Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-19 / 241. szám
KÖZÉLET WWW. ujszo.com | 2021. október 19. I 3 Újabb állomáshoz érkezett a vakcinaprogram NAGYROLAND Pozsony. Az egészségügyi minisztérium egy hete tette lehetővé a regisztrációt a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisára. Megnéztük, hogy halad az oltási program újabb fázisa. A szlovák oltási program októberben újabb fázisba lépett, hiszen az egészségügyi minisztérium lehetővé tette a koronavirus elleni vakcina harmadik dózisának beadását. Hasonlóan, ahogy a vakcinaprogram elején, most is különféle csoportokba sorolják az érdeklődőket, annak függvényében, hogy mekkora kockázatot jelent számukra a koronavírus. Az év elején összeállított sorrenden viszont némileg módosított a minisztérium. Az első körben ugyanis azok jelentkezhetnek, akik valamilyen immunhiányos betegséggel küzdenek. Mór küldik az SMS-eket Ezek az emberek a vakcinaprogramon belül külön csoportot alkotnak, ők élveznek elsőbbséget. Náluk a megfertőződés esélye különösen magas, hiszen elképzelhető, hogy a második dózis után sem jelentkezett a szükséges immunreakció, tehát alig van, vagy egyáltalán nincs védettségük. Éppen ezért a szakértők az esetükben úgynevezett kiegészítő dózisról beszélnek, amelyet 4 héttel a második adag beadása után már lehet kérvényezni. Az egészségügyi minisztérium tegnap arról értesítette lapunkat, hogy az NCZI már megkezdte a tájékoztató SMS-ek kiküldését az immunhiányos betegeknek. Itt meg kell jegyezni, hogy szeptemberben több mint 10 ezer személy már kapott egy hasonló szöveges üzenetet, akiket idén tavasszal még az elsők között oltottak be. Pár nappal később azonban arról tájékoztatták őket, hogy a korábbi SMS tévedés volt, így tekintsék tárgytalannak. Orvosi igazolással A most kiküldött üzenetek azonban már valóban érvényesek. A tárca beszámolója szerint többek közt olyan betegeknek küldik őket, akiket éppen valamilyen daganatos betegséggel kezelnek, vagy pedig olyan gyógyszereket szednek, amelyek jelentősen elnyomják az immunrendszert (például különféle autoimmun betegségek esetében). A minisztérium viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy talán nem mindenki kapja meg az üzenetet. „Ha a páciensnek megvannak az egészségügyi okai, de mégsem tájékoztatta őt az NCZI, abban az esetben is be lehet adni a vakcinát a kezelőorvos igazolása alapján” - írta a tárca sajtóosztálya. Az orvosi igazolással el lehet látogatni a legközelebbi vakcinaközpontba, ahol előzetes regisztráció nélkül adják be az újabb dózist. Az egészségügyi minisztériumnál afelől is érdeklődtünk, hogy eddig hány személynek adták be a harmadik dózist. Zuzana Eliásová, a tárca szóvivője elmondta, eddig 277 személynek adták be a kiegészítő dózist. Hozzátette, további 14 ezer érdeklődő regisztrált a harmadik adagért. Az idősotthonok Az oltási program következő fázisában három csoport található: az 55 év felettiek, a 18 év felettiek valamilyen komoly betegséggel, amely megnövelheti a súlyos lefolyás kockázatát, illetve azok a 18 év felettiek, akik gyakran kerülnek kapcsolatba a betegséggel (például az egészségügyi dolgozók vagy az idősotthonok gondozói). Esetükben a szakértők nem kiegészítő, hanem úgynevezett megerősítő adagról beszélnek, hiszen náluk az oltás után kialakult a megfelelő védettség, viszont idővel csökkent. Ok legkorábban 6 hónappal a második dózis beadása után kérvényezhetik a harmadik adagot. Az oltóprogramon belül speciális csoportot képeznek az idősotthonok, hiszen ezeknél a helyszínen, a mobil oltócsapatok segítségével adják be a vakcinát. Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter nemrég elmondta, az idősotthonok üzemeltetői már kérvényezhetik az oltócsapatokat, amelyek a lakókat és a dolgozókat egyaránt beoltják. Pusztán az a feltétel, hogy egy intézményen belül legalább 5 érdeklődő legyen. Felkerestük a munkaügyi tárcát is, és megkérdeztük, hány idősotthonban kérvényezték a harmadik dózist. „A mai napig, vagyis október 18-ig 112 idősotthon jelentkezett a minisztériumnál. Minden egyes kérvényt ellenőriztünk, majd eljuttattuk az egészségügyi minisztériumba. A többi beérkező kérvénynél is így fogunk eljárni” - reagált lapunknak a tárca. Arról viszont, hogy az oltócsapatok mikor kezdenek ellátogatni az egyes intézményekbe, már nem tudtak tájékoztatást adni, mivel ezt a sorrendet az egészségügyi tárca határozza meg. Utóbbinál is érdeklődtünk, de az erre vonatkozó kérdésre lapzártáig nem kaptunk választ. Valásek végül elnézést kért a magyaroktól CZÍMER GÁBOR A magyar állam szlovákiai tevékenysége továbbra is borzolja a szlovák politikusok kedélyeit. Tornái Valáiek, a Progresszív Szlovákia (PS) képviselője ennek során magyarul beszélő szlovákoknak nevezte a hazai magyar közösség tagjait, amiért azonban most elnézést kér. Pozsony. Valáseket a köztelevízió egy riportjában szólították meg, amely arról szólt, a magyar állam több szlovákiai műemlék épületet vásárolt fel. A kassai, besztercebányai és tornaijai ingatlanvásárlásról a szlovák felet Budapest nem, vagy csak utólag értesítette. Ezzel gyakorlatilag megsérthette a diplomáciai kapcsolatokat szabályozó Bécsi Szerződést, szerepel a bejátszásban. Valásek az üggyel kapcsolatban adott nyilatkozatában magyarul beszélő szlovákoknak nevezte a hazai magyar közösség tagjait. „A Magyarországról Dél-Szlovákiába érkező támogatásokkal Orbán Viktor a Szlovákiában élő, magyarul beszélő szlovákokat akarja megvásárolni a 2022-es választás előtt” - mondta a PS képviselője. A nyilatkozatáért a Szövetség több politikusa is bírálta őt. Megkeresésünkre Valásek elmondta, rossz szóhasználatot választott, a nyilatkozatban a szlovákiai magyarok szlovák állampolgárságára akart utalni, nem pedig arra, hogy szlovák nemzetiségűek lennének. Hozzátette, tudatában van annak, hogy az általa használt megfogalmazás érzékeny pontot érint. „Elnézést kérek a szlovákiai magyaroktól azért, ahogy fogalmaztam” - mondta. A képviselő, aki a kormánykoalíciós Za l’udí frakciójából való távozás után csatlakozott a PS-hez, elmondta, a magyar kisebbséget, illetve Magyarországot érintő kérdésekben egyeztetni szokott a párt magyar platformjával. „A köztévének adott nyilatkozat ez alól azért volt kivétel, mert a riporter egyből az után szólított meg, hogy az ülésteremből kiléptem” - tette hozzá. Valásek pártja, a PS is szabadkozik a képviselő nyilatkozata miatt, ami szerintük azért volt félreérthető, mert a képviselő csak rövid állásfoglalást adott a köztelevíziónak. Hozzáteszik, pártjuk tiszteli az ország magyar nemzetiségű tagjait és szégyenletes, milyen kevés szlovákiai forrás és figyelem jut a déli régióba. A magyar pénzek Valásek a Magyarországról érkező támogatásokról szólva rámutatott, szerinte nem csoda, hogy Orbán Viktor a déli országrészben olyan népszerű, ha a szlovák kormány elhanyagolja ezt a régiót. Az úthálózat rossz állapotát és a mezőgazdaság kérdéseinek háttérbe szorulását hozta példaként arra, hogy nemcsak a mostani, hanem az előző szlovák kormányok sem foglalkoztak megfelelően a déli országrésszel. Kordok szerint A szlovákiai magyarok által lakott régiók lemaradásáról, a Pátria rádiónak adott interjújában, Ivan Korcok (SaS-jelölt) külügyminiszter is beszélt. A tárcavezető szerint az, hogy a kérdéses országrészben nem elegendő beruházás és gazdaságfejlesztés valósult meg, nem köthető össze azzal, hogy ott a magyar nemzetiségű polgárok élnek, hiszen az országnak sok hasonló lemaradó régiója van. Ezért gondot lát abban, hogy valaki a déli országrész gazdasági nehézségeiből etnikai jellegű problémát csináljon. „Azt elutasítom, hogy valaki itt olyan képet fessen, hogy mi célzottan és tudatosan elhanyagoljuk Dél-Szlovákiát” - mondta a Korcok. Valásek a miniszter nyilatkozatára úgy reagált, az világos, hogy vannak az országnak a déli régión kívül is olyan részei, amelyek hosszú ideje elhanyagoltak, ami azonban nem ok arra, hogy a magyarlakta térség problémáit figyelmen kívül hagyják. „Fontosnak tartom megemlíteni, a déli régió sajátságos abban, hogy az állam általi hosszú távú elhanyagolás következményei kiugrók és sajátosak” - mondta, és hozzátette, ezért a térség különleges figyelmet igényel. Meőiari idők? Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa a magyar kormány itteni aktivitásaira adott szlovák politikai reakciók kapcsán azt a kérdést tette fel, miért csak most került ez a hazai közszereplők érdeklődésének középpontjába. Rámutatott, a Bethlen Gábor Alap például évek óta folyósít magyarországi támogatásokat Szlovákiába. Hangácsi szerint ha igaz az, amit a szlovák külügy állít, mi szerint bizonyos ingatlanvásárlásokról csak a sajtóból szereztek tudomást, az valójában az adott szaktárcát állítja be negatív fényben. Hozzátette, a magyar állam említett lépéseire a szlovák politikum már-már a meciari időket idéző narratívákkal reagált. A munkaügyi minisztérium szerint eddig 112 idősotthon jelentkezett az oltás harmadik dózisáért (TASR-feivétei) Tornáé Valááek, a Progresszív Szlovákia (PS) képviselője (jASR-feivétei