Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-16 / 62. szám
T4 KÖNYVESPOLC ■ 2022. MÁRCIUS 16. www.ujszo.com A nők és a rock and roll Az Edward-kori Londonban folytatják az árnyvadászok A Daisy Jones & The Six az elmúlt évek egyik hangos könyvsikerévé vált; a történetet az Amazon jóvoltából hamarosan egy tizenhárom epizódból álló sorozatként a televízió képernyőjén is láthatjuk. Taylor Jenkins Reid hasonlóan előző könyvéhez, a szintén a bestsellerlisták élén landoló Evelyn hét férjéhez, ez alkalommal is egy 20. századi női hírességet tett meg főszereplőnek. Míg korábbi regényében az 1950-es évek egyik filmcsillagának az élettörténetét és a hollywoodi fényűzés mögötti viszontagságokat mutatta be, addig a Daisy Jones & The Six a 70-es évek zeneiparába, a rock and roll világába vezeti be az olvasókat. A cselekmény önmagában könynyen összefoglalható. A könyv a hírhedt - és fiktív - rockegyüttes, a Daisy Jones & The Six megalakulásának, sikerének és rejtélyes feloszlásának történetét járja körül. Mindennek középpontjában a címszereplő, Daisy Jones áll, aki hetedikként társul a már olajozottan működő rockbandához, a The Sixhez, és zaboládan természetével kiélezi a tagok között régóta fennálló feszültséget. Az írónő mindezt az oral history módszerével tárja fel, a zenekar tagjainak, hozzátartozóinak és munkatársainak lejegyzett (ál)interjúin keresztül. A korabeli kritikákból származó részletekkel, a 70-es évek popkultúrájára tett kikacsintásokkal, az adatközlők válaszaiban és anekdotáiban fellépő ellentmondásokkal a regény végig fenntartja a valóság látszatát. Az olvasók pedig könynyen elfelejthetik, hogy egy fiktív világba kerültek. A valósnak és valódannak ez a kettőssége nemcsak a narráció formájában, hanem a cselekményben is megmutatkozik. Jenkins Reid célja az volt, hogy két olyan személyről írjon, akik kerülik egymás társaságát, közös alkotóerejük, zene iránti szenvedélyük akaratukon kívül mégis közelebb hozza őket egymáshoz. A regényben Daisy és a frontember, Billy Dunne kivételes dalokat ír együtt, az azonban kérdéssé válik, kreatív munkájuk mögött több is meghúzódik-e a háttérben. Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a két szereplő közti románcon van a hangsúly, ez azonban a több szálat megmozgató történet túlzott lecsupaszítása lenne. A regény központjában ugyanis a nők, illetve egymáshoz fűződő kapcsolataik állnak. Reid igyekszik minden oldaláról bemutatni a férfidominált zeneiparban felbukkanó nők helyzetét. így Daisy, az excentrikus, saját érzékiségének és tehetségének tudatában lévő, kitörni vágyó dalszövegíró mellett azok is fókuszba kerülnek, akik máskülönben a háttérben maradnának. Karen, a rockegyüttes zongoristája, Simonne, a diszkósztár és legfőképpen Camilla, Billy felesége figuráján keresztül több megközelítésből is megismerjük a zeneipar és a nők viszonyát. Az ő személyes történetük formálja a cselekményt és mozdítja elő a szereplők jellemében végbemenő változásokat. A történetben felbukkanó nők sokban különböznek egymástól, más-más értékrendet és szemléletet képviselnek, még sincs köztük felesleges rivalizálás és ellenségeskedés - ehelyett megadják egymásnak azt az érzelmi biztonságot és támogatást, amit máshol nem tudtak meglelni. Ezzel együtt a regény nem nevezhető karakter- vagy cselekményközpontúnak. Az elbeszélés vázát az együttes feloszlásának rejtélye adja, ennek megválaszolása köré épül a szereplők, általuk pedig a történet bemutatása. Nem cél a karakterekkel való azonosulás, a tetteik és a riport során elhangzott véleményük egyébként is kiszámíthatatlan, gyakran ellentmondásokba ütközik, egymást követik a félreértések és a ki nem mondott gondolatok. A szereplők közötti kusza érzelmi szálak éppolyan átláthatatlanok és kibogozhatatlanok, mint saját emberi kapcsolataink. S talán éppen ebben a megfoghatatlanságukban válnak fiktív hőseink igazán emberivé, már-már valóssá. Hernádi Henriett Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six Könyvmolyképzö Kiadó, 2021 432 oldal C assandra Clare legújabb könyvsorozatának, Az utolsó óráknak angolul 2020 tavaszán debütált első része a közelmúltban magyarul is megjelent, Aranylánc címmel. Az ifjúsági fantasy koronázatlan királynője folytatja az árnyvadászok, boszorkánymesterek, vámpírok, vérfarkasok, tündérek és démonok világának megrajzolását. Az írónő népszerűségét és univerzumát megalapozó árnyvadászsorozatban, a maga műfajában mára klasszikusnak számító A végzet ereklyéiben csak a Clare-féle jéghegy csúcsát láthattuk. Az utolsó órák időrendben jóval A végzet ereklyéi előtt játszódik. A 21. századi Amerika helyett most az Edward-korabeli London válik a történések színhelyévé. A kor divatja, mentalitása nem közömbös a magukat az egyszerű emberektől, azaz mondénoktól általában elszigetelő árnyvadászok számára sem. Ezek az angyali erővel felruházott harcosok olykor piknikeket és pompás bálokat rendeznek, amik között (vagy közben) lekaszabolnak pár, az életükre és a világra törő démont. Az Aranylánc azonban sokkal több szép ruháknál és kosztümös harci jeleneteknél. A divat és a pompa mellett a 20. század elejének szigorú értékrendje is behatol az árnyvadászok és varázslények világába, olykor szemet szúró ellentmondásokat teremtve. Egy árnyvadásznak született ifjú hölgytől szokatlan például, ha nem képzett a harc terén, miként bármelyik más férfitársa. A kortól szokatlan „nemi egyenlőség” ellenére sem kószálhat viszont kíséret nélkül, nem jelenhet meg hanyag külsővel, udvariatlanság visszautasítania egy férfi táncfelkérését, és semmiképpen sem maradhat kettesben egy úriemberrel, nehogy nőként a saját és a családja becsületén foltot ejtsen. Az írónő tökéletesen bemutatja, hogy az árnyvadászok (bár igyekeznek annak tűnni) angyali eredetük ellenére sem tökéletesek, a társadalmi egyenlőtlenségek és emberi, avagy „mondén” gyarlóságok őket is elérik, mint például az alkoholizmus problémája. Mindemellett az árnyvadászokat kiképző akadémia falai közül sem hiányzik az iskolai kiközösítés jelensége vagy a másik kigúnyolása. Az emberek egyes „rossz szokásai” tehát jelen vannak náluk is, az olyan szintén „mondén” tevékenységeket viszont mégis megvetik, mint amilyen a művészetekben, az irodalomban vagy a tudomány egyes ágaiban való jártasság. Egy elhivatott árnyvadász számára ugyanis mindezek a készségek eltörpülnek az olyan fontos feladatok mellett, mint a világot fenyegető démonok elleni harcképzettség elsajátítása és fejlesztése. Természetesen mindezek ellenére találunk az árnyvadászok között is meg nem értett, „bohém” életet élő művészleiket, írói ambíciókat dédelgető örök álmodozót vagy a tudomány szerelmeseként kísérleteket végző „szórakozott professzort”. A rajongók számára még vonzóbb lehet az új regény azáltal, hogy a főszereplők a Pokoli szerkezetek című könyvsorozatból már ismert karakterek gyerekei. Az Aranylánc azonban élvezhető azok számára is, akik nem rendelkeznek az előtörténet nyújtotta háttértudással, ugyanis a két sorozat fő cselekménye teljes mértékben független egymástól. Attól sem kell tartani, hogy az oly sok korábban megjelent árnyvadászkötetet nem ismerve ne látnánk át ennek a világnak a működését, mivel az írónő tesz arról (ahogy minden, az ehhez az univerzumhoz tartozó könyvsorozatában), hogy a történet során újra ismertesse a szükséges kulcsfogalmakat. Az Aranylánc fiatal főszereplőivel egyébként találkozhattunk már több novellában, életük különböző szakaszaiba nyerve betekintést. Az írónő nem kevés utalást rejt el a könyvben a Pokoli szerkezetekben és a novellákban történt eseményekre, a karakterek motivációi azonban mindezek ismerete nélkül is tökéletesen átérezhetők és érthetők. Ahogy azt Cassandra Clare-től megszoktuk, a fordulatos és izgalmas cselekményvezetésre most sem lehet panasz, a szerző erőssége mégis sokkal inkább a hangulatok, az érzések megragadásában és megjelenítésében rejlik, ami által fiktív létük ellenére a szereplői sokszor fájdalmasan emberivé válnak. Az erős atmoszférát tovább fokozza, hogy Clare sokszor valós, létező vagy valaha létezett helyszíneken vezeti keresztül az olvasót. A komoly témák mellett (mint amilyen a karakterek démonaikkal való - szó szerinti és átvitt értelemben történő - küzdelme, vagy az önnön, esetleg mások által elkövetett hibákból fakadó traumák nem múló fájdalma) visszaköszön az írónő humora is, amivel nemcsak az olykor fellépő komor hangulatot oldja, hanem amivel szereplőit még szerethetőbbé teszi. Aki már régebb óta ismeri Cassandra Clare munkásságát, tudhatja, hogy nála egyetlen félmondat sem hangzik el feleslegesen. Minden kiejtett szónak, de akár egy véletlennek tűnő mozdulatnak is óriási jelentősége lehet, ami a későbbiekben, a nagy egészet látva nyer csak igazán értelmet. Ezt a „jó szokását” az írónő ebben a művében is megtartotta, sőt, talán irt fejlesztette tökélyre. Szinte senki sem az, akinek látszik, a karakterek fejezetről fejezetre válnak egyre mélyebbé és rétegzettebbé. Erősen gyanítom, egyikünk sem kaszabolt még idegen dimenziókból érkező démonokat, ennek ellenére mindannyian találhatunk a karakterek között legalább egy rokonlelket, aki ugyanazon, vagy legalábbis hasonló dolgokon megy át, mint mi magunk. Jó és rossz tulajdonságok tömkelegé keveredik a szereplőkben, megtapasztalják a szeretet és szerelem sokféle formáját, nyelvek és kultúrák különbözősége és szépsége mutatkozik meg, miközben sokadjára is megtanuljuk, hogy a rokonainkat nem mi választjuk meg (pláne az olyan esetekben, amikor egy démon nagypapa a fekete bárány a családban). Fekete Magdolna Cassandra Clare: Aranylánc (Az utolsó órák 1.) Könyvmolyképző Kiadó, 2022 704 oldal Námestie detí 1610/2, 92401 Galanta 0317802937 Í3X* 031 780*2561 DP220019 A mellékletet szerkesztette: Lakatos Krisztina. E-mail: ujszolbujszo.com. Levélcím: DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó - Könyvespolc, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3.
