Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-27 / 273. szám
www.ujszo.coml 2021. november TI. Fényre várunk és vágyunk Rendkívüli módon kezdjük az idei adventi időszakot. A már hoszszasan húzódó járványidőszak, a fertőzöttek számának rekordértékei, a vesztegzár és mindenféle szabály közepette, s ami a vallásukat gyakorló keresztényeknek külön is fájó, hogy most hívek részvételével celebrált szentmisék és istentiszteletek sem lehetnek templomainkban. Sok hívő alig váija, hogy újra részt vehessen azokon. Már túlságosan hosszúnak tűnik a várakozás a járványmentes időre, a jobb napokra, vagy ahogy néhányak sóhajából kihallatszik, azokra a visszavárt régi szép időkre. Mikor nem volt szükség ennyi korlátozásra, s könnyebb volt az egymással való találkozás is. Adventben is egy várakozást elevenítünk fel. Az ószövetségi nép Messiás-várására emlékezünk. Mert Isten már az első emberpár bűnbeesése után Megváltót ígért, évszázadokon keresztül biztosítva népét arról, hogy szavát hűségesen betartja. S teltek-múltak a várakozás évei, míg csak meg nem született Jézus Krisztus, akinek az idei karácsonyt is születésnapjaként ünnepelhetjük. A most kezdődő adventi hetek számunkra is a várakozás idejét fogják jelenteni. Igaz, azzal a különbséggel, hogy mi tudjuk, mikor jön el a naptárban a piros betűkkel jelölt karácsony ünnepe, így talán könnyebb, s érezzük, hogy ez a várakozás egyben készülődést is jelent, felkészülésre serkent. Hosszú távon, majdani személyes számadásunkra is úgy kéne vámunk, hogy az egyfajta lelki felkészültségben érhessen mindannyiunkat. Mert az egyházi advent Krisztus második, dicsőséges eljöveteléről is szól, egy találkozásról, aminek idejét nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem, meddig nyomja rá bélyegét mindennapjainkra a Covid, s mindaz, ami ezzel összefügg. Mert hogy sok minden került új fénybe ezzel összefüggésben. Még az emberi kapcsolatok, találkozások, párbeszédek is. A sötétben járó nép Jézussal találkozva világosságra talált. Születése fényt hozott. Mi is vágyunk Krisztus fényére, s arra, hogy ebben a fényben szeretettel tekinthessünk egymásra embertársainkkal. Világoson könynyebben felismerjük egymást, jobban látjuk egymás arcvonásait, szépségét, ráncait, vagy akár egy sebhelyet. De így is elfogadjuk a másikat annak, aki. Csoportok, ismeretségi körök, de nem egy esetben családok is megosztottakká váltak az elmúlt hónapok ügyei kapcsán, gondolva itt például a beoltottak vagy oltatlanok közt több helyen jelentkező feszültségre. A Fénynél azonban. Isten belénk oltott jósága alapján, legyenek bár a legellentétesebbek is a nézeteink, nem szabad gyűlölnünk egymást. A gyűlölet, a harag és a bosszú ugyanis a sötétség vermébe húz le. Magán a tényálláson azonban nem segít. Próbáljunk úgy várakozni a kezdődő adventi időszakban karácsonyra, valamint úgy vágyni és várni a járvány időszak végére, de még arra a jövőbeli megítélésünkre is, hogy tudatosan kilépünk a sötétből a világosságra, vagyis a gyűlölet helyett minden körülményben a szeretetet igyekszünk választani. Ami nem egy idillikus érzést jelent, hanem határozott magatartást. S még ha ez nem is olyan könnyű sokszor, megéri. így lehet akármilyen korlátozás mellett is szép karácsonyunk, így maradunk emberek a szó nemes értelmében, ahelyett, hogy ember embernek farkasaként viselkedne, és Krisztus még be nem teljesedett második érkezésekor is épp e szeretet alapján vizsgálja majd végig életünk, várakozásunk épp zajló szakaszát is. Egy jó szóval, egy köszönömmel, tapintatos érdeklődéssel, esetleg felkínált segítséggel - főleg azok irányába, akiknek különösen is nehezen telnek ezek a hónapok - villantsuk fel a szeretet fényét. Ez az advent során is felhalmozott sok kis szeretetfény legyen Jézus Krisztus születésnapjának valódi csillogása. Ilyen ünnepet, ilyen jövőt és örök folytatást várjunk... Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor RÉGIÓ Elhalasztották Dorina műtétjét a járvány miatt SZÁZ ILDIKÓ Türelmetlenül várták ez érsekújvári hároméves Dorina november végére tervezett korrekciós műtétjét, amely a súlyosbodó koronavfrus-helyzet miatt most mégsem valósulhat meg. ÉRSEKÚJVÁR Dorina koraszülöttként jött a világra, számos súlyos betegséggel és rendellenességgel küzd, nyitott szájpadlással, látásproblémákkal született és a kis tüdeje sem fejlődött ki rendesen. Soóky Melinda, a kis Dorina édesanyja rendkívül hálás azért, hogy az olvasóink támogatják a kislány kezelését. Szerényen berendezett bérlakásban, gyermekgondozási segélyből élnek. Gégemetszést kellett elvégezniük az orvosoknak a kislányon, és gyomorszondán keresztül eteti az édesanyja. A koronavírus idején azt tanácsolták neki a szakorvosok, hogy lehetőleg maradjon az otthonuk biztonságában a kislánnyal. A korrekciós szájpadlásműtétre azért vártak-vámak olyan nagyon, mert a beavatkozás a kislány további gyógykezelésére, felépülésére nyitott volna lehetőséget. A mínusz tíz dioptriás szemüveget viselő kislány még sosem kóstolt valódi ételt, és a beszédkészségét sem fejleszthették. Édesanyja bízik abban, ha késve is, de hamarosan megvalósulhat a műtét és megkezdhetik a további fejlesztéseket. Melinda elmondta, vannak olyan egészségügyi eszközök, melyek elengedhetetlenek a kislány gondozásához, ezeket évente egyszer vényre kapja, ha meglátogatja a szakorvost. Van úgy, hogy a család rendkívül szerény bevételéből állja ezeket a kiadásokat is, ha sürgősen szüksége van új csövecskékre, fertőtlenítőszerekre. Az érsekújváriak kupakgyűjtéssel támogatták a családot, lapunk olvasói eddig több mint 2600 eurót juttattak el a kis Dorina transzparens számlájára, és megszólított bennün-A kislányra még számos műtéti beavatkozás és gyógykezelés vár (A szerző felvétele) két, támogatta a családot a Carissimi nonprofit alap is. Az adományozók neve itt megtalálható: https://ib.fio . sk/ib/transparent?a=2602066823. A transzparens számlaszámon továbbra is támogathatják a kis Dorinát: SK42 8330 0000 0026 0206 6823. Az olvasóink által összegyűjtött pénzt hamarosan, Mikulás napján adjuk át személyesen Dorinának és az édesanyjának. 2.-50. díj vásáitLási uTaivánYOK 4500 € értékben • 15 € feletti tetszőleges vásárlás a COOP Jednota Érsekújvár, f.sz. üzleteiben, vagy • Rajo, a.s vagy Agrotaml, a.s. termékek 3 C feletti vásárlása a COOP lednota Érsekújvár, f.sz. üzleteiben, vagy • Mecom Group, s.r.o. vagy Tauris, a.s. termékek 3 € feletti vásárlása a COOP lednota Érsekújvár, f.sz. üzleteiben A verseny időtartama idején, a megadott feltételek egyike teljesítése esetén a pénztári számlát a kitöltött adatokkal (teljes név, cím, telefonszám) dobja be az erre kijelölt urnába. A .Nyerjen #wét • COOP iedium frsafctüvér. Utóié, valamin! i nyeremény kistáUfiása esetére érvényes. A versenyt* a beleegyezéséi a r DP210037