Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-13 / 286. szám

141 SPORT 2021. december 13. | www.ujszo.com r Újabb komáromi győzelem a VKP ellen A címvédő Rieker UJS Komá­rom egyetemi férfi-röplabdacsa­­pata az extraliga 12. fordulójában nagyobb megerőltetés nélkül Síi­re győzött a pozsonyi VKP ellen. A fővárosiak sorozatban negyed­szer maradtak alul a Duna-parti­­akkal szemben - korábban kétszer a Szlovák Kupában, kétszer pedig a liga alapszakaszában. A komáromiak az első játsz­mában minden játékelemben fe­lülmúlták a pozsonyiakat, mind­össze három ki nem kényszerített hibát vétettek, míg a fővárosiak sokkal többet, ebből négy szerva­rontás volt (25:17 -1:0): A második szettben lendületbe jöttek a fővárosiak is, úgy tűnt, 2-3 pontos vezetéssel nyerik a szettet. De Kohúték nem így gondolták, beleerősítettek, és 20:20-ra egyen­lítettek, sőt 21:20-ra vezettek is. Ez után azonban a vendégek felül­kerekedtek, és 25:23-ra ők nyerték a játszmát -1:1. A hármadik játszma lefolyása az elsőhöz hasonlított. Végig a hazaiak irányítottak. Hatékonyan szerváltak - ami gátolta a vendé­gek támadásépítését -, és erős, gyors támadásaikkal zavart keltet­tek a másik oldalon. 8:4-es hazai vezetés után a vendégek már nem tudtak igazán talpra állni, Gabriel Chochol’ak vezetőedző legénysé­ge könnyedén nyerte a játszmát 25:18-ra — 2:1. A játék képe a negyedik, utolsó szettben sem változott lényegesen. 17:16-nál ugyan a levegőben lógott az egyenlítés, de 18:16 után Száz­­vai Adám három bombaszervája után 21:16 lett az állás, amire Kos­­tolániék nem tudtak válaszolni, így a játszma 25:17-tel, a mérkő­zés pedig 3:l-gyel végződött, (jóba) Carlsen: Ment minden, mint a karikacsapás A címvédő Magnus Carlsen pénteken negyedszer is legyőzte kihívóját, Jan Nyepomnyascsijt a dubaji sakkvilágbajnoki döntő­ben, így behozhatatlan előnyre tett szert all. partit követően. Carlsen újabb diadalával 7,5:3,5-re nyerte a párharcot, így negyedszer védte meg világbajno­ki címét, amelyet a 2855 Élő-pont­jával világelső játékos 2013-ban az indiai Viswanathan Anandtól hódított el. Elsőként Ananddal, majd az orosz Szergej Karjakin­­nal, három éve pedig az ameri­kai Fabio Caruanával szemben maradt a sakkvilág trónján. Carl­sen 55 vb-meccséből csak kettőt veszített el. „Nem vártam, hogy ilyen lefolyása lesz a párharcnak, és nagyon elégedett vagyok. Na­gyon jó, profi teljesítményt nyúj­tottam. A kulcsfontosságú a mara­toni hosszúságú hatodik parti volt, mindketten rendkívül elfáradtunk a végére. De onnantól nálam volt a pszichés előny, és utána már ment minden, mint a karikacsapás - ér­tékelt Carlsen. - Nehéz megmon­danom, melyik vb-cím a legérté­kesebb a számomra. Mindig az aktuálisnak örülök a leginkább.” A 14 összecsapásra tervezett vb-döntő összdíjazása 2 millió euró volt, amelyből a győztes 60 százalékot, a vesztes 40 százalé­kot kap. (MTI, TASR) Kikapott az FTC az újonc DVSC otthonában Az MTK (fehérben) kétgólos hátrányból egyenlített a Honvéd ellen (Fotó: MTI) OROSKYTAMÁS A Ferencváros labdarúgócsa­ta 2:0-s vereséget szenvedett a DVSC-től a labdarúgó NB 116. fordulójában, így esélyt adott a Kisvárdának az első hely visszaszerzésére. Az EL-es meccs miatt fáradtabb zöld-fehérek veresége azt jelentet­te, hogy a lapzártánk után véget ért meccsen egy esetleges mezőkö­vesdi győzelemmel a Kisvárda új­ra élre állhatott a bajnokságban. Az élmezőny másik két csapata, a Fehérvár és a Puskás Akadémia hoz­ta a kötelezőt a két kiesőjelölt ellen. Előbbiek megtörték idénybeli rossz sorozatukat, és végre nyerni tudtak idegenben - a fordulót megelőzően az utolsó helyen álltak a kinti mécs­esek szerinti tabellán, négy döntet­lennel és három vereséggel. A Hun­gária körúton azonban az MTK nem tudott különösebb ellenállást kifej­teni ellenük, ami még akkor is igaz, ha a 2:0-s végeredmény csak a ráadás perceiben alakult ki, nem is akárho­gyan. Hosszas VAR-os videózás után végül megadták Petrjak gólját - ha Fiola megmozdulását kezezésként ér­tékelték volna, akkor nemhogy szé­kesfehérvári gól, hanem MTK-bün­­tető jött volna, a vendéggól ugyanis egy gyors kontra után született. „A Fehérvár eljött egy kontrából, és gólt rúgott. Mindenki látta, hogy előtte mi történt, én nem szeretnék ezzel foglalkozni, úgysem tudok mit csi­nálni” - jelentette ki lakonikusan Márton Gábor, az MTK vezetőedző­je, aki korábban a Fehérvárt is irá­nyította. A felcsútiaknak a szomszéd­várnál is könnyebb dolguk volt, a Gyirmót ugyanis egy rossz haza­adással „segített be” az első hazai gólba. A Puskás Akadémia végül 3:0-ra győzött. A Honvéd sokadszor is kétarcú volt: a ZTE elleni első félidőben aktív letámadások révén kétgólos előnyt szerzett, hogy aztán a má­sodik félidőben leadja ezt és 2:2-re végezzen. „A szünetben azt kértem a játékosoktól, folytassuk a letáma­dást, figyeljünk oda a védekezés­re és legyen nálunk a labda. Ehhez képest nagyon mélyen védekez­tünk, nem tudtam kirángatni a já­tékosokat onnan. Nemegyszer for­dult elő a szezonban, hogy többgólos előnyt elveszítettünk, úgy érezték, ezt most meg kell tartani, ahelyett, hogy tették volna a dolgukat, és mentek volna előre. Megint elve­szítettünk két pontot” - nyilatkozta Horváth Ferenc, a kispestiek trénere. A forduló leggólgazdagabb meccsét az újpestiek játszották a paksiakkal (4:3). Utóbbiak esetében borítékol­ható volt: a Tolna megyeiek rúgták eddig a legtöbb gólt a szezonban, de kapott gólok tekintetétben is csak a zalaegerszegiek előzik meg őket. 16. FORDULÓ MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 0:2 (0:1) Új Hidegkúti Nándor Stadion. G.: Kodra (21.), Petrjak (94.). Jv.: Bognár. Sárga lap: Balázs B., Varjú, ill. Hangya. Budapest Honvád-ZTE FC 2:2 (2:0) Bozsik Aréna, 2082 néző. G.: Lukics (5.), Zsótér (45.), ill. Koszta (64.), Lesjak (73.). Jv.: Erdős. Sárga lap: Zsótér, Lovric, ill. Halilovic, Kálnoki Kis, Bedi. Puskás Akadémia FC-Gyirmát FC 3:0 (0:0) Pancho Aréna, 586 néző. G.: Slagveer (53., 80.), Corbu (65.). Jv,: Antal P Sárga lap: Plsek, Komáromi, ill. Radies. Újpest FC-Paksi FC 4:3 (3:1) Szusza Ferenc Stadion, 1161 néző. G.: Beridze (7., 43.), Csongvai (9.), Croizet (47.), ill. Ádám (4., 11-esből), Bódé (60.), Papp (83.). Jv.: Pintér. Sárga lap: Katona, ill. Szélpál, Lenzsér. DVSC-FTC 2:0 (0:0) Nagyerdei Stadion. G.: Bévárdi (46.), Tischler (64.). Jv.: Bogár. Sárga lapok: Bévárdi,Dzsudzsák, Ferenczi, Gróf, ill. Vécsei, Laidouni, R. Mmaee, S. Mmaee. A Mezó'kövesd-Kisvárda meccs lapzárta után ért véget A bajnokság állása 1. Ferencváros 15 10 2 3 31:12 32 2. Kisvárda 15 9 3 3 28:16 30 3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24:17 30 4. Fehérvár 16 7 5 4 22:18 26 5. Mezőkövesd 15 6 4 5 1 9:24 22 6. Honvéd 16 6 2 8 30:31 20 7. ZTE 16 5 5 6 23:33 20 8. Paks 16 5 3 8 38:35 18 9. Debrecen 16 4 5 7 30:29 17 10. Újpest 15 4 5 6 23:26 17 11. Gyirmól 16 3 4 9 17:28 13 12. MTK 15 3 3 9 10:26 12 Következik 17. forduló - december 18., szombat, 14.45: FTC­­Honvéd; 17.00: MTK-Paks: 19.30: Fehérvár-Mezőkövesd. December 19., vasárnap, 13.00: Kisvárda-Puskás Akadémia; 16.30: Gyirmót-DVSC; 18.45: ZTE-Újpest. Góllövőlista 12 gólos: Ádám M. (Paks), Lukics (Honvéd) 9 gólos: Koszta(Zalaegerszeg), Jgrai(Debrecen) 8 gólos: Kodro (Fehérvár), R. Mmaee (Ferencváros) 7 gólos: Sajbán (Paks). HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ► Labdarúgás ANGLIA. 16. forduló: Norwich-Manchester United 0:1, Ronaldo (75., 11-esből): Arsenal-Southampton 3:0, Lacazette (21.), Ödegard (27.), Gabriel (62.); Chelsea-Leeds 3:2, Mount (42.), Jorginho (58., 90.+4, mindkettőt 11-esből), ill. Raphinha (28.. 11-esből), Gelhardt (83.): Liverpool- Aston Villa 1:0, Szalah (67,11-esből); Manchester Cily- Wolverhampton 1:0, Sterling (66., 11-esből): Brentlord- Wattord 2:1, Jansson (84.), Mbeumo (90.+5,11-esből), ill. Dennis (24.); Burnley-West Ham 0:0„ Leicester-Newcastle 4:0, Tielemans (38.; 81., 11-esből), Daka (57), Maddison (85.). SPANYOLORSZÁG, 17. forduló; Athletic Bilbao-FC Sevilla 0:1, Delaney (38); Valencia-Elche 2:1, Guedes (23.), Piccini (86.), ill. Boye (75); Alavés-Gelale 1:1, Joselu (86.), ill. Unal (20.); Espanyol-Levante 4:3, Darder (6.), De Tomas (49.), Puado (60., 76.), ill. De Frutos (11.), Szon (26.), Morales (57); Mallorca-Celta Vigo 0:0; Osasuna-Barcelona 2:2, Garcia (14.), Avila (86.), ill. Nico (12.), Ezzalzouli (49.). Villarreal- Vallecano 2:0, Mandi (32.), Moreno (36., 11-esből). OLASZORSZÁG, 17. forduló: Udinese-AC Milan 1:1, Beto (17), ill. Ibrahimovic (90.+2); Venezia-Juventus 1:1, Aramu (55.), ill. Morata (32.); Fiorentina-Salernitana 4:0, Bonaventura (31.), Vlahovics (51., 84.), Maleh (90.+1); Genoa- Sampdoria 1:3, Destro (78.), ill. Gabbiadini (7,67), Caputo (49.); Verona-Atalanta 1:2, Simeone (22.), ill. Mirancsuk (37), Koopmeiners (62.). Torino-Bologna 2:1, Sanabria (23.), Szkorupszki (79., öngól), ill. Orsolini (79., 11-esből). NÉMETORSZÁG, 15. forduló: Wolfsburg-Stuttgart 0:2, Mavropanosz (25.), Forster (63.); Bayern München-Mainz 2:1, Coman (53.), Musiala (74.), ill. Onisiwo (22.); Herlha Berlin-Bielefeld 2:0, Jovetics (53.), Selke (90.+5): Leipzig- Mönchengladbach 4:1, Gvardiol (21.), Silva (33.), Nkunku (90.+1), Henrichs (90.+4), ill. Bensebaini (88.); Freiburg- Hollenheim 1:2, Schlotterbeck (21.), ill. Raum (3.), Richards (90.+5); Bochum-Dorlmund 1:1, Polter (40., ill. Brandt (85.); Köln-Augsburg 0:2, Hahn (72.), Dorsch (88.); Fürth-Union Berlin 1:0. Nielsen (56.). CSEHORSZÁG, 18. forduló: Plzen-Liberec 2:0, fieznfk (17), Sykora (28.); Pardubice-Ostrava 0:3, Buchta (19.), Kuzmanovic (32.), Sor (76.); Hradec Králové-Slovácko 2:2, Vlkanova (63.), Rada (81., 11-esből), ill. Jurecka (36., 83.); Zlín-Karviná 2:1, Poznar (9„ 50.), ill. Bartoéák (28.); íeské Budéjovice-Olomouc 2:1, Bassey (35.), Colic (88., 11-esből), ill. Gonzalléz (57); Jablonec-Teplice 0:2, Fortelny (21.), HyCka (71), Slavia Praha-Mladá Boleslav 2:0, Bah (31.), Stanciu (40). FRANCIAORSZÁG, 18. forduló: Reims-St. Etienne 2:0, Brest-Montpellier 0:4, Nantes-lens 3:2, Lille-Lyon 0:0, Angers-Clermont 0:1, Metz-Lorient 4:1, Rennes-Nice 1:2, Troyes—Bordeaux 1:2. HOLLANDIA, 16. forduló: Jtrecht-GA Eagles 0:0, Heeren­­veen-Sparta Rotterdam 0:0, Zwolle-Sittard 0:1, Tilburg- Cambuur 1:3, Twente-Waalwijk 2:1, Groningen-Feyenoord 1:1, Arnhem-Heracles 2:1. BELGIUM, 18. forduló: Seraing-Anderlecbt 0:5, Eupen- Beerschot 1:0, St. Truiden-Cercle Bruges 1:2, Kortrijk-Leuven 2:1, Charleroi-Oostende 1:0, Antwerpen-St. Liége 2:3. AUSZTRIA, 18. forduló: Hartberg-Wolfsberger 2:2, Ried- Altach 2:1, Salzburg-Innsbruck 5:0, Klagenfurt-Sturm 0:3, Admira-Rapid Wien 1:2. OROSZORSZÁG, 18. forduló: Rosztov-Ural 1:4, CSZKA Moszkva-Tula 2:0, Szamara-Kazany 2:0, Dinamo Moszkva- Zenit 1:1, Groznij-Himki 4:1. ► Jégkorong IHL: Fehérvár-Graz 99ers 2:6 (1:2,1:1,0:3), a Fehérvár gólszerzői: Hári (13.), Mihály (24.). NHL - péntek: Washington-Pittsburgh 2:4, Buffalo-NY Rangers 1:2, New Jersey-Nashville 2:3, Arizona-Florida 1:3, Colorado-Detroit 7:3, Vegas-Philadelphia 3:4, Vancouver- Winnipeg 4:3 ráv. u. Szombat: Ottawa-Tampa Bay 4:0, Pittsburgh-Anaheim 1:0, Toronto-Chicago 5:4, Buffalo- Washington 2:3 ráv. u., Martin Fehérváry (W) 1+0, St. Louis-Montreal 4:1, NY Islanders-New Jersey 4:2, Arizona- Philadelphia 3:5, Edmonton-Carolina 1:3, Calgary-Boston 2:4, Seattle-Columbus 4:5 h. u„ San Jose-Dallas 2:1, Los Angeles-Minnesota 2:1. TIPOS EXTRALIGA, 25. forduló: Liptovsky Mikulás-Trencfn 3:1 (1:0,1:1,1:0), Walega (4.), Handlovsky (36.), Kriska (60.), ill. Berisha (40.); Kosice-Michalovce 5:3 (1:0,1:2, 3:1), Mrázik (14.), Saucerman (31.), McPherson (56,60.), Klhűfek (57), ill. Regenda (22,55.), Suja (40.); Banská Bystrica-Nové Zámky 3:2 (1:0,1:1,1:1), Soltés (14.), Berger (32.), Bubela (57), ill. Ondrusek (24.), J. Siska (58.); Nitra-Spisská Nová Vés 5:2 (2:2,2:0,1:0), Hrnka (12.), Bajtek (13.), Báláz (21.), Raskob (40.), Varga (42.), ill. Nieminen (4.), Beaudry (17); Presov-Poprad 2:4 (0:0, 1:2, 1:2), Michnáő (32.), Zilka (46.), ill. Dalhuisen (28, 60.), Svitana (37), Rymsha (45.); Slovan Bratislava-Zvolen 5:3 (1:0,2:0,2:3), Sotek (9.), Rapuzzi (26, 50.), Harris (38.), Haécák (54.), ill. Marcinek (43.), Jedlicka (44.), Viedensky (56.). ► Kézilabda Nűl VB, középdöntő, 2. forduló -1. csoport: Lengyelország- Szlovénia 27:26 (12:13), Franciaország-Szerbia 22:19 (9:12), Orosz csapat-Montenegró 31:25 (18:10). 1. Franciaország 4 4 0 0 101:72 8 2. Orosz csapat 4 3 1 0 115:96 7 3. Szerbia 4 2 0 2 93:100 4 4. Szlovénia 4 1 1 2 98:100 3 5. Lengyelország 4 1 0 3 87:103 2 6. Montenegró 4 0 0 4 87:110 0 II. csoport: Norvégia-Svédország 30:30 (14:12), Hollandia- Kazahsztán 61:15 (27:9), Románia-Puerto Rico 43:20 (20:9). 1. Hollandia 4 3 1 0 178:91 7 2. Norvégia 4 3 1 0 152:77 7 3. Svédország 4 2 2 0 1 64:91 6 4. Románia 4 2 0 2 133:101 4 5. Kazahsztán 4 0 0 4 70:200 0 6. Puerto Rico 4 0 0 4 52:189 0 III. csoport: Dánia-Csehország 29:14 (12:9), Magyarország- Kongó 30:22 (16:8), legjobb magyar góldobók: Planéta 8, Lukács 7, Vámos 4; Németország-Dél-Korea 37:28 (19:16). IV. csoport: Spanyolország-Horvátország 27:23 (12:9), Japán-Ausztria 32:30 (15:19), Brazília-Argentína 24:19 (13:10). Elnöki Kupa: Kamerun-Qzbegisztán 42:23 (19:6), Angola­ion 41:8 (24:4), FÉRFI NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA, 14. forduló: Topofcany- Bojnice 22:28 (9:13), Stupava/Malacky-Safo 30:31 (16:17), legjobb vágsellyei góldobók: Michniewicz 11, Bogár 9/5; §KP Bratislava-Presov 15:34 (6:20), Nővé Zámky-Povazská Bystrica 27:33 (9:18), legjobb érsekújvári góldobók: Timoscsuk 7/4, Kucsera 5/1, Dévai 5; HK Kosice-Hlohovec 33:29 (15:12), Kosice Crows-Modra 26:30 (12:16). ► Kosárlabda NBA- péntek: Cbarlotte-Sacramento 124:123, Indiana-Dallas 106:93, Atlanta-Brooklyn 105:113, Toronto-New York 90:87, Houston-Milwaukee 114:123, Minnesota-Cleveland 106:123, New Orleans-Detroit 109:93, Oklahoma-LA Lakers 95:116, Phoenix-Boston 111:90. Szombat: LA Clippers-Orlando 106:104, Washington-Utah 98:123, Cleveland-Sacramento 117:103, Miami-Chicago 118:92, Memphis-Houston 113:106, Philadelphia-Golden State 102:93. FÉRFI NIKE SBL, 13. forduló: Handlové-Patrioti Levice 73:85 (38:42), Lucenec-Spisskf Rytieri 81:88 (48:40), Svit-Komérno 99:111 (48:53), legeredményesebb komáromiak: Gasics 35, Djordjevics 23, Duffy 19; Prievidza-Inter Bratislava 70:79 (37:36). Nűl NIKE EXTRALIGA, 12. forduló: Samorín-SKP 08 Banská Bystrica 51:59 (29:22), legeredményesebb somorjaiak: Marcová 14, Vaiglová 13, Suja 11; Poprad-Ruzomberok 49:112 (26:59), Slovan Bratislava-Piesfanské Cajky 35:77 (21:31), UMB Banská Bystrica-YA Kosice 36:82 (19:48). ► Vízilabda Nűl EUROLIGA, E csoport: Mataro (spanyol)-FTC 14:5, Sabadell (spanyol)-Dunaújváros 10:7, Dunaújváros-Mataro 12:8, Sabadell-FTC 11:6, Dunaújváros-FTC 13:10. G csoport: UVSE-Dinamo Uralocska (orosz) 13:12, UVSE­­Vuliagmeni (görög) 11:5, UVSE-Orizzonte (olasz) 9:9. Az UVSE és a Dunaújváros továbbjutott a főtáblára. ► Röplabda NŰI NIKÉ EXTRALIGA, 14. forduló: Projekt RD SVF - SVK Pezinok 1:3 (-20, -18,10, -18), UKF Nitra-Trnava 3:1 (16, -21, 17,23), VKP Bratislava-Slávia EU Bratislava 0:3 (-20, -21,-17). FÉRFI NIKÉ EXTRALIGA, 12. forduló: Komárno-VKP Bratislava 3:1 (17, -23,18,17), Svidník-Myjava 3:0 (24,16,19). ► Sportfogadás EUROMILLIŰK, a 49. játékhét (szombat) nyerőszámai: 1,5, 7,11,14,15,26, pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1„ 2. és 3. dij: nincs nyertes; 4. dfj: 1640,50 euró (2); 5. díj: 129,30 euró (29); 6. díj: 23,80 euró (157); 7. díj: 13,00 euró (467); 8. díj: 7,90 euró (2065); 9. díj: 4,60 euró (2704); 10. díj: 3,10 euró (7419). EUROMILLIŰK JOKER: 207963. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 500 euró (1); 3. díj: 100 euró (4), 4. díj: 10 euró (29); 5. díj: 3,50 euró (369), 6. díj: 2,00 euró (3397). KENŐ - szombat: 9,13,19,21,26,29,30,31,35,41,42,45, 46,51,62,63,66,68,73,75. Kenő Plusz-szám: 35. KENŐ JOKER - szombat: 549963. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (8), 5. díj: 2,50 euró (103), 6. díj: 0,50 euró (960). EURO JACKPOT, a 49. játékhét (péntek) nyerőszámai: 8,9, 30,34,48, pótszámok: 5,8. NYEREMÉNYEK: 1,2. és 3. díj: nincs szlovákiai nyertes; 4. díj: 5052,90 euró (1); 5. díj: 287,00 euró (13); 6. díj: 126.40 euró (25); 7. díj: 55,10 euró (46); 8. díj: 18,70 euró (958); 9. díj: 18,70 euró (839), 10. díj: 16,70 euró (1355); 11. díj: 8,30 euró (5394); 12. díj: 8,00 euró (12 465). EUROJACKPOT JOKER: 374133. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5000 euró (2); 3. díj: 500 euró (17), 4. díj: 50 euró (133), 5. díj: 5,00 (1464), 6. díj: 3,00 euró (14 391).

Next

/
Thumbnails
Contents