó háborúja nemcsak az emberiessóg elleni gaztett, hanem a bókós világ kereskedelmi, gazdasági útjait is járhatatlanná tette. Hogy ennek szakadókai fölött pallóhídon araszolva csak rossz ós rosszabb forgatókönyvek vannak-e, azt Bara Zoltán elemzővel feszegettük. Az ENSZ és más nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnék: ma nem az a kérdés, hogy a globális sokk után gazdasági krízis lesz-e, hanem mekkora! Megsaccolná a nyakunkba szakadó válság várható súlyát? Tényleg egy komoly és általános gazdasági válság időszakába fordultunk. Már az ukrajnai háború előtt világszerte érezhető volt a konjunktúra alábbhagyása, és a fejlett gazdaságokban is megjelent az erős inflációs nyomás. Az energiák árának és piacának mostani megbolydulása pedig természetszerűen a teljes gazdasági szektorra, enyhén szólva is, rossz hatással van. Ebben a kedvezőtlen gazdasági környezetben, szerintem, a 2008-as krízishez mérhető válság elé nézünk, bár ez most más dimenziókban jelentkezik. Viszont egy olyan helyzetben, amikor az utóbbi két évben a pandémia már megingatta a termelés egyensúlyait, megtörte az ellátási láncokat, elbizonytalanította a kereskedelmet, és számos tekintetben kibillentette bevált globális formáiból a világgazdaság egészét. Eszerint Putyin háborújával a szó eredeti értelmében lőttek a békés évtizedek kereskedelmi-üzleti-gazdasági együttműködésének. Tévesen hittük, hogy annak haszna a Kreml elemi érdeke is? Mind az élet gazdasági beágyazódottságának dolgában, mind politikailag a mindennapi létünk mára valóban nagyon egymásra utalt világgá fejlődött. Sőt, a gazdaság meg a politika két egymástól elválaszthatatlan közlekedőedénnyé vált. Közben szinte mindenki elfelejtette, hogy a nagyhatalmak igazi konfliktusokba is keveredhetnek egymással, ami ilyen élesen, mint most, nem fordult elő a második világháború óta. Az 1945 utáni világrend következményeinek szerkezete, annak vélt kiegyensúlyozottsága ellenére több évtizede az eresztékeiben recseg-ropog. Bizonyára Moszkvában is mérlegelték a másfél hónapja indított Ukrajna elleni invázió gazdasági következményeit, hiszen a gazdasági büntetőintézkedésekkel már a Krím 2014-es annektálása óta megvannak a tapasztalataik. Ezek a mostani szankciók viszont a korábbiaknál jóval keményebbek, valóban szigorúak és mélyrehatóak. Döntő fontosságú ágazatokat érintenek. így ezúttal kaphat ugyan mélyütést az orosz gazdaság, de amíg nem kell meghatározó mértékben mérsékelnie a fő energiahordozók exportját, addig nehéz lesz rajta igazi fogást találni. Ahogyan azt szintén látni kell, hogy meg-megszorítani igen, de teljesen elszigetelni a világtól ma már egyetlen országot sem lehet. Viszont az a kritika sem légből kapott érv, hogy az oroszországi gáz és kőolaj importjával Putyin területszerzési háborúját pénzeljük. Mi is, más országok is. Persze, az elvi-erkölcsi dilemma fonákja, hogy egyik importország sem hagyhatja bedőlni a saját gazdaságát. Ez tehát 2022 kora tavaszán a „huszonkettes” csapdája? Egyrészt ez tényleg csapda, másrészt azonban az egész világ mára globalizált piaccá vált. így nem lehet belőle maradandón kiszakítani egyes részeket, vagy akár csak porciózni a láncolatok és hálózatok különféle elemeit. Igaz, amíg Trump kereskedelmi háborút, Putyin most konkrét háborút indított. Ez utóbbinak gazdasági következménye, hogy a Nyugat jóformán berekesztette az oroszországi kereskedelmét, illetve a biztonságosabb energiagazdálkodás gyors fejlesztésétől a fegyvergyártásig újragondolja és átállítja gazdaságának egész szerkezetét. Mindez azonban mit sem változtat azon, hogy a modern ipar és gazdaságfejlesztés elképzelhetetlen a kőolaj, a gáz, a fémek, az atomerőművek fűtőelemei, meg más egyéb forrás nélkül. Oroszországot viszont a másfél hónapja indított - és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által sem legitimált — támadó háború nyűgén kívül már régen az is sajátos csapdahelyzetben tartja, hogy a gazdaságát pusztán a nyersanyag- és energiaexportra építi. Az ugyanis alapvetően hibás szemlélet, hogy valós gazdasági teljesítőképessége a nyersanyagok árfolyamától függ ahelyett, hogy gazdag energiaforrásainak „Made in Russia” védjegyű termékeit értékesítve igyekezne gazdagabb országgá válni. Jelenleg cirka tíz év gazdasági helyben járás után ezt a toporgást fogják tovább fokozni a súlyos szankciók. E gazdasági intézkedésekkel féken tarthatók Putyin imperiális törekvései? Amit egyébként Oroszország a történelme során mindig szívesen űzött!... Nem is véletlenül a világ egyik legnagyobb állama 17 millió négyzetkilométeren. Végtére is: gazdasági szankciókkal lehet háborút nyerni tankok meg bombák, rakétaágyúk ellen? Maga_ a háború mégoly kemény szankciókkal sem állítható meg, de rövid távon elérhető velük a humanitárius folyosók megnyitása, a rövidebb-hosszabb fegyvernyugvások időszaka, a béketárgyalások reménye. És egykettőre társadalmilag az, hogy az orosz lakosság zöme érezni kezdi azt, amit az oligarchák épp a szankciók révén már ma is éreznek. Hogy nem stagnálni, hanem számottevően csökkenni fog a megszokott életszínvonal. Az a nívó, amit az ország az ezredfordulótól 2011—2012-ig egyszer már elért. Oroszország előbb-utóbb visszacsúszhat arra a szintre, amelyen az 1980-as esztendők végén és a kilencvenes évek elején vergődött. Hiszen a több évtizedes szovjethatalom sem azért esett szét, mert a Szovjetunió katonailag elvesztette volna a hosszas hidegháborút, hanem gazdaságilag vérzett el. Putyin ezzel a támadó háborúval öngyilkosságba küldi/küldte saját országának amúgy is sérülékeny gazdaságát? Gondolom, egy teljes káoszba forduló Oroszország senkinek sem érdeke. Az talán még veszélyesebb lenne, mint egy putyini. Meg hát a 140 milliós orosz piac ha távolról sem meghatározó, de azért érzékelhető része a világgazdaságnak. Igazán hosszú távon senkinek sem jó, hogy ez a szegmens globálisan kivonuljon a világgazdaság eddig kialakult szerkezetéből. Józanul inkább azt kell látni, hogy most ugyan jókora szakadék hasadt a világkereskedelem élesen szembenálló pólusai között, de majd túljutva annak mélységein, nyilván Kína, India vagy Oroszország is dollár- és amerikai mintára rút sem nyerni a tervei szerint, tartósan katonai hatalmát sem fenntartani, hiszen az orosz hadsereg nimbusza most jócskán megkopott. Pedig Oroszország a GPD-jének négy-öt százalékát, évente 40-60 milliárd dollárt költ fegyverkezésre. Az Egyesült Államok csak 2-2,5 százalékot, ami nagyságrendileg viszont így is 800 milliárd. És ez csak az USA, nem a teljes NATO! Ennek hosszabb távon is megvan/meglesz a hatása, mert Oroszország fegyverarzenáljának korszerűsítése szintén csikorog. A rubel alapú fizetési rendszer tehát nem életszerű igény, és pusztán arra jó, hogy most zavart akarjon okozni a szigorú banki és pénzügyi szankciók fenntartásában. (Somogyi Tibor felvétele) tőzsde alapúvá szeretné tenni a gazdaságát. Ez, illetve a világ globális gazdasági összefonódottsága tehát a jó hír; a rossz hír viszont az, hogy elszabadulhatnak az indulatok, amit Putyin agressziója bizonyít, még ha gazdasági értelemben nincs is egyéb mozgástere. Mentsvárként mennyire életszerű a rubel alapú fizetési rendszer forszírozása? Vagy ez csak dafke és dacpörkölt? Nehéz Oroszországot valóban meggyőző gazdasági hatalomnak tekinteni. Láthatóan nem tud hábo-Putyin nem tudatosítja, hogy miközben ő a kilencvenes évek derekától hatalomban van, a világ megváltozott? Oroszország nem egy működő demokrácia, ahol hiteles választások vannak, ahol jogállamiság, szabad sajtó és szólásszabadság van. És hogy ott kifejlődne a demokrácia, abban senki sem bízik, hiszen az orosz vezetésen ilyen irányú társadalmi nyomás sincs. Ami ezen talán segíthet, ha az emberek hamarosan látni fogják, ahogyan hullazsákokban hozzák haza az Ukrajnában elesett orosz katonákat. Ez nemcsak kínosan nyomasztó, hanem egy autokrata országban is óriási lélektani hatással bír. Még ha Oroszországban akár egészen a cári időktől kezdődően Sztálinon át az emberveszteségmind a mai napig ott él az emberek kalkulusában. Szergej Lukasevszkij, a moszkvai Szaharov Központ volt vezetője szerint Putyin rendszere vagy öszszeomlik, vagy vakon bízva Kínában annak szatellitjévé válik. Putyin ebben sem bízhat vakon, mert ez nem egy természetes és elveken nyugvó szövetség. „Csak” gazdaságilag válhat függővé Kínától. Persze, ez a háború is rátehet egy lapáttal a közeledés realitására, amit Kína gazdaságilag erőteljesen ki is fog használni. Vélhetően stratégiai megállapodásokat kötnek majd. Van egy nagyon hosszú közös határszakaszuk is, ahol pár millió orosz és több százmillió kínai él. Kínának ráadásul roppant szüksége van az ott kifejthető rengeteg nyersanyagra. Oroszország így ha nem is Kína szatellitje, de annak alkalmazkodni kénytelen juniorpartnere lesz. Valószínűleg a Nyugat szintén jelentős tandíjat fizet azért, hogy más alapokon kell újraépítenie gazdasági létképességeinek forrásait és támaszait. Az Európai Unió a német gazdaság által vezérelt piac, amelynek alapelve, hogy a békét és ä biztonságot a NATO szavatolja, gazdaságilag pedig az ipart, a kereskedelmet, a szolgáltatásokat kell fejleszteni. Egy korábban elhatározott döntéssel és belpolitikai nyomásra leállítja az atomerőműveit, ezért a megújuló energiákra való átállásig az orosz gázra is szüksége van. Ezt a jelenlegi helyzetet már csak átmeneti időszaknak tartja, közben az arról való lekapcsolódás egyik hétről a másikra megoldhatatlan feladata már határozott folyamatban van. Természetes, hogy a gazdasági bajok Szlovákiát sem kerülik el. A Heger-kormány megfelelő intézkedésekkel próbál úrrá lenni a háború súlyosbította gazdasági helyzet káoszán? Láthatóan vannak erre vonatkozó kísérletek, de mert Szlovákia is természetes része a világgazdaságnak, bennünket sem kerülnek el az olyan egyre inkább tornyosuló gondok, mint a kőolaj- és gázimport kényes kérdése, vagy például az árvágta. Annak hatását a nyugat-európai életszínvonal könnyebben tudja elviselni, mint egy kevésbé jómódú állam. Van, aki árstopot vezet be, úgy mérsékli az inflációt, noha választások táján emögött kitetszik a politikai szándék; hosszú távon pedig nem lehet vele megoldani semmit. Maradjon hát kulcskérdésnek: valóban a csillagokig szökhetnek itt az árak? Biztos, hogy jelentős áremelkedés lesz, bár az euróövezet - a nemzeti valuták kilengéseitől eltérően - ebben az időszakban bizonyos fokú védelmet ad. Ami pedig előre mutató, hogy az Európai Unió gazdasági közösség is, ahol a közös pénz, a közös kül- és energiapolitika az általános áremelkedésre tényleges fékező hatással lehet. Egy-egy országnak külön-külön erre nincs ereje.
