Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-09 / 283. szám
www.ujszo.coml 2021. december 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Trónfosztott királyok Gyenge a gazdaság, nincs perspektíva, folyik az agyelszívás RONALD l2lP ^ vtizedek óta nem volt ilyen ■ T’ szörnyű állapotban a munkaerőpiac, mint amilyen- M ^ ben jelenleg Szlovákiában, Európában, pontosabban világszerte. Emberek milliói a Covid miatti félelemtől hajtva menekültek el. Mások úgy döntöttek, ettől eddig dolgoznak, slussz-passz. A gazdasági helyzet tükrében a dolgozó - elsősorban a főiskolát egyetemet végzett - király lett. Több pénzt és jobb munkakörülményeket kérhet. Ha nem teljesítik a kérését, összepakol, és irány a konkurencia. 2021 és 2022 is minden bizonnyal a munkavállaló éve lesz. Az előrejelzések szerint a zárt munkapiac évtizedekig megmarad. Ennek oka az alkalmazás strukturális változása. Számos országban többen hagyják el munkahelyüket, mint ahányan betöltik az állásokat - elsősorban azért, mert a népesség öregszik. A gazdagabb országok ezt a kérdést gazdasági migránsok befogadásával oldják meg. Nem csoda, hogy Szlovákia ügyesebb fiataljai külföldre távoznak, jobb fizetésért. Ez a helyzet pont addig fog tartani, mint a zárt európai munkapiac. A gyenge gazdaság és a perspektíva hiánya miatt folytatódik az agyelszívás. Ezzel párhuzamosan egyre rosszabb a hazai munkaerő minősége. A szlovákiai oktatás borzalmas állapota miatt ez a helyzet sokkal rosszabb, mint amilyen lehetne. A politikusok állandóan arról papolnak, milyen fontos, hogy a jövő nemzedéke művelt legyen, csakhogy a valóság ennek az ellenkezője. A reformokat tervezgetik, a szlovákiai oktatásügyet módosítanák, mégis jövőre százmillió euróval kevesebb jut a tanításra. Holott tekintettel a diákok számának növekedésére 40 millió euróval többet kellene az oktatásügyre fordítani. Az oktatásügyben dolgozók nominális bére egy százalékkal csökken. Az infláció miatt minden pedagógus fizetése öt százalékkal kevesebbet ér. A pénzügyi tárca vezetője és az SaS többi minisztere közt dúló háború újabb pofon az országnak. És ezzel még nem értünk a történet végére. Igor Matoviő és Boris Kollár úgy döntött, hogy a csalit újabb halaknak dobja be: most a nyugdíjasokat vették célba. Százmilliókat dobnak ki a szavazatuk megszerzéséért. Az alap- és középiskolásoknak pechük van, nincs szavazati joguk. Az ő jövőjükbe fektetni politikailag nem látványos. Csakhogy a gyerekek jövője egyenlő Szlovákia jövőjével. Ahhoz, hogy az ország gazdagodjék, ki kell kecmeregnie abból a közegből, melynek termelékenysége lassan a nullával egyenlő, produktív lakosainak száma egyre csökken, mint a magasan képzettek aránya. Egyetlen út vezet ki ebből a szinte kilátástalan helyzetből, a művelődés, a tanulás. Az iskola azonban Igor és Boris szemében csupán „a Covid táptalaja”, ezért be kell zárni mindet. Egyedüliként Európában. Ennyit a kormány Szlovákia jövőjét illető víziójáról. A szerző a Trend munkatársa Eljött a szupergazdagok világa A koronavfrus-járvány alatt 3600 milliárd euróval nőtt a világ dollármilliárdosainak vagyona, a szupergazdagok vagyona ilyen gyorsan nem gyarapodott 1995 óta - állítja a World Inequality Lab friss alemzáse. Ezzel párhuzamosan a koronavírus 100 millió embert taszított extrém szegénységbe. 2021-ben velük együtt már 771 millióan élnek hihetetlenül sanyarú körülmények közt világszerte a Világbank becslése szerint. A szám még magasabb lett volna, ha a gazdag országok nem léptettek volna életbe lakosaikat anyagilag is segítő programokat a világjárványra adott válaszlépések között. „A Covid-válság súlyosbította a nagyon gazdagok és a lakosság többi része közötti egyenlőtlenségeket. Míg a gazdag országokban a kormányzati beavatkozás megakadályozta a szegénység tömeges növekedését, a szegény országokban nem ez volt a helyzet” - mondta Lucas Chancel, a jelentés vezető szerzője. Amióta vezetik az adatokat, nem nőtt még ekkorát az egyenlőtlenség: ma már nagyjából 2750 ember kezében van a világ összvagyonának 3,5 százaléka, míg 1995-ben a dollármilliárdosok még „csak” az öszszes pénz 1 százalékát birtokolták - derül ki az elemzésből. A legfelső 0,01 százalékba tartozó 520 ezer csúcsgazdag a globális vagyon 11 százalékát birtokolja a tavalyi 10%hoz képest. Ha nemcsak a leggazdagabb néhány embert nézzük, hanem kibővítjük a kört a társadalom felső 10%-ára, az látszik, hogy a világ leggazdagabb tizedénél van a Föld összes vagyonának legalább 60%-a. Jelentős regionális eltérések vannak természetesen, Európa ilyen szempontból kis híján az egyenlőség bajnokának tűnhet, itt a vagyon 35,8%a csak a felső 10 százaléké, míg Latin-Amerikában és a Közel-Keleten ez az arány 75%-os. A szupergazdagok főleg az online kereskedelem fellendüléséből és az árucikkek drágulásából profitáltak. Figyelemre méltó, hogy az amerikai Forbes gazdasági magazin dollármilliárdos listájára idén 2755 ember került fel, akik összvagyona meghaladja a 13 100 milliárd (13,1 billió) dollárt. Ez abszolút rekordnak számít. Tavaly 8 billió dollárra becsülték a milliárdosok összvagyonát. (NapiG., Infostart, Haszon) Sajátos rezilienciánk FELEDY BOTOND a képesség, hogy saját erőnkből felálljunk egy válságból, az ellenálló képesség egyik fontos fokmérője. Megoldjuk magunk? Vagy kell a Marshall-segély, az uniós támogatás, a békefenntartó, a vízszállítmány, az élelmiszersegély, a külföldi katonák? A társadalmi csoportok összefognak, vagy beindul a fosztogatás, és az a rendszer, ahol mindenki csak önmagára számíthat? Az egyik társadalmi csoport hajlandó lesz a másikért tenni, áldozatot hozni? Árvíz idején ki áll a gáton, az egész falu vagy csak az, akinek az első hullám fenyegeti a házát? El tudjuk-e képzelni a 21. században, hogy ugyanúgy remekül működik a fejkvóta alapú jegyrendszer egyes élelmiszerekre? Hány potyautas lenne, aki nyerészkedik és csal...? Vagy éppen csípek vagy személyes szén-dioxid-kvóta kapcsán? A legtöbb rendszerünk, amit az emberiség felépített az évszázadok során, azon alapszik, hogy mind hiszünk a működésében. Ilyen a pénz, az alkotmány, a rendőrség. A bűnözés megelőzésének egyik alapelve, hogy nem a büntetés maga rettenti el a tettest, hanem a lebukás bizonyossága. Hiába lenne halálos ítélet a cukorkalopásért, ha szinte biztos, hogy sose bukunk le. Fordítva is igaz: ha Szingapúrban egy rágógumi kiköpését is leköveti a rendőrség, nem fogják köpdösni. Ezeknek a hitrendszerek az a jellemzője, hogy sokáig ellenállók, ám egy adott pillanatban összeomlanak. Amikor hirtelen egy kritikus tömegű résztvevő megszegi a szabályokat. Mint New Orleans-ban a természeti katasztrófa idején beindult betöréshullám, vagy a londoni lázongás idején végigfutó boltfosztogatás, hogy csúnyább, háborús példákat ne hozzunk. Ez igaz lehet a város vagy falu melletti erdő illegális szemétlerakására: ha egy elkezdi, és nincs felszedve időben, egyre többen fogják odahordani a szemetet. Ha egy graffiti megjelenik, és nem takarítják el, jöhet a többi. Ugyanez a logika érvényesül a nemzetközi kapcsolatokban. Ha Moszkvának engedték, hogy 2008-ban megtámadja Grúziát, akkor nem csoda, hogy később is katonai kalandokba vág. Ha a 2014-es ukrajnai bevetésre küldött „zöld emberkéket” mindössze gazdasági szankciók követik, tovább bátorodik a Kreml. Ha Obama néhány diplomatát utasít ki, miután a 2016-os választásba masszívan belefolytak, nem bátortalanodnak el. Ezután tartunk 2022 januárjára ott, hogy az ukrán-orosz határon egy olyan támadó erő állomásozik, amely komolyan azzal fenyeget, hogy Oroszország képes lehet lerohanni Ukrajnát. Megérné? Az „elrettentés” tulajdonképpen azt jelenti, mennyire hiszi el a támadó, hogy súlyos árat fizet. Nagy veszteségeket, hosszú távú károkat lát-e kockázatként, vagy csak pár diplomáciai purpárlét? A Putyin- Biden telefon, ami a héten zajlott, pontosan azt irányozta a NATO oldaláról, hogy Moszkva elhiggye: nem éri meg a katonai akció gondolatával játszani. Ha mégis megtenné, akkor a NATO-nál a labda: muszáj reagálni, különben legközelebb még jobban emeli a tétet Moszkva, és a többi kihívó ország is egyre magabiztosabban lépne fel a szövetséggel szemben. FIGYELŐ Győzött a magyar kivagyiság Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága két független képviselő igen szavazata mellett kormánypárti és ellenzéki egyetértésben elutasította Székely Sándor javaslatát, amely a házszabályt szigorította volna a képviselők (és munkatársaik) alkoholmentes munkavégezésének ellenőrizhetőségével. Székely Sándor közleménye szerint rámutatott, hogy a javaslata „a kellemetlen mendemondák” elkerülése végett részint megtiltotta volna az Országgyűlés területeire az alkoholos italok bevitelét, illetve fogyasztását, részint pedig a gyanús esetekre nézvést megteremtette volna az alkoholszondás ellenőrzés lehetőségét. A képviselő csalódottságának adott hangot, mert a világ számos parlamentjében szigorú alkohol- és drogtilalom van, amelyet kellő szigorral, adott esetben kiképzett kutyák segítségével ellenőriznek, így például Londonban, a világ legelső parlamentjében is. Véleménye szerint a magyar kivagyiság ismét győzedelmeskedett, és a magyar képviselők jottányit sem engednek még a leginkább elutasított pökhendiségükből sem. (MTI) Rémálom újságírónak lenni Kínában „Nagy ugrás hátra” - jellemezte a kínai sajtó helyzetét a Riporterek Határok Nélkül (RSF) jogvédő szervezet. A jellemzés utalás Mao Ce-tungra, a Kínai Népköztársaság megalapítójára és Nagy Ugrás (angolul nagy ugrás előre) nevű, pár tízmillió ember halálával járó erőszakos iparosítási programjára. Maóra azért is utalgatnak, mert az RSF szerint a Mao-korszakot idéző „rémálom” ma újságírónak lenni Kínában. A kínai nyilvánosság állapotát vizsgáló átfogó jelentés szerint egyre romlik az újságírókkal való bánásmód, egyre szigorúbban ellenőrzik, hogy mi kerülhet nyilvánosságra. Ez olyan környezetet teremt, ahol „az információhoz való szabad hozzáférés önmagában is bűn, az értesülések átadása még nagyobb bűn”. Az RSF szerint Hszi Csin-ping elnök hatalomra kerülése előtt javulóban volt a sajtószabadság helyzete, ám az egyre inkább Mao örököseként fellépő, hasonló személyi kultusz kiépítésébe kezdő Hszi uralma „brutális véget vetett ennek a részleges nyitásnak”. (Via The Guardian, 444)
