Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-10 / 183. szám

6 I RÉGIÓ 2021. augusztus 10. I www.ujszo.com Toleranciával élhetőbb, közös világot SOMOGYI KATALIN Gyere közelebb címmel esély­egyenlőségi és érzékenyítő napokat tartott a Grace egyesület a nyárasdi fürdőben. rmwj Mintegy 25, zömében a fiatalabb korosztályhoz tartozó Grace-tag töl­tötte a hétvégét a nyárasdi fürdőben, ahol kedvezményesen élvezhették a medencéket és a fürdő szolgáltatá­sait, hála Varga Győző igazgató se­gítőkész hozzáállásának. Varga Győző nem először támogatja a Grace tagjait. A hétvége valamennyi résztvevő számára nagy élmény volt, hiszen a legtöbben először aludhat­tak sátor alatt, arról nem is beszélve, hogy a fürdő egész területét birtokba vehették. Napközben strandröplab­dában, fociban és dartsban mérték össze erejüket, miután a fürdő más vendégei távoztak, a nagy olasz me­dencében vízilabdázhatott az egész csapat. Nem is beszélve a csillagos ég alatti, éjjeli fürdőzés élményéről „Az ilyen és az ehhez hasonló rendezvé­nyeinknek egy célja van: az, hogy ér­zékenyebbé tegyük a társadalmat, növeljük a toleranciát a fogyatékkal élőkkel szemben, hiszen ők is teljes jogú tagjai a társadalomnak. Az ér­­zékényítő napok azért is fontosak számunkra, mert így személyesen tudunk beszélgetni az egészséges emberekkel és le tudjuk rombolni az esetleges előítéleteket” - magyaráz­ta Sárközi Tibor, aki maga is egész­ségkárosult és a Grace mozgássérül­tek egyesületének elnöke. Mindazok, akik bármilyen formá­ban részesei a fogyatékkal élők vilá­gának, tudják, mennyire fontos a fo­gyatékkal élő emberek iránti pozitív hozzáállás kialakítása, valamint a se­gítségnyújtás módjának a megtanítá­sa, elsősorban a fiatalok számára. Az ilyen rendezvények során a jelen lévő egészséges embereket a saját élmé­nyükön keresztül szeretnék közelebb vinni a fogyatékkal élő emberekhez, hogy tudatosítsák: a fogyatékos em­bertársaik is elsősorban emberek és csak másodsorban fogyatékosak. „Ezzel szeretnénk kifejezésre juttatni mind a fogyatékkal élők, mind az ép társadalom körében azt az elhatáro­zásunkat, hogy egymás elfogadásá­val, a tolerancia kialakulásának elő­segítésével közösen alakíthatunk ki egy mindannyiunk számára élhetőbb világot” - mondta zárszóként Sárkö­zi Tibor. RÖVIDEN Rövidebb lehet a menetidő Kassa és Miskolc között Kassa megyében mindössze 37 kilométernyi gyorsforgalmi út és autópálya (A szerző képarchívuma) Folytatódik a kukák csipelése Gúta. A gútai önkormányzat emlékezteti a lakosságot, hogy augusztus végéig várják a hul­ladék elszállításával kapcsola­tos igények bejelentését a vá­rosi hivatalban. A hulladék­­gazdálkodás szabályainak megváltozásával folyamatban van a hulladéktároló edények csipelése. Később kizárólag csak a csippel ellátott, díjhát­ralékot fel nem halmozó tulaj­donosok kukáinak a tartalmát szállítják el. Aki nem talál a hulladéktároló edényen ilyen eszközt vagy további hulla­déktároló edényt szeretne be­jelenteni a hivatalban, annak ügyfélfogadási időben a városi hivatal 1-es számú irodájában Vajda Annánál kell ezt meg­tennie. A bejelentést nemcsak személyesen, hanem a 03 5/790093 8-as telefonszá­mon, illetve a vajdova@mestokolarovo.sk e-mail-címen is fogadja a gútai hivatal munkatársa. (vp) NÉMETI RÓBERT Aláírták a magyarországi Hi­dasnémetiben azt az együtt­működési megállapodást, mely a Miskolc és Kassa kö­zötti gyorsvasút projekt meg' valósítását teszi lehetővé. A projektben Kassa megye (KSK) és a Borsod-Abaúj- Zemplén megye (BAZ) kapcsolódik be. HIDASNÉMETI/KASSA/ | MISKOLC I Mivel Kassa és Miskolc között je- : lenleg elsősorban a II. és III. rendű : közutak teszik lehetővé a közieke­­dést, a projektben részt vevő felek j szerint az utakra nehezedő teher egy : részét át lehetne helyezni a vasútra. ; A határ két oldalán működő megyei ; önkormányzatok együttműködése ; nem újdonság. Bánné Gál Boglár­ka, Borsod-Abaúj-Zemplén megye önkormányzatának elnöke szerint j j elenleg is több Via Carpatia, EGTC és Szlovákia-Magyarország Inter­­reg V-A típusú projekt is folyamat­ban van. „Egy újabb mérföldkövet található fektettünk le. A projekt célja a két város közötti gyorsforgalmi vasút­vonal létrehozása személy- és te­herszállítási vonalon egyaránt. A fejlesztésnek 'Terveink szerint gazdaságélénkítő szerepe lesz, de ugyanolyan fontos a munkahelyte­remtés, a környezetkímélő hatás, il­letve a régió vonatkozásában be­fektetésösztönző szerepet is játsz­hat a beruházás” - mondta Bánné Gál Boglárka. Rastislav Tmka, Kassa megye el­nöke ismét hangsúlyozta, hogy Kassa és az egész keleti régió - a la­kosság arányát tekintve - országos szinten az utolsó helyen áll a gyors­­forgalmi utakat és az autópályákat illetően. „Nemcsak a személy-, ha­nem a teherszállítás túlnyomó része is az alsóbbrendű utakon valósul meg. Ez azt jelenti, hogy a közleke­dési infrastruktúra terén a lista leg­alján vagyunk. A Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi vasútvonal nemcsak a közlekedés színvonalát javítaná, hanem ahogyan a határ túl­oldalán, úgy nálunk is új munkahe­lyeket generálhat, a befektetők szá­mára pedig új lehetőségeket kínál­na. Nagy örömmel tölt el, hogy ezen a vonalon a BAZ Megyei Önkor­mányzat és az Észak-magyarországi Fejlesztési Zrt. személyében meg­találtuk az első partnereket. Remé­lem, hogy a memorandum aláírását követően újabb partnerek csatla­koznak hozzánk” - zárta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke. Nyári játék !!! Nyerje meg Orr a páros belépőt a Thermal Hotel Visegrád****superior szálloda wellnessrészlegébe! • gyönyörű fekvés a Dunakanyar szívében • 3000 m2 alapterületű fürdőközpont • 7 medence az egész családnak • különleges hangulatú szaunapark Mit kell tennie? Nevezzen be az ujszo.com/nyarijatek oldalon, és mi 2021. augusztus 16-án, hétfőn kisorsoljuk a szerencsés nyertest! Játékszabályok mindenki csak max. egyszer regisztrálhat, de az előfizetők neve automatikusan többször kerül be a sorsolásba: aki Új Szó-előfizető, annak a neve 5x, aki-pedig Új Szó- és Vasárnap-előfizető is egyben, annak a neve 10x. Mert előfizetőnek lenni érdemes! ÚJ SZÓ Sportoltak, fürödtek és sátoroztak a hétvégén a Grace-tagok (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents