Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)
2021-10-16 / 239. szám
www.ujszo.com | 2021. október 16. KÖZÉLET I 3 Koriok: Ne sértsük meg egymást! „Megértem a szlovákiai magyarokat, de arra kérem őket, próbálják meg a világot egy percig a mi szemünkkel látni" CZÍMER GÁBOR Mit tett szóvá Ivan Koróok (SaS-jelölt) külügyminiszter a magyar kollégájának, mi a véleménye a Budapestről Dél- Szlovákiába érkező pénzekről, és arról, hogy a magyar állam vezető tisztságviselői Szlovákiában beszélnek a két ország közös történelmének eseményeiről? Ezt magától a tárcavezetőtől kérdeztük. Az ön fellépése nyomán a magyar kormány úgy döntött, visszavonja a határozatát, amely értelmében a környező országokban, így Szlovákiában is mezőgazdasági területeket vásároltak volna. Miért avatkozik be a szlovák kormány Magyarország ilyen ügyeibe? Köszönöm a kérdését, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy ezeket a dolgokat megmagyarázzam, elmondjam a motivációimat. A nemzetközi kapcsolatok, így a Magyarországgal való viszony terén is az én hozzáállásom az, ha jó kapcsolatokat akarunk, de vannak nyitott ügyek, akkor ezekről beszélnünk kell. Ez volt az indokom. A konkrét ügyben nem a tőke szabad mozgását kifogásoljuk, hanem azt, hogy ebben az esetben magyarországi közpénzekről van szó. Ez pedig alapvető különbség. Hiszen, ha gazdák vásárolnak földet, azzal én nem foglalkozom, hiszen erre az unióban lehetőség van. De abban a pillanatban, amikor a magyar kormány úgy dönt, közpénzeket fordítana a célra, nekem mint külügyminiszternek meg kell kérdeznem, mi ezzel a célja. Hiszen a kormány forrásai nem egyenlőek a tőkével, ugyanis a magyar adófizetők pénzéről van szó. A magyar kormány visszakozását a saját diplomáciai sikerének tartja? Ezt sokan kérdezik tőlem. Én Magyarországgal nem olyan párbeszédet folytatok, amelynek a végén egy győztesnek kell lennie, mert akkor valakinek a vesztes oldalon is lennie kellene. A magyar féllel egy teljesen más típusú diskurzust folytatok, hiszen tényleg fontos nekem, hogy jó viszonyt ápoljunk. Az emberközi kapcsolatokban, a barátok közt, vagy a házasságban is előfordul, hogy felszínre kerülnek valamilyen kérdések, akkor az én meggyőződésem szerint felelőtlenség lenne ezeket a megválaszolatlanul hagyni. Hiszen ekkor ezek tovább eijednének, növekednének. Én pedig azt mondtam Szijjártó kollégámnak: Ezek a dolgok érdekelnek minket, kérlek, ne engedjük ezeket növekedni, inkább válaszoljuk meg ezeket. Ha ez sikerül, akkor én biztosíthatom az Új Szó olvasóit is arról, hogy a magyar-szlovák viszony még jobb lesz, mint ma. Hiszen ki tudjuk szűrni azokat a dolgokat, amikor nem értjük, hogy a másik oldal miért tesz bizonyos dolgokat. Én Szijjártó Péternek el is mondtam, ha van olyan kérdés, ami őket érdekli, nyugodtan kérdezzenek. A magyar kollégájának felhozta, hogy Budapest szlovákiai műemlék épületeket vásárol, milyen problémát lát ön ebben? A probléma szerintem az, hogy minden állam, amelynek diplomáciai küldöttsége Szlovákia területén működik, pontosan tudja, miként kell eljárni, ha ilyen épületeket vásárol. Magyarország is így járt el, amikor a nagykövetségének a székhelyét vásárolta: jelezte ezt nekünk, mi pedig mondtunk, hogy rendben van. De az nincs rendben, ha én a szlovák sajtóból szerzek tudomást ilyesmiről. Én mindössze azt kértem, hogy tartsuk be az ide vonatkozó egyezményeket, mert ezek nem Szijjártó Péter és köztem lévő szabályok, hanem ezeket a Bécsi Szerződés rögzíti. A magyar fél is tudja, hogyan kell eljárnia, hiszen ezeket a szabályokat korábban betartotta. Mivel azonban ez megváltozott, tudni szerettem volna, hogy Magyarország miért vásárol ilyen épületeket és mit szeretne azokkal kezdeni. A magyar kollégájának szintén felvetette, hogy a Budapest által az oktatás támogatására, a templomok felújítására adott állami támogatások szétosztása a szlovák fél mellőzésével valósul meg. Korábban már beszélt arról, hogy ezeknek a szlovák-magyar vegyes bizottságon keresztül kellene megvalósulnia. Hogyan kellene a gyakorlatban működnie ezeknek a dotációs rendszereknek? Ha az oktatásra, kultúrára adott támogatásokról van szó, én arra emlékeztetnék, hogy 2004-ben ezekről egy államközi megállapodást írtunk alá a magyar féllel. Ebben pontosan le van írva, milyen módon kell történnie ezeknek a támogatásoknak. Szerepel benne, mely alapítvány közvetíti ezeket a forrásokat. A pénzeknek ugyanakkor nem az egyes személyekhez, diákokhoz kell kerülniük, hanem intézményeknek kell azt megkapniuk. Amire én rámutattam, az az, hogy ez most nem így történik. Én azt mondom, térjünk vissza ehhez a megállapodáshoz. Ha pedig változtatni akarunk rajta, akkor arról tárgyaljunk. Nem jó ugyanis, ha van egy kötelező érvényű megállapodás, de a gyakorlat teljesen más. A jó államközi kapcsolatok szempontjából fontos, hogy betartsuk azt, amiben megállapodtunk. Úgy gondoljuk, hogy a magyar fél a vállalkozóknak is adhat támogatást, de meg kell állapodnunk, milyen szabályok mentén történik mindez. Élőfordult ugyanis, szlovákiai magyarok jelezték nekünk, hogy ők nem fémek hozzá ezekhez a forrásokhoz. Ha pedig megkérdezték tőlem, hogyan osztják ezeket szét, nekem azt kellett mondanom, hogy nem tudom. A támogatásokra vonatkozó, közösen kialakítandó szabályrendszernek minden Magyarországról érkező támogatásra, így a sajtóra, vagy a civil szervezeteknek adott dotációra is vonatkoznia kellene? Annak érdekében, hogy minden jól alakuljon, mindenre kell lennie valamilyen megállapodásnak. Én ugyanis meg vagyok győződve arról, ahogy Magyarország is ragaszkodik a szuverenitásához, úgy Szlovákia is. Ezt kölcsönösen tartsuk tiszteletben. Nem azt mondjuk, hogy valamit alapvetően nem tartunk lehetségesnek, de ha valamire már van megállapodás,- akkor azt tartsuk be. Ha pedig valami jól működik, de nincsenek rá közös szabályaink, akkor ezeket meg kell alkotni. Ön a sajtónak adott támogatást említette, én például erről nem tudok semmit. Ezen a ponton el szeretném mondani, hogy több magyar nemzetiségű személytől is kaptam olyan levelet, ne vegyem komolyan azt, amit a szerintük Magyarországról finanszírozott portálok írnak rólam. Ezekért a támogató üzenetekért köszönetét szeretnék nekik mondani. Ezek a magyar nyelvű szlovákiai portálok ugyanis olyan jellegű kijelentéseket adnak az én számba, mintha azt mondtam volna, „Mad’ari za Dunaj”. Azt, hogy engem így fessenek le, Martin Klus államtitkáromat pedig SS egyenruhában ábrázolják, visszautasítom. Egyben azt kérdezem a szlovákiai magyaroktól, akik békében élnek a szlovákokkal, kinek szolgál mindez? Hiszen ez gyűlöletkeltés, manipuláció, lejáratás. Mi ugyanakkor nem csinálunk semmi mást, csak a jó államközi kapcsolatok érdekében bizonyos kérdéseket tisztázni szeretnénk Magyarországgal. tőkét akarnak kovácsolni. Számomra pedig az államközi kapcsolatok jó szintje és a magyar nemzetiségű polgárainkkal való jó viszony a fontos. Az a legfontosabb, hogy világosan lássuk, ki mit tesz az ország déli része számára, vagy éppen nem tesz. Én ugyanis meghallgatom azokat a szlovákiai magyar politikusokat, akik elutasítják azt a gyakran hangoztatott állítást, hogy az ország déli része érdekében nem történik semmi. Ezek a magyar politikusok fel is sorolják, hogy az utóbbi időszakban mi minden történt a déli régió érdekében. Lehet-e vajon semminek nevezni, hogy a Szlovák Köztársaság a létezése első napjától kezdve lehetővé teszi és teljes mértékben finanszírozza a kisebbségi, anyanyelvű oktatást, amely teljes értékű képzést biztosít? Ez semmi? Ezt el lehet felejteni? Ez az identitás megőrzésének alapköve. Én nagyon jól tudom, rfü-ay Az Ivan Korőok külügyminiszterrel készült interjúnk teljes változatát lapunk honlapján, a www.ujszo.com oldalon olvashatják (Somogyi Tibor felvétele) Abban, hogy a Magyarországról finanszírozott médiumok önt kritizálják, azonosítani lehet a magyar kormány célzott törekvését? Ebben a kérdésben nagyon óvatos leszek. Tudom, milyen érzékeny ez a viszony, ezért minden szót megfontolok, nem fogok nyilvános üzeneteket megfogalmazni. Szijjártó Péterrel viszont beszéltem a kölcsönös empátia fontosságáról, és megértettük egymást. Arra kérem azokat, akik a történelemről, a tragédiáikról beszélnek, kölcsönösen ne sértsük meg egymást. Meg is kérdezem majd Szijjártó Pétert, hogyan esne neki, ha magyarországi, magyarul író, ám szlovák portálok azt csinálnák vele, ami itt fordított esetben történik velem és Martin Kiússzál. A kérdésre visszatérve, én nem tudok erre választ adni, nem fogok előzetesen ítélkezni, de meg fogom ezt kérdezni Szijjártó Pétertől. A magyarországi támogatásokkal kapcsolatban gyakran hallani azt az érvet is, mi szerint, ha a szlovák kormány elhanyagolja az ország déli régióját, akkor a Budapestről érkező pénzeknek örülni kell. Mások szerint le kell állnia a magyar kormány által a délszlovákiai régióba adott kulturális és sporttámogatásoknak. Önhöz melyik álláspont áll közelebb? Én Kmec úrra és az ön által említett többi politikusra sem szeretnék reagálni, hiszen ők ebből politikai hogy a déli régiókban többet kellene tenni, hiszen én is ott élek, és találkoztam az ottani polgármesterekkel is. Tudom, hogy milyen ott az élet és tudom, hogy sosem elég a segítség. Én azonban felvetek egy másik kérdést: Ki kell ezt éleznünk akkor,' amikor semmire sincs elég forrás? Elutasítom, hogy ebből alapvető politikai problémát kreáljunk. Többet kell tenni a régióért, de ne mondjuk azt, hogy a déli régióba semmi pozitívum sem történt. Egyben azt is mondom, hogy Szlovákia ezen részére külföldről áramlik a pénz anélkül, hogy ennek a szabályaiban megállapodnánk. A szlovákiai magyar politikai szereplőkhöz kerülő magyarországi források végső soron azt jelentenék, hogy a magyar kormány beavatkozik a szlovákiai belpolitikai térbe? Ez az, amit nekem sokan mondanak. Erre azonban én nem reagálhatok a magyar oldallal való együttműködés nélkül. Hiszen a pénzekkel nem én rendelkezem. Itt is fontos az általam említett szabályok felállítása. Nem pont ez a konstruktív hozzáállás a részemről? Ugyanilyen hozzáállást tanúsított Eduard Heger miniszterelnök is, amikor Orbán Viktorral találkozott. Azt mondtuk, tegyünk rendet ezekben a támogatásokban, az épületvásárlások terén, mindezt a nemzetközi egyezmények szerint tegyük. Ha pedig a magyar fél nem diplomáciai célra vásárol épületeket, akkor azt bizony, meg kell magyarázniuk. A magyar kollégájának ugyancsak nehezményezte, hogy a magyar kormány vezető tisztségviselői Dél-Szlovákiában nyilvánosan prezentálják a történelemértelmezésüket. Kövér László, a magyar parlament elnöke például egy somorjai eseményen bűnnek nevezte a szlovákiai magyarok második világháború utáni kitelepítését. Miben látja ön másként ezt a konkrét történelmi eseményt? Abban nincs semmi új, hogy Magyarország máshogy látja a történelmét, mint mi. Ami Magyarország számára a legnagyobb tragédia, az 1920-as trianoni döntés, az Szlovákia számára pont az ellenkezőjét jelenti. Én nem fogok arra reagálni, amit Kövér úr mondott, nyíltan tiltakoztam ellene. A lényeg az, nem akarom megváltoztatni azt, ahogyan a magyarok egy konkrét történelmi kérdést értelmeznek, hiszen, ahogy a más nemzeteket, a magyarokat is tisztelem. Én azt kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymást. A történelmet, az 1920-as eseményeket már nem tudjuk megváltoztatni. Nagyon ellenzem, hogy az ilyen témákat átpolitizáljunk. A magyar barátainkat arra szeretném emlékeztetni, hogy nekünk nem esik jól, hogy az 1920-as eseményekkel kapcsolatban kioktassanak minket. Én nem járok Magyarországra szlovák államiságot jelképező tüzeket gyújtani azért, hogy megmutassam, egyes történelmi eseményeket mi másként látunk. Ha a végtelenségig a történelemszemléletünk különbözőségéről fogunk beszélni, akkor ez a téma tele lesz negatív érzelmekkel. Ez pedig nem segít senkinek. Ön szerint az, amit Kövér László is mondott, hogy a magyarok a második világháború utáni kitelepítésüket bűnnek tartják, nem helyénvaló? Miért nem mondja ezt Kövér úr a szemembe, amikor Budapesten járok? Miért nem mondta ezt Boris Kollárnak a budapesti parlamentben? És miért kell Szlovákiába, Somoijára jönnie ahhoz, hogy ezt elmondja? Ez az, ami nincs rendben. Ha vannak olyan dolgok, amelyekről beszélni kell, akkor legyünk egyenesek, nézzünk egymás szemébe és tegyük meg. Kövér úrral is többször találkoztam, de ez csak a jó viszonyokról szóló formális esemény volt, de akkor miért jön ide fűteni az indulatokat? Én Szijjártó Péternek is mondtam, vegyük ki ezt a kérdést a politikusok kezéből, akiket az arra csalogat, hogy indulatokat keltsenek. Arra is emlékeztetnék, hogy a szlovák kormány 2007-es határozata úgy kezdődik, hogy Szlovákia elutasítja a kollektív bűnösség elvét. Sok szlovákiai magyar azonban sértésnek érezte, ahogy ön Kövér László somorjai szereplésére reagált. Eljutott ez hozzám, de én a reakciómért nem szégyenkezem. Én nem akarom elvenni a magyaroktól a saját világlátásukat, a történelemszemléletüket. Megértem a szlovákiai magyarokat, ugyanakkor arra kérem őket, próbálják meg a világot egy percig a mi szemünkkel látni, próbáljanak megérteni minket.
