Új Szó, 2021. szeptember (74. évfolyam, 202-225. szám)
2021-09-08 / 207. szám
10| NAGYÍTÁS 2021. szeptember 8. | www.ujszo.com Előre rükvercben Kovács Attila: „Afganisztán sosem volt egyféle ország. Vannak a haladóbb városai, illetve a.magas hegyvidéki tájak egymástól geográfiai, gazdasági, szociális és lakossági-törzsi elszigeteltségben élő régiói" MIKLÓSI PÉTER Nehéz lenne szépre festeni, hogy a húsz esztendeig Afganisztánban tartózkodó amerikai és a szövetséges NATO-csapatok hektikus augusztusi kivonulása onnan, illetőleg az ott hátrahagyott kusza helyzet nem maga a megdöbbentő nemzetközi blamázs. És a győzedelmeskedő tálibok? Vezetőik rögtön Kabul és az elnöki palota elfoglalásának napján bejelentették: létrehozzák az Afgán Iszlám Emirátust. Ahol - a holnapokban nyilván hátramenetben haladva - bevezetik a saríát is, tehát a mindennapi élet valamennyi területére kiterjedő iszlám teológiai rendszert. A mindennapokban így határt szabnak a nők jogainak, korlátozni fogják a szabad sajtót, a modem és nyitott társadalmat működtető szervezetek tevékenységét, és a köznapi élet irányelveinek zsinórmértéke a tálibok eszmevilágához való igazodás lesz. De vajon van-e esély az ennél biztatóbb (közel (jövőre is? Kovács Attila iszlámszakértőt, egyetemi docenst, a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Kara Összehasonlító Vallástudományi Tanszékének tanárát kérdeztük. Ön járt az Afganisztánnal szomszédos Iránban, és az adott térség tágabb körű társadalmi viszonyainak avatott ismerője. Az afganisztáni fordulat fejleményeit figyelve ön szkeptikus, vagy valamelyest bízni lehet az újraéledt radikális Talibán erőltetetten barátságos arculatában is? Szkeptikus vagyok. Elég visszagondolni a tálibok 1995-től hat éven át tartó uralmára Afganisztánban. Akkoriban itt talált otthonra a 2001. szeptember 11-ei New York-i és washingtoni borzalmas terrortámadásokat szervező al-Káida is. De nem pusztán ez okból bajos megmondani, hogy mára átalakult-e a Talibán, meg hát azt, hogy a fennhatósága alatt akár csak pár hónap múlva miként fog festeni ez az ország. Egyelőre inkább nyugtalanító információk és többnyire drámai képsorok érkeznek onnan. Igen, bár az sem kizárt, hogy a tálibok azért tanultak is a korábbi hibáikból, és tudatosítják, ha szigorúan elutasító nemzetközi izolációba kerülnek, azzal a saját pozícióikat gyöngítik. Ezért ha a tálib elitből most a mérsékelt szárnyhoz tartozók lesznek/lennének a hangadók, úgy bizonyos kompromisszumokra is hajlandók lehetnek. Az Egyesült Államok és NATO- partnerei katonáinak megszégyenítően hektikus kivonulása újra igazolta ama történészi adomát, hogy Afganisztán a nagyhatalmak temetője. Még az 1860-as esztendőkben a brit birodalom, 1989-ben pedig a Szovjetunió távozott afgán földről hasonlóképpen leforrázva. Ennek megvan a maga földrajzi oka és a társadalmi logikája. Afganisztán nagyrészt csak nehézségek árán bejárható magas hegyvidék, ahol lényegében a szomszédos völgyek lakói is egymástól elvágva élnek. Talán az utolsó országok egyike, ahol főként a vidéki lakosság a szó valós értelmében ösztönösen elzárkózó, szigorúan törzsi és népcsoporti közösségekben él. Emellett itt roppant fontosak az ősi, akár még az iszlám előtti időkből származó, mélyen konzervatív meggyőződéssel tisztelt törzsi tradíciók. Összetartást kovácsolni a néptörzsek között csupán az idegen ellenféllel szembeni harc tud, ahogyan ezt az utóbbi két évtized és a tálibok győzelme is bizonyítja. Viszont augusztus végén ez a húsz éven át tartó állapot megszűnt, úgyhogy Afganisztánban hamarosan újra a népcsoporti-törzsi rivalizálás fog dominálni. Ezért már az egységesen fellépő és főként stabil kormány kialakítása is kemény dió lesz. működik a modern világ, így Katarban nagyköveti szintű kirendeltséget is működtet. Ez magyarázza, hogy még Donald Trump, a tálibok „katari” ágával, Dohában megköthette a csapatkivonási megállapodást. Afganisztán jövőjéről azt sem árt tudni, hogy sok lényegi körülmény függ a testületként mihamarabb összehívandó nagy törzsi tanács nyilván majd benső konszenzust kereső döntéseitől. Reálisan azokon a határozatokon múlik, hogy a Talibán inkább csak a nagyvárosokat lesz-e képes irányítani, vagy a vidéki régiók többségét is, ahol általában a kistörzsi tanácsok vezetői a megmondó emberek. Az al-Káida 2001. szeptember 11-ei pokoli terrortámadásának jogos és gyors megtorlásaként kezdődött, végül két évtizedig húzódó tűnhet, hogy a demokratikus világ cserbenhagyta az afgán nőket. Sőt, visszazsuppolta őket a középkorba, hiszen a radikálisan fundamentalista hozzáállás a művelt nőket akár romlott erkölcsűnek tartja! Egy ilyen szemléletmód és magatartás fölött bűn érdektelenül elsiklani. Ráadásul ellenkezik Mohamed, azaz a próféta tanításával, aki azt hirdette: a tudás keresése minden muszlim nő és férfi kötelessége! Csakhogy az a bökkenő ebben, hogy az iszlám érmék magyarázatában sem egységes, és a törzsi hagyományok többnyire úgy alakították az életet, hogy a nők - sajnos - rendszerint nem jártak iskolába. Ezért akut kérdés, hogy a nők művelődési jogait, illetve a társadalmi szerepekhez jutásuk ügyét az „új” Talibán az aktuálisan tett fogadkozásai szerint fogja-e kezelni, vagy (Somogyi Tibor felvétele) Nyugati szemmel ez az ország lehet akár az iskolapéldája annak, hogy mind külpolitikában, mind hadviselésben gyakorta nem az a fontos: mi az, ami elérhető, hanem hogy utólagos rosszként mi az elkerülhető?! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi másfél évszázadban a britek, az oroszok meg az amerikaiak bicskája egyaránt beletört az afganisztáni hadjáratokba, akkor találó ez a feltevés. A tálibok feltűnő hatást keltő biztos győzelme dacára kétesélyes, hogy Kabulban végül is a pragmatikusok vagy a fanatikusok kerülnek igazán hatalomra? A kulisszák mögött heves viták zajlanak. Aki a Talibán felső köreihez tartozik és vezetőképesnek számít, az tárgyal. Mindenki mindenkivel. Ezért egyelőre beláthatatlan, hogy hosszabb távon melyik tábor fog komolyan felülkerekedni. Természetesen az erélyesen radikálisoktól joggal tart a nemzetközi közösség. A tálibok pragmatikusabb szárnya viszont tudja már, hogyan katonai megszállás alatt Afganisztánban mit hibázott el a Nyugat? Hát sok mindent. Hiába szaladtak ; például az évek, a nyugati haderők katonái az al-Káida-vezér Oszáma bin Láden meggyilkolása utáni békésebb időkben sem iparkodtak komolyabban megérteni a soknemzetiségű lakosság sajátos mentalitását. Ellenkezőleg, még az őket kiszolgáló segítőket is gyakran lenézték. Az szintén a valóság teljes félreismerése volt, hogy elnéztek az országosan durván elbuijánzott drogüzlet fölött. Alábecsülték, hogy Afganisztánban, a tálibokat is beleértve, ez az egyik legmenőbb „iparág”. De nem forszí; rozták a tekintélyét vesztett kormányzatot is érintő méretes korrupció leküzdését sem, ami sokak sze: mében volt szálka. Akikkel nekem is beszélnem sikerült, többnyire azt mondták: egy bizonytalan béke a tálibok erőskezű fennhatósága alatt még mindig jobb, mint a velejéig korrupt Gháni-rendszer. Az „afgán érem” másik oldalát tekintve viszont a NATO-csapatok kivonásával a mai szituáció úgy is mindez puszta Ígérgetés. Már jelenleg is lehangoló körülmény, hogy Afganisztánban meghökkentően magas az általános írástudatlanság aránya. Fölszámolni ezt a deficitet egy olyan társadalomban, ahol az ember nem egyénként születik, hanem az ősöktől származó nemzetség, egy nagycsalád, a mindent meghatározó törzs tagjaként, az optimistán nézve sem könnyű feladat. Hallani kritikus vélekedéseket, hogy „megfutamodásával” a Nyugat a maradi világ erőhatalmát kényszerítő tálibok és a radikális iszlám kezére játszotta Afganisztánt. Gondolom, ezek a sarkigazságként felbukkanó kijelentések a mai valóság tágabb körű előzményeinek tárgyilagos árnyalása nélkül nem helytállók. Például azért, mert Joe Biden érdemben nem léphetett másként, minthogy eleget tett a Donald Trump által már aláírt szerződésnek. Ez a megállapodás azonban sem az általános emberi jogok kérdéskörében, : sem kiemelten a nők jogainak dolgában nem tartalmaz említésre méltó garanciákat. Másrészt már jó pár esztendeje az amerikai közvélemény sem nézte elfogadó türelemmel a húsz éve húzódó és méregdrága afganisztáni katonai missziót, amelynek eredeti céljai az al-Káida fokozatos megbénításával, majd Oszáma bin Láden megölésével 2011-ben tulajdonképpen teljesültek. Az azóta eltelt további tíz év célkitűzései viszont sohasem voltak igazán világosan és átláthatóan tisztázva. így elhibázott elvárásnak bizonyult, hogy egy ilyen háborúkkal edzett, a társadalmi körülményeit ismerve múltszemléletű, sőt, sokak gondolatvilágában akár fundamentalista észjárású ország a gyors társadalmi fejlődést mutató változások irányába induljon. A tálibok már 2011-ben pikírt gúnnyal azt híresztelték, az amerikaiaknak karóráik vannak, őnekik viszont idejük van... Tényleg bőven van idejük, hiszen a törzsi hagyományok nemzedékről nemzedékre szállnak. Kötődéseik így nem is az államhoz fűződnek, hanem egyazon törzs évszázadok óta lakott hegyvidéki tájához. Közben lehettek buddhisták, hinduk, most muszlimok. De nem ez, hanem a saját zárkózott világuk a lényeg. És aki ebbe kívülről beavatkozik, az - szerintük - bizonyosan ellenük tesz. Mivel magyarázható, hogy a másfél-két évtizeden át képzett legitim afgán hadsereg a Talibán előtt harc nélkül letette a fegyvert? Ezt nehéz megválaszolni. Mindenesetre azt látták, hogy az államfő elsőként elmenekült az országból. Ráadásul tudták, hogy Karzai után Ghánit is inkább „átnyomták”, mintsem megválasztották az elnöki tisztségbe. Őket pedig nem a katonáktól elvárt meggyőződés, hanem csak a zsold biztosította megélhetés tartotta/tartja a hadseregben. Mennyire lehet hinni a Talibán győzelmének másnapján bejelentett amnesztiának? •Ez jó kérdés. Azok mindenképpen amnesztiát fognak kapni, akikre a táliboknak szükségük van. A gazdasági szakemberek, mérnökök, orvosok. Várhatók viszont a törzsi leszámolások, és persze azok megfegyelmezése, akik, úgymond, eladták magukat a nyugati katonai koalíciónak. A Talibán nem a jogokra hivatkozva, hanem erővel fog kormányozni. Hogy hatalmon tudjon maradni, Afganisztán bizonyos fokig rendőrállammá alakul. Akár széteshet Afganisztán? Mondj am azt, hogy a nem működő állam példájaként már szétesett?... Nem hinném, hogy ott bárkinek is sikerülhet az egész országot uralni. Tény, hogy ez még az alkotmányos monarchia idején az afgán királynak sem sikerült. így hát, a régió avatott ismerőjeként, illúziói sincsenek egy békés társadalmi átmenetről? Egyáltalában nincsenek illúzióim. Nemzetközi viszonylatban pedig kinek az érdeke, hogy Afganisztán békés és prosperáló ország legyen? Tudom, ez rosszul hangzik, de ez a valóságot fedő igazság.
