Új Szó, 2022. február (75. évfolyam, 25-48. szám)
2022-02-09 / 32. szám
2 I KÖZÉLET 2022. február 9. | www.ujszo.com Védelmi megállapodás: hatalmas káosz a parlamentben, s azon kívül is NAGY ROLAND Pozsony. Kitiltások, füttyszó, leöntött képviselők - óriási káoszba torkollott a parlament ülése, amelyet a Szlovákia ós az USA közt megkötött védelmi megállapodás miatt hívtak össze. A Marian Kotlába vezette LSNS képviselői mindent megtettek azért, hogy blokkolják a tárgyalást, sőt, a parlament épületén kívül egy demonstrációt is szerveztek. Kedd délután kezdődött a parlament rendkívüli ülése, amely során a képviselőknek is jóvá kell hagyniuk az Egyesült Államokkal megkötött védelmi megállapodást. A téma az utóbbi hetekben heves vitákat generált a politikai színtéren, de amióta Jaroslav Nad’ (OEaNO) védelmi miniszter aláírta a szerződést, a helyzet még feszültebbé vált. A megállapodás lényege, hogy az amerikai hadsereg szükség esetén használhatná a Konyha (Kuchyfta) és a Szliács (Sliac) melletti katonai repülőtereket és további katonai létesítményeket is. Fontos azonban hangsúlyozni, a szlovák fél határozná meg, mely objektumok használatát igényelhetik az amerikaiak, más országok katonái pedig továbbra is csak a szlovák parlament beleegyezése után léphetnének az ország területére. Cserébe az állam százmillió dollárt kapna az említett létesítmények fejlesztésére. A kormánykoalíció szerint a szerződés előnyös Szlovákia számára, az ellenzék viszont azzal érvel, hogy a megállapodás az ország szuverenitásának feladását jelenti. A konfliktus végül a parlamentben csúcsosodott ki. A főügyész kiállása A védelmi megállapodással kapcsolatos vitába Maros Zilinka főügyész is belefolyt, hivatalosan is szót kért a parlamentben. „Nem lehetünk csendben” - kommentálta az eseményeket a közösségi oldalán. Később kiderült, hogy feleslegesen járult a plénum elé, mivel a képviselők az ülés kezdetekor nem hagyták jóvá Zilinka felszólalását. A főügyész később nyilvánosságra hozta a teljes beszédét. Ebben egyebek mellett az USA-val kötendő szerződést ahhoz a megállapodáshoz hasonlítja, mely alapján az 1968-as megszállás után „ideiglenesen engedélyezték” a idegen seregek jelenletét Csehszlovákiában. A főügyész szerint ez utóbbi szerződés még előnyösebb is volt az ország számára. Ä beszéd egyébként végül mégiscsak felolvasásra került a parlamentben, miután Robert Fico, a Smer elnöke jelezte, hogy párttársa, Juraj Blanár fel fogja olvasni a szöveget. Elszabadult indulatok A keddi ülésen viszont csak akkor szabadultak el igazán az indulatok, amikor Jaroslav Nad’ szót kapott. A szélsőjobboldali ESNS képviselői elfoglalták a szónoki pulpitust, Peter Krupa és Andrej Medvecky egy szlovák zászlót tartva próbálták megakadályozni, hogy a védelmi Jaroslav Nad’védelmi miniszter beszéde után úgy tett, mintha a Kommunista bűntettek és a CIA című könyvet olvasná. A könyv borítóját többször is a rákiabáló szélsőséges képviselők felé fordította. (TASR-felvétel) A parlament előtt is tüntettek az LSNS támogatói. „Szlovákiát nem adjuk" - skandálták a demonstráción. (Fotó: Michal Smrőok/Plus jeden defi) MaroS Éilinka főügyész végül nem kapott szót a parlamentben (TASR-felvétel) (TASR-felvétel) Marian Kotleba többször is megpróbálta megzavarni Jaroslav Nad’védelmi minisztert miniszter szóhoz jusson. Az említett képviselők mindeközben nem viseltek maszkot, holott a járvány idején kötelező lenne eltakarniuk szájukat és az orrukat. Boris Kollár kitiltotta őket az ülésről, de a felszólítás után sem voltak hajlandók távozni a pulpitustól. Ezt követően Janka Bittó Cigániková és Miroslav Ziak (mindketten SaS) egy ukrán zászló felmutatásával tiltakoztak az ESNS képviselőinek gesztusa ellen, mire Peter Medvecky a pulpituson található vízzel leöntötte Ziakot, majd a szélsőségesek kitépték az ukrán zászlót a képviselők kezéből, sőt, Ziak maszkját is letépték. A koalíció válaszul az ESNS akciójára elfogadott egy javaslatot, aminek köszönhetően a felszólalók a saját helyükről is beszélhettek, nem kellett a pulpitushoz menniük. De amint Nad’ elkezdte a beszédét, megjelent mellette Marian Kotleba, aki folyamatosan zavarta a minisztert. Mivel az ESNS vezetője sem viselt maszkot, Kollár őt is kitiltotta a teremből. Kotleba erre sem reagált, így a házelnök kénytelen volt megszakítani az ülést. Egy rövid szünet után kissé lenyugodtak a kedélyek, ám Kotleba és képviselőtársai továbbra is zavarták az ülés menetét. Kifütyülték a minisztert, bekiabáltak, a koalíció képviselőit pedig többször is „árulóknak” nevezték. Később kiderült, a szélsőségesek dulakodás közben a szavazóberendezést is leöntötték, amely elromlott, így a javítás miatt több órára el kellett halasztani az ülést. Demonstráció A feszültség a parlament falain kívül is érződött, Kotlebáék ugyanis tüntetést szerveztek. Több tucat ember gyűlt össze a parlament előtt, akik szlovák zászlókkal a kezükben tiltakoztak a javaslat elfogadása ellen. A demonstráción több felszólaló is hazaárulással vádolta a kormányt, és egyenesen Szlovákia megszállásáról beszéltek. „Szlovákiát nem adjuk!” - hergelte a tömeget az egyik felszólaló. Ennek ellenére nagyobb atrocitás nem történt, sajtóhírek szerint a rendőrségnek sem kellett beavatkoznia. Álszentség? A kisebb megszakítások után Jaroslav Nad’ végül el tudta mondani a beszédét, bár a folyamatos füttyszó miatt sokszor nehezen lehetett érteni. A tárcavezető bírálta a Hlast és a Smert, amiért most tiltakoznak a megállapodás ellen, holott korábban, amikor ők voltak kormányon, számos amerikai hadgyakorlatot hagytak jóvá Szlovákia területén. Nad’ szerint ez nem más, mint álszentség. Emellett hangsúlyozta, a szerződés egyáltalán nem veszélyezteti Szlovákia önálló döntéshozatali jogát. „Az erős dezinformációs kampány ellenére ki tudom jelenteni, hogy az ország a szerződés aláírásával semmilyen módon nem adta fel a szuverenitását. Éppen ellenkezőleg, a szövetségeseink garantálják azt” - jelentette ki a miniszter. A szerződéssel kapcsolatos tárgyalás lapzártánk után is folyt. A képviselők elfogadták, hogy szükség esetén akár az éjjeli órákban is tárgyalhatnak.