Új Szó, 2022. január (75. évfolyam, 1-24. szám)
2022-01-15 / 11. szám
2 I RÖVIDEN Bödör ismét rács mögé került Pozsony. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) csütörtökön ismét őrizetbe vette Norbert Bödör vállalkozót, aki mindössze néhány órát töltött szabadlábon. Alexandra Vazanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője szerint Bödört az Alkotmánybíróság december 16-án született döntésére hivatkozva engedték ki az illavai börtönből csütörtökön délután, ahol előzetes letartóztatásban volt. Az Alkotmánybíróság kimondta, az előzetes letartóztatás meghosszabbítása során sérültek az érintett személy jogai. Vazanová közölte, a határozatot nem lehet egy másik bírósági döntéssel módosítani, ezért a gyanúsítottat szabadlábra kellett helyezni. A hírhedt vállalkozó ellen az Agrárkifizető Ügynökséghez (PPA) köthető korrupciós és pénzmosási ügyben indult eljárás. Az ún. Marhapásztor (Dobytkár) tárgyalása február 25-én kezdődik a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon (STS). Bödör ellen a Júdás- és a Tisztítótűz-ügyben is vizsgálat folyik. A rendőrség megerősítette, Bödört azzal gyanúsítják, hogy 50 ezer eurót fizetett Bemard Slobodníknak, a NAKA gazdasági egysége volt vezetőjének, azért, hogy Peter Ziga (Hlas) egykori gazdasági miniszter rokona megússza a cége által elkövetett csalást. Bödör újbóli őrizetbe vételére azért volt szükség, mert fennáll a veszélye, meghiúsítja a nyomozást és befolyásolja a tanúkat. (TASR. Aktuality.sk) Kedden lesz Kollár kerekasztala Pozsony. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök jövő keddre hívta össze a népszavazásról szóló kerekasztalt. Azoknak a pártoknak küldött meghívót, amelyeknek van képviseletük a parlamentben - tájékoztatott Michaela Jurcová, Kollár szóvivője. Richard Sulik, az SaS elnöke közölte, nem vesz részt a megbeszélésen. „Nem létezik semmilyen ok egy ilyen kerekasztal megrendezésére” - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján. Meghívót kapott a Hlas-SD is, amelynek nincs saját parlamenti frakciója. Patrícia Medved’ Macíková, a párt szóvivője megerősítette, részt vesznek a találkozón. Milan Uhrík EP-képviselő, a parlamenten kívüli Republika párt elnöke bejelentette, szintén kapott meghívót, és részt vesz a kerékasztalon. (tasr) Marad a munkahelyi heti egy tesztelés Pozsony. A munkavállalókat továbbra is hetente egyszer, nem pedig a kétszer fogják tesztelni a munkahelyükön, ahogyan az a SARS-CoV-2 omikron variánsának terjedése elleni intézkedésekre vonatkozó javaslatban szerepel, amelyet szerdai ülésén hagyott jóvá a kormány. Richard Sulik (SaS) gazdasági miniszter pénteken azt mondta, hiba történt. (tasr) KÖZÉLET A 17 éve nem látott karácsonyi árvágta idén is folytatódik Tavaly az építőanyagok ára is látványosan megugrott, és a drágulásnak még idén sem inthetünk búcsút (TASR-feivétei) MOLNÁR IVÁN Pozsony. A karácsony előtti időszakban rendre megugranak az árak, tavaly decemberben azonban csaknem 6 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, amire 17 éve nem volt példa Szlovákiában. Az elemzők szerint az idei első negyedévben még nagyobb sebességre kapcsol az árvágta. Decemberben 5,8 százalékos drágulást mért a Statisztikai Hivatal az egy évvel korábbihoz képest. „Ilyen látványos decemberi árugrásra Szlovákiában 2004 óta nem volt példa” - mondta el lapunknak Jana Morhácová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Drágább élelmiszer Az árak az összes vizsgált termékcsoportban nőttek, az infláció gyorsulásához azonban leginkább az élelmiszerek járultak hozzá. „Ezek az elmúlt hónapban átlagosan 6,3 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbinál, az egyes termékek között azonban jelentős különbségek vannak. A legnagyobb árugrást, több mint 18 százalékosat, az étolajok esetében mértük, több mint 8 százalékkal drágult azonban a kenyér, 6,5 százalékkal a tej és tejtermékek, 3,3 százalékkal pedig a hús is” — tette hozzá Morhácová „A szlovákiai családok az élelmiszerekre és a lakhatásra költik a legnagyobb összeget a költségvetésükből. Az élelemre fordított összeg az összes kiadásaik ötödét, a rezsiköltségek a negyedét teszik ki, így nem csoda, hogy ezek drágulására jóval érzékenyebbek” - mondta el lapunknak Éva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. Decemberben azonban az autótulajdonosoknak is jóval mélyebbre kellett nyúlniuk a pénztárcájukba. Az üzemanyagokért a negyedével nagyobb összeget kértek tőlük a töltőállomásokon az egy évvel korábbinál. A járványügyi lezárásokra panaszkodó vendéglátóipari vállalkozások decemberben csaknem 7 százalékkal nagyobb összeget számláztak a vendégeiknek, de a papírárak drasztikus növekedése miatt több mint 14 százalékkal drágultak a sajtótermékek is. Szédületes gyorsulás Tavaly januárban az éves infláció még csak 0,7 százalék körül mozgott, az év folyamán azonban tartós növekedést mért a Statisztikai Hivatal, decemberre így ez elérte a már jelzett 5,8 százalékot. „Tavaly éves szinten így 3,2 százalékkal nőttek az árak, ami az elmúlt kilenc év legnagyobb árugrásának számít. Csak összehasonlításképpen: 2016-ban éves szinten még 0,5 százalékkal csökkent az árszint, és a világjárvány első évében, 2020-ban is csak 1,9 százalék körül mozgott” - nyilatkozta lapunknak Stefan Adamec, a Statisztikai Hivatal árszintet figyelő részlegének a vezetője. Szerinte tavaly az egész év átlagát tekintve a legnagyobb drágulást az üzemanyagok (17%) és a dohánytermékek (14%) esetében mérték. Ez vár ránk idén Mire számíthatunk a decemberi árvágtát követően az idei évben? „Az aktuális előrejelzéseink szerint az első negyedévben nem hogy nem lassul, hanem épp ellenkezőleg, még a tavalyihoz képest is tovább gyorsul az infláció üteme. Az év első három hónapjában 7 százalék körüli drágulással számolunk. Az év hátralevő részében ennél ugyan már visszafogottabb drágulás várható, ez azonban még így is 5-6% között mozog majd” - állítja Sadovská. Szerinte nagyjából hasonló trendre számíthatunk az élelmiszerárak esetében is, amelyek az első negyedévben szintén 7 százalékkal drágulhatnak az egy évvel korábbihoz képest. Míg tavaly januárban ráadásul csökkentek az energiaárak, idén ezek is nőnek, miközben folytatódik az üzemanyagok, az építőanyagok és a cigaretta drágulása is. Elúszott megtakarítások A rég nem látott csúcsokat döntögető inflációt a megtakarításainkon is megérezzük. „Az infláció üteme az elmúlt öt évben rendre meghaladta a bankok betéti kamatainak a szintjét: míg az átlagos kamatszint nulla és egy százalék között mozgott, az infláció üteme elérte az 1,3-3,2 százalékot. Nem lesz ez másképp idén sem, azzal a különbséggel, hogy míg a betéti kamatok szinte semmit sem változtak, az infláció üteme 5-6% között mozog majd, vagyis ez utóbbi miatt jelentősen csökken a banki betéteink értéke” - figyelmeztet Sadovská. A kultúrával az egészségügy törődik, Milánóvá a helyén marad A kulturális életnek a járványügyi lezárások utáni újraéledésével egy időben a Natália Milánóvá kulturális tárcavezetővel szembeni kritika is megjelent. A kulturális szféra képviselői a jövőben közvetlenül az egészségügyi minisztériummal egyeztetnek majd az óvintézkedésekről. A szlovákiai magyar színházak pedig hamarosan kinyitják a kapuikat. A kulturális szféra képviselői egy petícióban többek közt azt követelték, hogy a kormány a járványügyi intézkedések meghozatalakor vegye figyelembe az ő érdekeiket is. A kulturális szféra és az egészségügyi tárca képviselői a rendszeres találkozókról végül csütörtökön a pozsonyi kormányhivatalban tartott tárgyaláson állapodtak meg. Az egyeztetés után Eduard Heger miniszterelnök (OEaNO) kijelentette, a jövőben is keresni fogják a kultúra pénzügyi támogatásának lehetőségeit. Natália Milánóvá (OEaNO) kulturális miniszter pedig a világjárvány negatív következményeivel összefüggésben további támogatásokat helyezett kilátásba. Pavol Smolka, a Szlovákiai Zenei Unió tagja pedig bízik benne, hogy a „bejárásuk” az egészségügyi miniszterhez biztosítani fogja a kultúra „nyitvatartását”, és azt, hogy az érintettek folytathassák a munkájukat. Vladimír Lengvarsky (OEANO-jelölt) egészségügyi miniszter elmondta, a frissen elfogadott intézkedések az aktuális járványhullám lecsengéséig maradnak érvényben. Folyamatosan mérlegelni fogják azonban az egyéb lehetőségeket, az esetleges módosításokat pedig jó előre megvitatják majd, hogy minden szegmens számára világos legyen, milyen szabályok várnak rá. Teszteket és támogatást A kulturális szférára vonatkozó enyhébb járványügyi intézkedésekről mi is beszámoltunk, illetve az Új Szó-stúdió péntek esti adásában is erről beszélgettünk Hégli Dusán koreográfus-rendezővel, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti igazgatójával, illetve Gál Tamással, a Komáromi Jókai Színház igazgatójával. Gál elmondta, a komáromi színház már három hét múlva megnyithatja a kapuit. Hozzátette azonban, ha újabb hosszas lezárásokra kerül sor, akkor a következő évadot nem biztos, hogy meg tudják hirdetni. Hégli úgy nyilatkozott, az elmaradt előadásaiknak most zajlik az újraszervezése. O és Gál is üdvözölte, hogy a kulturális szféra képviselői közvetlenül fognak kommunikálni az egészségügyi minisztériummal a járványügyi intézkedésekről. Hégli szerint erre azért is szükség van, mert a kulturális tárca vezetője ebben a tekintetben elégtelekuiturális minisztert (TASR-feivétei) nül teljesítette a feladatát. „Egy kormányülésen valakinek a kultúrában dolgozók érdekeit is védenie kell” - mondta, és hozzátette, ez ügyben biztosan vannak hiányosságok. Arról is beszélt, nagyban segítené a társulatuk munkáját, ha ingyenes PCR-tesztelési lehetőséget kapnának. Gál szerint pedig arra is szükség volna, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap által már megítélt támogatásokat minél hamarabb utalják számukra. Heger bizalma Milánóvá azonban továbbra is élvezi Eduard Heger (OEaNO) kormányfő bizalmát. Mindez azon információk tükrében is így van, melyek szerint Milánóvá együttműködött Peter Tóthtal, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egykori tagjával, Marián Kocner segítőjével. Milánóvá blogját ugyanis 2012 és 2016 között vélhetően Tóth szerkesztette. A mostani kulturális miniszter állítólag akkor is kapcsolatban állt a Tóthtal, amikor elkezdett együttműködni az OEaNO-val. Milánóvá azonban hangsúlyozta, arról nem tudott, hogy Tóthnak köze van az elítélt és a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Kocnerhez. (tasr, czg)