Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)

2022-04-13 / 86. szám

181 SZOMBATI VENDÉG 2022. április 13. |www.ujszo.com Soha nem volt riszálós bomba Tordai Teri: „Azért forgattam annyit külföldön, mert jött a visszajelzés a közönségtől, hogy nekik ez a színésznő kell..." A mai, fiatal kollégáimra is büszke vagyok... (Talabér Tamás felvétele) Esős vasárnap - Béres Ilona, Tordai Teri és Szegedi Erika SZABÓ G. LÁSZLÓ Fényes úton jutott el a 80. ezületéenapjáig. Előbb megkapta a Kossuth­­dfjat, aztán szülővárosa, Eger csillagát, majd az Arany Medált. Tordai Teri könnyű szívvel ünnepelt. Nem zavarja az idő múlása. Örömmel tölti el, hogy odafi­gyelnek rá, és még mindig van mit játszania. Életműdíjához, az Arany Medál­hoz ketten is gratuláltak neki egykori főiskolai osztálytársai közül. Béres Ilona és Halász Judit. 1964-ben dip­lomáztak, legendás filmjük, az Esős vasárnap sikere azóta is eleven ka­pocs köztük. Lehetnének komoly riválisai egy­másnak, mégis megmaradtak igaz barátnőknek. Hogy csinálták? Mind a hárman érettségi után, ti­zennyolc évesen kerültünk be a főis­kolára, és mind a mai napig szoros viszonyban vagyunk. Ilivel nemrég a Szkalla lányokat csináltuk meg szín­padon, Örkény Macskajátékából. Köztünk megmaradt a szeretet. Ezen a pályán a legnagyobb butaság irigy­kedni. Ugyanis ha irigy vagy, saját magadat gyengíted. Nem érzed ma­gad elég tehetségesnek. Az irigység minden helyzetben rosszat szül. Ha nem vagy irigy, boldogan nézel a vi­lágra. A titok a személyiség varázsá­ban rejlik, de soha nem lehetek olyan, mint más. Tehetnék bármit, a Macs­kajáték Erzsijét nem tudnám eljátsza­ni. Az nem én vagyok. Az Béres Ili. Ahhoz az ő ereje, dinamikája kell. Én mindig a drága Gizámra vártam, aki ül a tolószékben. Nyugaton ugye, mindent megkapott, pénzt is, paripát is, mégis irigykedik a testvérére, aki itt él a szocializmusban. Hozzám Gi­za figurája áll közelebb. Ha egy igaz­gató vagy egy rendező azt monda­ná, hogy a jövő évben eljátszhatom Médeát vagy Elektrát, ránéznék, és sok szeretettel azt mondanám: kedves uram, egyiket sem kérem. Meg tud­nám csinálni, de a megcsinálás nem ugyanaz, mint megélni. Akár Blan­­che-t A vágy villamosában. Őt el is játszhatta. Bujtor István volt az első, aki a nagy külföldi kitérőm után meglát­ta bennem Tennessee Williams híres nőalakját. Azért kaptam először or­szágos alakítási díjat. Másnap Kál­lai Ferenc is gratulált. Aztán húsz év múlva eljátszottam Az ifjúság édes madarát. Karácsony Nagy Zsuzsannáját is díjazták, akit 1972-ben a Jó es­tét nyár, jó estét szerelem című té­­véfilmben formált meg Harsányi Gábor partnereként. Óriási találkozásom volt Fejes Endrével, a regény írójával. Kállai­val, Garassal, Törőcsikkel járt egy társaságba. Egy előadás után én is velük tartottam, és ott volt ez az ér­dekes ember. Mellette ültem az asz­talnál. Egyszer csak azt mondja: „Tordai, magának el fogják vágni a nyakát.” Ránéztem, nem értettem. Megszólalni sem tudtam. Törőcsik­­től kérdeztem halkan: Normális ez az ember? „A legtehetségesebb fia­tal író” - mondta. De még ezután is furcsán néztem Bandira. Szőnyi G. Sándortól, a film rendezőjétől tudtam meg később, hogy Fejes kimondottan ragaszkodott hozzá, hogy én legyek Karácsony Nagy Zsuzsanna. És most ugrok egy nagyot. Mit ad Isten? Mi­után hazajöttem külföldről, enyhén szólva elvágták a nyakamat. Azután, hogy majdnem har­minc nyugati produkcióban kapott főszerepet. Büntibe kerültem a szakmában a kinti munkáim miatt. Nem tudták megbocsátani. Azt hitték, hogy ero­tikus filmekben játszottam. Miközben azt a bizonyos határt sosem lépte át. Olyan a karakterem. Soha nem a riszálós bomba voltam, hanem a ka­maszfiúk álma. Én ezeket a filmeket az unokáimnak is szívesen megmu­tatnám. Az akkori évek legmenőbb színészeivel forgattam. Kint még ma is jól hangzik a nevem, a Teri Tordai. Itthon egy kicsit megrugdostak, de túléltem. Büszkén emlegethetné, hogy hu­szonnyolc évesen Rómában, a Ci­­necittában állt felvevőgép előtt. Ott, ahol Fellini forgatta legendás filmjeit. Még valami... Gyermekkori szokását hoz­ta vissza a Govid, mondja. Délutánonként alszik egy fél órát. De olyan mélyen, mint egy csecsemő. Köz­­' ben kiegyenesíti kicsit a gerincét. Négykor aztán jö­het a cappuccino és a cro­issant. „Mint a régi nénikék vagy az idős grófnők, már én is mártogatok..." A parókáimat és a kosztümjeimet is ott készítették. Mondták, hogy le­gyek vörös, olyan jó dögös. A smin­kesem Sophia Loren sminkese volt harminc évig. Ami viszont nagyon fájt, anyámmal és az itthon maradt szerelmemmel nem tudtam tartani a kapcsolatot. Vasfüggöny volt, de mobiltelefon még nem létezett akkor. Én voltam az egyetlen a stábban, aki szocialista országból jött, a többiek más filmekből már ismerték egy­mást. Utólag derült ki, amikor már jól beszéltem németül, hogy a kinti szakszervezet tudott róla, mert kinyo­mozta, hogy itthon milyen filmekben dolgoztam. Ellenőrizték, hogy jogo­san, megérdemelten játszom nyugati produkciókban. Még jó, hogy nem tudtam, hogy mennek a dolgok abban az egészen más, profi, pénzorientált világban. Valójában azért forgattam annyit külföldön, mert folyamatosan kapták a visszajelzést a közönségtől, hogy nekik ez a színésznő kell. Münchenben is többször dolgo­zott, a híres Bavaria Filmstúdió­ban. Az olaszokat vagy a németeket érezte közelebb magához? Az első filmben, a Susanne-ban Michelle Morgan gyönyörű, két mé­ter magas fia volt a partnerem. Min­dig nemzetközi stáb vett körül. A né­metek főleg vígjátékokat gyártottak, azokban játszottam én is. Fassbinder épp csak elindult a pályán, akkor még nem volt óriási neve. Az olaszoknak már ott volt Vittorio de Sica és Anto­nioni. Az olasz film akkoriban többet nyomott a latban, mint a német. Az utolsó filmem A hajóskapitány volt Münchenben. A forgatás végeztével vissza kellett mennem az öltözőmbe, valamit ott felejtettem. Már levették a nevemet, és ott volt a következő: Li­za Minnelli. Nekem ez akkor semmit nem jelentett. Már két éve itthon vol­tam, amikor nálunk is vetíteni kezd­ték a Kabarét, és majdnem elájultam Liza Minnellitől, akkorát robbantott. Ez nagyon szép emlék nekem. A fáj^ dalmam csak az volt, hogy senki nem tudott kiutazni hozzám. Azok ilyen évek voltak. Mégis hazajött, pedig marad­hatott volna. Kinti egzisztenciáját semmi sem veszélyeztette. Életem legjobb döntése volt, hogy hazajöttem. Lelkileg nem tudtam fel­találni magam külföldön. Hiányzott a családom, kellett Lili, a lányom, akit azután szültem, hogy hazajöttem. Messze állt tőlem a kinti világ, már a saját lányom sem ért meg belőle sok mindent. Hol vannak már a hat­vanas-hetvenes évek?! De aki tudja, hogy mennyi erő lakozik benne, aki szerelemmel és szenvedéllyel vég­zi a munkáját, mint én, az elégedett ember. Annak ott a mosoly az arcán. Magamon soha semmilyen erőszakot nem kellett elkövetnem. Itthon azért is irigyelték, mert Volvóval jött haza Nyugatról. Ha Trabanttal közlekedett volna, az aligha zavart volna valakit. Más kérdés, hogy a magasságával abba bele sem fért volna. Senta Berger, Uschi Glas vagy Elke Sommer, a hetvenes évek nyugati sztárjai mi­lyen szemmel néztek magyar kollé­ganőjükre? Nem zavarta őket, hogy elhalássza előlük a sok főszerepet? Szerintem nem. Tisztában voltak vele, hogy miért én kaptam azokat. A szakszervezet nyilvánvalóvá tet­te. A bűn tornyában, amely Victor Hugo regénye nyomán készült, a Co­médie Francaise híres Cyranójával játszottam. Nem tudtak beleszólni a munkámba, mert minden filmben jól teljesítettem. Laura Antonelli és Sylvia Kristel jutott még eszembe, akiket fényko­rukban ugyancsak epekedve néz­tünk. Nekik sem kellett éveken át bizonygatniuk, hogy bonyolult lel­kű nőalakok megformálására is ké­pesek. Ma már ezen a téren is sok minden megváltozott. Szép, ele­gáns, méltóságteljes nőként jelent meg Szabó István Mephistójában. Eszembe sem jutott, hogy külföl­dön maradjak. Itthon akartam jó szí­nésznő lenni. Forgatás után utaztam is rögtön haza. Csodáltam az itthoni kollégákat. Béres Ilit, Halász Jutkát, Szegedi Erikát, Kiss Manyit, Dajka Margitot, Tolnay Klárit, Ruttkai Évát. A magyar színészeket mindig rend­kívül jónak tartottam. Darvas Iván, Latinovits Zoltán, Harsányi Gábor lepipálták azokat, akikkel kint dol­goztam. Ha ők nyelveket beszélnek, és nincs előttük lezárva a határ, világ­hírű színészek. Erre most is leteszem a nagy esküt. Erősek voltak, nagy te­hetségek. A mai, fiatal kollégáimra is büszke vagyok, akik külföldön is dol­goznak. Nyelveket beszélnek, s mi­vel kinyílt előttük a világ, ki tudják próbálni magukat idegen közegben is. Én itthon érzem magam bizton­ságban. Mindent, amit a főiskolán, majd külföldön tanultam, meg tudom mutatni Magyarországon. A közön­ség elismerése pedig annyit jelent: Tériké, jeles! Szerencsés volt abban is, hogy miután hazajött, jeles rendezők hívták alkotásaikba. Szabó István azonnal a kezét nyúj­totta. Nekem ez nagyon sokat jelen­tett. Ragyogó színészekkel dolgoz­hattam nála. A személyiségem érde­kessége kellett neki. A tekintetem. Én a Pistát emberileg majdnem sze­relemmel szeretem. Nagyon nagy­ra tartom, és magamat igazolva azt mondom, hogy Istenem, Pista, aki Hollywoodban azt csinálhatna, amit akarna, és tessék...! O is itthon ma­radt. Díjakat kap a világban, kimegy, meghajol, mégis itt él köztünk. Ne­kem ez külön rokonszenves benne. Olyan lelki-szellemi vibrálást hoz ki az emberből, ami nagyon ritka. Meg­nézik majd az unokáim a Mephistót, és megszólal benne egy kor. Mészáros Márta a Napló-trilógi­ájába hívta. Ez is akkor volt, amikor itthon a legtöbbet bántottak. Vette a bátorsá­got, és szerepet adott. Párttitkárnőt játszottam nála. Két olyan művész, két olyan személyiség nyúlt utánam, aki azt mondta, mi a büdös francot bántjátok Tordai Terit, akivel jól le­het dolgozni?' Mindketten rengeteget segítettek abban, hogy helyreálljon az itthoni életem. Nyolcvanadik születésnapján azt mondta: számítógépes tanfolyamra szeretne beiratkozni. Kínaiul nem vágyik megtanulni? Majdnem igaza van. Azt hittem, megúszom a komputereket. De nem! A világ meglegyintett. Teri, neked még annyi időd van, hogy nem úszód meg a technika fejlődését! Nem le­het, hogy elblicceld! Nem elég, hogy te csak olvasgatsz, meg telefonál­gatsz. Haladni kell a korral. De ne­kem, aki még az elektromos áramot sem érti meg, hogy megy a levegő­ben...? Ettől függetlenül a fejembe vettem, hogy tavasszal, amikor re­mélhetőleg elcsitul végre ez a rohadt járvány, Tériké beiratkozik, és tanul­ni fog szépen. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents