Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-16 / 239. szám

2 I KÖZÉLET 2021. október 16. | www.ujszo.com A gazdák fellélegezhetnek, továbbra is működhet az Agrárkifizető Ügynökség NAGYROLAND Pozsony. Samuel VISan mező­­gazdasági miniszter úgy döntött, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) visszakap­hatja az akkreditációját. Elmondása szerint sikerült teljesíteni azokat a feltétele­ket, amelyeket a transzparens és a korrupciómentes működés megkövetel. Az Agrárkifizető Ügynökség működése akkor került veszélybe, amikor a Nemzeti Bűnüldöző Ügy­nökség (NAKA) elindította az úgy­nevezett Marhapásztor-akciót (Dobytkár). A nyomozás során sú­lyos korrupciós botrányokra derült fény, amelyek a PPA korábbi ma­gas beosztású vezetőit és több hír­hedt nagyvállalkozót is érintenek. A NAKA szerint az ügynökségnél kenőpénzért cserébe lehetett el­nyerni mezőgazdasági támogatá­sokat. A kenőpénz nagysága az egyik gyanúsított vallomása szerint a kiosztott támogatások 14 és 25 százaléka között mozgott, a korrupt rendszer pedig csaknem 8 éven keresztül működött az intéz­ményben. Lejárt a határidő A botrány kirobbanása után az Európai Bizottság mezőgazdasági főigazgatósága (DG AGRI) komo­lyabban is elkezdett foglalkozni a Évekig is elhúzódhatott volna a mezőgazdasági támogatások kifizetése, ha a PPA nem szerzi vissza az akkreditációt (TASR-feivétei) PPA működésével. Az ügynökség átvilágítása után azt javasolták az akkori mezőgazdasági miniszter­nek, Ján Micovskynak, hogy vonja meg az intézmény állandó akkredi­tációját. Micovsky így is tett, a PPA pedig úgynevezett átmeneti akkre­ditációt kapott, amelynek a határ­ideje 2021. október 15-én járt le. Ennyi ideje volt az ügynökségnek arra, hogy elvégezze a szükséges személyi tisztogatásokat, átlátha­tóbbá tegye az intézmény működését és megvalósítsa a digitalizációra vonatkozó követeléseket. Átment az ellenőrzésen Samuel Vicán tegnap bejelentette, a PPA sikerrel átesett az Európai Bi­zottság ellenőrzésén, így a szervezet ismét visszakaphatta a teljes akkre­ditációt. „Az Agrárkifizető Ügy­nökség korábban sajnos a korrupció szimbóluma volt. Bízom benne, hogy a mai naptól már a vidékfej­lesztés reményének a szimbóluma lesz” - jelentette ki az agrárminisz­ter. Emellett megköszönte a PPA munkatársainak egyéves munkáját, és megjegyezte, reméli, hogy a meg­újulásnak köszönhetően a gazdák és a szélesebb közvélemény bizalmát is sikerül visszaszerezni. Jozef Kiss, a PPA nemrégiben kinevezett vezér­­igazgatója elmondta, a következő hónapokban is azon fognak dolgoz­ni, hogy visszaállítsák az ügynökség elveszett renoméját. Nagy volt a tét Az akkreditáció visszaszerzése minden mezőgazdász számára fontos hír. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agár­kamara (AKS) elnöke lapunk meg­keresésére elmondta, ha az ügynök­ség nem teljesítette volna a feltétele­ket, akkor a gazdák támogatásának kifizetése akár éveket is csúszhatott volna. „Reális veszély állt fent a pá­lyázatok kifizetésével, illetve a jövő­re vonatkozó beruházások kihirdeté­sével kapcsolatban. Ha a PPA nem kapott volna akkreditációt, a szlovák gazdák nagy pénzcsomagtól estek volna el. Az ügynökség feladatait valószínűleg a szomszédos országok sem tudták volna átvállalni” - mond­ta az AKS vezetője. Megjegyezte, hogy nem lepte meg a döntés, hiszen az új mezőgazdasági miniszternek a hivatalba lépése óta ez volt az első és legfontosabb feladata. „Nagy bukás lett volna a számára, ha ezt nem si­kerül megoldania. Egyúttal megje­gyezném, hogy a csalások nem az ő minisztersége, hanem a korábbi kor­mányok idején történtek, vagyis ő in­kább csak az elszenvedője volt ennek a helyzetnek, de összességében azt mondhatom, hogy ügyesen megol­dotta” - tette hozzá Patasi. Van késés A már meghirdetett mezőgazdasá­gi támogatások viszont így is késnek. Vicán elmondta, hogy nyár óta a tel­jes ügynökség a feltételek teljesítésén dolgozott, így nem volt idejük fog­lalkozni a beérkezett kérvényekkel. Nem dolgozták fel például az úgy­nevezett 4.1-es kérvényeket sem - ezek azok a támogatások, amelyek­nek az értéke nem haladja meg a 60 ezer eurót. Ezek a pályázatok még ta­valy lettek kihirdetve, és 2021 első negyedévében kellett benyújtani a kérvényeket. Jozef Kiss elmondása szerint transzparensebbé tették a ki­­értékelési rendszert, így jelentősen csökkent a csalás és az összeférhe­tetlenség esélye. Ennek az új rend­szernek a segítségével újra fel kell dolgozni a beérkezett pályázatokat, Kiss szerint mintegy 1200 kérvény­ről van szó. Ennek ellenére a PPA vezérigazgatója azt ígérte, hogy az év végéig az összes ilyen kérvényt kiértékelik. Hasonló határ­időt ígért a második pillérrel kapcso­latos elmaradt támogatások kifize­tésére, illetve az új pályázatok kiírá­sára is. Gyimesi kilép a kisebbségi bizottságból Szlovákiát idővel elkerülhetik a külföldi vendégmunkások Szlovákia az elkövetkező Időszakban a külföldi vendégmunkások számára már nem feltétlenül számít majd olyan vonzónak a fizetések szempontjából (TASR-felvétel) Pozsony. Gyimesi György (OEaNO) távozik a parlament nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozó bizottságából, helyét pedig pártkollégája, Jozef Procko veheti át. A magyar nemzetiségű képviselő cáfolta, hogy külső nyomás hatására kényszerül elhagyni a bizottsá­got, lapunk érdeklődésére el­árulta, ő maga kérvényezte tag­sága visszavonását. „Ezt a vál­tozást én kezdeményeztem, én kértem meg a frakcióvezetőt, hogy vegyen ki engem ebből a bizottságból. Ennek több oka is van, az egyik az, hogy ez a bi­zottság az ülések többségében nem volt határozatképes, mert az ellenzék azóta bojkottálja, mi­óta Eubos Blahát nem válasz­tották meg a bizottság elnöké­nek” - nyilatkozta lapunknak Gyimesi. Hozzátette, a döntésé­ben mindemellett szerepet ját­szott az is, hogy: „másfél év alatt, ha határozatképes is volt, egy­szer sem tárgyaltunk nemzeti közösségek jogairól”. A parla­ment hivatalos weboldalán fel­tüntetett adatok alapján az em­berijogokért és nemzeti kisebb­ségekért felelős bizottság 2020 áprilisa óta 3 5-szőr ülésezett, 9 alkalommal nem volt határozat­­képes a testület. A Gyimesi le­váltására irányuló javaslatról a tervek szerint jövő héten csütör­tökön (október 21-én) szavaz­nak a képviselők. (ba) MOLNÁR IVÁN Csökkenő munkanélküliség, növekvő bérek - erre számíthat Szlovákia az elkövetkező időszakban a Grafton Slovakia szerint. A személyzeti tanácsadó és munkaközvetítő ügynökség arra is figyelmeztet, hogy a külföldi munkavállalók száméra az ország lassan elveszítheti a vonzerejét. Pozsony. A szlovákiai munkapi­acra továbbra is jelentős hatást gya­korol a koronavírus-járvánnyal kap­csolatos bizonytalanság és a kor­mány kaotikus viselkedése - vallják a Grafton Slovakia elemzői, akik szerint azonban ennek ellenére egyre nagyobb sebességbe kapcsolhat a gazdasági növekedés, és az állásta­lanok közül is többen tudnak majd el­helyezkedni. „Ha a kormány haté­kony járványellenes intézkedéseket vezet be, az üzemek gyártása akár gyorsabb ütemben is nőhet. A cégek egyelőre derűlátók, és mindent meg­tesznek annak érdekében, hogy újra felvegyék a járvány kirobbanása előtti tempót, és nem csupán a fog­lalkoztatottság, hanem a bérek növe­kedése szempontjából is” - mondta el lapunknak Miroslav Garaj, a Grafton Slovakia ügyvezető igazgatója. A Statisztikai Hivatal szerint az állástalanok száma idén nyáron el­érte a 225 ezret, miközben a mun­káltatók több mint 73 ezer állást kí­náltak. Garaj szerint egyes ágaza­tokban, így például az IT-szektorban, az autógyártásban és az iparban továbbra is hiányoznak a szakképzett alkalmazottak. „A helyzetet külföldi munkaerővel pró­bálják megoldani, azonban a jár­vány miatt ez az elmúlt időszakban több nehézségbe ütközött (folyama­tosan változó határátlépési szabá­lyok, kötelező karantén a beutazók számára, rendszeres tesztelés), nem beszélve az ezzel kapcsolatos bo­nyolult adminisztratív teendőkről” - mondta el Garaj. Szerinte azonban ennél is fontosabb tényezőnek szá­mít, hogy a külföldi munkaerő szempontjából Szlovákia számára kulcsfontosságú országokban - Uk­rajnában, Szerbiában, Romániában­­az elmúlt időszakban megugrott a külföldi beruházások száma, ami az ottani béreket is felfelé nyomta. „Szlovákia az elkövetkező időszak­ban a külföldi vendégmunkások számára így már nem feltétlenül számít majd olyan vonzónak a fize­tések szempontjából, mint koráb­ban” - állítja a Grafton Slovakia ve­zetője. A jó hír azonban, hogy a Grafton országos felmérése szerint Szlová­kiában is nőnek majd a fizetések az elkövetkező időszakban, kompen­zálva a tavalyi stagnálást. Országos átlagban a fizetések már most 3,5 százalékkal haladják meg a járvány előtti, vagyis 2019 második felében mért szintet. A legnagyobb növeke­dést, nagyjából 13 százalékosat Zsolna és Eperjes megyében mér­ték, míg az ágazatok közül az ipar, a kereskedelem és az egészségügy ve­zet, nagyjából 10 százalékos növe­kedéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents