Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-02 / 50. szám

www.ujszo.coml 2022. március 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Egy álom véget ért, Mrija megsemmisült A lánctalpak gyengeségérül VATAŐŐIN PÉTER HÁTTÉR Az oroszok megsemmisítet­ték a világ legnagyobb repü­lőgépét, az An-225 Mrija gé­pet a Kijev közelében talál­ható Hosztomeli, más néven Antonov repülőtéren. Ukrajna megerősítette, hogy újra­építi a Mriját (magyarul álom), de az ár körülbelül 3 milliárd dollár lesz. A gép elpusztításáról először légi felvételek kezdtek keringeni az in­terneten, majd egy műholdfelvételt is kiadott az amerikai Maxar a ki­égett, füstölgő hangárról. Az űrprogramot szolgálta A Mriját a szovjet időkben Kijev­­ben építették, 1988. december 21-én hajtotta végre első felszállását. Az An-225-öt a szovjet űrprogram ki­szolgálására fejlesztették ki, fő fela­data a Burán űrsikló és az Enyergija hordozórakéta egységeinek szállítása volt. 640 tonnás felszálló tömegével a világ legnehezebb repülőgépe volt, 250 tonna hasznos teher szállítására volt képes, melyet a törzs fölött is el lehetett helyezni, mint a Burán űr­sikló esetében. A repülőgép 84 méter hosszú, 18 méter magas és 88,4 méter számyfesztávolságú volt, egy darab készült el. 2019-től 18 hónapon ke­resztül felújításon és modernizáción esett át. Az elmúlt időszakban példá­ul egészségügyi eszközöket szállított Európába a koronavírus elleni véde­kezéshez. Egy másik, részben meg­épült, hangárban tárolt gépet 2016 óta akarnak befejezni a kínai export mi­att, de ez nem történt meg. Vákuumbomba Azzal vádolják az orosz haderőt, hogy vákuumbombát, más néven termobárikus bombát használt Uk­rajnában. Az Amnesty International és a Human Rights Watch szerint pedig az oroszok kazettás bombát is használtak, melyet nemzetközi egyezmények tiltanak. A vákuumbombaként ismert fegy­ver lényege, hogy a levegőből felhasz­nált oxigénnel nagy hatóerejű, nagy rombolásra képes robbanást generál. Ezek a legnagyobb robbanást generá­ló nem nukleáris fegyverek a világon. Az Amnesty International sze­rint a kazettás bombákkal Harkiv­­ra mértek tüzérségi támadást, más források szerint nem erről van szó. A civilek elleni atrocitást Grad ra­­kéta-sorozatvetővel követte el az orosz haderő. (portfolio, telex) Putyin radikalizálódott magányában Az amerikai hírszerzésnek megbízható informéeiéi van­nak arról, hogy Vlagyimir Pu­tyin orosz elnök szokatlan dühkitöréseket produkál a belső köreiben lévő emberek­kel szemben az ukrajnai kato­nai hadművelet állása miatt. Az amerikai hírszerző ügynök­ségek szerint Putyin egyre fruszt­­ráltabb az ukrajnai háború állását illetően, egyetlen lehetőségként az erőszak megkétszerezésében látja a kiutat. A Kreml ura szokatlan düh­kitöréseket produkál a belső körében lévő emberekkel szemben a hadmű­velet jelenlegi állásával, a nemzet­közi elítélésével kapcsolatban. Egy korábbi hírszerző tiszt szerint ez szokatlan, mivel Putyin kordában tartotta az érzelmeit. Már nem az a hidegvérű, tisztánlátó diktátor, aki 2008-ban volt - mondta a CIA ko­rábbi igazgatója, John Brennan. Kiderült, hogy a putyinisták a széthullott orosz világ újraegyesí­tését várják a győzelemtől. A RIA Novosztyi állami kézben lévő orosz médiacsatornán valószínűleg vé­letlenül élesíthették azt a cikket, amelynek szerzője felvázolja az uk­rajnai orosz győzelmet követő vilá­got. Arról ír, hogy végre felülkere­kedtek az 1991-es tragédián (itt a Szovjetunió széthullására utal), és Oroszország visszanyeri a történel­mi teljességét, helyreáll a széthullott orosz világ, és egyesülnek az azt al­kotó népek, az oroszok, fehéroro­szok és kisoroszok (a cári idők óta így nevezik az ukránokat). Ivan Krasztev neves bolgár polito­lógus úgy véli, Ukrajna lerohanása geopolitikai, gazdasági és lélektani választóvonalat jelent a történelem­ben: éppen véget ér Európában a bé­ke korszaka. Szerinte az orosz elnök, aki egy éve teljesen begubózott és csupán egy pár emberrel találkozott, agyonolvasta magát történelmi anya­gokból, alighanem radikalizálódott nagy magányában. Ám itt nem csak az ő háborújáról van szó. Egy egész KGB-s nemzedék soha nem bocsá­totta meg magának, hogy a rendszer­­váltás idején nem tett meg mindent a Szovjetunió megmentéséért. Tervük azonban nincs a jövőt illetően. Pu­tyin a régi Oroszországot igyekszik visszaállítani. Meggyőzte magát, hogy az oroszok és az ukránok egy népet alkotnak. De hajtja az is, hogy látja: egyre fogyatkozik a lélekszám az országában. Azt hiszi továbbá, hogy a történelem és a Nyugat mél­tatlanul bánt az oroszokkal, és ezen kíván változtatni. Azért most szán­ta el magát a cselekvésre, mert nem bízik az utódokban, viszont jelenleg még elég erősnek érzi magát a nagy feladat végrehajtására. Vuval Noah Harari világhírű iz­raeli történész azt fejtegeti, az orosz elnök egyszerűen elkalkulálta ma­gát Ukrajna inváziója előtt, nem számított olyan erős ellenállásra, mint amivel az orosz seregek szem­besülnek. „Putyin álma az orosz bi­rodalom újjáépítéséről mindig azon az elképzelésen alapult, hogy Ukraj­na nem igazi nemzet, az ukrán nem igazi nép, Kijev, Harkiv, Lviv lakói mind Moszkva uralma után vágya­koznak. Putyin annyiszor elmondta e hazugságot, hogy láthatóan ő ma­ga is elhitte.” (Prtf., hvg, 444) Világosan tudjuk, a Kreml villámháborúra készült. Ehelyett - hacsak meg nem állítja valami - szemünk előtt bonta­kozik ki egy olyan vérontás, ami a még meg sem született nemzedékek életére is hatással lesz. Felfoghatatlan, hogy Putyin és agytrösztjei miért nem számoltak a talán legfontosabb té­nyezővel háború idején: a több tízmilliós ukrajnai társadalommal. Egy hónappal ezelőtt egy kollégával és baráttal az orosz-ukrán há­ború esélyéről beszélgettünk. Kétségbe vontam a konfliktus lehetősé­gét, de nem a generációmat eddig jellemző „itt már nem lesz háború” érzete miatt. Elsősorban az ukrán társadalomban jelentékeny erőt kép­viselő nacionalizmus erejére hivatkoztam, valamint annak szélsősé­ges formáira, kezdve a hírhedt Azov-zászlóaljtól egészen a régmúlt­ból máig ható „banderista” szellemekig. Mint csütörtök óta látható és tapintható, még ennél is többről van szó Ukrajnában, ahol a lakosok tekintélyes része ellenáll az orosz agressziónak. Ezt bizonyítják a pán­célosokra dobott „lakossági” Molotov-koktélok vagy a bergyanszki téren az orosz katonák szemébe énekelt ukrán himnusz. Ám világos, hogy az óvóhelyek homályos és néma sarkaiban is sok szívben izzik engesztelhetetlen ellenszenv az orosz lánctalpak ellen. Közösségi tu­datformák megszilárdulása indult el, öles léptekkel, s ez nem a KGB egykori alezredesének kedvez. Van valami elképesztő bornírtsága a „biztonsági érdekeit” (mi mást?) védő nagyhatalmi hadviselésnek, legyen szó akár a Monarchia hadseregéről Szerbia megtámadásakor, a Barbarossa hadműveletről, 1956-ról, 1968-ról, Afganisztán szovjet, majd amerikai lerohanásáról vagy akár Irak megtámadásáról - és a sort folytathatnánk. Egyik had­művelet sem öregbítette a támadó jó hírnevét. Úgy tűnik, bármelyik korról is beszélünk, az offenzívát indító katonai és politikai vezetők igazából sosem mérték fel - vagy nem vették komolyan - az „ellen­ség” társadalmi hátországát, az abban szunnyadó erőt és az iszonya­tos kockázatokat. Sem azt, hogy ez milyen következményekkel lesz a hadseregükre (pl. gerilla-hadviselés, amely nem ismer pardont), de nem foglalkoztak a traumák és az erőszak tovagyűrűzésével sem. Afganisztán példáján szépen látható, ahogy a szovjet és amerikai fe­lületesség hatására milyen mérgezőbbnél mérgezőbb formákat öltött az iszlám fundamentalizmus - míg a „kívül rekedt” civileknek 40 éve a vissza-visszatérő földi pokol az osztályrészük. Azt is érdemes meg­fontolni, hogy az iraki háború nélkül most nem lenne Iszlám Állam, vagy legalábbis nem a mostani formájában - ahogy a Moszkva által sokszorosan rosszul kezelt csecsenföldi helyzet is szükségszerűen torkollt széttraumatizált csecsen társadalomba. Összességében: nem ment volna tönkre annyi élet, beleértve az olyan katonákét is, mint a most halomra hulló 18-20 éves orosz srácok. Érthető, hogy a fejlett fegyveres erő csábító hatással volt mondjuk egy George W. Bushra, aki futószalagon szállította a bugyuta meg­nyilvánulásokat - vagy most a jéghideg fellépést brutális agresszió­val kombináló Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinra, illetve megannyi dicső elődjükre, akik szinte nemi izgalomba jöttek egy-egy páncélos hadosztály láttán. A lánctalpak azonban - hacsak nem a legszélsősé­gesebb brutalitást alkalmazzák - nem képesek társadalmi folyama­tokat eltaposni, ám minden további nélkül maguk ellen hangolhatják azokat. Ráadásul látható, a nyomorúságot csak mélyíti, hogy egyként van esély nemes és nemtelen ellenreakciókra. Bármi is volt korábban, a fő felelősség gyakorlatilag biztosan az átfogó támadást megindító felet terheli. Az orosz hatalom jelenleg nem tudja, mit cselekszik, s valami ér­zéketlen, avíttas kottából nyekergeti az otromba verklijét. Engedjünk meg egy mondatnyi naivitást: ha Putyin - vagy bármelyik fegyver- és hatalombolond elődje - megkérdezett volna néhány szociológust és antropológust, visszafaroltatta volna a csapatokat bázisaik melegébe. Ám bármilyen kimenetele is lesz a háborúnak, Ukrajnát nagy való­színűséggel lényegében örökre eltaszitja magától Moszkva, legfeljebb csak nyers hatalommal láncolhatja magához. FIGYELŐ Mama, inkább felkötném magam! Szerhij Kiszljica, Ukrajna ENSZ-nagykövete az ukrajnai helyzettel foglalkozó New York-i ülésen angol nyelvű beszéde köz­ben oroszra váltott, hogy felol­vassa egy orosz katona sms-vál­­tását az anyjával. Közben ki is vetítette az okostelefonról készí­tett fotót. A fiatal orosz katona a nagy­követ elmondása szerint pilla­natokkal az üzenetváltás után elesett, az ukránok így jutottak hozzá az okostelefonjához, íme a párbeszéd: „Anya: Ljosa, miért nem vála­szolsz ilyen régen, biztos gyakor­laton vagytok? Katona: Mama, már nem a Krím­ben vagyok, nem gyakorlaton. Anya: Es hol??? Apu kérdi, le­­het-e neked csomagot küldeni. Katona: Milyen csomagot, mama, ahhoz lenne kedvem, hogy felkös­sem magam. Anya: Miért mondasz ilyet? Mi történt? Katona: Mama, Ukrajnában va­gyok. Itt igazi háború van. Félek, mindenre lövünk, sorban, a civi­lekre is. Mindenkire sorban. Azt mondták, hogy üdvözölnek majd, de a járműveink elé vetik magu­kat, nem engednek továbbmenni. Fasisztának hívnak minket. Ma­ma, nekem nagyon nehéz.” (444 hu) Volodimir Zelenszkij és Mrija a gép teljes felújítását követően

Next

/
Thumbnails
Contents