Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2022-04-02 / 77. szám

www.ujszo.coml 2022. április 2.

SZOMBATI VENDÉG

9

Visszajött végre a játékkedve

Benedek Miklós: „Ahogy fordult az élet, a politika, a kultúra, úgy módosult a Budapest Orfeum szövege is..."

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Nem játszik annyit, mint régen, de nem is vágyik többre. Most éppen Aldo Nicolej darabja, a Hárman a pádon a nagy öröme. Magányosan élő, az emlékein merengő, kicsit morózus úriember Benedek Miklós - de csak a színpadon.

Budai háza közelében, egy kávézóban velem szemben ülve is merít néhány emléket a múlt kútjából, de sem a belső magány, sem a megkeseredettség jeleit nem látom rajta. Pedig nem is olyan régen szakmailag is megtörtnek tűnt, nem csak magánemberként. „A kettő együtt jár - jegyzi meg halkan, majd gyorsan hozzáteszi: - Egyszerűen nem volt kedvem játszani.”

De már van. Olyan feladatok elé állították ugyanis, amelyeket szívesen fogadott. Egri Mártával és Gálvölgyi Jánossal ülni a pádon egyébként is felemelő élmény számára, még akkor is, ha sok a szöveg, és végig színen vannak. Ezekben a hetekben pedig Boguslawski szerepére készül Spiró György darabjában, Az imposztorban, a József Attila Színházban.

Mindjárt itt a tavasz, és még mindig szép barna az arca.

Valószínű, hogy nyárról maradt.

Tenger vagy kertes ház?

Az utóbbi. Fent lakunk a hegyen. Igazi pesti pasas voltam. Sose gondoltam, hogy egyszer átköltözöm Budára. De az én Tibor fiam kapott egy lehetőséget, felépítettük ezt a házat, és együtt laktunk. Panni, a felesége az unokáinkkal ma is velünk lakik, az emeleten. Nyáron, jó időben a kertben ülök, sokat olvasok. Nem napozok, de olyan a bőröm, hogy rögtön megbámul. Az utazás már nem nagyon vonz. A Katona József Színházzal a fél világot bejártuk annak idején. Csodálatos helyeken voltunk. Még Hongkongba is eljutottunk. Izrael, Anglia, Skandinávia... turnéztunk eleget. New Yorkban a feleségemmel és a kisebbik fiammal voltunk jó pár évvel ezelőtt. Az nagyon kellemes út volt. A nejem akar még egyszer elmenni Amerikába, de majd a másik oldalra. Az utazás sokszor fárasztó. Kétszer vendégszerepeltünk Ausztráliában. Huszonhárom óra repülés. Az kemény. Megdagad az ember lába. Amikor először voltunk, az újdonság volt. Másodszorra már nem. Caracasba is meghívtak bennünket. Az is elég messze van. De Sydney még messzebb.

Előfordult, hogy valahol nem érezte jól magát?

Nincs olyan hely. Egyszer Amszterdamban nagyon pici szobát kaptam a szállodában. Mint egy lyuk, úgy nézett ki. Dosztojevszkijnél olvas ilyenről az ember.

„Mór tiszta Tibor. Megdöbbentő a hasonlóság..

(Somogyi Tibor felvétele)

Hárman a pádon: Benedek Miklós, Egri Márta és Gálvölgyi János

Feljegyzések az egérlyukból.

Maga a szálloda szép volt, a falift is gyönyörű, csak a szoba, az volt borzasztó. Még zuhanyozni sem lehetett benne. Másnap lementem reggelizni, panaszomat hallva Végvári Tamás szó nélkül átadta a kulcsát, hogy menjek hozzá mosakodni. Aztán kaptam másik szobát. De ez a Básti Julival is megesett. Visított, amikor meglátta, hova rakták. Az egész társulat kitódult a folyosóra, hogy mi van? Csúnya helyre nézett a szobája. Ilyenek voltak. De ma már ezek is megmosolyogtató emlékek.

Tizenhat év köti a Katona József Színházhoz. Onnan szerződött a Nemzetibe. Most már évek óta szabadon játszik különböző helyeken.

Ha lenne olyan társulat, mint a KaMég valami...

Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt, Albert, a fiatalabb fiú rendezőasszisztens. „Én több vagyok, mint az apám, és kevesebb, mint a fiam" - mondja Benedek Miklós. Színész volt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész édesapja is, aki ötvenkét évesen önkezével vetett véget az életének. Benedek Miklós nem titkolja: a történtek miatt az elmúlástól fél a leginkább.

tona volt, ma is leszerződnék néhány évre. A kezdeti hét-nyolc esztendő volt a legszebb. Hűséges típus vagyok. Kezembe került múltkor a Katona József Színház első társulati fotója 1981- ből. Vagy húsz halottat számoltam össze. Major Tamás, Helyey László, Balkay Géza, Végvári Tamás, Vajda László, Hollósi Frigyes, az ügyelő, a díszlettervező... sokan mentek el.

Szacsvay Lászlóval színházi ikertestvérek voltak a Katona József Színházban.

Más színházakból is vannak jó kapcsolataim. Dengyel Ivánnal, Vári Évával. De amióta járvány van, inkább csak telefonon beszélünk. Akik elmentek, naponta eszembe jutnak. Erősek az emlékek. Bennem vannak nagyon. Hollósi Fricivel, Végvári Tamással és Szacsvay Lacival nagyon erős társaságunk volt. Meghívtunk néha egy-egy kollégát, Blaskó Pétert, Sinkó Lacit, és beültünk egy étterembe. Végvári nagy gurman volt, ismerte a jó helyeket. Mi voltunk a Fehér Holló Társaság, időnként együtt vacsoráztunk. Sok minden összekötött bennünket. Szomorú, hogy sokan ilyen hamar elmentek.

Szacsvay Lászlóval és Császár Angélával volt egy legendás előa(Képarchívum)

dásuk, a Budapest Orfeum. Azzal is sokat utaztak.

Angélával nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Szacsvay Lacit szerencsére nem érdekli annyira a politika. O nem szól bele ilyesmibe. Pedig neki is megvan a véleménye, tudom.

De az Orfeum még ma is remek előadásként futhatna.

Kérik is sokan, hogy újítsam fel, vagy rendezzem meg másoknak. Vagy hogy álljunk össze újra, írjuk át egy kicsit. Soha nem mentem bele. Egyrészt tíz évig játszottuk. Nem szerettem volna „búcsúkoncertet” csinálni belőle, s akkor utoljára százhuszonötször eljátszani még. Azt sem akartam, hogy Angela helyébe másvalaki álljon be. Úgy volt jó és tisztességes, ahogy volt. Nem éreztük már annyira frissnek magunkat, mint az elején, és változtattam is folyamatosan az anyagon. Ahogy fordult az élet, a politika, a kultúra, úgy módosult a szöveg is. De szép lassan elfogyott az energiánk utánanézni a dolgoknak. Miniszterek jöttek-mentek, mi maradtunk. Elég volt. Tévedés, hogy mi ezt fizikailag bírnánk még. Énekelni, táncolni, szöveget mondani... nem! Mind a hármunknak, talán Angélának is van elég egészségi problémája. Ha felkelünk reggel, mindenünk fáj.

Lázas időkben, 1969-ben kezdte a főiskolát olyan osztálytársakkal, mint Monori Lili, Schütz Ila, Balázsovits Lajos.

Szinetár Miklós válogatott össze bennünket.

Egymástól merőben eltérő egyéniségeket.

Lili teljesen extravagáns csaj volt. Mindig külön állt. Az ő tehetsége, saját bevallása szerint, más volt, mint mindenkié. Ő máshol járt fejben. Lajossal és Ilával egy húrt pengettünk. Különösen Lajossal. Nyáron meghívott magukhoz Nagykanizsára. De volt olyan időszak is, amikor hiúsági okokból elkerültük egymást. Ma már ez sem érdekes, hiszen újra beszélünk. Sokat. Telefonon. A Játékszín igazgatója volt, de nem hívott soha. Nem tudom, miért. Persze hogy fájt. Pedig a Garas is ajánlott neki, de se nem játszottam, se nem rendeztem nála. De mondom, most megint olyan jóban vagyunk, mintha nem is történt volna köztünk semmi. Mintha nem is lett volna bennem az a tüske. Vagy benne is lehetett valami, amit nem mondott el. Nem tudom, melyikünk ebben a hibás. Az a lényeg, hogy mára ez is felszívódott, nem fáj. Schütz Ilával nagyon sokat játszottam. Mindig mi, ketten voltunk az öregek a főiskolán. Az idős mama és az idős papa. Az öreg férj, öreg feleség. Nem tudtam, hogy ennyire be akarta fejezni az életét.

A járvány hullámai között menynyire érezte a színház hiányát?

Őszintén szólva nem is volt kedvem játszani. A feleségem is azt mondogatta, hogy dolgoztál eleget.

Megmaradt bennem egy tavalyi mondata. „Ha felnézek az erkélyre, az üres székre, Tiborra gondolok.”

Igen, ez örökre így marad. Panni, mint a tyúkanyó, hozza-viszi a gyerekeket. Az unokákat. Mór tiszta Tibor. Megdöbbentő a hasonlóság. Mutatok egy képet róla. Első ránézésre én is azt hittem, a Tibor. Jön ki a vízből, mert éjjel-nappal ott van, mint az apja. Nyolcadikos. Vízipólós. Gyönyörű gyerek. Nagyon férfias módon viselte a történteket. Barka, a húga két évvel fiatalabb. Balettre jár. Hazajönnek mindketten hullafáradtan, Panni lejön hozzánk, beszélgetünk, mondja, hogy csókolnak a gyerekek, és hogy nagyon szeretnek, de most nincs erejük levánszorogni az emeletről. Küldök értetek taxit, szoktam mondani.

És a nagylány, Ginevra, Olaszországban, Tibor korábbi házasságából?

Tüneményes ő is. Másodéves egyetemista Rómában. Magyar történelemmel foglalkozik. Nagyon szereti Magyarországot, jön is, ha tud, évente többször. Szépen beszél magyarul. Tibor mindig magyarul szólt hozzá. Könyveket kér tőlem. Rómában, az egyetemen egyáltalán nincs könyv a magyar történelemről. 1956- ról akar szakdolgozatot írni. Kiskorában, miután elváltak a szülei, kicsit elutasító volt. Most viszont okos, gyönyörű lány.

Akkor boldog nagypapa.

Igen, tulajdonképpen igen.

A szerző a Vasárnap munkatársa