Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-26 / 95. szám
www.ujszo.coml 2022. április 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Virágozzék a kultúra! Szeressük a művészeket! Rajtunk múlik, meddig lesz egyáltalán kulturális élet ebben az országban, Illetve az összes többiben Menekültek közöttünk VATAŐŐIN PÉTER JUHÁSZ KATALIN anaszkodnak a rendezvényszervezők, hogy a friss maszknélküliség és a baráti jegyárak dacára sem tudnak közönséget verbuválni. Lasszóval sem. Ez persze képletesen értendő (vagyis nem szó szerint - kedves kommentelőink kedvéért jobb, ha tisztázzuk, mert a végén még fizikai erőszakot kiáltanak). A színházakban, koncerteken, mozikban, kiállításokon sokkal kevesebben nyüzsögnek, mint a Covid előtti időkben. Az illetékes szótárkészítő nyelvészeknek ezennel javaslom meghonosítani c. e. i. rövidítést - az i. e. (időszámításunk előtt) mintájára. De szerintem már meg is honosították, vagy legalábbis napirenden van. Hiszen többé semmi sem lesz a régi, vagy optimistábban fogalmazva: sokáig fog tartani, amíg az emberiség visszaszokik a rendezvényekre. Es ki tudja, lesz e pénzük jegyet venni valamennyi őket érdeklő programra? Ha a vírus velünk marad az idők végezetéig - ami a klímaválságot elnézve nem is tűnik olyan hosszú időnek akkor számolnunk kell a folyamatos veszéllyel. Azzal, hogy megfertőződhetünk, ha épp egy lappangó vírushordozó mellé szól ajegyünk, vagy ha közvetlenül utána fogunk meg egy kilincset, széktámlát, vécéülőkét. Mivel a lakosság fele nem hajlandó beoltatni magát és most már bárki bárhová mehet maszk nélkül, komoly esély mutatkozik rá, hogy hosszan tartó fertőzésveszéllyel kell szembenéznünk. Ezért nem csodálkozom a félig üres nézőterek láttán. Olyan színházról is tudok, ahol a múlt heti, háromnegyed házas premiert követő előadáson tizenhét fizető néző előtt játszott a társulat. Népszerű zenészek menedzserei, kétségbeesett ügynökök, marketingesek, szervezők ostromolnak engem, hogy népszerűsítsem a programjaikat lapunkban, mert ha nem sikerül legalább nullszaldósra kihozniuk az adott rendezvényt, rámegy a gatyájuk. Ráadásul az elmúlt két évben felgyülemlett elmaradásokat mindenki most igyekszik pótolni. Durvábban fogalmazva: letudni végre. Lehetőleg úgy, hogy legalább az előkészületekbe befektetett összeg visszajöjjön, ha már komolyabb nyereségre nem lehet számítani. Egymást érik a kulturális rendezvények, a művészek boldogan nézegetik a naptárukat, amely kezd betelni, mint a régi szép időkben. Jegyeket eladni azonban nem könnyű, hiszen a fogyasztók mára megszokták, hogy ingyen kapják a művészetet, és legtöbbször el sem kell mozdulniuk érte a monitor elől. Ha meg mégis méltóztatnak kimozdulni, akkor ne kérjenek már pénzt tőlük azért, mert megnéznek valamit. Kedves nézők, hallgatók, mulatni, borzongani vágyók! Tisztelettel emlékeztetném önöket arra, hogy a kultúra nem ingyen van. Sok ember sokat dolgozik azért, hogy egy-egy produkció létrejöjjön. Gyakran egészségüket is kockáztatva próbálnak, utaznak, gürcölnek. Támogassuk őket jelenlétünkkel és becsüljük meg a munkájukat azzal, hogy nem káromkodunk hangosan a jegyárakat látva. Tudatosítsuk, hogy nehéz időket élünk, mindennek megy fel az ára, és nem tudjuk, mit hoz a jövő, meddig lesz egyáltalán kulturális élet ebben az országban, illetve az összes többiben. Szóval szeressük a művészeket. Tudom, hogy ez hülyén hangzik, de tényleg csak így rázódhat vissza a kulturális élet a régi kerékvágás... helyett valami új sztrádára, amelyről még nem tudjuk, hová visz, de mindenképp jobban járunk, mintha az árokban várnánk az autómentőket. A balkonról nézem őket. Két magyar és egy ukrán fiú focizik. Hogy utóbbi pontosan honnan érkezett a lakótelepre, nem tudni, az viszont biztos, hogy magyarul egy szót sem tud, ahogy két társa sem fog ukránul megszólalni. Nem mintha ez bármilyen gondot jelentene nekik. 10 év körüliek lehetnek. A kapuvá avanzsált szőnyegporoló állványnál egymást váltja a három fiú, s meglepően hatékonyan intézik el egymás között a labda rúgásának dolgát. A feltartott hüvelykujj, a taps vagy a különféle pantomimmozdulatok pillanatok alatt hidalják át és szüntetik meg a magyar és az ukrán nyelv között tátongó űrt. Sőt, a rendhagyó kommunikáció sikeressége mintha még lelkesebbé tenné őket, mint rendesen, amikor egynyelvű a gyerekcsapat. Vigyorognak. Voltaképpen csak ennyi az egész, nem? A kölcsönös szándék és a (messze nem gyermeki értelemben vett) játékra való nyitottság. Hogyan fest azonban a „mi” oldalunk általánosan? A jó szándék, úgy tűnik, máshol is megvan, Szlovákiában és Magyarországon is sokan siettek ukrajnai társaink segitségére. Úgy tűnik viszont, a „mostani” és hozzánk „közeli” menekültek sem kerülhetik el az idegengyűlölet légkörét. A szlovák rendőrség már nem egy hoaxot volt kénytelen cáfolni az elmúlt hetekben. Legutóbb például azt, hogy a szlovák állampolgár az ukránokkal szemben „másodrangú” ember a pozsonyi vasútállomáson, miközben csak annyiról van szó, hogy utóbbiaknak egy külön várótermet jelöltek ki az illetékesek. Mi több, április elején nyomozást indítottak egy szviti vállalkozó ellen, aki boltjából megpróbálta kitiltani az ukrán menekülteket. Hogy miért? Mert attól tartott, hogy HIV-vírust, tuberkolózist és „satöbbit” terjesztenek. Számára nem volt gond az emlegetett nyelvi szakadék sem, a vásárlókkal ukrán felirat segítségével tudatta a házi szabályt. Ha ez mind nem volna elég, érkeztek már hírek arról is, hogy nem minden játszótéren fogadják kedvesen az ukrán gyerekeket, s noha ezek csak elszórt esetek, talán nem túlzás azt mondani, hogy egy is sok belőlük. Az embernek nem tud nem eszébe jutni a 2015-ös menekültválság. Sőt, afgán vagy iraki menekültekkel idestova 20 éve találkozhatunk Dél-Szlovákiában is, bőven volt tehát idő szembesülnünk azzal, hogy mennyire csavaros dolog is a kényszermigráció. Érdemes feltenni a kérdést, hogy az elmúlt két évtized, leginkább pedig a hátunk mögött hagyott hét év mennyiben tette a társadalmunkat ilyen téren úgy együttérzővé, hogy közben nem táplál illúziókat sem a kényszermigráció természetéről? A főleg szélsőjobb populista hangok igen népszerűek úgy Szlovákiában, mint Magyarországon, a „migránsellenességgel” adott esetben nagyot lehet kaszálni a politikai piacon. Az ukrajnai menekültek társadalmi, kulturális és földrajzi „közelsége” ugyan kevésbé élezi ki a helyzetet, mint 2015-ben, a jelenségek között azonban továbbra is van olyan, amit bátran nevezhetünk nyugtalanítónak. Másfelől úgy tűnik, a kényszermigrációról folyamatosan halmozódó, tudományos alappal bíró tudásunk - ideértve a menedékkeresők nyugati integrációjának fentjeit és lentjeit - mintha nem igazán tudná áttörni a közvélemény ingerküszöbét, s csak keveseket érdekel igazán. S mindez úgy áll fenn, hogy közben olyan kontinentális és globális válságokat élünk át vagy várunk a 21. században, amelyek milliókat kényszeríthetnek mozgásra... Hogy a lakótelepen játszó három fiú majd milyen felnőtt, 21. századi állampolgár és szavazó lesz, arról kár találgatni. Ám a szőnyegporoló állványnál lejátszott meccs aligha tartható rossz belépőnek. FIGYELŐ lóra vett egy békeszerződést. Ám miután kiderült a bucsai vérengzés és Zelenszkij ukrán elnök háborús bűnökkel vádolta meg, a tárgyalások nem folytatódtak, majd az orosz flotta zászlóshajója, a Moszkva elsüllyesztése után dühös lett. A Moszkva elvesztése után már nem akar semmit aláírni, mert nem nézhet ki győztesként, amíg nem szerez területeket. (portfolio) Putyin egyáltalán nem akar megegyezni A Financial Times három olyan embertől szerzett információkat, akik az elmúlt időben beszéltek Vlagyimir Putyinnal. Egybehangzó közlésük szerint az orosz elnök a múlt hónapban elszenvedett orosz vereségek után komolyan fonto-2113 milliárd: soha nem költöttek még ennyit fegyverkezésre Fegyverekre és haditechnikai kutatásra tavaly fordítottak először 2000 milliárd dollárnál többet a világ országai. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentése alapján a listát továbbra is az Egyesült Államok vezeti. A kimutatás szerint a globális katonai kiadások 2021-ben az előző évhez képest 0,7 százalékkal, 2113 milliárd dolláros rekordra emelkedtek. Sorozatban immár hetedik éve emelkednek. „Még a világjárvány gazdasági következményei közepette is csúcsot döntöttek” - mondta Diego Lopes da Silva, a SIPRI kutatója. Az infláció miatt a növekedés lassult ugyan, de az inflációt figyelmen kívül hagyva 6,1%-os lenne. Bár az amerikai katonai kiadások 1,4%-kal csökkentek, a 801 milliárd dolláros költség így is nagyobb, mint a 10 legtöbbet költő ország közül a többi kilencé együtt. Az USA elsősorban kutatásra és fejlesztésre összpontosított. A katonai kiadásokra legtöbbet fordító öt ország, az USA, Kína, India, az Egyesült Királyság és Oroszország együtt a globális kiadások 62 százalékát adta. Kína nagy léptekkel zárkózik fel: 2021-es katonai kiadásai 4,7 százalékkal 293 milliárd dollárra emelkedtek - ez becslés a SIPRI részéről. A háborúra felkészülő Oroszország kiadásai 2,9%-kal 65,9 milliárd dollárra nőttek, ami a bruttó hazai termék 4,1%-a. Moszkva nagy bevételre tett szert a fosszilis energiahordozókból: „a magas olaj- és gázbevételek segítettek Oroszországnak növelni katonai kiadásait”. 2016 és 2019 között az orosz kiadások csökkentek az alacsony energiaárak és a Krím annektálása utáni szankciók miatt, de azóta évente emelkedtek. A Krím 2014-es elvesztése óta Ukrajna 72%-kal növelte katonai kiadásait. Tavaly viszont a becslések szerint kiadásai 8,5%-kal, 5,9 milliárd dollárra, a GDP 3,2%-ára csökkentek. A katonai kiadásokról publikált rendszeres éves SIPRI-jelentés a legátfogóbb felmérés. A kutatóintézet a kormányzati adatokra, valamint más forrásokra és statisztikákra támaszkodva állítja össze jelentését, ami így rendszerint el is tér az egyes országok hivatalos adataitól. Az összegzés tartalmazza a személyzetre és a katonai kutatásra költött pénzt is. (MTI)
