Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)

2021-12-13 / 286. szám

6 I MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. december 13. |www.ujszo.com RÖVIDEN Elutasították a függetlenné válást Noumóa. Új-Kaledónián a va­sárnap tartott népszavazáson a szavazók túlnyomó többsége elutasította, hogy a Francia­­országhoz tartozó külbirtok függetlenné váljon. A már har­madik, egyben utolsó népsza­vazáson a voksok 90%-ának összeszámlálása alapján a vá­lasztók több mint 96%-a a füg­getlenség ellen szavazott. En­nek jórészt az az oka, hogy az őslakos kanakok távol maradtak a referendumtól vezetőik felhí­vására, a részvételi arány alig több mint 40%-os volt. (mti) További 75 millió font Afganisztánnak London. Nagy-Brit annia továb­bi 75 millió fonttal támogatja a humanitárius válság szélén álló Afganisztánt - jelentette be szombaton Liz Truss brit külügyminiszter. A tárcavezető szerint a segély életeket ment, és hozzájárul a dél-ázsiai régió stabilitásához. Truss ezt a hét legfejlettebb ország (G7) kül­ügyminisztereinek szombati tanácskozása után jelentette be Liverpoolban, ahol a találkozó résztvevői megvitatták, hogyan hangolják össze afganisztáni erőfeszítéseiket, illetve miként viszonyuljanak az ország radi­kális iszlamista tálibokból álló vezetéséhez. (MTI) Súlyos ára lesz az agressziónak Dubaj/Liverpool. „Súlyos árat” fizetnek az agresszorok - figyel­meztetett egy magas rangú iráni katonai vezető az állami médiá­ban szombaton, miután nyilvá­nosságra került: az USA és Izra­el esetleges közös hadgyakorla­tot tervez, hogy felkészüljön az iráni atom létesítmények elleni támadáshoz, ha a diplomácia csődöt mond. „Súlyos árat kell fizetniük az agresszoroknak, ha megteremtik a lehetőséget a katonai parancsnokok számára, hogy valódi célpontokon tesz­teljék az iráni rakétákat” - írta az egyik vezető iráni biztonsági testülethez közel álló Nournews című portál. (MTI) Putyin legszívesebben személyesen találkozna Bidennel Putyin biztosította Bident arról, hogy az Oroszország területén lévő orosz csapatok senkit sem fenyegetnek (TASR/AP-feivétei) MTI-TUDÓSÍTÁS Moszkva. Vlagyimir Putyin elnök a december 7-i orosz­amerikai virtuális csúcson közölte amerikai hivatali partnerével, hogy nagyon szeretne vele személyesen találkozni. Az erről készült felvételt vasár­nap bemutatták a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Pu­tyin című heti magazinműsorában. „Feltétlenül találkozni fogunk, na­gyon szeretném” - válaszolta Pu­tyin a megbeszélés elején Joe Biden köszöntésére, amelyben az amerikai elnök sajnálkozását fejezte ki ami­att, hogy a személyes találkozó nem jöhetett létre a G20-csoport római csúcstalálkozóján. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvi­vője viszont a vasárnapi magazin­­műsorban azt mondta, korai még a személyes találkozóról beszélni. Emlékezten rá: a két elnök abban ál­lapodott meg, hogy kinevezik meg­bízottjaikat, akik tárgyszerű párbe­szédbe bocsátkoznak az Ukrajna ügyében Európában kialakult hely­zetről. A megbízottak eszmecseré­jét követően Putyin és Biden vár­hatóan ismét videókonferencián lép kapcsolatba. A szóvivő szerint Pu­tyin biztosította Bident arról, hogy az Oroszország területén lévő orosz csapatok senkit sem fenyegetnek. Egyúttal utalt arra, hogy amerikai egységek ezer kilométerre állomá­soznak az orosz határtól. Peszkov annak a véleményének adott hangot, hogy a saját területen végrehajtott orosz csapatmozgások körül létrehozott információs fe­szültség célja Oroszország „démo­­nizálása” és „potenciális agresszor­­ként való pozicionálása”. A szóvivő „nagyon komoly felfogásbeli nézet­­különbségnek” nevezte a két ország között, hogy Biden korábban kije­lentette: nem hajlandó figyelembe venni az orosz nemzeti érdekek ha­tárátjelző „vörös vonalakat”. Pesz­kov úgy véli, az „agresszív” ame­rikai retorika nem segíti elő a két ország közötti enyhülést. Figyel­meztetett, hogy az Oroszország el­len bevezetendő újabb szankciók vissza fognak ütni. Az orosz-ame­rikai kapcsolatok állapotát Peszkov „nagyon súlyosnak” nevezte, ami miatt az elnöknek folyamatosan fi­gyelemmel kell kísérnie azt. Arra a kérdésre, hogy a Biden-kormány következetesebben hajtja-e végre a megállapodásokat, mint a koráb­bi amerikai kormányok, a szóvivő azt mondta, „nem, egyelőre ez nem mondható el”. Beszámolója szerint a két elnök pozitív és az egymás személye, valamint diplomáciai és politikai tapasztalata iránti kölcsö­nösen tiszteletteljes hangnemben beszélte meg a két ország közöt­ti nézeteltérés bonyolult kérdéseit. Mint mondta, Putyinnak a tárgya­lások alatt nem volt szüksége ar­ra, hogy dokumentumokat kéres­sen be, mert jártas volt a tárgyalá­sok témájában. Peszkov elmondta, hogy Putyin a közeljövőben kül­földi látogatásokat tehet, de nem közölte, konkrétan hová készül az orosz elnök. Donfried oldaná a feszültséget Ukrajnába és Oroszországba utazik Karen Donfried európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi államtit­kár-helyettes, hogy a két or­szág határán kialakult kato­nai feszültségről tárgyaljon. Washington/Liverpool. Karen Donfried hétfőtől szerdáig tartóz­kodik Kijevben és Moszkvában, hogy magas rangú kormányzati ve­zetőkkel találkozzon, és „ismétel­ten hangsúlyozza az Egyesült Álla­mok elkötelezettségét Ukrajna füg­getlensége és területi épsége iránt” - közölte a tárca. Az államtitkár-helyettes hang­súlyozni fogja a Donyec-meden­­cei konfliktus diplomáciai úton való megoldásának a lehetőségét a minszki megállapodás megvaló­sításával -- áll a tárca közlemény­lében. A 2015-ben Minszkben aláírt megállapodás célja az egy évvel ko­rábban az oroszbarát szakadárok és a kijevi kormányerők között kitört háború befejezése volt, de valójában soha sem tartották be. Az Egyesült Államok, a NATO, az európai országok és Ukrajna né­hány hete azzal vádolja Oroszorszá­got, hogy csapatokat vonultat fel az ukrajnai határa mentén a szomszéd ország esetleges lerohanása céljából, amit a Kreml tagad. Joe Biden amerikai elnök kedden tárgyalt orosz kollégájával, Vlagyi­mir Putyin elnökkel, és korábban nem látott szankciókkal fenyegette meg Moszkvát, ha agressziót hajta­na végre Kijev ellen. A szélsőséges feszültségek ellené­re a két vezető megállapodott, hogy küldöttségeket meneszt a térségbe annak megállapítására, hogy lehet­séges-e a helyzet diplomáciai enyhí­tése. Karen Donfried látogatása lesz ennek a diplomáciai folyamatnak az első állomása. Washington álláspontja szerint a minszki megállapodás megva­lósítása a megoldás, és Donfried felajánlja hazája közvetítését. Ez a külügyi közlemény szerint a „nor­mandiai formátum” - Ukrajna, Oroszország, Németország és Fran­ciaország - támogatását is jelenti. A szerződés aláírásánál a „norman­diai négyek” vett rész, az Egyesült Államok nem. Karen Donfried szerdán és csü­törtökön Brüsszelbe is ellátogat, hogy az európai szövetségesekkel és a NATO-val tárgyaljon. (MTI) Gyurcsány nem kampányol Budapest. Gyurcsány nem fog kampányolni, ezt ígérte Már­­ki-Zay Péternek. A volt minisz­terelnök Facebook-oldalán szá­molt be kettejük találkozójáról. Nagyon jó találkozó volt, Árató Gergellyel mentem. Azt kérte a kapitány, ne kampányoljak. így fogok tenni. Akkor így. Ezekkel a szavakkal számolt be Face­book-oldalán Gyurcsány Ferenc arról a megbeszélésről, amelyet Márki-Zay Péterrel folytatott. A Telex megszólaltatta Arató Gergelyt, a DK-s politikus meg­erősítette: a miniszterelnök-je­lölt kérése nem érinti pártjukat, annak egyéni képviselőjelöltjeit ugyanúgy támogatják tovább. Márki-Zay előválasztási ellenfe­lét, Dobrev Klárát sem érintette a mostani egyeztetés. (24.hu, hvg.hu)

Next

/
Thumbnails
Contents