Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-31 / 300. szám
8 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. december 31. | www.ujszo.com Orbán maradására számít a magyarok nagy része Rendszeresek az összecsapások a migránsok között Brüsszel. Aggodalmat okoznak a rendszeres összecsapások, verekedések, késelések a migránsok között, elsősorban is a belgiumi török közösség tagjai és az afgán menedékkérők között - számolt be tegnap a The Brussels Times című hírportál. A hírportál a karácsony napján a nyugat-belgiumi Genkben késeléssel végződött összetűzésről tudósított. A késelés után egy afgán gyanúsítottat letartóztattak, egy 18 éves helyi férfi pedig kórházban lábadozik. Az öszszecsapások résztvevői gyakran kiskorú menekültek, akik életkoruk miatt nem toloncolhatók ki az országból - emlékeztetett a brüsszeli lap, de leszögezte, hogy a legutóbbi késelésnél a gyanúsítottat ugyan hivatalosan kiskorúként regisztrálták, a nyomozás során azonban kiderült, hogy valójában felnőtt. Marino Keulen a limburgi tartományban található Lanaken polgármestere azt nyilatkozta a De Standaard napilapnak, hogy a helyi menekültközpontban „az afgánok okoznak sok gondot”. „Időről időre betörnek egy ablakot vagy összezúznak néhány bútort. Ez elbátortalanítja a személyzetet, akik közül néhányan már fel is mondtak” - mondta Keulen. Mahdi a napilapnak adott nyilatkozatában ezt azzal magyarázta, hogy „az afgánok kevésbé iskolázottak, mint iraki vagy szír menekülttársaik, ráadásul ezek a közösségek nem is jönnek ki jól egymással”. (mti) RÖVIDEN Magyar ellenzéki „támadás" Budapest. Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult tegnap a magyar ellenzéki összefogás, mert álláspontjuk szerint a lakcímbejelentés szabályainak változása legalizálja a választási csalást - tudatta a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd közös közleményben. Azt írták: „Az ellenzék a mai napon megtámadta az Alkotmánybíróságon a választási csalást legalizáló törvényt”. Az ellenzéki összefogás szerint már a 2018-2019-es választáson is tömeges jelenség volt, hogy egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat azért, hogy részt vehessenek a választáson. Az ellenzék kezdeményezésére mind a Kúria, mind a rendőrség megállapította, hogy a visszaélések valóban megtörténtek és az abban résztvevők törvénysértést valósítanak meg - tették hozzá. Úgy látják, nem véletlen, hogy a kormánypártok a közelgő országgyűlési választás előtt néhány hónappal olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely „legalizálja a fiktív lakcímbejelentéseket, ezzel megnyitva az utat a választás kimenetelének manipulálása előtt”. Az Országgyűlés novemberben döntött arról, hogy módosul a lakcímbejelentés szabályozása. (mti) A Fidesz 5 százalékponttal vezet az ellenzéki összefogás előtt a teljes szavazókorú népesség körében - ezt mutatja a Medián közvélemény-kutató cég friss, a HVG száméra készült decemberi felmérése. Budapest. A Medián szerint az előválasztás óta lankadni látszik az ellenzék lendülete: az októberben kimutatott holtverseny után decemberben a teljes szavazókorú népesség körében újból 5 százalékpontnyi Fidesz-előnyt mértek. A népesség ÖSSZEFOGLALÓ Szentpétervár. Oroszország és Fehéroroszország közös hadgyakorlatot tervez 2022 februárjában vagy márciusában - közölte Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki fehérorosz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt, illetve együtt jégkorongozott. A fehéroroszországi területen tervezett hadgyakorlatra a Nyugat és Moszkva között korábban nem látott feszültségek közepette kerül sor, miközben Oroszország azt követeli, hogy a NATO ígérje meg: nem veszi fel tagjai közé a mindkét országgal szomszédos Ukrajnát. Kijev egy esetleges invázió tervével vádolja Oroszországot, amit Moszkva tagad. Lukasenka kérése A fehérorosz elnök kérte Putyint, hogy ne állítsák le a kétoldalú katonai és hadiipari együttműködést. Sürgette, hogy tartsák meg a hadgyakorlatot, egyebek mellett amiatt, hogy folytathassák a fehérorosz katonák kiképzését a Moszkvától vásárolt új haditechnika kezelésére. A fehérorosz védelmi minisztérium szerdán bejelentette, hogy orosz Szíj jártó Péter orosz kitüntetése Moszkva/Budapest. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért Barátságért kitüntetést vehetett át Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában. A magyar politikus közösségi oldalán tegnap megjelent bejegyzésében azt írta: büszke rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére - szövetségesi kötelezettségeik tiszteletben tartásával párhuzamosan - fenn tudták tartani a nemzeti érdekeiknek megfelelő együttműködést Moszkvával. Szijjártó úgy fogalmazott: „Ha nem tettünk volna erőfeszítéseket ezért, ha nem vállaltuk volna fel a nemzeti érdekre alapuló külpolitikát az elmúlt években, akkor ma kevésbé sikeresen tudtuk volna felvenni a küzdelmet a világjárvánnyal és az európai energiaválsággal szemben.” (lymj 63 százaléka szerint a Fidesz újból megnyeri a választást, ezt még az ellenzéki listára szavazók 32 százaléka is így véli. A szavazókorú népesség 39 százaléka a Fidesz-KDNP listájára, 34 százalékuk a közös ellenzéki listára szavazna. A biztos szavazók körében szinte egyformán áll a két tábor, a Fidesz-KDNP listájára 44 százalék, az ellenzékre 45 százalék szavazna. A Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága 6 százalék, a Mi Hazánk Mozgalomé pedig 5 százalék a biztos szavazók körében. Az egyes társadalmi-demográfi-és fehérorosz vadászgépek közösen járőröztek a „határ mentén”. A közlemény nem tért ki arra, pontosan milyen területeket érintett a járőrözés. Az orosz-fehérorosz államszövetségnek közös határa van az Európai Unió több tagállamával - közöttük Lengyelországgal -, valamint Ukrajnával. Putyin ünnepi üzenete Oroszország és az Egyesült Államok közötti konstruktív párbeszédre Bócs. Sebastian Kurz volt osztrák kancellár globális tervező munkakörben a német származású amerikai milliárdos befektető, Peter Thiel cégénél, a Thiel Capitalnál fog dolgozni - erősítette meg maga az érintett a Krone és a Heute osztrák lapok tegnapi számában megjelent nyilatkozatában. Thiel társalapítója volt a PayPal online fizetési rendszernek, továbbá a Palantir adatelemző cégnek, és a 2000-es évek elején a Facebook közösségi hálózatba is befektetett. Politikailag Donald Trump volt amerikai elnököt támogatta. A Thiel Capital székhelye Kaliforniában van. Peter Thiel főként technocégekbe fektet be, de jelen van tőkéjével a (legális) kannabiszpiacon, és az úgynevezett „seasteading” projekt keretében „úszó városok” létrehozását tervezi. Thielt a Republikánus Párt libertárius (szabadelvű) csoportjához sorolják, amely az egyéni szabadságot ai csoportok között éles határvonalak húzódnak. Az iskolázottabbak, a jómódúak és a 40 alattiak körében utcahosszal vezet az ellenzék. Az alsóbb jövedelmi szintekhez tartozók, az alacsonyabb szintű végzettséggel rendelkezők, valamint a kisebb településen élők döntő többsége a Fidesz-KDNP listájára szavazna. „Mindent egybevetve, negyed évvel a választás előtt a magyarok többsége úgy érzi, hogy »általában véve az országban« rossz irányba mennek a dolgok, kizárólag a Fidesz hívei látják ellenkezően, de még nekik is több mint egytizedük (12 száhívta fel Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali kollégáját, Joe Bident tegnap karácsonyi és újévi üdvözlő üzenetében. A Kreml által közzétett üzenetben Putyin azt írta, hogy a két atomnagyhatalom különleges felelősséget visel a nemzetközi és regionális stabilitásért. Az emberiség előtt álló sok kihívás és fenyegetés tükrében Moszkvának és Washingtonnak „konstruktívan együtt kell működnie” - írta Putyin. az állam fölé helyezi, az állami beavatkozást elutasítja. A libertáriusok síkra szállnak a szabad fegyverviselés jogáért, valamint a kábítószerek legalizálása és a melegházasság mellett is. Az osztrák kormány átalakulását egy októberben kirobbant botrány indította el, miután az ügyészi hivatal bejelentette, hogy több személy, köztük Kurz ellen is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz akkor lemondott a kancellári posztról, majd az Osztrák Néppárt elnökségéről is, és felhagyott a politikával. Utódja a kancellári székben ideiglenesen Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter lett. Két hónap múltán Schallenberg is bejelentette lemondását, és visszatért régi munkakörébe, a külügyminiszteri tisztségbe. Utódát, Kari Nehammert december 6-án iktatták be Ausztria új kancellárjaként, miután megválasztották az Osztrák Néppárt (ÓVP) elnökének Kurz helyébe. (MTI) zalék) borúlátó” - írta Hann Endre, a Medián igazgatója. A HVG elemzése szerint az ellenzéki pártok egyik legfőbb problémája az, hogy a pártok mostanáig sem tudtak megbékélni a miniszterelnök-jelölti verseny végeredményével. Energiát az ellenzéki pártok éppenséggel kifejtenek, de leginkább egymás akadályozására pazarolják azt el. Hetek óta zajlik a vita a kampány egységes arculatáról, a plakátokon használt színekről és jelszavakról, ez pedig blokkolja, hogy a pártok elkezdjék egyéni jelöltjeik felépítését az áprilisi megmérettetés előtt. (hvg, telex) Az orosz elnök párbeszédre hivott fel, amely „kölcsönös tiszteleten és a másik fél nemzeti érdekeinek figyelembevételén alapul”. A két vezető tegnap késő estére tervezte, hogy telefonon beszélnek egymással. Bizonyára szóba került a két ország képviselői között január 10-én, Genfben tervezett tárgyalás a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról, melyekről Oroszország előreláthatólag január 12-én a NATO-val is egyeztetni fog. (MTI.euronews) Szóvivőből kormánybiztos Budapest. Január 1-jétől a magyarországi kommunikációért felelős kormánybiztossá nevezik ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt - derült ki a Magyar Közlöny szerda este megjelent számából. A kormányhatározat szerint Szentkirályi kormánybiztosként tájékoztatni fogja a magyarországi tömegkommunikációs szerveket és hírügynökségeket a kormány tevékenységéről, kapcsolatot tart újságírókkal és szerkesztőségekkel, gondoskodik a kormány tagjai és az államtitkárok nyilvános sajtóeseményeinek és sajtótájékoztatóinak előkészítéséről, előkészíti és megszervezi a kormányzati döntésekkel kapcsolatos magyarországi sajtótájékoztatókat, a közösségi médiában való kormányzati kapcsolattartásért is ő felel majd. Ezen feladatok ellátásáért államtitkári szintű díjazásokra és juttatásokra jogosult, munkáját a magyar Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal fogja irányítani, (telex) Orosz-belarusz hadgyakorlat lesz Előbb egy kis sport, aztán politika. Az Oroszország és Belarusz közös hadgyakorlatáról szóló döntést azután hozta nyilvánosságra a két ország vezetője, hogy együtt jégkorongoztak, majd megbeszéléseket folytattak. (TASR/AP-feivétei) Kurz maga jelentette be, hogy hol vállalt állást