Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-13 / 286. szám

www.ujszo.coml 2021. december 13. SPORT 115 Az utolsó körben lett világbajnok Verstappen ÖSSZEÁLLÍTÁS Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a Forma-1 idei világbajno­ka, miután a címvédő Lewis Hamiltont az utolsó körben megelőzve győzött az idény­záró Abu-dzabi Nagydíjon. Az év utolsó futama rég nem lá­tott izgalmakat hozott, Hamilton jobban rajtolt és végig vezetett, ám az utolsó néhány kilométeren Vers­tappen kihasználta gumielőnyét, és a elöntő pillanatban lehagyta hétsze­res vb-győztes brit riválisát. Vers­tappen és Hamilton mögött Carlos Sainz, a Ferrari spanyol versenyzője ért célba harmadikként. A rajtot Hamilton sokkal jobban kapta el, mint Verstappen, ráadá­sul a pole pozícióból startoló holland versenyző au­tójának kere­ke kipörgött az indulásnál. A címvédő így elsőként fordult el az első kanyarban, miközben hátrébb Pé réz átvette a harmadik pozíciót Lando Norristól (McLaren). Ver­stappen azonnal üldözőbe vette Hamiltont és az első adandó al­kalommal megpróbálta megelőzni de túlságosan rövidet fékezett, a nyárban leterelte a pályáról lét, akinek muszáj volt a bukótéren keresztül visszatérni az aszfaltra. Hamilton így az élen maradt, a ver­senybíróság pedig úgy látta, hogy Verstappen manővere miatt kellett elhagynia a pályát, ezért egyik pi­lótát sem büntette meg. A 14. körre Hamilton előnye több mint 6 másodperc volt Verstappen­­nel szemben, ezért a Red Bull be­hívta a bokszba kerékcserére a hol­landot, egy körrel később pedig a Mercedes is friss abroncsokat tett az addig élen álló brit versenyző autójára. így átmenetileg Pérez vette át a vezetést, Hamilton pedig a második pozícióban száguldva sorra futotta meg a leggyorsabb Verstappen határtalanul boldog (Fotó: TASR/AP) köröket, Verstappennel szemben 8 másodperc körüli előnye volt. Hamilton jelentős tempó- és gu­mielőny birtokában érte utol Pérezt, aki viszont fantasztikusan védekezve nagy csatára kényszerítette a címvé­dőt, ezzel lehetővé téve, hogy Ver­stappen hátránya nyolcról mindösz­­sze két másodpercre csökkenjen. A különbség aztán a folytatásban újra nőni kezdett, Hamilton ugyanis sorra futotta meg a leggyorsabb köröket. A Red Bull gumicserére hívta Ver­­stappent a 37. körben, amikor virtuá­lis biztonsági autós szakasz volt ér­vényben, Hamilton viszont a pályán maradt kopottabb abroncsokon. A két versenyző közötti időkülönbség néhány körön keresztül jelentősebb mértékben csökkent, ám 14 másod­perc környékén beállni látszott 15 körrel a leintés előtt. Öt körrel a futam vége előtt a ver­senybíróság egy baleset miatt a pá­lyára küldte a biztonsági autót, Ver­stappen pedig ekkor azonnal a bokszba hajtott új gumikért, Hamilton viszont hiába akart szintén kiállni friss abron­csokért, csapata azt mond­ta neki a rádión, hogy maradjon a pályán. Ez a végén hibás stratégiai döntésnek bizonyult, az utolsó körre ugyanis a Safety Car az útjára en­gedte a mezőnyt, Vers­tappen pedig az új gu­mikon sokkal gyorsabb volt, mint Hamilton. A holland határozottan meg is előzte riválisát, aki megpróbált ABU-DZABI NAGYDÍJ 1. Max Verstappen (Red Bull) 2. Lewis Hamilton írí (Mercedes) 3. Carlos Sainz Mi (Ferrari) Mob» * AZ ÖSSZETETT PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE PILÓTÁK: 1. Max Verstappen E (Red Bull) 395,5 pont 2. Lewis Hamilton SS (Mercedes) 387,5 pont 3. Valtteri Bottas(Mercedes) 226 pont CSAPATOK: 1 Mercedes 613,5 pont 2. Red Bull 585,5 pont 3. Ferrari 323,5 pont A TOVÁBBI SORREND PILÓTÁK: 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 190, 5. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 164,5,6. Llando Norris (brit, McLaren) 160,7. Charles Ledere (mona­cói, Ferrari) 159, 8. Dániel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 115, 9. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 110,10. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 81,11. Este­ban Ocon (francia, Alpine) 74,12. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 43, 13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 34, 14. Juki Cunoda (japán, Alpha Tauri) 32,15. George Russell (brit, Williams) 16,16. Kimi Ráikkönen (finn, Alfa Romeo) 10, 17. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 7, 18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 3, 19. Mick Schumacher (német, Haas) 0, 20. Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo) 0,21. Nyikita Mazepin (orosz, Haas) 0. CSAPATOK: 4. McLaren 275, 5. Alpine 155, 6. Alpha Tauri 142, 7. Aston Martin 77,8. Williams 23,9. Alfa Romeo 13. visszatámadni, de nem járt sikerrel, így egyelőre nem nyerte meg nyolca­dik vb-címét. Verstappennek ez volt az idei 10., és pályafutása 20. futamgyőzelme, vala­mint ő lett az FI első holland, egyben negyedik legfiatalabb világbajnoka. „Szeretem a Red Bulit, életem vé­géig a csapatban akarok maradni. A futam hajrájában már tudtam, hogy csak a csoda segíthet, és végre szeren­csém volt. Nagy köszönet jár Sergió­nak is” - cikáztak Verstappen gondo­latai a futam végi interjú során. Az elképesztő, számára balul elsült utolsó kör után meglepően higgadtan vette tudomásul a történteket: „Gratu­lálok Maxnak és a csapatának. Ez volt a legnehezebb idény a karrieremben. Büszke vagyok a Mercedesre, mert egyetlen pillanatra sem adtuk fel.” A konstruktőrök világbajnoki tró­feája viszont a Mercedesé lett, soro­zatban nyolcadszor. (MTI, tasr)

Next

/
Thumbnails
Contents