Új Szó, 2021. november (74. évfolyam, 252-275. szám)
2021-11-13 / 262. szám
6 RÉGIÓ 2021. november 13. | www.ujszo.com Nyolcszáz ember kaphat védőoltást vasárnap Elkészült a kastély délkeleti tornya A tárlatot Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója mutatta be (A szerzó felvétele) BUCHLOVICS PÉTER PÁRKÁNY November 14-én, vasárnap 8 órától 15.30-ig tart nyitva Nyitra megye nagy kapacitású oltópontja a Párkányi Rendelőintézet épületében - közölte Czékus András, az intézmény igazgatója. Hozzátette, csak felnőtteket oltanak, első és második oltással, illetve a jogosultakat már az emlékeztető harmadik oltással is. „Modernára csak Moderna-oltóanyag adható, minden másra Pfizer is szúrható. A harmadik, emlékeztető oltást az kaphatja meg, akinek a második oltása időpontjától már eltelt hat hónap, vagy az, akinek orvosi igazolása van arról, hogy gyenge az immunrendszere” - taglalta az igazgató. Egyúttal felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy ha biztosra akarnak menni és Párkányban akarnak oltakozni, akkor minél előbb regisztráljanak vasárnapi időpontra a portal.agel.sk oldalon. A poliklinikán a nem regisztráltakat is beoltják, de csak délután és attól függően, marad-e elég oltóanyag. Czékus András hozzátette, azokat is beoltják, akik az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjától, az NCZl-től kaptak terminust vasárnapra Párkányba. A múlt héten főleg idős embereket oltottak, 825 személy kapott vakcinát, most szintén nyolcszáz személyt oltanak majd be, csütörtök reggel már közel négyszázan regisztráltak az AGEL rendszerébe. „Fontos, hogy időben regisztráljon mindenki, mert csak így lehet időben tervezni a kapacitást, az oltóanyag mennyiségét és a személyzet létszámát. Kérem az embereket, viselkedjenek fegyelmezetten és tartsák be a járványügyi előírásokat, főleg a távolságtartást” - hangsúlyozta az igazgató. Többször előfordult ugyanis, hogy a személyzet tanácsait, utasításait abszolút ignorálták az érkezők, köztük a távolságtartást is sorban álláskor, és pont emiatt panaszkodtak az igazgatóságon. Vagy pedig csoportosan rohannak fel az emeletre, hogy regisztrálják be őket a rendszerbe mondván, nincs internet-hozzáférésük, miközben e-mail-címük van. „Egyáltalán nem tartanám jónak, ha a rendőrségnek kéne fegyelmeznie az oltásra érkezőket, de az is rossz és ronda, amikor az ügyfél morog és szidja a kollégákat. Kérem, hogy legyünk egymásra tekintettel és legyünk türelmesek” - mondja az igazgató. Részletek a Párkányi Rendelőintézet weboldalán: http:// poliklinikansksturovo.sk/. A távolságtartás betartását kérik az oltakozóktól (A szerző felvétele) TORNYAI BIANKA Befejeiődött az Esterházy-kastély délkeleti tornyának felújítása. A négyszintes épületrészben állandó kiállítást rendeztek be. GALÁNTA Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének a galántai Esterházy-kastély tornyát. Négy szinten a város négy évszázadának emlékeit mutatja be az állandó kiállítás, amely a Galánta az évszázadok spirálján (Galanta na spirálé storociami) címet kapta. Az átadáson Peter Paska, a város polgármestere köszönetét mondott mindazoknak, akik segítettek a felújítás és a kiállítás megvalósításában. Kifejtette, a kulturális minisztérium 468 ezer euróval támogatta a felújítást, a város önrésze 5 százalék, a berendezést Nagyszombat megye finanszírozta. Peter Astary, a felújítási projekt kidolgozója elmondta, a tornyot nemcsak felújították, hanem részben újjáépítették. „A második világháború idején lebombázott rizalit teljesen megsemmisült. Az alapjára építették fel az új részt. Mivel sajnos az eredeti tervrajzok nem maradtak fenn, ezért csak régi képek alapján tudták rekonstruálni. A torony négy emeletén berendezett kiállítást 125 kőlépcsőn és 10 falépcsőn lehet megközelíteni, amely évszázadokat ölel fel. A tetőre érve egy vad organizmus tárul elénk, olyan városkép, ahol megfigyelhetőek az elmúlt 400 év építkezési stílusai” - fogalmazott Peter Astary. Csapatmunka Juraj Pekarovic, a Pro Renovatione nonprofit szervezet képviselője kiemelte, igazi csapatmunka eredményét láthatják az egybegyűltek. „Úgy vélem, annak köszönhető, hogy Nagyszombat megye megszavazta a kiállítás megvalósításához szükséges anyagi keretet, hogy a Pro Renovationénak több évtizedes múltja van. Ugyanakkor a Galántai Honismereti Múzeum segítsége és a többi szakember nélkül nem valósult volna meg a projekt, amelyben a városnak is jelentős szerep jutott. Igazi csapatmunka volt” - hangsúlyozta. Akiállításról A torony földszintjén a kastély építésének egyes mozzanatait, az eredeti tervrajzok egy részét láthatják az érdeklődők, valamint alapinformációkat tudhatnak meg a kastélyról. Az első emeleten egy szobát rendeztek be korabeli bútorokkal, ízelítőt kaphatunk, hogyan éltek a nemesek a 19. században. A második emeleten a helyben végzett kutatásokból származó archeológiái leletek láthatók, a harmadikon pedig a kastélyról a 19. század végétől a 20. század elejéig készült képeslapokból nyílt tárlat. A tetőről megtekinthető az egész város, de jó időben látni lehet Nagyszombat épületeit, a Zobor-hegyet és a Kárpátokat is. O Honvymahaniepohladavok@gmail.com O Lion Vymáhanie Pohladávok lion_vymahanie_pohladavok SPOLAHLIVOSt • DISKRÉTNOSt ADÓSSÁGOK BEHAJTÁSA NINCS AKI SEGÍTSEN? Elege van már, hogy nem veszik a telefont ? Fél, hogy nem kapja vissza a pénzét ? Tehetetlennek érzi magát ? O 0940 073 735 MEGTALÁLHATÓAK VAGYUNK KOMÁROMBAN Dunajské nábrezie 1167 (1. em.) Lehár épülete, Komárno FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL! Bármilyen jellegű behajtást vállalunk DP210496