Új Szó, 2022. április (75. évfolyam, 76-99. szám)
2022-04-12 / 85. szám
6 RÉGIÓ 2022. április 12. | www.ujszo.com Nagyszabású családi húsvétváró Pereden TORNYAI BIANKA A Szigetköz és a Mátyusföld együtt mű ködöse nevű projekt keretében húsvétváró családi napot szerveztek a helyi kultúrházban. A programok között minden korosztály találhatott számára érdekeset. PERED Első alkalommal szerveztek nagyszabású húsvétváró családi napot Pereden. Agócs Körösi Ildikó, a település polgármestere lapunknak elmondta, örülne neki, ha hagyománnyá válna egy ilyen jellegű rendezvény. Színes program A program szervezése során igyekeztek minél színesebb kínálatot összeállítani. „Szerettük volna egyrészt a gyerekek figyelmét lekötni a foglalkozásokkal, de a felnőtteknek is igyekeztünk érdekes műsort szer-A rendezvény ideje alatt büfé, kirakodóvásár és könyvbörze várta a látogatókat vezni. Figyelembe kellett venni azt is, hogy még böjti időszak van, illetve a húsvéthoz kapcsolódó hagyományokat is szerettük volna minél inkább megjeleníteni” - részletezte. Volt kézműves-foglalkozás, ahol tojást festhettek, kosarat fonhattak az érdeklődők, valamint állatsimogató, fajátékok, tojáskeresés. A délelőtt kezdődött programban fellépett a Glamour gyerekzenekar, Szarka Zsófi főzőshow-t tartott, amelyen (A szerző felvételei) húsvéti fogásokat kóstolhattak a vendégek, bemutatkoztak mindhárom helyi óvoda gyerekei, a Pósfa zenekar kíséretében és Béhr László vezetésével táncházat tartottak, a rendezvény zárásaként pedig Janicsák Veca műsorát láthatta, hallhatta a közönség. Együttműködés alakul A húsvétváró része annak a határon átnyúló együttműködésnek, amelyet Pered a szigetközi Kunsziget településsel alakított ki, illetve amelyre közösen pályázott az Európai Unió Interreg programjába. „Testvértelepülésünk, Tab polgármesterének, Schmidt Jenőnek a javaslatára vettük fel a kapcsolatot Kunszigettel, mivel ők már sikeresen együttműködnek. Ez az első alkalom, hogy közösen szerveztünk programot, a következő az április végén megvalósuló Kunszigeti Húsleves és Petrezsirom Fesztivál lesz, amelyen peredi csapat is részt vesz. Egyelőre nem vagyunk testvértelepülések, de úgy vélem, mindkét részről elképzelhető a jövőben szorosabb együttműködés. Nagy előnye Kunszigetnek, hogy közel van, testvértelepüléseink, Tab, Tusnádfürdő és Nagyréde mind távolabb helyezkednek el” - zárta a polgármester. Uj mintát kap a hatalmas húsvéti tojás NÉMETI RÓBERT Különleges látvány várja a látogatókat a Kassához közeli Lemesen. A falu közel hat méter magas ás három méter széles húsvéti tojását már elhelyezték a település főterén. A hát éve készült óriási hímest utoljára láthatják ilyen formában az érdeklődők, idén szétszedik, megtisztítják, ás új mintával díszítik fel. LEMES (LEMEéANY] Az ötlet a lemesi Jozef Kuruc fejéből pattant ki hét évvel ezelőtt, aki már 2014-ben is elkápráztatta óriás hímes tojásával a falu lakosait és az arra járókat. A férfi első tojása mindössze harminc centiméter átmérőjű volt, amelyet saját kertjében állított fel. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok embert érdekel majd az alkotásom. A több mint öt méter magas tojást azért kezdtem el építeni, mert évekkel ezelőtt hallottam a rádióban, hogy a pálócziaknak (Pavlovce nad Uhom) egy hasonló darabot sikerült elkészíteniük. Úgy gondoltam, hogy mi képesek vagyunk még egy attól is nagyobbat építeni” - mondta a hímes alkotója. Kötelező procedúra Az óriástojást szombat reggel szállították a falu főterére, a több száz kilós darabot traktorral vontatták el az egyik ház udvaráról. A vontatásban Kuruc barátai és néhány önkéntes is segített. Mivel az óriástojás már-már elmaradhatatlan része a helyiek húsvétjának, a társaságot a borús, esős idő sem tántorította el a mára megszokottá vált ceremóniától. „Mivel immár hetedik éve, hogy a tojás elkészült, és azóta minden évben kiállítjuk, most sem akartuk kihagyni. Az emberek szívesen látják, a helyiek minden évben megcsodálják. Hét év azonban hosszú idő, s ez bizony már a tojás külalakján is nyomot hagyott. A kupakok színei megfakultak, s a tojás vázát alkotó szerkezet is kicsit megroggyant. Húsvét után bevisszük a műhelybe, szétszedjük és teljesen átalakítjuk. Nagy munka lesz, de garantálhatom, hogy sokkal szebb lesz, mint valaha ” - mondta Jozef Kuruc. Elképesztő mennyiség Az 5,08 méter magas, 3,05 méter széles, 9,6 méter átmérőjű tojás készítéséhez közel 21 köbméternyi polisztirolt használt fel Jozef. A tojás felületét nagyjából 60 ezer műanyag kupak borítja, ezek alkotják a színes mintázatát. Az elképesztő mennyiségű műanyag kupakot a helyi óvodában gyűjtötték össze, s azokat az építés során szín, mintázat és nagyság szerint átválogatták. Az óriástojás szerkezetét összeragasztott, vékony műanyaghab-lapok adják, drótháló és alapozó borítja. A tojást egy speciálisan kialakított fémkonstrukció tartja össze. Az óriási hímes tojás ilyen formában a világ legnagyobbjának számít (A szerző felvétele) Eredményhirdetés Kisorsoltuk a 21 nyertest: DM drogerie markt ajándékcsomag AVON kozmetikai ajándékcsomag Betty Barclay Dream Away, Eau de Parfüm hölgyeknek, 20 ml s.Oliver Pure Sense, Eau de Parfüm uraknak, 30 ml s.Oliver Pure Sense, Eau de Parfüm hölgyeknek, 30 ml Henkel ajándékcsomag SodaStream kulacs Szabó Imre, Guta Hanus Rozália, Galánta Magyar Béla, Guta Szendi László, Nagykeszi Juhász Ádám, Horvátj árfalu Sárkány Mária, Bős Molnár-Dikácz Mónika, Szalka Csikmák Ágnes, Bős Szabó Katalin, Guta Molnár Margit, Kisbudafa Nagy Katalin, Nagytárkány Écsi Erzsébet, Vágsellye Németh Mária, Nemesabony Varga Edit, Rimaszombat Vida Márta, Szentpéter Takács Erzsébet, Sókszelőce Mokso László, Alsószemeréd író Géza, Éberhárd Angyal Zoltán, Jablonca Ragány Piroska, Boly Zsigó Margit, Nagymagyar ÚJ SZÓ Gratulálunk!!! Vásárnál)