Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-15 / 263. szám
www.ujszo.com | 2021. november 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Mégis, kié ez a gyerek? Ki nem aggódott még szülőként hülyeségek miatt? Megy most egy előadás a Jókai Színházban, Schwechtje Mihálytól Az örökség. Kortárs magyar darab; egyebek mellett arról szól, hogy a tréfásan csak Koreának nevezett lepusztult (cigány) telepről néhány év alatt eltűntek a gyerekek. A konszolidált (fehér) településen az a hír járja, a szülők eladták őket valakiknek, akik Svájcba közvetítenek örökbefogadásokat, bár akadnak jelek, hogy ennél is sötétebb a kép. Bárhogy is legyen, a többségi társadalmat nem izgatja a sorsuk. Az örökség tétje művészeten túli - írta a nagyjából három évvel ezelőtti ősbemutató elé az akkori előadás dramaturgja, ami egyszerűbben szólva azt jelenti, hogy a darabot látva mindenkinek van egy saját története, tapasztalata, hozzáfűznivalója, inkább a megjelenített társadalmi valóság okán, mintsem a megjelenítés eszközeihez, módjához kapcsolódva. A mi társaságunkban például az a kérdés merült fel, a 21. századi Európában valóban ilyen könnyű lenne határokon áthurcolni gyerekeket, kiiktatni őket a rendszerből A helyen, lepapírozni a hirtelen felbukkanásukat B pontban... Gyanítom, nem lehetetlen, bár tényleges válaszaim nincsenek: nem vettem, nem raboltam, nem adtam el gyereket soha. Az is igaz viszont, hogy éveken át rendszeresen el-eljátszottam a gondolattal. Mielőtt félreértenének, inkább elmesélném, miért. Kiinduló helyzetünk egy darab (saját) gyermek, aki azokban a múlt homályába vesző időkben született, amikor a közvetlen határainkon is volt ellenőrzés, plusz közrejátszott a család földrajzi fekvése, ami indokolttá tette, hogy ennek a gyermeknek legyen útlevele. Osztottunk, szoroztunk, végigvettük az eshetőségeket (mi van, ha nem mind együtt, vagy ha esetleg majd a nagyszülőkkel...), és az tűnt praktikus megoldásnak, ha saját úti okmányt igényelünk neki. Kitöltöttük a szükséges dokumentumokat. Megbirkóztunk a fotózás embert próbáló feladatával. (Egy csecsemőről beszélünk; a kedves fényképész hölgy instrukciói alapján már-már ott tartottunk, hogy kesztyűbábként húzzuk fel; végül szorosan a hordozóba szíjazva sikerült valahogy függőlegesbe billentenünk a csííííz idejére - miközben a mózeskosarat egy széken támasztottuk meg, mi pedig röhögéséivé térdeltünk mögötte, takarásban, és markoltuk jobbról-balról, hogy ha dőlne, akkor azért meglegyen.) Végül kézbe kaptuk az útlevelet, és ezzel együtt jött pár felismerés. Először is: egy baba útlevele ugyanolyan, mint mindenki másé: sehol egy sor arról, hogy kik a szülők. (Ami nálunk már csak azért is érzékeny témának tűnt, mert kettőnknek nem ugyanaz a családneve.) Majd rögtön az következett, hogy persze, ez itt egy nagyon cuki, édes pofa - pelyhes kis kobak kandikál ki a takarók közül, nagy szemecskék, pisze orrocska, egy darab szájacska kipipálva -, de tárgyilagosan szemlélve: az adott évjáratú, populációból szinte bárki lehetne. Aki azt állítja, szülőként soha nem szorongott (némi távolságból szemlélve és ha úgy vesszük) hülyeségek miatt, az vagy hazudik, vagy önámításban él. Én például hosszú-hosszú évekig mindig magamnál tartottam egy születési anyakönyvi kivonatot, minden eshetőségre készen. Nem mondom, hogy körbeutaztuk a világot, de előfordult, hogy repültünk, volt, hogy átléptük a schengeni határokat. És tudják, hányszor merült fel a kérdés, hogy kedves felnőtt, kié is ez az önnel utazó gyerek? Igen, igen: zéró esetben. Az ember persze nem kívánja, hogy vegzálják a hatóságok. Végül is pozitív visszajelzésnek tekinti, hogy ránézésre normálisnak tűnik, nem kelt gyanakvást. De azért minden határátlépés után eljött az az öt perc, amikor végigment a paraműsor a fejemben: én akárki lehetnék, ez a darab papír akárkié lehetne, ez a gyerek bárki lehetne, ez itt lehetne akár egy egyirányú út is... Bizarr adalék kutyás (és szülőként szintén két különböző vezetéknéven futó) barátaim meglátása: házi kedvencükkel utazni annyi adminisztrációval, alapos ellenőrzéssel jár, a gyerekeik meg általában csak úgy átcsusszannak a határon. Mondom, hülye tud lenni a szorongó szülő: egy-egy pillanatra még azt a fülbe ültetett (kutya)csipet is képes elirigyelni... (Kotrhá) Amikor a politika halálba küld Persze öncélú érdekből, holmi százalékokért. Sajnos hazánkban a harmadik legalacsonyabb az átoltottság az EU- ban. Már csak a bolgárok és a románok „előznek" meg bennünket, egészségügyüket összeomlás fenyegeti. Szlovákiában is ez várható, nagyrészt az uralkodó politikai hangulat miatt. Az ellenzék jól hangzó hazugságokkal traktálja az embereket, gyűlöletet kelt politikai céljai elérésére. Közben meg ők maguk is átestek a betegségen és majd belehaltak. Na ez a színtiszta képmutatás. Értetlenül nézem a közösségi médiákban a gyomorforgató hozzászólásokat és a szmájlikat a napi elhalálozások és fertőzöttek posztjai alatt. Mi azon a mulatságos bárkinek, hogy meghal 50 ember és több száz fülujblog doklik a kórházakban? Ennyire eltorzult a társadalmunk? Odaállítanám a Covid-osztályokra azokat a politikusokat, akik elutasítják a szájmaszk viselését, akik ellenzik az oltást, akik nap mint nap hiszékeny emberek százait küldik a halálba, hogy nézzék végig az emberek haláltusáját. Nézzék végig tehetetlenül ők, ahogy az eszméletüket vesztik, ahogy könyörögnek az életükért. Mondják el ők a halott anyuka gyermekének és férjének, hogy anya már nincs többé. A Covid-19-től is van rosszabb. A gátlástalan, képmutató politikus, akinek mindegy, hány embert küld a halálba a népszerűségért. A vesztes pedig megint az egyszerű ember, aki naivan hisz neki. Bindics László Még több jegyzet a blog, ujszo. com oldalon Elmaradt a csoda BRAUNSTEINER KRISTÓF i. • • rés ígéretek, kizárt civil megfigyelők és egy magánrepülőgép-U flotta. Nem ezt akartuk írni a klímakonferencia után. De miért is lett volna különb az idei COP, mint az eddigiek? Már huszonöt alkalommal tárgyaltak a világ vezető politikusai, gazdasági titánjai és szakemberei a sorsunkról, és egyre nagyobb veszélyekkel lettek szembesítve. Most volt a huszonhatodik alkalom. Az eredmény? Nem meggyőző. „Mondottam: ember küzdj, és bízva bízzál!”- ez a Madách-idézet sokszor jutott eszembe, miközben a glasgow-i eseményeket figyeltem. A körülbelül 40 ezer bejegyzett résztvevő mellett aktivisták és tüntetők tízezrei lepték el a várost, hogy nyomást gyakoroljanak a résztvevőkre. Bár a szervezők az eddigi leginkluzívabb klímakonferenciát ígérték, a valóság mégis az ellenkezőjét sejteti. A helyszínen levő békés tüntetők és újságírók elmondása szerint a rendőrség többször agresszívan lépett fel velük szemben, nem éppen „emberi jogokon alapuló” eljárásokkal. Hiányzott az akadálymentes hozzáférés a konferencia helyszínén, hiányoztak a jelnyelvi tolmácsok is. A civil szervezetek képviselőit nem engedték részt venni a tárgyalásokon, jobb esetben egy teremben követhették online az eseményeket, de az összeköttetés rossz volt, így nem igazán tudták megfigyelői teendőiket végrehajtani. Akik viszont nagyon jelen voltak a tárgyalásokon, azok a fosszilis nyersanyagokat kitermelő cégek és országok lobbistái - összesen 503 résztvevő reprezentálta a kőolaj-, a földgáz- és szénkitermelők érdekeit. Összességében többen, mint ahányan a legveszélyeztetettebb országok képviselői voltak. Olyan ez, mintha egy tüdőrák-konferencián a dohánycégek vennének részt a legnagyobb delegációval. Felettébb abszurdjózan ésszel felfoghatatlan. Mégis itt tartunk. Emellett már majdnem elhanyagolható, hogy a különböző országok és óriáscégek képviselői összesen 118 magánrepülőgéppel érkeztek Glasgow-ba, és csak ezzel több mint 1400 tonna C02-t bocsátottak a légkörbe. És ne feledjük: ismét érdemes itt megjegyezni, hogy a leggazdagabb 1 százalék, tehát világszerte 80 millió ember életvitele adja az emissziók 16 százalékát. És hogy miben egyeztek meg a konferencián? A megállapodás nem lett olyan erős, amit a helyzet komolysága kívánna. A vállalások semmiképpen nem elegendők ahhoz, hogy az átlaghőmérséklet emelkedését 2,0 Celsius-fok alatt tartsuk, nemhogy elérjük az 1,5 Celsius-fokos célt. A szén kiiktatása ugyan szerepel benne, de csak nagyon óvatos nyelvezettel: „felgyorsítani az erre való törekvést”, a „szén kiiktatása” helyett. „Megszüntetés” helyett „szakaszos csökkentés”. Vannak, akik ezt is pozitívan értékelik, mert legalább konkrétan megnevezték a szenet. Megmutatkozott továbbá, hogy a nyilvános ígéretek ellenére a gazdag államok nem akarnak és nem is terv eznek annyi pénzt adni a szegény országoknak, amennyire szükségük lenne gazdaságaik és energiaforrásaik megváltoztatásához. Pedig épp a legszegényebb országok érzik már most a legjobban a klímaváltozás következményeit, ami főként a gazdag, európai és angolszász országok életstílusának, mértéktelen energiaszomjának következménye. Kína és az USA ugyan kijelentette, hogy szorosabb közreműködést tervez klímakérdésekben, de ez inkább PR-húzás, mint tényleges, céltudatos döntés. Mindez arra utal, hogy a kéthetes konferencia megint csak sikertelen volt, és ez nagyon elszomorító, mert lassan tényleg kifutunk az időből, hogy jelentős reformokat hajtson végre a civilizációnk. Úgy látszik, a homo sapiens sapiens nem képes felfogni a veszélyt, ami várrá. Tudatosan teszi tönkre környezetét, amely életben tartja. Próbálhatunk még küzdeni, hogy a törvényhozóink meghallgassanak minket, de eddig ignorálják kéréseinket. Próbálhatunk bízva bízni, hogy döntéshozóink megállítják a civilizációs összeomlást, de még mindig nem fogták fel a realitást. Sajnos a következményeket mindnyájan érezni fogjuk. FIGYELŐ Szennyes klímacsúcs Kétszer szennyezőbb volt ez a klímacsúcs, mint az előző, bár a brit kormány kötelezte magát, hogy szén-dioxid-semlegessé teszi. Ám szénkibocsátása kétszer nagyobb lett (102 ezer tonna) a két éve tartott madridi csúcsénál. Ez tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásaírta a BBC. A kibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31 - én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, Madridban 27 ezren voltak. Az Arup fenntarthatósági csoport jelentése szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi repülőjáratokhoz köthető. Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják mellőzni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsikíséretükhöz. (mti) 27 óra vonatozás Glasgow-ba Leonore Gewessler osztrák környezetvédelmi miniszter vonattal utazott Glasgow-ba, brüsszeli átszállással. Összesen 27 órát vona- - tozott, közben a klímakonferenciára készült anyagokat tanulmányozta - írta az AP hírügynökség. Gewessler odahaza is a vasúti közlekedés fő népszerűsítője, a rövid repülőutak számát szeremé visszafogni. Bevezette az éves közlekedési „klímajegyet”, ára 1095 euró. Aki megvásárolja, az egész országban használhatja a tömegközlekedési eszközöket, buszokat, vonatokat. (úsz)
