Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-20 / 267. szám

Ficsku Pál tárcája a Szalonban 2021. november 20., szombat, 15. évfolyam, 45. szám Van egy álmom. Energiatakarékos, kényelmes autóval gurulok, széles, jól karbantartott utakon, fejlett, gazdag, magas életszínvonalú, egészséges szellemiségű országból át egy ehhez hasonlóan fejlett, gazdag, magas életszínvonalú, egészséges szellemiségű országba. Persze én is szabadon, egészségesen, az utat élvezve gurulok, gyönyörködve a békés tájban, amelyen meglátszik a kultúra, a művelés, megművelés. Eleve ebből a latin szóból, a cultura szóból ered a ma oly sokszor és oly sok mindenre használt kultúra szó. Eleve a művelődés hiánya okoz galibát, hoz vészt! De vissza, vissza, te utazó, menjünk utunkra tovább! r óval van ez az ^ idillikus kép, a f W táj, a hely, a vi­­. j m dék, az élettér, V«/ A—J amelyen min­denhol a bőség, nyugalom, tiszta­ság, rendezettség és a jólét jelei mu­tatkoznak. Szép jó világ ez! Nem mellesleg olyan, ahol nincs semmi vizuális szemét, semmiféle szellemi hulladék, ordas, torz eszme, csak humánum meg jóakarat. Min­den ország ilyen hely, ahol okos, művelt, kedves, toleráns, egymást tisztelő, sokféle ízlésű, jó kedélyű, egészségesen élő, dolgos emberek laknak. Ahol a nagyon régen vo­nalzókkal meghúzott határok már szinte el is mosódtak, s az országok közti különbség alig észlelhető. Jó lenne, ha így lenne! Olyan lenne az áthaladás egy ilyen határon, hogy ha odaérnék az egyik ország határához, akkor csupán az adott ország nemzeti színei változnának és az információk és a nyelve. S a nemzed színek mellett nem tiltó, orvul, bakancsos jutási őrmester­ként rám horkanó vakkantásokkal fogadnának ezek a feliratok, ha­nem udvarias, szabályosan és em­beri módon tájékoztató táblákkal és hangnemben. Van egy érdekes álmom! Olyan táblákkal fogadná­nak engem és mindenki mást is ezeken a valóban légies határokon, amelyeken versidézetek vannak. Mondjuk, egy olyan legyen a leg­első, az egyik szomszédos, nekem kedves országba belépő idegent vagy történetesen a hazaérkező hazánkfiát fogadó felirat, hogy: „Hazádnak rendüledenül!” Csak ennyi. Hogy a hazádnak. Meg hogy rendüledenül. Nem pénzért, nem haszonért, hanem magáén a hazáért. Ez a két szó elég is! Egy életre. Szerintem. A másik táblán meg az lehetne, hogy: „Mondot­tam ember, küzdj és bízva bízzál!” Mert ugye emberek vagyunk, magunkból s a világból mindig a jobbat akarjuk kihozni, s ebbe a nagy igyekezetbe bele lehet ám fáradni. Elfáradva meg hajlamosak vagyunk kicsit kétségbeesni, el­veszteni a munkánkba vetett hitet. Küzdés van. Bízás kevesebb. Kelle­ne hát ez a felirat! Ehhez a mun­kához, a világgal való birkózáshoz azért nem árt olykor némi külső ösztönzés is. Akár olyan ösztökélés is, amelyet hittel hitt feljebbvaló­tól érkező jóváhagyásként kezel az ember, azaz isteni biztatásként. Már aki hisz feljebbvalóban, annak legyen szabad fohászkodni ilyenért is. Ha meg nem hisz, akkor legyen neki joga nem hinni, de majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy a hitedennek sem árt olyat kimon­dani saját magának, vagy hozzá közelijének, hogy bízni kell! Van ez az álmom, ez a fura, nagy hirdető­táblás! Milyen jó lenne - komoly hittel mondva, milyen jó lesz majd egyszer — úgy utazni bele egy meg­ismerni vágyott szomszédos tájba, hogy ha történetesen az ember fia a venyigékkel teli domboldalak felé utazik, akkor arrafelé olyan tábla várná, melyen ez áll: „Tokaj sző­­lővesszein / Nektárt csepegtettél.” Máris tudná az emberfia, bukoli­­kus vidéken jár, ki lakott errefelé, s mit gondolhat erről a vidékről. Mert olyan táj az, ahol a fold, a nap, a víz, a párák, az évi középhő­mérséklet, az időjárás, meg annyi mindenféle apró összetevő - kapá­ló, szőlőt kötöző, szüretelő ember - a világ csodájának létrejöttét en­gedik. Ha ezt megcsodálta az em­ber, akkor meg menne tovább és a vidék kissé ellaposodna előtte, s ott lehetne egy olyan felirat, hogy: „Mit nekem te zordon Kárpátok­nak / Fenyvesekkel vadregényes tája.” Hát nem szép? Valóban, mit annak a Kárpátok, aki az Alföldbe szerelmes? Joga van! Legyen joga! Másnak meg a Kárpátokat lehes­sen szeretni. Kell a mélység és kell a fent is. Szép az Alföld. Gulyák­kal, nyájakkal tarkított táj, piros tetős otthonokkal, cserzett arcú, munkájukra büszke emberekkel. Hát nem? Meg a Tarpataki-vízesés is micsoda látvány! Hát bizony az! De a táblák, az álombéli táblák, térjünk még kicsit vissza azokra. Olyat gondolok, hogy ha repülőtér mellett mennék, például ott lehet­ne egy-két helyen olyan felirat is, mely szerint: „Ki gépen száll fölé­be, annak térkép e táj”. Pilótáknak szól, akik bombát akarnak ledobni. Vagy másik helyszín! Vasúti átjá­rónál nyíló kis almafa mellé olyan nagy feliratot tennék, melyen az szerepelne: „Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek”. Ezen felbuzdulva az emberek min­den szabad árokparton, kertvégen, műveleden területen, sánc tetején, domboldalon, temetők szélén al­mafát ültetnének, s néhány éven belül ott virítana sok millió alma­­fa. Csak néhány év lelkes munkája kellene! Talán még a klímagondok is enyhülnének? Micsoda illatos vidék lenne a vidék! Micsoda lát­ványosság lenne a tavasz, a nyár, az ősz! A tél meg akár almaborillatú lehetne! S ha már ilyen virágos, bo­ros, gulyákkal meg nyájakkal teli, szép lenne a vidék, az álombéli, akkor ehhez hasonlóan szépek len­nének a városok is. Az egyik-másik peremén leheme olyan feliratú tábla, melyen az lenne: „Mig meg­valósul gyönyörű / képességünk, a rend”... S ezen a mondaton sokan elgondolkodnának, megkérdezve magukat, nekik mit is jelent, mit is az a rend. De jó lenne ilyen fel­iratokkal szemben autózni! Rend lenne! Ellentétben a mai vizuá­lis szmoggal! Ellentétben a mai rendetlenséggel, a gyalázkodó, az egymásra uszító, modortalan és jellemtelen ugatásokkal, melyek­kel teli vannak most az útmenti hirdetőtáblák. Tele, s minden Kö­­zép-Kelet-Európának nevezett egy­kori szocialista állam útjai mellett minden szabad felület a gyalázko­­dással telt meg évek alatt. Pedig... Szeretetet ígértünk nem is olyan régen, azaz Slübili sme si lásku! Kulcsok csörgetésével kísérve. Ki­csöngettünk a gonosznak akkor, harminckét éve, nagy naivan még el is hittem, hogy lepergett a békét­lenségek zord és orv bűnkorszaka. Nem így lett! Emlékezetemnek idilli országomba most olyan fel­irat is kéne, hogy emberek, figye­lem! Volt és lehet megint olyan kor, amikor „fortélyos félelem igazgat minket, s nem csalóka re­mény”. Volt egy álmom. Már éb­ren vagyok. Ez a világ már ilyen, de nem megváltoztathatadan. Még mindig hiszem, hogy nem az! Most Madách sorait tenném egy nagyon nagy hirdetőtáblára, figyelmez­tetésül a múlandóságra, meg az emberi gyarlóságra. Talán néhány parlament elé is kitenném. Hogy gondolkodjon el az alatta elsuha­nó, meg aki bent dolgozik, az is. Ezt tenném ki: „Végzet, szabadság egymást üldözi, S hiányzik az össz­hangzó értelem.” Volt egy álmom. Talán majd egyszer sok helyre ki lehet tenni ezt: „Mondottam, em­ber: küzdj és bízva bízzál!” Talán ezt kell a legtöbb helyre kitenni. Legyen egy álmom! Ilyen feliratok­kal teleragasztott országutak mel­lett autózni. Fejlett, gazdag, magas életszínvonalú, egészséges szellemi­ségű országokban, Európában. Szászi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents