Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-20 / 267. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2021. NOVEMBER 20. 12 az elmúlt években kiábrándultak a politikából. Ha nem teszik meg mindezt, akkor a párt követő szervezetté válik. Vezetői javarészt azokra az ügyekre reagálnak majd, amelyeket mások vernek fel. Persze megint megpróbálkozhatnak azzal a stratégiával, ami az utolsó évtizedben jellemezte a magyar politikát. Nevezetesen, hogy a magyar ügyeken túl a pán megvárja, amíg mindenki más nyilatkozik, majd „behelyezkedik” a többi közé. Erről persze idővel kiderül, hogy a valóságban tartalmadan, nem több puszta taktikánál. Ha pedig még a magyar ügyek kényesebbjeiről való hallgatás is társul hozzá, akkor még a magyar választókat is hasonló érzés fogja el. Am korunk új esélyt kínál, olyan esélyt, amelyikben a szlovákiai magyar politika messze maga fölé emelkedhet. A térség ugyanis olyan helyzetbe került, amelyikben a szlovák-magyar megbékéléssel nagy lépést tehet előre. A térség államainak összefogása az Európai Unión belüli versenyhelyzetben több mint szükséges. Ahhoz azonban, hogy viszonyuk érdekviszonyból bizalmivá fejlődjön, a magyar-szlovák megbékélés elengedheteden. Magyarok és szlovákok összetartozásának újjászületése lendületet adna mind a két nemzetnek és bizonyára az egész térségnek. A 19. és a 20. század agresszív nacionalizmusának feloldása jelentős energiákat szabadítana fel ezekben a kultúrákban. A magyar-szlovák megbélésnek azonban az egyik fontos előfeltétele egy ütőképes szlovákiai magyar párt. A pártegyesülés sikere, avagy sikertelensége nem csak a szlovákiai magyarok sorsára lesz hatással. Olyan ideje ez a szlovákiai magyarok történelmének, amikor nagyobb dolgokra lehetnek hatással önmaguknál. És lesznek is. Akár jóval, akár rosszal. Olyan időszakba sodródik a népcsoport, amelyikben sokkal több függ tőle önmagánál. Ha jelentősen hozzájárul a térség nemzeti megbékéléséhez, akkor egy új történelmi korszak alapjait rakhatja le. Kisebbségi sorsa hátrányát olyan előnnyé változtathatja, amely sokáig, nagyon sokáig fennmarad a történelemben. És persze az identitásának is szilárd pillérévé válik. A programnak persze ki kell munkálni minden fontos részletét. Nélküle a szlovákiai magyar politika az eddigi ellentmondások foglya marad. Ilyen-olyan eredményeket elérhet ugyan, hol kisebbet, hol nagyobbat, ám lényegi változást, azaz a magyarok nemzeti szabadságát és egyenlőségét nem. A sikertelenség pedig tovább morzsolja majd az új párt támogatottságát. Ismét megjelennek azok a hangok, amelyek a belső hatalmi viszonyok átalakítását nyilvánítják a siker eszközének, noha többre nekik sem futja. Majd támogatókra lelnek mindazokban a külső erőkben, akik a nemzeti egyenlődenséget kívánják fenntartani, és így a magyarok megosztottságában érdekeltek. Az eddigi sikertelenség egyik kinövése az elért eredmények túlkommunikálása lett. A túlkommunikálás azonban legfeljebb zavart okoz. Az érintettek ugyanis rövidesen rájönnek a valóságra, s vele arra is, hogy becsapták őket. Az új pártnak ezért a helyén kellene kezelnie mindegyik eredményét, mint ahogy kudarcait is. A politikában ez nagyon nehéz, hiszen ez az érintett politikusok érdekei ellene hat. Ám V A magyar-szlovák megbékélés alapvető változáshoz vezetne. a pártnak a politikától elfordult tetemes számú kiábrándult magyar bizalmát kellene visszaszereznie, ami újabb manipulációkkal aligha sikerülhet. Továbbá a nemzeti béke nem épülhet a nemzeti elnyomás elhallgatására. Az egyenlődenség fenntartásának csendje ugyanis nem bontja le, hanem éppen fordítva, megerősíti a nacionális agresszivitást. Azért, mert eredményes! Nem késztet az örökölt értékrend kritikájára, hiszen csak hallgatni kell. Közben nemzeti agresszivitással vádolja meg mindazokat, akik megtörik a csendet. Ők a feszültségkeltők, akik megbontják a békét és a nyugalmat, megosztják s konfliktusokba sodorják a társadalmat. Tehát nem az az agresszív és konfliktuskeltő, aki hatalmi eszközökkel fenntartja a nemzeti egyenlődenséget, hanem az, aki szóvá teszi. Az ellentmondás persze azt sejteti, hogy a hallgatást követelők maguk is az egyenlődenség védelmezői. A pillanatnyi nyugalom nevében lemondanak a probléma megoldásának legfontosabb eszközéről, a nyilvános vitáról. A probléma azonban bonyolultabb ennél. A nyilvános társadalmi vita akkor eredményes, ha a felek valamelyike meg tudja győzni a másikat, avagy közösen mind a két fél számára megfelelő, eddig nem volt új megoldást találnak. Ha az adott politikai párt erre nem képes, akkor csak elveszíteni tudja a nyilvános vitát. Ha pedig sem képességei, sem kommunikációs csatornái, sem pedig a jelenlegihez képest lényegileg új koncepciói sincsenek, akkor a csend és a hallgatás védelmezése mindezek elfedését is szolgálhatja. A nyilvános viták elmaradása egy ideig eltakarhatja, hogy a párt erejéből és képességeiből csak az elveszítésükre futja. Csakhogy ily módon választói bázisukat nem tudták túlterjeszteni azokon, akik magyar ügyekben csak csendet akartak, nehogy magánéletükben, munkahelyükön vitatniuk kelljen a kérdést szlovák környezetükkel, illetve a maguk és a családjuk identitásdöntései során. Ámde ellenfeleik sem álltak sokkal jobban. Ők ugyan világosan megfogalmazták, mi kellene a magyaroknak ebben az országban, ám céljaik elérésére nem voltak eszközeik. Erényként a legfontosabb célok kimondását emlegethették, csakhogy elérésük módja ködbe burkolózott. Velük szemben így ki lehetett jelenteni, hogy politikai létük eredménytelen, lényegi változást nem képesek előidézni. Foglalkozzunk hát inkább a megvalósíthatóval. Az alapcélokat pedig övezze hallgatás, hogy ne kapjanak muníciót a többségi nemzet radikálisai, és ne nyugtalanítsuk a mérsékelteket. Egység, kétség, stratégia Ezzel szemben csak annak hangoztatása maradt, hogy politikai egységbe kell tömörülniük a magyaroknak. Megosztottan nincsen esélyük, csak egységben. Az érv gyengéje, hogy egységben sem volt! Nyilvánvalóan nagyobb befolyással rendelkeztek, mint megosztottságukban, ám az alapcélok eléréséhez akkor is kevéssel. És ez immár tapasztalat. Nemcsakátgondolt feltételezés, nemcsak érveken alapuló elmélet, hanem tapasztalat. Méghozzá nemcsak a politikai vezetésé, hanem a társadalomé. Az egyszerű magyar polgárok zöme tapasztalta és tapasztalja meg, hogy nem egyenlő magyarságában. És akkor sem változott ez meg, amikor egy pártba tömörültek a magyar politikai szervezetek. Az újabb összefogás emiatt nem mozdít meg mindenkit. Nemcsak a túl hosszúra nyúlt egyesülési folyamat bizonytalanított el sokakat, hanem ez a tapasztalat. Új stratégia kell hát. Nem feladva persze a korábbiakat, hiszen mind az együttműködés, mind az erőn nyugvó nyomásgyakorlás természetes részei a politikának. Egymást sem lecserélniük kellene, hanem kiegészíteniük. Az újnak sem az eddigiek leváltását kell céloznia, hanem még egy teret kellene nyitnia. A régi felfogások elmélete és gyakorlata az uralkodó politika hagyomány jelenleg. A mostani készülődés is ezt mutatja. Sor került néhány szakmai megbeszélésre - nagyon helyesen -, amelyeken a magyarok életének problémáit boncolták. Eddig mások kezdeményezésére zajlottak ezek, de remélhetően maga a párt veszi kezébe a további megbeszélések szervezését. Ezekből kilakítható egy a mostaninál nagyobb társadalmi támogatással bíró programegyüttes. Jó taktikákkal, esetenként nyomásgyakorlással bizonyára több célkitűzés is megvalósítható belőle, ami nagyon fontos. Ám, hogy a szlovák politika és közvélekedés a magyar kisebbség legfontosabb nemzeti igényeit méltányosnak, értékesnek, és éppen ezért mihamarabb elfogadandónak és bevezetendőnek tartsa, csak ezekkel az eszközökkel el nem érhető. Akkor pedig minden részeredmény ellenére is folytatódni fog a magyar népcsoport zsugorodása az országban. Feltételezhetően a társadalmon és a párton belül pedig emiatt ismét viták robbannak majd ki. Javarészt a régi érvekkel. Ám egy új stratégia sikere nemcsak egy félmilliós népcsoport életére, sokkal többre volna jelentős hatással: az egész térség jövőjére. A közép-európai összetartozás jelentős mértékben függvénye a magyar-szlovák nemzeti megbékélésnek. Olyan példát szolgáltathat, amelyet mások is követhetnek Annyi ma is állítható, hogy a magyar-szlovák megbékélés alapvető változáshoz vezeme a két nemzet egymásról, de ami még fontosabb, az önmagáról alkotott felfogásában. Ollös László Játsszunk nyomozósat! A 76 éves Steve Martin tíz év után viszszatért egy saját fejlesztésűnyomozósvicceskedős sorozattal. Az Only Murders in the Building bizonyítja, hogy még mindig csúcsformában van. Ha van műfaj, ami valósággal szárnyalni kezdett az utóbbi években, az egyértelműen a tme crime. Legyen szó könyvekről, podcastokról, dokumentumfilmekről vagy doksisorozatokról, lassan már alig találni olyan híres amerikai (a tme crime divat közben Európát is utolérte, de mi még némi fáziskésésben vagyunk) bűntényt, amit ne dolgozott volna fel valaki minden apró részletre kiterjedően. A Hulu tízrészes sorozata, az Only Murders in the Building nem valódi bűnügyet elemez cafatokra, inkább csak reakció a mindent elborító true crime őrületre: hősei tme crime fanatikusok, akiknek a házában öngyilkosság történik. Bár a rendőrök határozottan cáfolják, hogy a fiatal férfival egy gyilkos végzett volna, önjelölt nyomozóink nem érik be ezzel a válasszal, sőt határozott meggyőződésük, hogy itt gyilkosság történt. Persze nemcsak nyomozni akarnak, hanem a felderítőmunkájukat felhasználva egy podcastot is készítenek saját maguk és a többi hasonszőrű true crime őrült szórakoztatására. SOROZATDARÁLÓ Mivel a bevezetőben a komédiázás királyát, Steve Martint említettem, gyorsan szeretném tisztázni, hogy az Only Murders in the Building nem vegytiszta krimisorozat, hanem egy klasszikus krimi-vígjáték, melyben az utóbbi elemet az biztosítja, hogy mindhárom nyomozónk olyan figura, akiről eszünkbe sem juma, hogy felderíthet egy gyilkossági ügyet. Az egyikük Charles-Haden Savage (Steve Martin), az egykori sorozatsztár, aki fénykorában egy híres tévés detektívet játszott éveken keresztül, és máig ezen korszak dicsőségéből tartja fenn magát. Hozzá csadakozik Ohver Pumám (Martin Short), az egykor szebb napokat látott színházi rendező, aki egy gigantikus Broadway-bukással ásta el a karrierjét, és bár New York legelitebb részén lakik egy luxus apartmanházban, már az is gondot okoz neki, hogy valahogy kifizesse a közös költséget. A harmadik nyomozó a pár generációval fiatalabb Mabel Mora (Selena Gomez), aki egy rokona lakását renoválgatja a híres (amúgy fiktív) Arcania épületben. Ők hárman úgy ismerik meg egymást, hogy véledenül egy liftben utaznak az áldozattal közvedenül annak meggyilkolása (?) előtt, és bár látszólag nem sok közös van bennük, a rejtélyek megoldása iránti közös szenvedélyük gyorsan összeköti őket. A kissé Agatha Christie-s hangulatú Murders in the Building leginkább a habókos, különc manhattani karakterek miatt szerethető igazán, és feltédeniil a javára írandó a játékossága is, valamint az, hogy nem veszi túl komolyan magát. Csedő-bodó hősei igazi szerethető lúzerek, és bár magát a krimiszálat is tisztességesen megírták (Steve Martin társforgatókönyvíróként is beszállt), elsősorban miattuk tartunk a sorozattal, a rejtély megoldása majdhogynem másodlagos a karakterfejlődésükhöz és a kapcsolataik alakulásához képest. Tóth Csaba
