Új Szó, 2022. március (75. évfolyam, 49-75. szám)

2022-03-01 / 49. szám

www.ujszo.com! 2022. március KULTÚRA 113 Szubjektív látleletek az utókornak A Sára könyve egy kislánynak íródott egy családról, egy városról, egy országról és még sok minden másról LECZO ZOLTÁN SÁRA KÖNYVE A könyvben szereplő fotóknak általában nincs közük a történetekhez JUHÁSZ KATALIN Leczo Zoltán pár éve még kol­légám volt, bér fizikailag öt­száz kilométer választott el minket egymástól, a lapban pedig 5-6 oldal. Az évek so­rán párszor találkoztunk csak, de az mindig olyan volt, mint­ha hetente összejárnánk ká­vézni. Most megjelent az első könyve, amelyből nemcsak ró­la tudtam meg sokkal többet, de saját magamról is. És ezzel önök is így lesznek. A szövegek ide-oda ingáznak a publicisztika és a napló között, néha kisiklanak egészen a kisprózáig. Ezt a műfajt szokták tárcának nevezni, de esetünkben ez sem teljesen igaz, mert a szerző rendkívüli módon szereti fel­rúgni a szabályokat. Szinte tobzódik ebben, ami nem is csoda, mindjárt el­mondom, miért. Nem készült könyvnek ez a könyv - ezt gyakran megjegyzi Leczo Zol­tán, aki a Facebookon bocsátotta útra két éven keresztül ezeket a szössze­­neteket, általában heti rendszeresség­gel. Néha gyakrabban, vagy ritkáb­ban, ahogy épp alakult, lévén szabad ember, akit már nem kötnek határ­idők, nem kell lapzártáig teljesítenie az adott feladatot. Tizenhat éven át volt az Új Szó tudósítója, királyhel­­meci székhellyel. Ennyi idő alatt az ember megtanul egy s mást, példá­ul 24, avagy 45 sorban összefoglalni egy-egy témát, kettőre vagy fél négy­re, a szerkesztő kívánsága szerint. És megtanulja a privát véleményét nem kinyilatkoztatni, hanem megtartani magának egy-egy témával kapcsolat­ban. Az érzelmeit pedig elfojtani, még akkor is, ha mondjuk a hejcei Bor­só-hegyen, a szlovák katonai repü­lőgép roncsai mellett „ünnepli” a szü­letésnapját. Mert a tudósító - ahogy azt neve is jól mutatja - hírt ad a helyi eseményekről, történésekről, objekti­vitásra törekedve, és lehetőleg gyor­san. Gondoljanak csak bele, mekkora élvezet lehet ezek után a terjedelmi korlátok nélküli önkifejezés! Minden a fotókkal kezdődött, amelyeket szerzőnk kitett a közös­ségi oldalra, rövid szövegekkel. Ter­mészetesen nem sajtófotók voltak, hanem olyanok, amilyeneket az új­ságban nem hoznának le, mert oda túl művésziek. Elmosódott formák, furcsa közelik, épületrészletek, el­kapott emberi pillanatok, hangulat­festő esőcseppek, fény és árnyék. A lefelé görgetők hüvelykujja meg is állt egy pillanatra, hogy ez meg mi a csuda. Es ha rákattintottak a fotókra, előjöttek a szövegek is, amelyek az idő előrehaladtával egyre hosszabbak és jobbak lettek. A szerző az általa megismert emberekről, átélt helyze­tekről, begyűjtött történetekről re­ferál. A mindennapokból elkapott rövid életképek, útirajzok. Koszovó, Albánia, a számunkra ismeretlen, emberközeli Balkán is megjelenik a lapokon. És saját életéből is merit, amolyan „leczozolisan”, sajátos szóhaszná­lattal, iróniától és fel-felcsillanó hu­mortól sem mentes, máskor keserű hangvétellel. A 270 oldalas könyv felénél, valamikor 2020 nyarán egy­szer csak azt írja, befejezi a sorozatot. Mert mindent közölt már, amit akart, és amúgy sem nekünk szánta, hanem Sára lányának., Azért íródik, hogy a kicsi lányom, ha nagy lesz, és esetleg nekem nem lesz módom elmondani neki, hogy ki is voltam, meg azok kik voltak, akik fontosak voltak nekem, akkor majd ebből jól kiolvashassa. A képek meg azért vannak, mert sze­rintem annál nagyobb intimitás nincs a földön, ha valakinek megmutathat­juk, hogy akkor és ott mit láttunk a szemünkkel. Néz majd a gyerek, oszt nem azt mondhassa, hogy ez itt apám, mikor lecsesződött a repülőgép a szlovák katonákkal a Borsó-hegyen, hanem azt mondhatja, ilyennek lát­ta apám azon a napon a Borsó-hegy tetejét, amikor lecsesződött az a re­pülőgép a szlovák katonákkal. Azért különbség, nem? Vagy olyat is mond­hat képnézegetés közben, hogy látod, itt apám szemével nézek ki az ablakon vagy harminc évvel ezelőtt, és látom, hogy tavasz van. Vagy tél. Mindegy. Teccettek már így gondolni a fotóra? Nem a régvolt embereket látjuk raj­tuk, hanem a régvolt emberek szemé­vel látunk. Mondjuk, ezért is szeretem a fotót. Ha meg valami művészi is ke­rül rája, mint az a lapos hal, akkor meg még fincsibb az egész.” A Facebook népének viszont any­­nyira megtetszett ez a sorozat, hogy kérték, folytassa. Leczo apuka pedig folytatta, mert örült a pozitív vissza­jelzéseknek. (Nyilván új volt számára ez a helyzet, hiszen egy napilap tu­dósítójának kevés sikerélménye van, munkáját nem sűrűn dicsérik, sőt so­kan a nevét sem jegyzik meg). Szóval tovább zajlanak az események a lapo­kon, a dátum alapján mi is rekapitu­lálhatjuk az elmúlt évet is, bár közéleti eseményekből tényleg csak a legfon­tosabbak vagy legbizarrabbak fértek bele Leczo látókörébe. Ez is mekkora szabadság: nem muszáj foglalkozni mindennel, ami körülöttünk történik! A fotóknak általában nincs közük a történethez. És még a formán is lát­szik a szabadkéz: nincsenek bekez­dések, ömlesztve jön a szöveg, ami nehezíti az olvasást, de kit érdekel? A helyesírás szabályait is felrúgja a szer­ző, ha úgy érzi, kifejezőbb a mondat helytelenül. Ezt is meg lehet szeretni egy idő után. És azon is el lehet gon­dolkodni, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Milyen mértékben határoz meg bennünket a hely, ahol élünk, milyen a viszonyunk rokona­inkhoz, ismerőseinkhez, mennyit tu­dunk családunk történetéről, szűkebb környezetünkről. Leczo Zoltánt ke­vés lenne lokálpatriótának nevezni, hiszen el is mondja, hogy sokáig úgy érezte: övé ez a város, Királyhelmec. Minden jó, ami ott történt, vele is tör­tént, minden siker egy kicsit az ő sike­re is, és persze fordítva is igaz a dolog. Legjobban azok a szövegek tetsze­nek, amelyeken úgy kacagok fel, hogy közben elszégyellem magam. Mert nemcsak felszabadult nevetés létezik, hanem megrendült nevetés, dühös ne­vetés, csodálkozó nevetés vagy fájó nevetés is. Aki ezeket ki tudja csalo­gatni az olvasóból, az bizony írónak tekintendő. Még akkor is, ha Leczo Zoltán tavaly elhessegette az embe­reket, akik be akarták őt válogatni a bodrogközi írók és költők antológiá­jába. Mondván, hogy a kötet nélküli író nem író. Hát, most már ez sem igaz. Orosz kapcsolatai megszakítására készül a New York-i Metropolitan RÖVIDEN Újra összeállt a Kispál és a Bor Budapest. Újra aktív a Kispál és a Borz. A legendás magyar in­­die-rock zenekar hat év után újra koncertezni fog Orfun - közölték a Fishing on Orfu Facebook-ol­­dalán. A koncert augusztus 27-én lesz, a Kispál on Orfu minifeszti­válon. A formáció új dalokat is ír, a Rózsaszín már elérhető a YouTu­­be-on, és új album is lesz. Három számot már felvettek, és összesen 6-8 új szerzeményük van, amiről úgy vélik, akár egy nagylemezre is elég lehet. (mancs) A Green Day nem megy Moszkvába Los Angeles. A Green Day le­mondta május 29-i moszkvai kon­certjét az orosz hadsereg ukrajnai inváziójára reagálva. „Tisztában vagyunk vele, hogy ez a pillanat nem a stadionrock show-król szól, hanem sokkal fontosabb dolog­ról” - áll az amerikai rockzenekar közleményében. A koncert még 2020 nyaráról csúszott idén kora nyárra a pandémia miatt. Az üzenet így folyatatódik: „De azt is tudjuk, hogy a rock and roll örök, és bí­zunk benne, lesz időnk és helyünk a jövőben visszatérni. Ajegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. Vigyázzatok magatokra!” ()uk) Orosz művészek közös nyilatkozata Moszkva. A Bolsoj Színház igaz­gatója, Vlagyimir Urin vezetésével írtak alá közös dokumentumot ne­ves orosz művészek, amelyben elí­télik az Oroszország által alkalma­zott „speciális katonai műveletet” Ukrajna területén, „Emberekről, civilekről, a hazánk­ról van szó. Velünk élnek azoknak a gyermekei, unokái, akik életüket áldozták a Nagy Honvédő Háború­ban. A szörnyűségek emlékezete itt él bennünk. Nem akarunk újabb háborút és emberi áldozatokat. Túl sok szenvedést hozott a 20. század, ezért hisszük, hogy a 21. a remény, a nyitottság és a párbeszédek száza­da kell hogy legyen. Kérünk min­den illetékes felet, hogy szüntessék be a harcokat és üljenek tárgya­lóasztalhoz” - írták. (k) A New York-i Metropolitan Opera igazgatója, Peter Gelb közölte, hogy minden olyan orosz művésszel és intézmény­nyel megszakítja a kapcsola­tot, amely nyíltan támogatja a putyini adminisztrációt, vagy nem határolódik el az orosz­ukrán konfliktus fegyveres eszkalációjától. A döntés értelmében a Met azon­nal felfüggeszti stratégiai partnersé­gét a moszkvai Bolsoj Színházzal, valamint átgondolja együttműkö­dését többek között Anna Nyetreb­­kóval és Valerij Gergijewel is. Úgy tűnik, nem győzte meg őket a világ­hírű orosz szoprán vasárnapi nyilat­kozata, melyben kifejti, hogy gyű­löli ugyan a háborút, de nem tart­ja helyesnek, ha művészeket vagy bármilyen közéleti személyiségeket olyan politikai állásfoglalásra kény­szerítenek, mellyel saját hazájukat ítélik el. „Saját álláspontjáról min­denkinek szabadon kellene dönteni - szögezte le a világsztár, majd így folytatta: „Nem vagyok politikusai­kat, gyakorlatlan vagyok ezen a te­rületen. Művész vagyok, akinek az a feladata, hogy egységre törekedjen a politikai ellentétek által szétszabdalt világban.” Az orosz karmester, Valerij Ger­­gijev mögül időközben kihátrált az európai képviseletét ellátó Felsner Artists, és máig kapott határidőt a Müncheni Filharmonikusoktól is, melynek értelmében ha nem ítéli el a fegyveres konfliktust, megszakítják vele a kapcsolatot. Gergijev a német zenekar vezető karmestere. (juk) A Metropolitan nézőtere (Forrás: metopera.org)

Next

/
Thumbnails
Contents