Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)
2022-03-16 / 62. szám
101 NAGYÍTÁS 2022. március 16. | www.ujszo.com Anya, apa, mi az, hogy háború? Strédl Terézia: „A gyerekekben a pandémia nyugtalanító légköre most egy háborús bizonytalanságba ment át. Mindez traumatikus lelkiállapotba is sodorhatja őket, mert az ember természetes létszükséglete a biztonság." MIKLÓSI PÉTER A média mai világában szinte elkerülhetetlen, hogy a gyerekek, az óvodásoktól a kiskamaszokig, ne szembesüljenek naponta akár többször is az ukrajnai háború aggasztá híreivel, lesújtá képeivel. De amíg az utóbbi két évben a mindenki lelkivilágát megviselő Covid-járvány bajt és bezártságot hozó vírusa láthatatlan veszélyt jelentett, ez az Ukrajnában most kitört támadóháború drámaibb, érzékelhetőbb, konkrétabb. A szülők, a pedagógusok és általában a felnőttek hogyan kezeljék a gyerekekre ebből adódóan nehezedő aggályokat és félelmeket? Strédl Terézia pszichológus, egyetemi oktató véleményét kérdeztük. A szomszédos Ukrajnában folyó háború szele miatt nálunk nyugtalanabbá, aggodalmaskodóbbá, izgatottabbá vált az élet. A felnőttek megváltozott közérzete reflexszerűen átragad a gyermekekre is? Ez általában azon múlik, hogy a felnőtt hogyan dolgozza föl saját magában a háborúság témáját, annak eseményei mit váltanak ki benne. Ugyanis a gyerek többnyire tükörképe a szülőnek, és minél kisebb, annál jobban követi a felnőtt viselkedését. Annak félelmei, indulatai, túlzott szorongásai szinte egy az egyben átterjednek a gyerekekre. Ezért előbb a szülőknek egymással kell megbeszélniük ezt a háború hozta új és váratlan helyzetet, hogy a család a gyerekek előtt azonos szemszögből, megegyezően kezelje. Egy többgenerációs családban lehetőleg a nagyszülőket is beleértve. Eszerint a feszültebb, szorongóbb, gyakran ingerültebb otthoni légkörben a gyerekek is zaklatottabbak. Ez látható izgalommal, akár őrlődéssel jár? Ha a gyerek veszélyt érez maga körül, félelemmel reagál. Vagy épp ellenkezőleg: ha a felnőttek indulatoskodását tapasztalja, őbelőle is kitörhet az agresszió. Es a korábban már kinőtt, komolyabb neurotikus tünetek is megjelenhetnek nála. Főként ha úgy megszeppen, hogy félteni kezdi önmagát és a szüleit. Ha a megszokott környezetének a magatartásában az állandó idegesség, a fokozott félelmek, az ingerült affektusok dominálnak, akkor hamar elvesztheti a hitét abban, hogy az otthona, ez a szűkebb világ, biztos hely számára. Az ilyen talajvesztés elszomorodást, búskomorságot, esetleg lelki traumákat válthat ki benne. Tanév lévén érdemes megemlíteni: az ilyen hogylétben a diákok az iskolában egy-egy tollbamondástól, feleltetéstől is jobban tartanak? Sőt, a kisebbek nem akarnak óvodába, a nagyobbak iskolába menni. Az előzőleg ismeretlen, veszélyt sejtető szituációk mindig felfokozott lelkiállapottal járnak. Szemben a biztonsággal, amely létszükséglet. Csakhogy manapság úgy tűnik, hogy - a még le sem csengett pandémia tudatában és a mai háborús hangulatban - már a bizonytalanságot is be kell pakolnunk a mindennapok jelképes túlélőcsomagjába. Az ilyen kusza helyzetekben mi a legjobb terápia? A gyerkőcök szempontjából a beszélgetés. A most sajnos akuttá lett téma teljességében és őszinteségében, egy igazi dialógus formájában. Fontos, hogy a felnőtt elsősorban arra reagáljon, amit a gyerek kérdez, természetszerűen az életkorához illő formában. A nagyobbakat már érdemes beszéltetni, vagy megkérdezni tőlük, mit tudnak, mit gondolnak ők a szóban forgó kérdéskörről, majd öszszegezni a visszajelzéseiket. Február végétől több olyan alapiskolában tanító pedagógussal találkoztam, aki elmondta: az ukrajnai háború kitörésének napja óta tanórái gyakran kezdődnek azzal, hogy a diákjai arról érdeklődnek, mi az ő véleménye erről a háborúról... Európában kitört invázióról lévén szó, erről beszélni nem túl nehéz feladat egy olyan pedagógusnak vagy szülőnek, akinek manapság talán már az 1989 előtti korszak vasfüggönyéről sincs reális fogalma? Dehogyisnem! Hiszen nincs mihez viszonyítania, ráadásul minden, ami most zajlik körülötte, számára szintén idegjáték, sőt sokkhatás is lehet. Másrészt viszont az sem baj, ha a gyerek azt látja, hogy az ismeretlen szituációkra - kétségbeesés és tanácstalanság helyett - olykor bizony a felnőtt ember is kénytelen megfelelő válaszokat keresni. Ám azt minden felnőtt határozottan elmagyarázhatja, hogy békében élni pótolhatatlan érték, és hogy miért borzalom a háború Ukrajnából érkező képeit látni. Segíthet ebben a tévé? Feltéve, hogy a lakásban nem reggeltől estig fut a képernyő, mert az már túladagolása az egyébként is nyugtalanító helyzetnek. A legokosabb a közösen látott hírműsorok alapján együtt és tárgyilagosan megbeszélni a friss információkat. Persze, az sem érdektelen, milyen hírcsatornára kapcsol a család, azazhogy ne propaganda szóljon, hanem a nézők objektív tényekről értesüljenek. És az miért fontos, nehogy elbagatellizáljuk, esetleg féltésnek gondolt óvatosságból a gyerekek előtt egyszerűen elhallgassuk, ami ebben a háborúban zajlik? Mélyen hallgatni az olyan problémákról, amelyekről végtére is az egész világ beszél, mindig gondokkal jár. Ellenkezőleg, egy-egy rossz válasz, hibás megoldás többnyire kevésbé ártalmas, mint a titkolódzás vagy a semmilyen megoldás. Hiszen a mai világban a lényeget így is, úgy is megtudják a gyerekek. Ha nem otthon, hát az iskolában, vagy már öt-hat évesen az óvodában. Es mert a gyerekszáj szabad, a fantázia pedig határtalan, egyáltalán nem biztos, hogy a valóságnak megfelelő formában, tehát az „ez van most” higgadt otthoni tónusában. Ha mást hall a társai között, és mást lát a családban, egy közös nevezőt, főképpen a saját önazonosságát keresve könynyen vívódni kezd. Ez a februárban nyakunkba szakadt ukrajnai hadi helyzet bizonyos fokig a békében élő gyere(Somogyi Tibor felvétele) keket is rávezetheti a megküzdési stratégiákra? Igen. De ehhez a nyugodt beszélgetések hangulata és az kell, hogy ne a győztes-vesztes kérdésén bazírozzunk, hanem a win-win helyzeteket keressük. A gyerekeket igyekezzünk rávezetni, hogy mi a békés ÉS a jó. Arra az alaptételre, hogy tiszteletben tartom a jogaidat, de elvárom, te szintén tartsd tiszteletben az enyéimet. Segíthet mindebben, ha tudatosítjuk, már a pandémia alatt szükségszerűen rádöbbentünk: a probléma azért van, hogy megoldjuk. Ebben a sok elégedetlenséget hozó utóbbi két évben mind a felnőttek, mind a gyermekek először találkoztak komoly társadalmi korlátozásokkal, a nem szabad és nem lehet parancsával. Meg azzal is, hogy az egészségesnek maradás igénye nem megvásárolható, hanem határozottan meg kell küzdeni érte. Ahogyan a jelen aktualitásaiban a béke reményéért. Elsajátítani ezt a felfogást sokkalta jobb már gyermekkorban, mint jóval később. Gondolatvilágában mihez kezdjen egy gyermek, ha a televízióban a hozzánk is érkező háborús menekültek tíz- meg tízezreit látja? Ráadásul rengeteg megriadt kortársa van napjaink földönfutói között! Elsősorban szülői példamutatással, az iskolában vagy az óvodában pedig helyénvaló útmutatással igyekezzen a saját lehetőségeihez mérten segíteni rajtuk. Feloldva a sovinizmusba hajló elszigetelődést. A felnőttek dolga mielőbb megerősíteni benne a mások iránti segítségnyújtás természetes személyiségjegyeit. így könynyebben megérti a baj elől menedéket keresők nyomasztó helyzetét. Elvégre a mások segítőkész elfogadásában, az áldozatkészség megismerésében, a másokról való önzetlen gondoskodás elvének akceptálásában a szülői háttérnek és az iskolai légkörnek döntő szerepe van. És ha eközben kérdések is fölmerülnek, akkor az életkorának megfelelő realitásérzékkel például arról lehet velük beszélgetni, hogy a menekülőknek, otthonuk kényelme és biztonsága helyett, most akár két-három napig gyalogolniuk kellett. Szóba hozható, hogy a háború elől menekülve mi az a kevés, ami egyegy hátizsákba vagy kofferba pakolható. .. És hogy ő vajon mit csomagolna a saját túlélőcsomagjába. Ha választania kellene, akkor - kapaszkodóként - a kedvenc könyvét vagy a plüssmacit vinné magával?... Putyin Ukrajna gyors lerohanását tervezte, ott azonban hetek óta tartó ostromállapot dúl. A gyerekek lelkivilágára milyen hatással lesz, ha elhúzódik ez a háború? Ez természetesen mindenki közérzetére hatással lesz. Bennem konkrétan az okozta/okozza a félelmet, hogy Oroszország atomhatalom. A gyerekek „csupán” azt érzik, hogy nálunk is valami vibrál a levegőben. A háború fogalmát, illetve annak egyelőre nem szűnő képeit úgy fogják elfogadni, ahogyan a környezetük tálalja számukra. Ezért jó, ha a felnőtt higgadt marad, hogy a gyermek támaszt találjon benne, mert akkor a kellemetlen híreket egyszerűbben képes feldolgozni önmagában. A gyermekkor az érzelmek és a személyiség kikristályosodásának különösen fontos szakasza. Feszültségoldó „szelepként” érdemes sokat beszélgetni vele arról, mit is jelent a béke, a kölcsönös tisztelet, az egymás segítése. Hogy mit jelent a jóindulatú együttműködés, szemben a másoknak szenvedést jelentő szándékokkal. Az ok-okozati összefüggéseket keresve, így lehet bennük megerősíteni a jó irányba mutató tudatosságot. Ez a háború hozta helyzet közelebb segítheti őket a jó és a rossz közötti ítélkezés elsajátításához? Inkább annak elmélyítéséhez. Ugyanis a gyermekekben már a születésüktől ott él az ősbizalom, de éppúgy a bizalmatlanság érzelme is. Lényegében az őt körülvevő felnőtteken múlik, hogy e két ősi érzelem közül melyik erősödik meg benne fokozottabban. Hiszen már az sem mindegy, van-e a környezetében olyan személy, akihez bármikor fordulhat segítségért. És kell-e hangsúlyozni, mekkora pártfogást jelent és biztonságot ad, ha magamhoz ölelem! Mit válaszoljon, aki azt a kérdést kapja: miért van, és mi az, hogy háború? Korosztályra bontva tulajdonképpen azt kell érthetően elmagyarázni másként az óvodásnak, másként a kisiskolásnak vagy a hat-tíz évesnek, hogy egy háborúban a jó(k) és a rossz(ak) szembesülnek) egymással; hogy az egyik a másik kárára akar erőszakkal hozzájutni valami többlethez. Hogy ez olyan, mint ha durván berontok a szobádba, és szó nélkül elveszem a játékodat!
