Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)

2021-11-18 / 265. szám

EBB SEEM utazas ■ 2021. november is. Utazási dilemma - menni, vagy maradni? Most különösen fontos, hogy legyen utasbiztosításunk, és lehetőleg olyan, amely a koronavírussal kapcsolatos (egészségügyi) kiadásokat is fedezi (Shutterstock) A romló járványügyi adatokat, és az egyes országokban életbe lépő szigorításokat látva sokakban me­rülhet fel a kérdés, hogy tervezze­nek-e kirándulást, wellnesst, utazást a mostani időszakban, vagy inkább egy későbbi, nyugodtabb időszak­ban keljenek útnak. Mindkettőre találunk magyarázatot, így ezeket mérlegleg téve könnyebb lesz a döntés. Oltottak, oltatlanok Az első és legfontosabb szempont, hogy jelen helyzetben csak azoknak javasoljuk az utazást, akik már meg­kapták az oltás mindkét adagját (az egydózisú vakcina esetében egyet), és azóta eltelt legalább két hét, vagy ha átestek a fertőzésen (legfeljebb 180 napja). Ennek oka, hogy mind több országban korlá­tozzák az oltadanok szabadságát, s bár a beutazás még sok országba le­hetséges vakcinádé nélkül, negatív teszttel is, a helyszínen már szinte csak az utcán lehet sétálni, szállo­dába, étterembe, színházba már kell (hét) az oltási igazolvány. Persze vannak országok, ahol még sokkal lazábbak a járványügyi intézke­dések, például Magyarországon az egyeden korlátozás, hogy már viselni kell a maszkot a tömegköz­lekedési eszközökön, ám minden szolgáltatás elérhető oltottnak, ol­­tadannak. Igaz, vannak szállodák és egyéb intézmények, amelyek már kérik az oltást. Mi szól az utazás ellen? Nem nehéz érvelni az utazás ellen - hiszen a legtöbb európai országban most van felfutóban a járvány, vagy éppen tetőzik, így nagy a veszélye annak, hogy megfertőződünk. A másik érv, hogy sok országban, szál­lodában csak korlátozottan, vagy kisebb kapacitásokkal működnek a szolgáltatások, ami nem adja azt az élményt, mint amit a járvány előtt megszoktunk. Illetve néhol, főleg az unión kívüli országokban mace­­rásabb is lehet a beléptetés - igaz, olyan helyek is vannak, ahol szinte semmilyen kontroll nincs. Mi szól az utazás mellett? Az egyik legfontosabb érv, hogy most valóban olcsó az utazás - a repülőjegyek, szállodai árak rend­kívül kedvezőek (10 euróért is találunk retúrjegyet, 25-30 eu­­róért/fő/éj ötcsillagos szállodát, reggelivel), és ami a legfontosabb, hogy szinte mindegyik rugalmas, azaz, ha indulás előtti napokban döntenénk az utazás lemondásáról (például a romló járványhelyzet miatt), akkor a befizetett összeget visszakapjuk a légitársaságtól, ho­teltől (vagy utalással, vagy utazási utalvány formájában). Illetve le­hetőség van díjmentes átfoglalásra is egy későbbi időpontra. Az or­szágok legtöbbje már kijelentette, nem szeretné lezárni a határokat, az élet mindenhol a normál kerék­vágásban folyik, annyi a különb­ség, hogy maszkot kell viselni — de ez nem ront az élményen, sőt, még biztonságérzetet is ad. Szintén az utazás mellett szól, hogy a városok­ban, hotelekben most kevesebben vannak, így nincs tömeg, mindent kényelmesen be lehet barangol­ni, és tapasztalatból mondhatjuk, hogy a szállodákban nagyobb fi­gyelmet kapnak azok, akik most érkeznek - ebben az időszakban ugyanis valóban különös érték a vendég. És végül a legfontosabb, hogy az utazás, nyaralás, kirándu­lás, wellness feltölt, segít kipihenni az elmúlt időszak fáradalmait. Biztosítás Ha az utazás mellett döntünk, minden bizonnyal egy élmények­kel teli pár nappal, héttel gazda­godunk - és nem utolsósorban olcsóbban is megússzuk, mint korábban. Az utazás szabadsága ugyanis egy olyan kincs, amit nem lehet pótolni. Ugyanakkor most különösen fontos, hogy legyen utasbiztosításunk, és lehetőleg olyan, amely a koronavírussal kap­csolatos (egészségügyi) kiadásokat is fedezi. Ha van éves utasbiztosí­tásunk, akkor kérdezzük meg az ügyfélszolgálatot, hogy a korona­vírussal kapcsolatos váradan költ­ségeket is fedezi-e, illetve, hogy ha netán karanténba kerülünk, akkor a szállást (karanténhotelt) is meg­téríti-e a biztosító. Jó hír, hogy az utóbbi napokban több, Szlováki­ában is működő biztosítótársaság vállalta, hogy ezentúl a koronaví­rus is felkerül a normál betegségek közé, azaz ugyanúgy kezelik, mint­ha egy más megbetegedés miatt kellene orvosi segítséget kérni. Szabó Laci Októberben 713 ezer utas fordult meg a budapesti repülőtéren Az év eddigi részében 3 196 144 utast kezelt a Budapest Airport, amely 2020 első tízhavi adatához képest 14,6 százalékos, míg a 2019-eshez képest 76,5 százalékos visszaesés (Shutterstock) Mintegy 713 ezer utast kezeltek a múlt hónapban a Liszt Ferenc Nemzetközi Re­pülőtéren, a légiáru mennyisége pe­dig ismét 15 ezer tonna felett volt. A budapesti repülőtéren 712 910 érkező és induló utast regisztrál­tak az idei év tizedik hónapjában, a járvány előtti 2019-es rekordév azonos hónapjához viszonyítva 52 százalékos volt az utasszám csökke­nése októberben. Az év eddigi részében 3 196 144 utast kezelt a Budapest Airport, amely 2020 első tízhavi adatá­hoz képest 14,6 százalékos, míg a 2019-eshez képest 76,5 százalékos visszaesés. A Budapest Airport légiáru-for­­galma továbbra is erős, 15 292 tonna ám haladt át a reptéren októberben, ami 3806 tonnával, 33,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. Az idei év első tíz hónapjában 148 647 tonna árut kezeltek a repülőtéren. A repülőtéren 6837 le- és felszállást regisztráltak múlt hónapban, ez 38 százalékkal marad el a 2019. októ­beri adathoz viszonyítva. Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a re­pülőtéren, ami 8,8 százalékos növe­kedés volt a megelőző évhez képest. És bár 2020 erősen indult, márci­ustól, a világjárvány miatt elrendelt utazási korlátozások következtében azonban jelentős mértékben le­csökkent a forgalom, még az első és második hullám közötti nyári idő­szakban sem nagyon tudott magára találni. A Budapest Airport mind­össze 3 millió 859 ezer utast regiszt­rált 2020-ban, amely több mint 76 százalékkal kevesebb 2019-hez képest. A repülőtér üzemeltetője idén május végén azt közölte, hogy 110 millió euró veszteséggel zárta a 2020-as évet. (Airportal.hu) » Kambodzsa kinyitott az oltottaknak, de... A kambodzsai kormány nemrég jelentette be, hogy fokozatosan szeretne nyitni a külföldi turisták előtt. Ezt több szakaszban tervezi megtenni. Az eredeti terv szerint november 30-tól érkezhetnek a teljesen beoltott turisták, de a nyitás dátumát előrehozták. Az egyik feltétel közé tartozik, hogy a turistáknak az első 5 napot erre kijelölt területen kell eltölteniük. Sihanoukville és Koh Kong területei nyit­va vannak. Idővel más kambodzsai terülteket is célba vehetnek a turisták, mint például Siem Reap, amely leginkább az Angkor Wat komplexumáról ismert. A Kambodzsába való belépéshez a beoltott utazóknak 72 óránál nem régebbi PCR-tesztre és a teljes védőoltást igazoló dokumentumra lesz szükségük. Az oltatlan turistáknak 14 napos karanténba kell vonulniuk. »India megnyílt a külföldi turisták előtt India másfél év után hétfőtől ismét engedélyezte a koronavírus el­len teljesen beoltott külföldi turisták beutazását menetrend szerinti repülőjáratokkal, a tilalom feloldását a járvány enyhülése, a fertő­zöttek számának csökkenése és a beoltottak számának növekedé­se tette lehetővé. Az Indiába belépő teljesen átoltott turistáknak is maradéktalanul követniük kell a járványügyi előírásokat, 72 óránál nem későbbi negatív tesztet kell felmutatniuk. Az Indiába utazni vá­gyó turisták bátorítására az újdelhi kormány ötszázezer ingyenes vízum kibocsátását tervezi márciusig. Az intézkedéstől a turisztikai és vendéglátóipari szektor növekedését várják, amely nagyon meg­sínylette a világjárványt. India felnőtt lakosságának közel 79 száza­léka már legalább az első adag vakcinát megkapta, 38 százalékukat pedig már teljesen beoltották. » A Lufthansa visszafizette a támogatást Teljes egészében visszafizette a Lufthansa német légitársaság a ko­­ronavírus-világjárvány okozta válság átvészelésére kapott német ál­lami támogatást. A társaság közleménye szerint egymilliárd euróért visszavásárolták a járvány miatt megrendült német cégek támoga­tására és külföldi felvásárlásuk elhárítására szolgáló gazdasági stabi­lizációs alap (WSF) által birtokolt tulajdonrész - csendes részesedés - utolsó részét. A német állam kilencmilliárd eurós csomagot állított össze a Lufthansa megsegítésére tavaly tavasszal, amikor a járvány miatt világszerte szinte teljesen leállt a légi közlekedési ágazat. A vállalat ebből mintegy 3,8 milliárd eurót hívott le. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója elmondta, a kiszállást az állami men­tőcsomagból a járatok iránti kereslet újbóli növekedése, a vállalati működés észszerűsítése és a cég iránti tőkepiaci bizalom visszatéré­se tette lehetővé, (szí, repjegykiraly, MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents