Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-14 / 187. szám
Plonicky Tamás A hírközlés alkonya Amikor Seholország miniszterelnöke a pezsgőfiirdős jakuzzijában spontán eleresztette magát, még senki nem gondolta volna, hogy ebből olyan komoly ügy lesz, aminek a végén lemondásra fogják kényszeríteni. Főként azért nem fordult meg ez az emberek fejében, mert mindannyian tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy az országot vezető politikusnak annyi gátlástalanság köthető már a nevéhez - korrupt és hazug volt, emellett pedig borzasztó döntéseket hozott és rendre vállalhatatlan kijelentések hagyták el a száját -, hogy egy otthoni körülmények között elengedett postagalamb igazán nem kellett volna, hogy fontos ügynek számítson. Ez azonban nem így történt. Seholország vezetőjének szellemesét ugyanis valaki, egy azóta ellehetedenített fiatalember, videóra vette, és amilyen gyorsan csak lehetett közszemlére bocsátotta; tettét pusztán az motiválta, hogy a miniszterelnököt istenként tisztelők lássák: az ország első embere is ugyanolyan nagyokat szokott szellemem, mint bárki más. A pezsgőfurdős jakuzzijában pukizó miniszterelnök esete mém lett. Számítógépes játékok, fotók és videók tömkelegé jelent meg róla a világhálón; az összes fontosabb „tájékoztatni szándékozó” médium csak és kizárólag ezzel az egy dologgal kezdett el foglalkozni; az újságok és vitaműsorok heteken keresztül csupán a jakuzzijában bélgázokat eregető kormányfővel kapcsolatos dolgokat tematizáltak. A napvilágra került videónak természetesen újra Sikerült kettéosztania Seholországot: megjelentek a kormány- és fingáspártiak, akik előbb azt állították, hogy a videón nem a miniszterelnök szerepel, majd pedig azt harsogták, hogy ez az egész felvétel egy külföldről jövő, aberrált, perverz, leskelődő, LMBTQ- aktivista, zsidó titkon megszervezett akciója a miniszterelnök ellen. Természetesen ezzel egyidőben azonnal megjelentek a hisztérikus szellemes- és miniszterelnök-ellenző hangok is. Ok egyenesen -a közelgő klímakatasztrófára hivatkozva szólaltak fel a metángázok éterbe bocsátása miatt. Az ellenzéki médiumokon az éghajlati változások fizetett szakértői hatalmas ricsajt csapva a „napokon-heteken belül bekövetkező” világvégéről kezdtek el tudósítani, aminek most is, mint mindig, csakis kizárólag egyetlen egy felelőse volt: a jakuzzijában bélgázokat eregető politikus. Olyan szalagcímek kerültek a nyilvánosság elé, hogy ez, ami történt „megbocsáthatatlan”; egyes médiumok pedig a „már csak pár elnöki szellentés és itt az apokalipszis” címmel publikáltak cikkeket. Seholországban a videó miatt óriási tüntetéseket szerveztek; a botrány kirobbanása után az ellenzék egyes politikusai gázmaszkban pózolva és fuldoklást színlelve fetrengtek az Országház előtt. „Nem kapok levegőt”, „meg fogok halni!”, ordították teljes beleéléssel, miután meggyőződtek arról, hogy veszi őket a kamera; egyesek a halálukat játszották el azért, hogy a miniszterelnököt bukni lássák. Persze később napvilágra kerültek olyan felvételek is, amelyek ugyan bizonyították, hogy minden ilyen ellenzéki tevékenység tulajdonképpen csak meg volt játszva, de az már utólag senkit nem érdekelt. Az embereket napokonheteken keresztül csupán a pukizó országvezető sorsa foglalkoztatta. A valós problémák ezekben az években ugyanis szinte senkit nem érdekeltek; ennek a századnak az első évtizedei a látszatügyek és a szimbólumharcok abszurd időszaka volt: Seholországban a mélyszegénység felszámolására tett törekvések körül soha nem merültek fel viták, a feltételezhetően sokakat érintő családon belüli erőszak egyáltalán nem számított beszédtémának, a roma kisebbség integrációjának lehetőségei pedig szinte szóba sem kerültek. Egészségügy? Oktatás? Korrupció? Ugyan, kérem! Seholország valós problémáinak diagnózisa és megtárgyalása helyett sokkal inkább volt jellemző a hisztérikus sárdobálás, az összeesküvés-elméletek, a lejárató kampány és persze az aktuális őrültségek. Az ellenzéki hangokkal egyidőben természetesen beindult a kormány- és fingáspárti médiagépezet is. Az eseményekre Seholország hatalmon lévő oldala szokásához híven megint csak cinikusan és agresszíven reagált: előbb nem mondtak semmit, majd pedig - mivel a botrány nem akart lecsengeni - előbújtak az ország első emberének pribékjei, a seggnyalók, akik egyértelműen állították, hogy nem az ország „feje” van a videón; a véleményüket saját tapasztalataikra és nyelvük kifogástalan állapotára hivatkozva támasztották alá: szerintük nyelvük állapota egyértelműen bizonyítja azt, hogy az ország fantasztikus miniszterelnöke soha nem szokott szellemem. A kinyilatkoztatás után a lejárató kampány következett. Először a videót nyilvánosságra hozó személyről „derült ki” az, hogy amellett, hogy egy „aberrált, homoszexuális, bevándorló, zsidó leskelődő” leggyakoribb időtöltése szerint, pusztán kedvtelésből, élő és kitömött állatokkal hancúrozik. Több kormánypárti pribék is eltitkolt forrásokból „tudta meg” azt a „tényt”, hogy ez a „beteg őrült” nemcsak állatokkal, de növényekkel is gyakran létesít szexuális kapcsolatot. „A szarvas totemek mellett az ibolya és a nárcisz az aberrált leskelődő kedvence”, harsogták. Mivel ez sem bizonyult elégnek, ezért a lejárató tevékenység után egy hirtelen jött, a médiumokra vonatkozó törvényváltoztatás következett, ami Seholországban egyértelműen megtiltotta a szellentésnek és annak szinonimáinak nyilvános kiejtését és leírását. A törvény magába foglalta azt is, hogy az említett szavak helyett csupán a „dicsőséges, az ország haladását elősegítő tett”, a „fennkölt mozdulatsor” és a „hosszú és fáradtságos munka után jól megérdemelt rózsaillatú csoda” szinonimákat és ezek különböző variánsait lehet használni. E szerint Seholország miniszterelnöke a pezsgőfurdős jakuzzijában egy, az ország haladását elősegítő dicsőséges tettet (vagy fennkölt mozdulatsort, esetleg a hosszú és fáradtságos munka után jól megérdemelt rózsaillatú csodát) hajtott végre. Időközben, a tökéletes ködösítés reményében, a kormánypártiak elindítottak egy népszavazási kezdeményezést is, amiben három, szerintük ,A seholországiakat újonnan érintő releváns problémára” szerettek volna rákérdezni. (A kérdések a következők voltak: 1. A Velociraptoroknak javasolnának-e műkörömkezelést?; 2. Ön támogatná-e, hogy hugyozási versenyt rendezzenek Timbuktuban?; 3. Véleménye szerint van-e köze a takonynak a tokányhoz?) A népszavazási kezdeményezést követően pedig beindult a jogosan visszautasított és utált exminiszterelnökellenes kampány is, akit a kormánypártiak ugyancsak azzal támadtak, hogy vágyai tárgyát immáron évtizedek óta nem a felesége, hanem csak és kizárólag a minőségi cipősdobozok és cipőtartók jelentik. Seholországban éveken át így, ilyen eszközökkel harcoltak egymással a politikai kurzusok és az azok által uralt médiumok, amelyek ezekben az években szinte csak egy-egy rendszer kiszolgálására törekedtek. És hogy végezetül mi lett a fennkölt mozdulatsort, az ország haladását elősegítő dicsőséges tettet végrehajtó miniszterelnök sorsa? Semmi. Miután a botrány lecsengett, az ország vezetője újra csak beült a pezsgőfurdős jakuzzijába, kibontott egy üveg chardonnayt, kiöntötte azt magának és boldog volt: a valós problémákat ugyanis újra sikerült elfeledtetni Seholország lakóival.
