Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-31 / 201. szám
MAGYARORSZÁG ES A NAGYVILÁG 2021. augusztus 31.1 www.ujszo.com Amerikai dróncsapás Kabulban A kabuli repülőtérre mért rakétatámadások csak anyagi kárt okoztak (TASR/AP) 6 | RÖVIDEN Phenjan működteti az atomreaktorát Bócs/Phenjan. Észak-Korea nagy valószínűséggel újraindítottajongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára - közölte jelentésében a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (NAÜ), amelynek szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon - főleg műholdak segítségével - figyelik Phenj an nukleáris tevékenységét. (MTI) Scholz nyerte az első tévévitát Berlin. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) jelöltje, Olaf Scholz szerepelt a legjobban a német kancellárjelöltek első tévévitáján a vasárnap este sugárzott műsor után közölt első felmérés szerint. A 36%-os Scholz mögött a második Annalena Baerbock, a Zöldek jelöltje 30%-kal. A harmadikegyben utolsó - Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének jelöltje 25 százalékkal. (MTI) Magyar egyezség a Gazprommal Szentpétervár. Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlási megállapodás minden részletéről -jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter, miután Szentpéterváron megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével. A megállapodás 15 évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik, az ár kedvezőbb a legutóbbi egyezségnél. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Kabul/Washington. A feltételezett öngyilkos merénylők elleni vasárnapi kabuli amerikai dróncsapás okozhatott civil áldozatokat is amellett, hogy megölte az Iszlám Állam terrorszervezet két emberét, és felrobbantotta az autójukba rakott nagy mennyiségű robbanószert - közölte tegnap az amerikai haderő. A dróncsapásról először tálib tisztségviselők számoltak be, majd megerősítette azt az amerikai Középső Parancsnokság. Tálib tisztségviselők beszámoltak egy olyan rakétabecsapódásról is, amely a kabuli repülőtértől északnyugatra, egy lakónegyedben történt, és több gyerek halálát okozta. Bill Urban százados, a Középső Parancsnokság szóvivője tegnap közölte: az amerikai tisztségviselők tudnak azokról a jelentésekről, amelyek szerint polgári áldozatai vannak egy rakétatámadásnak. A terv szerinti amerikai rakétacsapás megakadályozott egy támadást a kabuli repülőtér ellen, de „nagyon szomorú volna, ha ez ártatlan életeket is kioltott” -jelentette ki. Az első robbanást a rakéta becsapódása okozta, a másodikat pedig valószínűleg a csomagtartó tartalma, és ennek hatására az egyik épület is megrongálódott, illetve civilek is áldozatul eshettek. Levadászott dzsihádisták A CNN amerikai hírtévé azt jelentette egy szemtanú közlésére hivatkozva, hogy egy család kilenc tagja halt meg a háznál, köztük hat gyerek. A vasárnapi amerikai dróncsapás a második volt azóta, hogy az Iszlám Állam Horászán Tartomány nevű terrorszervezet legalább 170 emberéletet - közöttük 13 amerikai katonáét - követelő öngyilkos merényletet hajtott végre csütörtökön a kabuli repülőtérnél. Az amerikai hadsereg első dróncsapását az Iszlám Állam állásaira mérte a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban. A támadásban a dzsihádisták két embere - terrorcselekmények tervezője - halt meg, és még egy megsebesült. Kabuli rakétatámadás Az Iszlám Állam jelentkezett a kabuli reptér elleni tegnapi rakétatámadások elkövetőjeként. Ä dzsihádisták Naser News nevű hirszolgálata közölte, „a mindenható Isten kegyelméből a kalifátus katonái hat katyusa rakétával vették célba a kabuli nemzetközi repülőteret”. A kabuli repülőtér rendelkezik rakétaelhárító rendszerrel, amelyet pár héttel ezelőtt próbáltak ki. A légvédelmi rendszer öt rakétát megsemmisített. A rakétatámadásoknak nem voltak áldozatai. Kabul Sár-i-Sahíd kerületében a helyiek felfedeztek egy autót, amelynek hátsó üléseit kiszerelték, helyükre pedig házi készítésű rakétaindító csöveket szereltek. Az Iszlám Állam terrorszervezet és egyéb milíciák gyakorta élnek ezzel a módszerrel. A támadás ellenére az amerikai szállítógépek zavartalanul, mintegy húszpercenként szálltak fel a kabuli repülőtérről. Tisztelgés a katonák előtt Megérkezett az amerikai légierő Delaware államban található doveri támaszpontjára az a C-l 7 Globemaster II típusú katonai repülőgép, amely visszaszállította Afganisztánból az Egyesült Államokba a csütörtöki kabuli robbantásban elhunyt 13 amerikai katona holttestét. Az elhunyt katonák szülein és hozzátartozóin kívül jelen volt Joe Biden amerikai elnök és felesége Jill Biden, valamint Antony Blinken külügyminiszter, Lloyd Austin védelmi miniszter és Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője is. A merénylet amerikai áldozatai 20 és 31 év közötti fiatalemberek voltak, öten közülük mindössze 20 évesek, azaz nem sokkal a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások előtt születtek, amelyek arra sarkallták akkor az USA-t, hogy megtámadják Afganisztánt. Hogy kifejezze részvétét, Biden elnök korábban személyesen találkozott az öngyilkos merényletben elhunyt katonák hozzátartozóival. „Bátorságuknak, önzetlenségüknek köszönhetően eddig több mint 117 000 veszélyben lévő ember került biztonságba” - fogalmazott az elnök. A tálibok legfőbb vezetője, Hibatullah Ahundzada, aki soha nem jelent meg a nyilvánosság előtt, Afganisztánban, Kandahár városában tartózkodik - közölték az iszlamista mozgalom szóvivői. A tálibokat 2016 óta vezető Hibatullah Ahundzada pontos szerepe kévéssé ismert, nyilvános tevékenysége a muszlim ünnepek előtt közzétett éves üzenetekben merült ki. Nem nyilvánult meg azóta, hogy az amerikai katonák kivonását kihasználva a tálibok ismét az irányításuk alá vonták Afganisztánt augusztus közepén. A tálibok hosszú ideje rejtegetik a legfőbb vezetőt. A mozgalom alapítója, Mohammed Omár móllá arról volt ismert, hogy remete életet élt, és ritkán járt Kabulban, amíg a tálibok a kilencvenes években uralmon voltak. Kandahár a tálib mozgalom bölcsője. A tálibok engedélyezni fogják, hogy valamennyi külföldi polgár, és más ország utazási engedélyével rendelkező afgán állampolgár elhagyja Afganisztánt - jelentette be közös közleményben Nagy-Britannia és az USA. „Biztosítékokat kaptunk a táliboktól, hogy minden külföldi állampolgárnak és más országtól utazási engedéllyel rendelkező afgán polgárnak engedélyezik, hogy biztonságos és rendezett módon eljussanak az indulási helyre és külföldre utazzanak” - olvasható a közleményben. Ausztrália, Japán, Franciaország, Spanyolország és mások folytatják az utazási dokumentumok kiadását az afgánoknak. A kabuli légihíd legkésőbb ma estig működik. Az afgánoknál fontosabb állatok London. Biztonságosan elhagyta Kabult mintegy 200 mentett kutyával és macskával az a brit állampolgár, aki állatmenhelyet tartott fenn az afgán fővárosban. A menhely afgán segítőit azonban az afgán fővárosban hagyták. Paul Farthing, a brit királyi haditengerészet egykori katonája magánúton bérelt charterjárattal utazott el állataival Kabulból. A menhely állatainak kimenekítéséről szóló hírek megosztották Nagy-Britanniát, különböző kérdések merültek fel az emberi és állati életekkel kapcsolatos értékek kapcsán. Farthing nagyszabású kampányt indított a közösségi médiában, és támogatók segítségével repülőt tudott bérelni az Operation Ark (Bárka-hadművelet) fantázianevű kimenekítési akciójához. (MTI) Uj Szó STREND ■— FÓRUM ......................J 2021. SZEPTEMBER 14. TISZTI PAVILON, KOMÁROM Délnyugat-Szlovákia jövője Második alkalommal rendezi meg a sikeres regionális konferenciát a News and Media Holding kiadó erős sajtótermékeinek, az Új Szónak és a Trendnek az együttműködésével. A közszféra, az üzleti elit, valamint a kisvállalkozók, a szakemberek és a szélesebb nyilvánosság képviselői egy fórumon vitatják meg a Délnyugat-Szlovákia termékeny régióját érintő témákat. . Bővebb tájékoztatás: Olexová Anna • +421 905 900 612 • anna.olexova@newsandmedia.sk trendkonferencie.sk