Új Szó, 2021. december (74. évfolyam, 276-300. szám)
2021-12-07 / 281. szám
www.üjszo.com I 2021. december 7. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Úgy néz ki, mintha nem értékelné eléggé mindazt a szépet és jót, amit eddig kapott az élettől, pedig nagyon is szerencsésnek érezheti magát. A későbbiekben jobban kell figyelnie szeretteire és kedvesére, hajó pontot akar szerezni náluk. Bika (IV. 21.-V. 21.) Kihívásokkal teli időszak következik, s ez inkább izgalommal és kíváncsisággal tölti el, mintsem félelemmel. Ami a munkáját illeti, ideje megtennie a legfontosabb és döntő lépéseket, hogy utána meg tudja tervezni a jövőjét. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Terveivel, elképzeléseivel kapcsolatban igyekezzen olyan megoldásokat találni, amelyek nemcsak rövid időre kötik le a figyelmét, de hosszú távon is ki tud tartani mellettük. Szerelmi életében nagy fellángolásokra számíthat. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ne is álmodjon arról, hogy lesz ideje pihenni, lazítani. Munkahelyén megérett a helyzet a változtatásokra, de egyelőre hiába szeretne biztosra menni, nem lehetséges, mert a megfelelő körülmények még váratnak magukra. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Az utóbbi időben egyre célratörőbb. Sajnos, munkahelyi problémáit is éppen ennek a tulajdonságának köszönheti. Ha sikeresek szeretnének lenni, kénytelenek lesznek kompromisszumot kötni. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) A siker alapja a céltudatosság, a kompromisszumkészség és a megbízhatóság. Ha ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, nincs akadálya a karrierépítésnek. Mivel remek a diplomáciai érzéke, könnyen elérheti a célját. Márleg (IX. 24.-X. 23.) HMM Amennyiben egy nagyobb utazást BRRn tervez, készüljön fel arra is, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt előre eltervezte. Viszont megtörténhet, hogy így lényegesen jobban érzi majd magát, de ezt sajnos csak utólag tudhatja meg. Skorpió (X. 24.-XI.22.) Szeretteivel vitába keveredett, de nincs gond, mivel önnek már szinte rutinja van az ilyen helyzetek megoldásában és most sem aggódik, hogy kudarcot vallana. Viszont igyekezzen több időt eltölteni családjával, örülnének neki. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Sok munkát, számos feladatot és remek találkozásokat hoz ez az időszak. Olyan társra találhat, akivel szinte bármiről el tud beszélgetni. Ez a kapcsolat a mindennapjait szebbé és kiegyensúlyozottabbá teheti. Bak (XII. 22.-1. 20.) Készüljön fel, mert ebben az időszakban komoly döntésekre kerül sor. Ami szerelmi életét illeti, elengedhetetlen, hogy valóban szívből, szerelemből válasszon, s ne csak biztonságban akaija érezni magát, mert így nem fog működni a kapcsolatuk. Vízöntő (1.21.—II. 19.) Sajnos a sok tennivaló mellett nem maradt ideje saját magára. Ne váija meg, amíg teljesen kimerül, mert sokkal nehezebb talpra állni a totál kimerültségből, mintha még van legalább egy szusszanásnyi ereje. Halak (II. 20.-III. 20.) Kollégái ellenszenvén úgy tud változtatni, ha a továbbiakban nem rájuk vetíti ki a problémák okát, hanem magára vállalja a saját hibáit és megpróbál megértőbb lenni. Igyekezzen másoknak is megbocsátani, ha tévedtek. PIHENŐ 119 Mai receptünk Fűszeres padlizsános tészta Sophie Marceau, aki novemberben ünnepelte 55. születésnapját, akkor hódította meg sokak szívét, amikor 1980-ban feltűnt a Házibuli című filmben, ő alakította az első szerelmet megélő kamasz lányt, Vicét. Bár hatalmas sztárrá vált, sosem érdekelte a csillogás vagy a szereplés. „Egyáltalán nem erről álmodtam, nagyon nem. Arról álmodoztam, hogy csendes és független életem lesz, és sokat utazom. A reflektorfényben való létezés nem természetes számomra. Gyerekként az összes osztályfotózáson sírtam. Amint megláttam egy kamerát, úgy éreztem, ellopják tőlem a lelkemet," Színésznőként maximálisan elfogadja az idő múlását. „Nem akarok szembeszállni az idővel, tudom, hogy úgyis megnyeri a meccset, Inkább barátkozni akarok vele. Tapasztalatból tudom, hogy az élet és a mozi nem Ugyanaz.” (Fotó: Shutterstock) Hozzávalók: 25 dkg hosszú metélt, 2 dl főzőtejszín, 2 gerezd fokhagyma, 2 kis db padlizsán, 2 evőkanál finomliszt, 1 kk Cayennebors, 1 tk kurkuma, 1 kávéskanál római kömény, 1 kk fekete bors (őrölt), 2 teáskanál koriander (őrölt), csilipehely ízlés szerint, só ízlés szerint, 3 ek napraforgóolaj Elkészítés: A padlizsánt felszeleteljük, megsózzuk, tálcán állni hagyjuk fél órát. Folyó víz alatt átmossuk, megszárítjuk. Apróbb kockákra vágjuk. Összekeverjük a lisztet a fűszerekkel, és ebben jól meghempergetjük a padlizsánt. (Tegyük egy nagyobb, zárható műanyag edénybe az egészet, és abban rázzuk össze.) Olajban kisütjük, papírtörlőre szedjük. A tésztát megfőzzük. A tejszínt felforraljuk, belereszeljük a fokhagymát, megsózzuk, majd összeforraljuk a tésztával. Tálaláskor a tésztára szedjük a sült padlizsánt. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: NASS NASZVAD NATAL NATAL VIDÉK NATUNA-SZIGETEK NATUNA UTARA NAULAVAARA NAURUR NAUTA NAVIA NAVLYA NAZE Előző feladványunk megfejtése: Pamfília.