Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-08 / 232. szám

www.ujszo.com I 2021. október 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Függőjátszma Árt a kamaszoknak és úgy általában véve káros Valószínűleg sokan pá­nikba estek, amikor több mint hat órára leállt a Facebook, a WhatsApp, az Instagram és a Messenger. Az emberek egy része ma már nem tud a közösségi óriás nélkül élni, van, akinek a platformokon bezsebelt láj­­kok, megosztások jelentik az élet ér­telmét - mert függővé váltak. Nem ez az egyetlen baj a Facebookkal (és a többi ilyen oldallal). A leállás miatt 7 milliárd dollárt veszített a Facebook vezére, de ab­ban biztosak lehetünk, hogy a világ egyik leggazdagabb embere nem emiatt aggódik. A napokban ugyanis a közösségi óriás volt termékmene­dzsere, Frances Haugen kiszivárog­tatott egy több tízezer oldalas jelen­tést, amelyből kiderül, hogy a válla­lat pontosan tudja, milyen káros mellékhatásai vannak a Facebook­­nak és az Instagramnak, ám a profit­éhség miatt nem tett semmit ezek el­len, sőt... Az amerikai Szenátus is meghall­gatta a volt felső vezetőt, aki azt mondta, erkölcsi csődöt kell jelente­nie a Facebook termékeinek, ugyanis ártanak a gyerekeknek, mélyítik a társadalmi feszültséget és gyengítik a demokráciát. Például nemcsak teret ad az álhíreknek, az oltásellenesség­­nek, a szélsőségeknek, de még ger­jeszti is mindezt, hiszen a cég érdeke, hogy minél tovább a platformon tartsa e felhasználókat. Ehhez pedig véleménybuborékba zárja őket, hogy maximalizálja a bevételt. Haugen szerint a legnagyobb probléma, hogy a Facebook algorit­musa a reakciók alapján rangsorolja, hogy milyen esélye van egy tarta­lomnak megjelenni a hírfolyamban. Ez pedig azt eredményezi, hogy a szélsőséges reakciókat kiváltó posz­toktól hemzseg a közösségi portál. De ez még nem minden, ugyanis Zuckerbergék pontosan tudják, hogy a Facebook és főleg az Instagram függőséget is okoz, rontja a felhasz­nálók valóságról alkotott képét, va­lamint a fiatalok (jellemzően a lá­nyok) testképzavarához, táplálkozási zavaraihoz is hozzájárul. A belső dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook és az Instagram az ilyen tartalmak felé terelik a fiatal felhasz­nálókat. Hiszen a celebek, a követett személyek profiljain szinte csak és kizárólag a boldog pillanatokról le­het olvasni, képeket nézegetni (cso­dás tengerpartok, meseszerű kirán­dulások, luxusruhák és cipők stb.). A problémákról szinte egyikük sem ír, ezért az a nézet alakulhat ki, hogy álomszerű az életük, a felhasználóé viszont unalmas és szürke, és jelen­téktelenség érzése uralkodik el rajtuk... Ennek egyenes következ­ménye a depresszió, és sajnos sok­szor az öngyilkosság. Haugen azt javasolta, hogy a kor­mány lépjen fel a Facebook-csoport ellen, hasonlóan, mint annak idején tette a dohánytermékek vagy akár a biztonsági övék esetében. Zucker­berg egy hosszú bejegyzésben pró­bálta cáfolni az állításokat, kevés si­kerrel. Magáról a problémáról csu­pán annyit írt: nem igaz, hogy nem törődnek a fiatalok mentális egész­ségével és a biztonsággal. Hozzátet­te, új algoritmust hoztak létre, ami azt eredményezheti, hogy a fiatalok több posztot látnak a jövőben a csa­ládtagjaikról és a barátaikról. Hétfőn, ha csak pár órára is, de jobb volt a világ. A közösségi por­tál leállása miatt újra megszólaltak a telefonok, újra beszéltek egy­mással az emberek, ismét előtérbe kerültek a - közösségi média miatt elnyomott - személyes kapcsola­tok. Még az is lehet, néhány függő áthívta a szomszédját, hogy meg­nézze, mi a vacsorája, milyen pi­zsamában, hálóingben tér nyugo­vóra, hogy beszerezze az elismerő, de ezúttal személyes lájkot... MEG AZ INSTAGRAM SE, MEG A WHATSAPP! ES AKKOR ~ A TWITTEREN ÜZENT A FACEBOOK, HOGY NEM MŰKÖDIK. J .és a Messengert kifelejtette (Cartoonizer) Goebbels még mindig díszpolgár Brandenburg tartomány szék­helye, Potsdam vezetése meg­erősítette, hogy hivatalosan még mindig nem vonták vissza a Joseph Goebbels náci pro­pagandaminiszternek 1938- ban adott díszpolgári címet. A tájékoztatás szerint az egykori náci vezetőnek Babelsberg városa adományozta a címet 1938. április elsején, egy évvel azelőtt, hogy be­olvasztották Potsdamba. A díszpol­gári címek hivatalosan a kitüntetett személy elhunytéval, Goebbels ese­tében 1945. május elsejével, érvé­nyüket vesztik. Adolf Hitler és néhai belügyminisztere, Wilhelm Frick esetében azonban a városvezetés kü­lön rendelkezett arról, hogy a dísz­polgári címüket visszavonják. Goeb­­belsről viszont megfeledkeztek. A város hivatalos honlapján meg­található a 19. század óta díszpol­gárrá avatottak lajstroma. A honlap szerint a Goebbelsnek a babelsbergi városvezetés által adományozott díszpolgári címet „nem vonták vissza halála után, feltehetőleg mert a kitüntetésről nem volt senkinek tu­domása”. Mindez akkor derült ki, amikor kutatók a városvezetés megbízásá­ból nyáron megpróbálták összeállí­tani Potsdam díszpolgárainak teljes listáját. Az új ismeretek tükrében a város hamarosan hivatalosan is visszavonja a néhai propagandami­niszter kitüntetését. (MTI/dpa) Ugyanaz a comb LÁM PL ZSUZSANNA Folytatom a múlt héten megkezdett idős-témát. A legkézenfek­vőbb kérdés talán az, hogy ki az idős. De az ellenkezőjét is kér­dezhetjük, vagyis azt, hogy ki a fiatal. Végső soron teljesen mindegy, hogy melyik kérdést tesszük fel, ugyanis a válasz so­sem lesz objektív, mivel két szubjektív dologtól függ. Először is attól, hogy milyen korú az illető. Ez nagymértékben befolyásolja az időérzékét. Egy tizen- vagy huszonévesnek idős az a harmincas, akit negyventől föl­felé mindenki egyértelműen fiatalnak tart. Huszonnégy évesen egyszer én is úgy vezettem fel egy cikket, hogy egy sikeres idős asszonyról fog szólni. Amikor a főszerkesztő figyelmeztetett, először nem is értettem, mi ezzel a probléma, hiszen az a nő negyvenöt éves volt. Negyvenöt!! Az nem idős?! És az sem mindegy, hogy általában tesszük-e fel a kérdést vagy egy konkrét személlyel kapcsolatban. S ha az utóbbi, akkor milyen a hozzá való viszonyunk. Nem kedveljük-e, vagy pedig szeretjük. Akit nem ked­velünk, azt gondolkodás nélkül képesek vagyunk vén banyának vagy trotylinak nevezni. Ám akit szeretünk, annak nem érzékeljük a korát. Itt van például Quittner János koreográfus, a Szőttes néptáncegyüttes egyik alapítója és legendás vezetője, aki nemrég ünnepelte nyolcvanadik szüle­tésnapját. De hogy ő trotyli lenne? Már hol! Ugyanolyan karizma és ener­gia árad belőle most is, s remélem, még soká, mint amikor évtizedekkel ezelőtt megismertem. Akit szeretünk, annak igyekszünk hárítani is a korát. Anyukámnak mindig azt szoktam mondani, hogy az időskor hetvenévesen kezdődik. Valahol olvastam ezt, dg igazából nem is ezért mondtam, hanem azért, hogy magamat győzzem meg, ő még fiatal, s ezért még soká fog élni, s ami a lényeg, még sokáig része lehet az én életemnek. Aztán amikor közeledett a hetvenhez, elkezdtem szépen lassan kitologatni az időskor határát. Elő­ször hetvenötre, aztán fokozatosan kilencvenre (tovább már nem jutot­tunk). S ezt sem csak azért tettem, hogy vigasztaljam, mert hát mindenki­nek jólesik, ha még nem tartják öregnek, hanem azért is, mert én valóban nem éreztem, tartottam annak. Minden érdekelte, nyitott volt, szeretett ol­vasni, figyelte a politikát, az aktuális történéseket. Igaz, később már meg­betegedett, de betegnek lenni nem ugyanaz, mint idősnek lenni. Bimbókat és épphogy kinyílt rózsákat is fúj el a szél, pedig de szívesen élték volna meg az időskort. Akkor hát ki az idős? Szerintem az, akit annak tartanak. S aki magát an­nak tartja. Elmélázva nézem öt hónapos kicsi unokámat, s arra gondolok, életünk hajnalán mindannyian, mi, felnőtt nők és férfiak, ilyen csodálato­sak voltunk. Ilyen gusztusos, harapnivaló combocskánk volt, most meg fintorgunk, hogy pfúj, cellulitiszes. Pedig ugyanaz a comb, ugyanaz az ember van velünk szemben a tükörben. Talán jobban kellene szeretni önmagunkat. FIGYELŐ Bűnöző szállodáját vette meg Tiborcz Spanyolország egyik legnagyobb korrupciós ügyében ítélték el azt az üzletembert, akinek szállodáját megvette Marbellában a Tiborcz István érdekeltségében álló, Orbán Ráhelt kreatív vezetőként alkal­mazó BDPST Group - írta a HVG. Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodához jutott 9,3 millió euróért. A hotel egykor Juan Anto­nio Rocáé volt. A politikus Mar­­bella várostervezési menedzsere volt, és mindenható ura bármilyen építkezésnek, amelyek engedélye­zéséhez rendszerint kenőpénzen keresztül vezetett az út. Azonban a kiterjedt Malaya-műveletben so­kak mellett Rocára is rábizonyítot­ták a sikkasztást, a pénzmosást és a vesztegetést, így nemcsak 50 év börtönre, hanem 233 millió eurós vagyonelkobzására is ítélték. Emi­att került az igazságszolgáltatáshoz a szálloda, amelyet évek óta árul­tak, és Tiborczék megvették. A HVG szerint a befektetés akár jó üzlet is lehet, mert csökkentek Spanyolországban az ingatlanárak, leginkább a Covid miatt. Tiborczék további felvásárlási célpontokat is kiszemeltek. Pár nappal a Marbellába költözé­sük után derült ki, hogy szeptember 28-án Magyarországon végelszá­molás alá került a korábban Ti­borcz István résztulajdonában lévő Elios Zrt. Az OLAF, az EU Csalás % Elleni Hivatala nyomozott az Elios után, 2017-ben zárta le az uniós tá­mogatással megvalósított közvilá­gítási projektek vizsgálatát, és el­küldte jelentését a magyar hatósá­goknak, a további intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt, de a magyar rendőrség megszüntette a nyomozást. (hvg) A Nyugat-Balkán balszerencséje Az EU-nak rossz tapasztalatai vannak a keleti nyitással, ez is közrejátszik abban, hogy megre­kedt a nyugat-balkáni felvételi fo­lyamat - írta a Frankfurter Allge­meine Zeitung. Tehát nemcsak az a gond, hogy a 6 balkáni ország las­san halad a reformokkal és viszá­lyok vannak köztük. Legalább ennyire fontos több kormány szá­mára, hogy igencsak fejbe kólin­totta őket a jogállami vita Magyar­­országgal és Lengyelországgal, mert nyomatékosan illusztrálja, hogy nem elég, ha egy jelentkező eleget tesz a belépés feltételeinek. Attól még nem biztos, hogy hosszú távon is alkalmazza a közösségi szabályokat. Ezért Franciaország azt mondja, az uniónak előbb ma­gát kell átalakítania, utána jöhetnek új tagok. így reálisan 2030 táján jö­het szóba a bővítés. Addig minden lehetséges formában ki kell bőví­teni az együttműködést a a Nyugat- Balkánnal, mert Oroszország és Kína ugrásra készen vár. (nsz)

Next

/
Thumbnails
Contents