Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-20 / 267. szám
A pártegyesülés korlátái és lehetőségei létezését, sőt hasznosságát elfogadják. Ha képesek erre, akkor akár az instabil és fragmentálódó szlovák pártrendszerrel elégededen szlovák választópolgároknak is olyan példát mutathatnak, amelyik vonzó lehet egy részük számára. Ám, ha ennél többet akarnak, akkor olyan nemzetiségi és térségi programmal kell előállniuk, amelyik egyszerre tűzi ki céljául a magyarok megmaradását és a szlovákság többségének lényegi nézetváltozását a magyarok ügyében. Az ellentmondás Tavaly a három magyar kötődésű párt egyesülésének híre sokakat töltött el reménységgel. Friss célok, elképzelések születhetnek abból az energiából, amit addig az egymás elleni küzdelemre fecséreltek a felek, általuk visszaszerezhetők a másokat választók, és megmozdíthatok az elkedvedenedettek, a választásoktól távolmaradók. Első lépésben gyors egyesülés kellett volna ehhez. Ám a vontatott, elhúzódó folyamat, még az előbbi minimális célok elérésére is alkalmatlannak bizonyult. Az egyesülés, pontosabban a pártok összefogása, ugyanis az egyik előfeltétele annak, hogy megoldás szülessen a szlovákiai magyar politika eddigi problémáira. Ám ez nem maga a megoldás. Célnak tehát minimális, ám nélküle a többi sem érhető el. Nyilvánvalóan az egymással kötött szövetség kínálja ehhez a legjobb esélyt. Ámde az most a kérdés, ki mit is ért szövetségen. Az egyik lehetséges értelmezése, hogy érdekkapcsolat, a célból, hogy visszajussanak a parlamentbe a felek. A fő motívumuk tehát nem az értékrendi közelség, hanem a parlamentbe való visszajutás. A „szövetség” szó ebben az esetben azonban nem jelentheti pusztán a pártok formális egyesülését konfliktusaik jelentős részét megtartva, hanem azt a szándékot, hogy összekapcsolják a szlovákiai magyarok mindegyik csoportját. Ehhez meg kell tartaniuk sajátosságaik értékes részét, és kölcsönösen hozzá kell igazítaniuk a többiekéhez, úgy, hogy azt saját választóik is tolerálják. Még ha nem választják is, A pártszakadás óta sem nyomásgyakorlással, sem pedig politikailag kulcsfontosságú magyar ügyekről való hallgatással nem sikerült elérni ezt az állapotot. A mai helyzet így két ellentmondás közé zárta a magyarokat. Az egyik megfogalmazta a megmaradás legfontosabb feltételeit, ám nem volt képes elérni azokat. A másik hallgatott a kényesekről és nem is volt képes megoldást kínálni rájuk. A szlovákiai magyar politika manőverezése a két stratégia lehetőségei között áttörő eredményt nem hozott. 1989 óta két stratégia jellemezte a magyar-szlovák viszonyt alakító szlovákiai magyar politikát. Az egyik politikai együttműködéssel vélte elérhetőnek a magyar kisebbség megmaradásához és fejlődéséhez szükséges jogok és pozíciók megszerzését. A másik pedig főként nyomásgyakorlással, azaz erővel gondolta kikényszeríthetőnek mindezt. Több mind harminc év távlatából megállapítható, hogy sem az egyik, sem pedig a másik stratégia, sőt a kettő kombinációja sem vezetett sikerre. A másodikhoz nagyobb erő kellett volna, mint az euroadanti integráció nyújtotta biztonság. Ám a magyar párt, Magyarország, valamint a nemzeti kisebbségek védelmét célzó, születetőfélben lévő nemzetközi jogrendszer együtt sem jelentett akkora kényszerítő erőt, w mint amennyire Szlovákia vezetői a magyarok nemzeti szabadságától és egyenlőségétől féltették az országot és saját értékrendjüket. Az együttműködés stratégiája a korszak mindegyik fontos kérdésében az ország fejlődését, demokratizálását, és ami különösen fontos, a biztonságát támogatta. A magyarok részt vettek a bársonyos forradalomban. Majd a rendszerváltás legfontosabb törvényeinek elfogadásában és az új alkotmányosság alapjainak lefektetésében. Ott voltak az első demokratikusan megválasztott kormányban. Ezt követően fontos szerepük volt Vladimír Meciar kormányának első bukásában, majd annak visszatérése után a későbbi választási győzelemben és a meciarizmus visszaszorításában. Nemkülönben támogatták az ország belépését a NATO-ba valamint a EU-ba, azaz a biztonság szervezeteibe. Továbbá részt vettek azokban a kormányokban, amelyek Meciar választási veresége után helyreállították a jogállamot, és növekedési pályára állították a gazdaságot. Az adott történelmi korban ezek voltak a legfontosabb döntések, amelyek az ország fejlődését és biztonságát érintették. A magyar politika mindegyik esetben a fejlődés és biztonság támogatói közé tartozott. Az adott korban a politikai együttműködés terén ezen lépéseknél többet tenni aligha lehetett volna. Ám ez sem volt elég. Éppen ez a lényegi eredménytelenség az egyik oka, hogy az egyik vagy a másik stratégia támogatói egymásban kezdték lámi sikertelenségük okát. Vitáik hatalmi harccá terebélyesedtek, személyes konfliktusokká nőttek, és a magyar politikai reprezentáció szétszakadásához vezettek. Ám az alapproblémát meg nem oldották. Több mind három évtizeddel a rendszerváltás megkezdése után ugyanolyan kihívás előtt áll a magyar politika: jobb válaszokat kellene adnia a világ mostani problémáira, mint a szlovák pártok zöme. Mi több, el is kellene tudnia fogadtatni azokat az ország társadalmának zömével. Azaz a szlovákság többségével. Most persze ehhez mindenekelőtt a pártegyesülést kell végigvinni. Az egyesülés folyamata ugyan mind ez ideig nem elsősorban a korproblémákra adott megoldásokkal folyt - legfeljebb meg-megjelennek benne - ám az egyesült politikai szervezet úgyis kénytelen lesz foglalkozni velük. Ha pedig nem kíván mellékszerepet játszani az ország politikai életében, akkor meg kell próbálnia a többiekénél jobb megoldásokat kínálni. Siker esetén az új magyar pán országos tekintélye és általa a közvéleményt formáló képessége jelentősen megnőne. Új esély A pán éppen a kisebbségi helyzetéből eredően több szellemi forrást használhat ezen a téren. Azaz hátránya egy csapásra előnnyé változtatható. Ennek a pártnak olyan lehetőségei volnának, amelyek messze meghaladják azokat a hátrányokat, amelyeket megkötött kompromisszumok mian szenvednének el az egyes felek. Ehhez azonban kölcsönösen támogatniuk kellene egymást azoknak a választói csoportoknak a megszólításában, amelyeket az adott szárny képes elérni. A pártnak a többféleség előnyeit kellene meglovagolnia a hátrányai erősítése helyett. Az elmúlt évtizedek nem az ilyen képességet erősítették. Az egymást kényszerhelyzetbe manipuláló taktikák uralkodtak a szlovákiai magyarok politikai életében, és mindaddig sikeresnek tűntek az aktuális győztes szemében, ameddig fokozatosan el nem fogyasztották potenciális választóik nagy részének szimpátiáját. Ma ezért nem elég szervezeti választ adni az eddigi válságra. A korproblémákra adott kiváló színvonalú, majd vonzó módon közzétett, sokakkal megértetett megoldások a népet ma is lelkesítenék. Mint mindenkor. Bizonyára azok egy részét is visszahozva, akik magyar kötődésükkel fordultak inkább szlovák párthoz. Ha pedig az előbbiek fényében világossá válik, hogy a közérdek a pártok és vezetőik tényleges vezérelve, akkor olyanok is megmozdulnak, akik Jobb válaszokat kellene adnia a világ mostani problémáira, mint a szlovák pártok zöme.
