Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-08 / 232. szám

8 MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG 2021. október 8 | www.ujszo.com Csehország Babis sorsáról dönt A koronavírus-járvány miatt karanténban lévők autókból a kijelölt helyeken már szerdán választhattak. A voksolás szombaton 14 órakor érvéget. itasr/ap) RÖVIDEN Kurz szerint vétlen a botrányban Bécs. Tagadta az osztrák kan­cellár, hogy bármi köze volna az államügyészség által a kor­mányzó Osztrák Néppárt (Ö VP) központjában, a pénzügyminisz­tériumban, valamint a kancellári hivatalban elrendelt szerdai ház­kutatásokhoz. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség akciója arra irányult, hogy bizonyítéko­kat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénz­ből fizettek-e azok megjelente­téséért. Sebastian Kurz vissza­utasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy ő érintett volna. A kancellár megkérdője­lezte, hogy a szóban forgó fel­mérés manipulált lett volna, hi­szen akkoriban más közvéle­mény-kutatók is hasonló válasz­tási eredményeket jeleztek. (MTI) A NATO kiutasított nyolc oroszt Brüsszel/Moszkva. A NATO bejelentette, hogy kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió 8 tagját arra hivatkozva, hogy „be nem jelentett hírszerzőtisztekről” van szó. Az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt. A NATO illetékes szóvivője emellett megerősítette, hogy a korábbi húszról tízre csökkentik az Oroszországi Fö­deráció által a szövetséghez akk­reditálható állandó képviseleté­nek létszámát. Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelenté­seinek a párbeszéd szükségessé­géről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének 8 munkatársát - jelentette ki Alek­­szandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ Prága. A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a ma kezdődő cseh parlamenti választás előtt nyilvánosságra hozott utolsó országos felmérések eredményei. Kérdés, hogy Andrej Babii kormányfő pártját mennyire érinti a pártelnök offshore-botránya. A hatályos csehországi szabályok szerint az utolsó, a legfrissebb or­szágos felmérések eredményei a pártok támogatottságáról legkésőbb 5 nappal a választások előtt hozha­tók nyilvánosságra. A legutolsó fel­mérések szerint a választást az And­rej Babis kormányfő vezette centris­ta ANO mozgalom nyerheti 27,3%­­kal, a 2. és a 3. helyre két jobboldali ellenzéki koalíció kerülhet: a há­rompárti jobboldali Spolu (KDU, ODS, Top 09) 21,4%-ot, míg a Kalózok-Polgármesterek szövetség 17,4%-ot kaphat - derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet adatso­rából. Az ANO kormánykoalíciós partnere, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ÖSSD) támogatottsága a par­lamenti küszöböt jelentő öt százalék alatt marad (4,4%) a felmérés sze­rint. Bejutna még a képviselőházba az idegenellenes Közvetlen De­mokrácia Pártja (SPD) 12,3 száza­lékkal, Cseh- és Morvaország Kom­munista Pártja (KSCM) 6,5%-kal, illetve a rendőrség korrupcióellenes osztályának volt parancsnoka, Ro­bert Slachta által létrehozott Prísaha (Eskü) nevű mozgalom 5,7%-kal. A közvélemény-kutató intézetek összes felmérése az utolsó négy hó­napban az ANO mozgalom győzel­mét jelezte. Viszont a hét elején ki­robbant a nemzetközi hatósugarú offshore-botrány, napvilágot láttak az ún. Pandora-iratok, melyekből kiderül, hogy Andrej Babis 2009-ben egy panamai céghálózat segítségé­vel a francia Riviérán egy 9 hektáros parkkal ékesített pazar kastélyt vá­sárolt. A kormányfő szerint a vásár­lás időpontjában még nem volt aktív politikus, igaz, hozzátette, ma már nem így intézné ingatlanvásárlását. Mivel milliárdosról van szó, pénze volt hozzá, ám az offshore-hálózat igénybevétele felveti a gyanút, hogy az ügyletet el akarta titkolni. Elem­zők szerint viszont az ANO szava­zóbázisa stabil, főleg a nyugdíjasok támogatják a pártot, ennek megfe­lelően Babis 2025-re 20 ezer cseh koronás (800 euró) nyugdíjat lenge­tett be. Korábban a nyugdíjasok a szociáldemokraták és a kommunis­ták hívei voltak, azonban az ANO fokozatosan átcsábította őket, rá­adásul mindkét baloldali párt a par­lamenti bejutás határán mozog. Ha egyik sem lépi át az 5%-os küszöböt, akkor az ANO csak nagyon nehezen talál magának koalíciós partnert, legfeljebb a Tomio Okamura vezette SPD jöhet számításba, viszont a szélsőségesen idegenellenes párt egyik feltétele, hogy Csehország lépjen ki az Európai Unióból... And­rej Babis is megpróbált migránsel­­lenes húrokat pengetni, a választási kampánya végén még Orbán Viktor kormányfőt is Csehországba hívta, azonban sokan nem felejtik, hogy a mostani kormány milyen halovány teljesítményt nyújtott a világjárvány elleni harcban. Nagyon sok függhet attól, milyen lesz a választási részvétel a ma 14 órától szombaton 14 óráig tartó vok­soláson, ahol a 200 fős képviselőház (alsóház) összetételéről döntenek, vagyis a szenátusról (felsőház) nem. Ha a 2017-es 61%-nál nagyobb lesz a részvétel, akkor az az ellenzéki ko­alíciók malmára hajtja a vizet, és még inkább megnehezíti a bejutást a szocdemeknek és a kommunisták­nak. Ebben az esetben van esély ar­ra, hogy az ellenzéki erőknek sike­­rüljönakormányváltás. (MTI, idnes.shz) Nem lép vissza sem Karácsony, sem Nem sikerült megegyeznie Budapest főpolgármesterének és Hódmezővésérhely vezető­jének, ezért külön indulnak az elővélasztés 2. fordulójában. Budapest. Márki-Zay Péter az­után gondolta meg magát a visszalé­pésről, hogy közvélemény-kutatási adatok alapján úgy találta: ő az esé­lyesebb Dobrev Klárával szemben. Márki-Zay véleményváltozásáról azt nyilatkozta: azért nem lép vissza, mert tart attól, hogy Karácsony Ger­gely akkor sem nyerne az előválasz­táson, ha beállna mögé. Dobrev Klá­ra tudná leginkább legyőzni Orbánt és ő tudna legjobban kormányozni - de­rült ki a Závecz Research és IDEA Intézet közös elemzéséből. A kutatás azt vizsgálta, hogy Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közül ki tudná leginkább le­győzni Orbán Viktort. Az összes el­lenzéki szavazó, valamint az aktív bizonytalanok és titkolózók közös csoportjának egyharmada szerint er­re Dobrev lenne a leginkább képes. Tőle 7 százalékponttal lemaradva Karácsony a 2., míg Márki-Zay Pé­terről 24% gondolja, hogy le tudná győzni Orbán Viktort. Tegnap elő­rehozott kormányföjelölti vitát java­solt Karácsony Gergely. A budapesti főpolgármester szerint már szomba­ton meg kellene tartani a vitát a 3, ver­senyben maradt jelölttel, mert az erre kij elölt október 13. már túl későn len­ne. „Az előválasztásnak arról kellene szólnia, hogy a politikusoknak mi­lyen jövőképet kellene kínálniuk, végre arról kellene szólnia a politi­kának, hogy hogyan fogunk jobban élni ebben az országban. Sajnálom, hogy az elmúlt néhány napban ke­veset beszéltünk erről” - mondta Ka­rácsony. A HVG által megszólított Fidesz-politikusok szerint „telitalá-Márki-Zay lat” lenne, ha a 2. fordulóból is Dob­rev, a DK jelöltje kerülne ki győzte­sen. A lap úgy tudja, nem kizárt, hogy a kormánypárt a háttérből segítette Dobrev 1. fordulós győzelmét. Pél­dául a borsodi körzetekben elterjedt, hogy szervezetten szavazni szállítot­tak közmunkásokat. Szabolcsból ki­­szivárgott egy Fidesz-MSZP-DK- összejátszást felvető hangfelvétel. A HVG munkatársa is beszélt olyan kormánypárti képviselővel, aki jót heherészett az előválasztás „meg­­mókálásán”. Az ellenzéki előválasz­tás 2. fordulója vasárnap reggel in­dul, és egy hétig tart. (Tx. atv, hvg) sms FIZESSE ELŐ fctapfflp ©MiNbDOí) m ÚJ SZÓ =38 A LEGEGYSZERŰBB, LEGGYORSABB, LEGKÉNYELMESEBB MEGOLDÁS Mostantól új, még előnyösebb előfizetési lehetőség: ✓ Az Új Szó a szlovákiai magyarok napilapja. 13 az 1 -ben: 1 napilap, 3 magazin, 9 különféle heti és havi állandó melléklet. Hagyomány és érték. Mindez egyetlen napilap áráért! ✓ előfizetve olcsóbb Küldjön egy SMS-t a 8877-es mobilszámra, és már házhoz is szállítjuk Önnek az Új Szót. Az előfizetés módja (1 hónapra): UJSZOM(szóköz)vezetéknév, keresztnév, utcanév, házszám, településnév, postai irányítószám. Példa: UJSZOM Kovács. János, Mierová, 60, Bratislava, 821 05. Figyelem! Az SMS-előfizetést a futamidő alatt nem lehet visszavonni, az előfizetés összege a mobilszolgáltató számláján lesz feltüntetve, vagy a kreditből levonva. 11 nappal a futamidő lejárta előtt SMS-ben értesítést kap, s ekkor válasz SMS-ben akár meg is szüntetheti előfizetését. A 8877-es mobilszám kizárólag az Új Szó előfizetésére szolgál, kommunikációra nem alkalmas. Vigyázat; minden egyes SMS üj lapelőfizetést jelent. A Duel-Press Kft, az érvényben lévő jogszabályoknak megfe­lelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el az ujszo.com/gdpr weboldalra.

Next

/
Thumbnails
Contents