Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-07 / 181. szám
16 SZALON ■ 2021. AUGUSZTUS 7. www.ujszo.com Kedves örökbefogadó párnak gyerek kerestetik! A brit Próbálkozások már az első évad elején azzal indít, hogy a főszereplő párról kiderül, nem lehet gyerekük. És ahogy a cím is mutatja, ők ettől még tovább próbálkoznak. á Apple TV+ roman-11 tikus vígjátéksoro-L1 r J zata, a Próbálkozá- I m m sok képes csupán X f *-/ azáltal is kitűnni a műfaj egyéb darabjai közül, hogy meglepően realista megközelítésű. Hősei nem valamilyen filmekben divatos foglalkozást űznek: egyikük egy autókölcsönző cég telefonszolgálatán dolgozik, a másik pedig angol nyelvet tanít a Londonba szakadt külföldiek csórébbik felének (mondván, a gazdagabbak ennél úgyis jobb nyelviskolát választanak). Furcsa módon a sorozat ismeri az anyagi problémák fogalmát, és foglalkozik is vele: az egyik legszórakoztatóbb epizódban hőseink elvisznek London belvárosába turistáskodni két gyereket, és kétpercenként csodálkoznak rá arra, mi menynyibe kerül. Csupa olyan helyszínt járunk be, ahol két teljesen hétköznapi, nem túl jó, de azért nem is szegény családból érkező londoni fiatal amúgy is megfordulhatna. Itt senkinek a lakása sem olyan pöpec, hogy akár díszlet is lehetne a Jóbarátokban. Ez a földhözragadtság adja a Próbálkozások legfőbb báját, hiszen már az első epizódtól úgy érezzük, hogy a hősei, Jason és Nikid (Rafe Spall és Esther Smith) olyanok, mint egy jó fej, aranyos baráti pár a szomszédból, akiket áthívunk időnként grillezni. A helyszín London egyik filmesek által kevésbé kihasznált része, Camden Town, amitől a sorozat rendezője, Jim O’Hanlon alig ötpercnyi távolságra lakik, így nem csoda, hogy (Képarchívum} hitelesen tudja visszaadni a bájos városrész energiáit és vibrálását. O’Hanlon szerint a Próbálkozások azért jó, mert egyszerre vicces, valódi, melegszívű és bárki érezheti úgy, hogy ezek a történetek akár vele is megtörténhetnének. Nem nagyon szoktam egy kritikában idézni az alkotó véleményét a saját munkájáról, csakhogy ezúttal pont telibe találta azt, amit amúgy is írtam volna. A földhözragadt megközelítésre itt azért is szükség van, mert a meddő párok problémája így, ebben a kisrealista megközelítésben hat igazán. Jason és Nikid az örökbefogadásban találja meg azt az utat, amit folytatni szeremének, a sorozat pedig végigkíséri őket ezen a hosszan tartó és egyáltalán nem könnyű folyamaton. Bár a főhősök gyerekvállalása áll a középpontban, a Próbálkozások szerencsére nem kizárólag erre fókuszál. Nagy energiákat fordítanak Jasonék családjának, baráti körének, sőt még munkatársainak bemutatására is, így pedig egy idő után tényleg úgy érezzük, mi is egyike vagyunk ennek a helyes, bár kissé diszfunkcionális társaságnak. Az alkotók ügyesen keverik a helyzet- és jellemkomikumot, a dialógusok pedig egyenesen briliánsak, így az, hogy a sorozat formailag csak az alapokat nyújtja, nem lesz zavaró: a komédiák úgysem a formai kísérletezésekről híresek. A Próbálkozásokat nézve részről részre jobban megszeretjük a szereplőket, és nem szívesen szakadunk el tőlük. Szerencsére nem is kell, mert mostanában rendelték be belőle a harmadik évadot. Tóth Csaba SOROZATDARÁLÓ DIGITÁLIS EMLÉKEZET Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget. A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felaj ánlani: info@digitalisemlekezet. eu Egy életforma utolsó pillanatai ámos módon tekinthetünk egyegy fényképre, ám mindenképp külön jelentősége lehet számunkra akkor, ha valamilyen „első” vagy „utolsó” alkalmat örökít meg. Különösen, ha az társadalomtörténeti jelentőségű. Ilyenkor emlékeztet minket arra az adott jelenet a lehető legerőteljesebben, hogy kevesebb folyamat működik olyan biztonsággal, mint az idő árja. A közölt fotó 1957 nyarán készült Ebeden. Könözsi József (1907-1966; balról a harmadik) és felesége, Csurgai Julianna (1912-1989; balról az első) utolsó „magánaratását” örökítette meg - pontosabban fogalmazva azt a pillanatot, amikor csépléskor szünetet tartottak. A középparaszti család ekkor már túl volt az első termelőszövetkezeti tagságon, azt feladva pedig ismét - és utoljára - magángazdálkodásba fogott. 1958-ra aztán az állami kényszer másodszor is erősebbnek bizonyult, újfent és immár végleg szövetkezeti tagok lettek. Habár nem volt ffontkatona, a második világháború hátországra nehezedő árnya, a jogfosztottság évei, s végül a kollektivizálás erőszakossága aláásta a családfő egészségét. A korábban generációkon át építgetett magángazdálkodói létforma pedig derékba tört - csakúgy, mint több százezer csehszlovákiai, mezőgazdaságból élő családé. Mi látható azonban a fényképen? A jelenetbe könnyű belelátni egyfajta idillt, de ez talán valóban átitatta a fotóalanyok hangulatát ott és akkor. A „kis féhaj” előtt álló társaság minden egyes tagja önmagát adja. A nem is olyan régen elhunyt Révész kisfiú huncutsága, az örömmel feltartott két borosüveg, a keresztbe vetett láb és Nándor bácsi komótos pipázása mintha mind azt üzennék: ezek az emberek szeretik azt, amit éppen csinálnak, járjon bármekkora porral is a cséplés, égessen bármilyen erősen is az élő Nap. Abban a pillanatban összetartoztak. A képen ugyanakkor tetten érhető a gazdacsaládokat akkortól mind nagyobb mértékben érintő, a korra politikai rendszerektől függedeniil is jellemző változás, amely jó esetben társadalmi mobilitással is járhatott: a családfő feje fölött pihenő rokonuk, a minden bizonnyal több olvasó által is ismert Szőcs Ferenc utóbb komoly vegyészmérnöki pályát futott be. Hogy mi lett volna a család - és egyáltalán a társaság - sorsa, ha nem nehezedik rájuk az erőszakos kollektivizáció nyomása, tárgytalan kérdés, ugyanakkor a fényképnek hála egy mindinkább kiteljesedő változás (ami jegyezzük meg: alapvető néprajzi fogalom) előtti utolsó pillanat mégis megmaradt. Vatascin Péter
