Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)

2021-09-07 / 206. szám

2 KÖZÉLET 2021. szeptember 7.1 www.ujszo.com Gorilla-felvétel: Trnka nem kért vádalkut „Tudom, hogy megölnek. Én már halott vagyok" - mondta Trnka 2014-ben Koénernek, amikor az utóbbi azt kérdezte, tudja-e mivel jár, hogy megzsarol­ták Haáóákot (TASR-fotó) CZÍMER GÁBOR Pozsony. Az ország történe­tében először állt bíróság elé volt főügyész. Dobroslav Trnkát hivatali jogkörrel való visszaéléssel vádolják, mert éveken keresztül rejtegette a Gorilla-ügy hangfelvételét, amivel aztán az egyik bizonyí­ték szerint megzsarolta Jaroslav Haáőákot, a Penta vezetőjét. A zsarolásban állítólag segítségére volt Bereczk Oszkár (MKP, Híd, Smer) albári polgármester is. A Pozsony I. Járásbíróságon zajló perben Trnka elutasította, hogy a bűnösségét elismerve vádalkut kös­sön, így ha a törvényszék találja bűnösnek, négytől tíz évig terjedő le­töltendő börtönbüntetésre számíthat. „Ártatlan vagyok. Úgy gondolom, a főtárgyaláson rá fogunk mutatni, hol kérdőjelezhető meg a nyomozói munka” - mondta a tárgyaláson. Az ügyvédje szerint a bűncselekmény, amellyel védencét vádolják, meg sem történt. Trnkát azzal vádolják, hogy fő­ügyészként éveken keresztül a hi­vatali páncélszekrényében rejte­gette a Gorilla-ügy hangfelvételét, amely sok olyan korrupciós ügyet és más bűncselekményt bizonyíthat, amelyben Hascák, de szinte a teljes politikai paletta pártjainak képvise­lői is érintettek lehetnek. Fő­ügyészként azonban minden bűn­cselekménygyanús ügyet ki kellett volna vizsgálnia, és mivel nem így tett, a vád szerint visszaélt a hivatali jogkörével. Ráadásul, miután 2011- ben lejárt a főügyészi megbízása, magával vitte a hangfelvételt és két barátjával, Kosa Lóránt ügyvéddel és az Albár községet vezető Be­­reczkkel megzsarolták az ország egyik leggazdagabb emberét, Hascákot. Mindez egy 2014-es hangfelvétel­ből derül ki, amelyet Marián Kocner, a Kuciak-gyilkosság megrendelésé­vel vádolt nagyvállalkozó készített titokban. E hangfelvétel tanúsága szerint Kocner feldühödve, vulgári­sán szidalmazta Trnkát azért, mert meg merte zsarolni Hascákot. Még azt is felhozta neki, hogy a 2011-es föügyészválasztáson rajta kívül Hascák is adott egymillió eurót a parlamenti képviselők lefizetésére, hogy Trnkára voksoljanak. Ezen a választáson aztán a titkos szavazá­son egyetlen szavazat hiányzott Trnka kinevezéséhez. Az SDKÚ-SaS-KDH-Híd koalíció képviselői közül is valakik Trnkára szavaztak, de máig nem derült ki, kik. A 2014-es hangfelvétel arról is ta­núskodik, hogy Kocner nem értette, mire volt jó Tmkának az, hogy meg­zsarolja Hascákot. Az egykori fő­ügyész számára ugyanis Kocner ren­geteg kenőpénzt tartott letétben. Rá­adásul Hascák már fizetett Koc­­nemek azért, hogy a Gorilla-hang­felvétel soha ne kerüljön elő. Itt ér­demes megjegyezni, hogy a két férfi 2014-es beszélgetése óta már nyil­vánosságra került a Gorilla­hanganyag. A beszélgetés során Trnka elismerte Koénemek, hogy hibázott. Kocner aztán megígérte, segít neki kimászni a bajból, hiszen az egykori főügyész arról beszélt, tettéért meg fogják őt gyilkolni. Kocner azonban azt mondta, Be­­reczket és Kosát megöleti. Az ügy 2019-es kipattanásakor Bereczktől azt kérdeztük, nem fél-e amiatt, hogy Kocner arról beszélt, elvágatja a tor­kát. A polgármester akkor azt mond­ta, nem fél, és igyekezett kétségbe vonni a hangfelvétel valódiságát. Azóta a rendőrség megerősítette, a felvétel valódi. Trnka szabadlábon védekezhet, a tegnapi tárgyaláson felolvasták Be­reczk vallomását is. A tárgyaláson nem volt jelen, de korábban az ügy­ben ugyancsak kihallgatták a többi között Hascákot, de Robert Ficót, a Smer elnökét, valamint Kocnert is. A tárgyalás ma, illetve jövő héten hét­főn és kedden folytatódik. Az Új Szó kiadója a Penta Invest­ments tulajdonában lévő News and Media Ho lding. Az iskolák épületeire ráfér a felújítás A tanárok és diákok egészsége múlhat az elöregedett tantermeken (TASR) BUGÁRANNA A gyerekek többsége nem megfelelő körülmények között tölti a nap nagy részét - derül ki az Épületek a jövőnek szakmai platform legújabb elemzéséből. A szakértők azt remélik, az uniós helyreállítási alapnak köszönhetően megkezdődik a modern iskolai környezet kialakítása. Pozsony. A tudományos kutatás­ban összesen 28 iskola vett részt, a szakemberek az ország különböző pontjain végeztek méréseket - köz­tük a magyarok által sűrűn lakott te­lepüléseken is, mint például Galán­­tán, Vágsellyén, Komáromban, Ér­sekújvárban, Léván, Rimaszombat­ban és Kassán. A 2015 és 2021 kö­zötti időszakban vizsgált adatokból kiderült, az iskolák nagy részében kihívást jelent a magas szén-dioxid­­koncentráció, meleg időjárás esetén pedig gyakran túlhevülnek a tanter­mek, és a hatékony szellőztetés hiá­nyában felgyülemlik a por. Mind­emellett gondot jelent a megfelelő megvilágítás biztosítása, valamint a zajjal és az előnytelen akusztikával is meg kell küzdeniük a tanulóknak. Szlovákiában 1,1 millió diák jár is­kolába és 165 ezer pedagógus dol­gozik a túlnyomórészt elöregedett tanintézetekben - emlékeztetnek a platform munkatársai. Egy átlagem­ber idejének 90%-át valamilyen épületben tölti, a gyerekek otthon és az iskolában tartózkodnak a legtöb­bet, és az idősekhez hasonlóan jóval érzékenyebbek a megemelkedett szén-dioxid-szintre, valamint a ked­vezőtlen fényviszonyokra. A levegő minőségét tekintve aggasztó, hogy egyes értékek a megengedett mennyiség többszörösét is elérik az egyes iskolákban, ami negatív hatás­sal van a tanárok egészségére és rá­nyomja a bélyegét a gyerekek tanul­mányi teljesítményére is. „Elemzé­sünk eredményei azt mutatják, hogy az iskolákban a tanórák nagy részé­ben nem tartják be a szükséges mik­­roklimatikus körülményeket, példá­ul a megfelelő szellőzést, hőkomfor­tot vagy a páratartalmat. Ugyanak­kor magas a szennyező anyag kon­centrációja” - mondta Richard Pak­si, a kutatás elemzője. A szakértő rá­mutatott, az egyik leggyakoribb probléma az úgynevezett kilélegzett levegő az osztályokban, tehát ami­kor a tanítási óra folyamán megnö­vekszik a szén-dioxid-koncentráció. „A diákok, akik nincsenek kitéve magas hőmérsékletnek az osztály­ban, 4%-kal jobb eredményt érnek el a teszteken” — állapították meg az elemzés szerzői. Az elegendő nap­pali fény pedig 9-18 százalékos ja­vuláshoz vezethet a diákok teljesít­ményében. Az akusztika szintén rendkívül fontos szerepet játszik, hi­szen főként a kisgyermekek még nem tudják fejben pótolni az elvándorolt szótagokat a tanár magyarázata so­rán. Az elemzők szerint a tantermek­ben főleg kemény felületű tárgyak vannak, ami a karbantartás szem­pontjából logikus döntés ugyan, de a hangzást negatívan befolyásolják. A platform az uniós helyreállítási tervben bízik, mely számol az isko­lák modernizálásával. Az említett problémák ma már kiküszöbölhető­ek - hőszigetélés, ablakcsere és mo­dem szellőztetőrendszerek felszere­lése lehet a megoldás. Újra egyesülhet a PS és a Spolu NAGY ROLAND A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia (PS) és a Spolu immár nem titkolja újraegyesülési szándékát. Václav HHch, az AKO közvélemény- kutató ügynökség igazgatója úgy véli, a PS megmarad önálló pártként, a Spolu képviselői pedig egyszerűen csak beállnak a progresszívak közé. Pozsony. Nemrégiben a szlovák hírügynökség (TASR) számolt be ar­ról, hogy a PS és a Spolu a közeljö­vőben tárgyalásokat kezdeményez az esetleges együttműködésről. Az egyeztetésen két öttagú delegáció vesz részt, melyek a két párt elnöke, illetve az elnökségi tagok. Hogy pon­tosan milyen módon történne az egyesülés, azt egyelőre egyik párt sem akarta elárulni. A választási csalódás A Progresszív Szlovákia és a Spo­lu a 2020-as parlamenti választáson egyesülve mérettették meg magukat. Mivel mindkét párt megmaradt ön­álló szubjektumként, ezért a válasz­tási törvény értelmében a szokásos 5 százalék helyett 7 százalékos támo­gatottságot kellett volna elérniük ah­hoz, hogy bejussanak a parlamentbe. A választás előtt nem sokan kétel­kedtek abban, hogy az egyesült for­máció megszerzi a kellő szavazat­mennyiséget, hiszen a közvélemény­kutatások általában 10 százalék fö­lötti preferenciákat jeleztek. A vá­lasztás estéjén azonban jött a megle­petés, a két párt együtt 6,96 százalé­kot ért el, vagyis pár száz szavazat hí­ján ugyan, de nem sikerült bekerül­niük a parlamentbe. Megszűnhet a Spolu A választási csalódás után úgy tűnik, hogy a PS egyre erősödött, a Spolu viszont gyengült. 2021 au­gusztusában az AKO ügynökség 8,9 százalékos támogatottságot mért a progresszíveknek, amivel könnye­dén átlépnék a parlamenti küszöböt, viszont a Spolut mindössze a válasz­tók 1,2 százaléka támogatná. Felkerestük Václav Hrichet, az AKO vezetőjét, és megkérdeztük, milyen módon tudná elképzelni a két párt együttműködését, illetve jó öt­letnek tartja-e az újbóli egyesülést a tavalyi választási kudarc után. Hrich szerint egyelőre nem tanácsos messzemenő következtetéseket le­vonni azzal kapcsolatban, hogy a két párt együtt mennyire lenne erős, hi­szen a 2020-as választás is megmu­tatta, hogy a szavazók sokszor csak az utolsó pillanatban döntik el, kit tá­mogatnak. Az viszont valószínűnek látszik, hogy a jelenlegi támogatott­ság mellett a PS megmarad önálló politikai szubjektumként, a Spolu képviselői pedig egyszerűen belép­nek a pártba. „A PS nevével fémjel­zett formáció preferenciáiban a kö­vetkező hónapokban feltehetően enyhe emelkedés lenne megfigyel­hető (az enyhe emelkedésen nem a két párt támogatottságának összegét ér­tem, hanem azt, hogy a Spolu szava­zóinak egy része átpártol a PS-hez), de a hosszabb távú támogatottság már az egyesült párt jövőbeli lépéseitől függ” - nyilatkozta a szakember. Megjegyezte, mivel a Spolu minden bizonnyal megszűnik, a közös for­máció elnökét valószínűleg továbbra is a PS adja. Hipi már lemondott Juraj Hips, a Spolu elnöke, akik 2020 áprilisában vette át a vezetői posztot Miroslav Beblavytól, most lemondott pártja vezetéséről. A Denník N-nek adott interjújában el­mondta: azért tette ezt, mert szeretne megbizonyosodni arról, hogy az egyesülési szándékával a párt egésze is egyetért. Éppen ezért újra jelölteti magát, és a párt elnöksége eldönt­heti, hogy egyetértenek-e azzal a vo­nallal, melyet ő képvisel. Ha igen, akkor újra megszavazzák, ha viszont azok vannak többségben, akik a Spolut önálló pártként képzelik el, akkor választhatnak helyette másik vezetőt. Ebben az esetben sem tá­vozna a pártból, maradna a tagja. A tárgyalásokkal kapcsolatban megkerestük a PS-t és a Spolut is, de egyelőre nem reagáltak a kérdése­inkre.

Next

/
Thumbnails
Contents