Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-19 / 266. szám
21 KÖZÉLET 2021. november 19. | www.ujszo.com Elfogadták a szigorított Covid-automatát, Matovic megint üzent egyet Suliknak NAGY ROLAND Pozsony. A kormány a csütörtöki iilásén jóváhagyta a Covid-automata módosítását, vagyis hétfőtől szigorúbb járványügyi óvintézkedések lépnek életbe: a munkahelyeken például bevezetik az OTP-rezsimet, és a bevárásléközpontokba, valamint a nem létfontosságú árucikkeket árusító boltokba való belépést is szigorítják. Az SaS tartózkodott a szavazáson, ami újabb feszültséghez vezetett a kormánykoalícióban. Eduard Heger (OEaNO) miniszterelnök hangsúlyozta, a jóváhagyott változások csak ideiglenesek, ugyanakkor elengedhetetlenek, mert a kórházakban már rendkívül súlyos a helyzet. Jelenleg 2904 személyt kell bent tartani, és már több keleti intézmény is jelezte, hogy a Covid-osztályok szinte teljesen megteltek. A 3200 kórházban kezelt személy az a határ, amelyet ha átlépünk, akkor egész országra vonatkozó óvintézkedéseket vezetnek be, és megszűnik a jelenlegi, regionális felosztás. „Ha nem tartjuk be az óvintézkedéseket, akkor azoknak nem is mutatkozhat meg a hatása. Éppen ezért fontos, hogy komolyan vegyük a szabályokat” -jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy ha a helyzet továbbra is ilyen tempóban súlyosbodik, akkor sokak nem fognak időben egészségügyi ellátáshoz jutni. OTP és OP Heger szerint az ideiglenes szigorítások keményen korlátozzák az ol-RÖVIDEN Ausztria szigorítja a határátlépést Bécs/Pozsony. Hétfőtől az Ausztriába utazóknak - az ingázók kivételével - már nem lesz elegendő a negatív antigénteszt - felmutatása a határon - tájékoztatott a szlovák külügyminisztérium. Az osztrák hatóságok eddig a 24 óránál nem régebbi antigénteszt eredményét és az ellenanyagteszteket is elfogadták, hétfőtől azonban szigorúbb rezsim következik: már csak az léphet be az országba, aki be van oltva, átesett a fertőzésen, vagy felmutat egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet. Egy újabb intézkedés az ingázókra is érvényes - bár tőlük továbbra is elfogadják a 24 órás antigéntesztet, az otthoni öntesztelés eredményeivel már nem léphetnek be az országba. (nar, TASR) Újabb támogatás az idegenforgalomnak Pozsony. Az idegenforgalmi vállalkozások számára a közlekedési tárca december elején szeretné újra megnyitni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos felhívását, amelynek köszönhetően az érintett Heger szerint az új intézkedések tulajdonképpen felérnek egy „lockdownnal" az oltatlnak számára (TASR-feivétei) tatlanokat, ugyanakkor kedveznek az oltottaknak. Mint mondta, hétfőn lépnek életbe, és legalább 3 hétig lesznek érvényben, de sok függ attól, hogyan alakul a járvány helyzet. Az egyik legfontosabb változás, hogy a munkahelyeken bevezetik az úgynevezett OTP-rezsimet. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatók csak azokat engedhetik be a munkahelyükre, akik be vannak oltva, vagy az utóbbi 180 napban átestek a fertőzésen, vagy pedig fel tudnak mutatni egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet, illetve egy 48 óránál nem régebbi antigéntesztet. A munkáltatók kötelesek lesznek heti két tesztet biztosítani a munkavállalóknak. A bevásárlóközpontokban és a nem létfontosságú árucikkeket kínáló boltokban OP-rezsim lép életbe, vagyis a belépéshez már a negatív teszteredmény sem lesz elegendő, kizárólag az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be. A tömegrendezvényeken is ugyanilyen szabályok érvényesek, viszont szabályozzák a létszámot: a fekete járásokban 50, a bordó járásokban 100, a piros járásokban pedig legfeljebb 200 személyt engedhetnek be. Heger szerint ezt az intézkedést azért vezették be, hogy ebben a súlyos helyzetben a futballmérkőzéseken ne több ezren szurkoljanak a stadionokban. Az éttermeket, a hoteleket és a panziókat a fekete járásokban továbbra sem nyithatják ki, legfeljebb csak elvitelre szolgálhatják ki a vendégeket. Zárva maradnak a wellness-fürdők és az edzőtermek is. Belső feszültség Az újonnan elfogadott Covid-automata feszültséget váltott ki a koalícióban. Az SaS ugyanis tartózkodott a csütörtöki szavazáson. Janka Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint főként az utóbb említett változások miatt, hiszen ezek továbbra is korlátozásokat jelentenek a beoltott személyek számára, holott korábban azt ígérték, hogy a vakcina egyenlő lesz a szabadsággal. Cigániková állítja, először egy olyan dokumentumot kaptak a kezükbe, amelyben teljes lezárás szerepelt az oltottaknak és az oltatlanoknak egyaránt. Ezzel nem értettek egyet, és csak az oltatlanok számára javasolták a lockdownt. Végül kompromisszumként született meg az a megoldás, amelyet Hegerék a sajtótájékoztatón bemutattak. Richars Sulik (SaS) gazdasági miniszter azt mondta, az ülésen nem volt semmiféle konfliktus, még Igor Matovié (OEaNO) pénzügyminiszter is komolyabb reakció nélkül hagyta el a tárgyalóasztalt. Ennek ellenére a volt miniszterelnök közvetlenül a kormányülés után megosztott egy bejegyezést a Facebook-oldalán, amelyet minden bizonnyal az SaS-nek címzett. „Amikor egy idős ember élete nem értékes. Déjá vu” - üzente Matoviő, aki korábban is hasonló vádakkal illette az SaS-t. Sulik lapzártáig nem reagált a pénzügyminiszter bejegyzésére. KI ima utalván nyal hódít a Progresszív Szlovákia vállalkozások szeptember, október és november után igényelhetnek majd támogatást. „A szállodák, éttermek és egyéb idegenforgalmi vállalkozások ezt a korábbi feltételek alapján igényelhetik” - mondta el Andrej Dolezal közlekedési miniszter. Az említett hónapokra kisebb összegű támogatások esetében nagyjából 26 millió eurós kerettel számolnak, miközben egy-egy igénylő legfeljebb 200 ezer eurót kaphat. Az eddig rendelkezésre álló 257 millió eurós csomagból még nem egész 100 millió euró áll a közlekedési tárca rendelkezésére. A támogatás részleteiről a közlekedési tárca honlapján (www.mindop.sk ) tájékoztatják az érdeklődőket. (TASR) Orvvadászat: leállított eljárás Nyitra. A nyitrai kerületi ügyész törvénytelennek ítélte és leállította az orvvadászat ügyében indított büntetőeljárást. Ez utóbbival függenek össze a Léva környéki vadászházban készült felvételek, amelyek Robert Fico volt kormányfő és társai beszélgetéseit rögzítették. A rendőrség eredetileg orvvadászat kapcsán indított nyomozás miatt hallgatta le a vadászházat. (TASR) A látványosan növekvő energiaárak az eddiginál is nagyobb mártákben csapolják meg a szlovákiai családok beváteleit, ami miatt még többeket fenyeget az energiaszegányság. Ezen próbálna meg segíteni a Progresszív Szlovákia (PS). Pozsony. Az energiahordozók világpiaci árának a látványos növekedése miatt jövőre a szlovákiai háztartások is többet fizetnek az áram- és gázszolgáltatásért, valamint a távfűtésért is. Ez tovább növelheti az energiaszegénység által fenyegetett családok számát, vagyis az olyanokét, akik nem tudják az otthonukat elérhető áron megfelelően felmelegíteni, nem tudnak főtt ételt készíteni vagy meleg vizet előállítani. „A politikusok kénytelenek lesznek reagálni az energiaárak növekedésére” - állítja Martin Hojsík, a Progresszív Szlovákia alelnöke, a párt európai parlamenti képviselője. „A megoldást a klímautalványok bevezetésében látjuk, amelyekkel egyszerűen és hatékonyan segíthetnénk az energiaárak miatt nehéz helyzetbe került családokon. Ennek a lényege, hogy az állam rendszeresen, vagyis havonta vagy évente egy bizonyos fix összeget utalna át Szlovákia minden egyes polgárának, függetlenül az életkorától” - tette hozzá Hojsík. Szerinte az éves mediánösszeg a számításaik alapján fejenként 127 euró lehetne, vagyis egy átlagos négytagú család évente így 508 euróhoz juthatna. „Az általunk előterjesztett javaslat előnye, hogy az állami költségvetést nem terhelné meg, mivel az ehhez szükséges összeget az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó forrásokból lehetne előteremteni. Ez utóbbiak Szlovákiában 2015 óta a Környezetvédelmi Alap bevételeit gyarapítják. A 2021 és 2030 közötti időszakban 12,4 milliárd euróról beszélhetünk” - mondta el Michal Simeéka, aki szintén az Európai Parlamentben képviseli a balliberális pártot. Szerinte a klímaváltozás negatív hatásainak az enyhítését célzó gazdasági átállás költségeit a lakosság is megfizeti, emiatt pedig úgy lenne igazságos, ha az említett bevételekből a lakosság is részesülne. A párt az említett 12,4 milliárdos összeg 40 százalékát osztaná szét a lakosság között. „A klímautalvánnyal a családok valós bevételhez jutnának, és a pénzt arra használhatnák fel, amire csak szeretnék” - tette hozzá Simecka. A Progresszív Szlovákia a javaslatát a jövő év első felében szeretné beterjeszteni a parlamentbe. Ezt megelőzően még egyeztet a gazdasági és környezetvédelmi szakemberekkel, és megpróbálja meggyőzni a javaslat előnyeiről a kormánypártokat is. Hojsík szerint az ötletüket már az Európai Parlament Újítsuk meg Európát (Renew Europe) liberális frakciójába tömörült kollégáinak is bemutatta, akik jelentős érdeklődést mutattak, az energiaszegénység ugyanis mára összeurópai probléma. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős biztosa, Nicolas Schmit pár napja épp arra figyelmeztetett, hogy már eddig is több millióan küzdöttek télen fűtési gondokkal Európa-szerte, ez a szám azonban jelentősen megemelkedhet a jelenlegi helyzet miatt. (mi)