Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-27 / 273. szám

6 RÉGIÓ 2021. november TI. | www.ujszo.com Olvasnivalóból nem lesz hiány a lockdown alatt VATAŐŐIN PÉTER KOMÁROM A komáromi Szinnyei József Könyvtár régi-új „Könyv(fu)tár” nevű szolgáltatást kínál péntektől az olvasóinak: az áhított könyveket házhoz szállítják az érdeklődőknek. „A második lockdown alatt is ott volt a kínálatunkban ez a szolgálta­tás azzal a különbséggel, hogy csak idős embereknek szállítottuk ki a könyveket. Most annyiban változott a helyzet, hogy ezt mindenkinek megtesszük” - mondta lapunknak Fabó Mária, a könyvtár igazgatója. Hozzátette: „A kolléganők szerint »forró drót« van, érdeklődnek az emberek, aminek nagyon örülök.” A szolgáltatást azok vehetik igény­be, akik beiratkoztak a könyvtárba. Aki ezt még nem tette meg, annak az első küldemény átvételekor is van erre lehetősége. A kölcsönzés­hez a 035/7713552-es telefonszámot kell felhívni munkanapokon 8 és 14 óra között. A munkatársak rövide­sen visszahívják az érdeklődőt, s megegyeznek a kiszállítás időpont­jában. A fűtári feladatokat beoltott alkalmazott látja el, aki az elolva­sott köteteket egyben visszaviszi a könyvtárba. Legfeljebb 10 könyvet lehet kikölcsönözni egy hónapos időtartamra. A szolgáltatás szemé­lyenként havi egy alkalommal ve­hető igénybe. Fabó Mária érdeklődésünk­re hozzátette, az országos lezárás kétszeresen megnehezíti a műkö­désüket. A lockdown tényén túl az is gondot okoz számukra, hogy a könyvtár Eötvös utcai főépületén zajló munkálatok miatt ideiglene­sen több épületbe osztották szét az állományukat. A gyermekkönyve­ket két iskola fogadta be, amelyek viszont most egymás között nem látogathatóak. A főépület felújítása egyébként rendben zajlik, ám janu­árban még valószínűleg nem fog­nak tudni beköltözni, ahogyan azt eredetileg tervezték volna. Havonta 10 könyvet lehet kikölcsönözni (A szerző felvétele) A jóval fertőzőbb delta vari­áns miatt egyre gyorsabban terjed a koronavírus a csalá­di, iskolai és munkahelyi kö­zösségekben. Az Érsekújvári Oktató Kórházban ás Rende­lőintézetben dolgozók rendkí' viil válságos időszakot élnek meg - közölte Ján Baöek kór­házi szóvivő. ÉRSEKÚJVÁR „Elsősorban oltatlan betegeink vannak a kórház sürgősségi bete­gellátó klinikáján, és rendkívül ma­gas az elhalálozás a lélegeztetőgépre szoruló koronavírus-betegek között” - egészítette ki Ján Bacek az elmon­dottakat. Rengeteg túlórát vállalnak az egészségügyi dolgozók, nem ve­hetik ki a szabadnapjaikat sem. Je­lenleg már hasonló, vagy még kriti­kusabb helyzet uralkodik a kórház­ban, mint a koronavírus második hullámának a csúcsán. A kórház al­kalmazottai kimerültek, erőn felül teljesítenek. Ján Bacek elmondása szerint rendkívül frusztráló az egész­ségügyben dolgozók számára, hogy még mindig alacsony az átoltottság aránya. Az intenzív osztályon tizenöt lélegeztetőgéppel felszerelt betegágy van. Még több aneszteziológusra, il­letve intenzív terápiás nővérre volna szükségük, akik ellátnák a lélegezte­tőgépre kapcsolt betegeket. Jelenleg tizenhárom rendkívül súlyos álla-Novemberben 65 beteg hunyt el az érsekújvári kórházban SZÁZ ILDIKÓ pótban lévő fertőzöttről gondoskod­nak, már csak két üres ágyuk van. A legfrissebb pénteki adatok alapján a kilencven koronavírus-beteg szá­mára elkülönített ágyból nyolcvanöt foglalt. Az érsekújvári kórházban, a sürgősségi osztályon kezeltek között csak egy beoltott koronavírus-fertő­­zött van. Ő októberben vette fel a második védőoltást, emiatt még nem termelődött elegendő ellenanyag a szervezetében. Novemberben 65 ko­­ronavírus-fertőzött hunyt el az Erse­­kújvári Oktató Kórházban és Rende­lőintézetben. Az érsekújvári kórház oltóköz­pontja munkanapokon a regisztrált jelentkezőket 8-tól 12 óráig, a nem regisztráltakat 12-től 16 óráig fogad­ja. A rendkívüli helyzetre való te­kintettel szombaton is oltanak 8-tól 13 óráig. Az érsekújvári kórházban rendkívül kritikus a helyzet (A szerző illusztrációs felvétele) O lionvymahaniepohladavok@gmail.com O Lion Vymáhanie Pohladávok lion_vymahanie_pohladavok SPOLAHLIVOSt • DISKRÉTNOSf ADÓSSÁGOK BEHAJTÁSA NINCS AKI SEGÍTSEN? Elege van már, hogy nem veszik a telefont ? Fél, hogy nem kapja vissza a pénzét ? Tehetetlennek érzi magát ? O 0940 073 735 MEGTALALHATOAK VAGYUNK KOMAROMBAN Dunajské nábrezie 1167 (1. em.) Lehár épülete, Komárno FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL! Bármilyen jellegű behajtást vállalunk DP210652

Next

/
Thumbnails
Contents