Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)

2021-08-07 / 181. szám

www.ujszo.com SZALON ■ 2021. AUGUSZTUS 7. 17 K edves Öcsém, csak sebtében vetek le pár sort, éppen szabad­ságolok, nincs időm firkálgatni. Nyári szabadságra gondoltam, természetesen, nyaralásra. Bár ezt a szót, te, 18. századi emberként, nem ismerheted. A „nyár” főnév­ből képeztük, és nagyjából azt jelenti, hogy akkor is utazunk, amikor nem muszáj. Élelmünk van elég, birodalmi ügyekben sem szükséges útra kelni, mert feltalál­ták az internetet. Csak úgy, kedv­telésből utazgatunk. Nem a tatár hajt miket, hanem a nyelv. Mert ha létezik egy szó, akkor használjuk, ha pedig használjuk, akkor emlékeztetve vagyunk arra, hogy menni kell: Ti hol nyaraltatok idén? Már csak az a kérdés, hogy hol? És azt kell magyarázni, ha se­hol. Szabadkozni, alibit gyártani. Ki az a hülye, aki önként mond le a mozgás szabadságáról? Ha pedig korlátoznak minket benne, hatal­mas űr támad a felhődén szabad­ságunk kék egén - boldogtalanok leszünk, dühösek, jogfosztottak. Ne kívánd tőlem, hogy ezt rész­letesen elmagyarázzam, mert egé­szen az ipari forradalomig kellene visszamennem az időben. Akko­riban kezdett ugyanis kiépülni a közlekedési hálózat, amit egyre szé­lesebb néprétegek tudtak igénybe venni, mert lett idejük, pénzük, út­levelük hozzá. Mire észbe kaptunk, már vezető gazdasági szektorrá vált a turizmus, tehát az állam is érde­keltté vált abban, hogy polgárai ne otthon, a lugas alatt pihenjék ki az éves fáradalmaikat. A kollektív emlékezetünk vi­szont rövid. Elfelejtettük, hogy a tömegturizmus egy alkalmi hó­bort volt az emberiség történeté­ben. Lám, neked is magyaráznom kell, mint neologizmust, holott az öcsém vagy. Az öcsénk De látod-e, most még jobban megkevertem szegény fejed! Pe­dig mindössze annyit akartam ki­nyögni, hogy a nyelvünkkel olyan világot teremtünk, amelyben vég­letekig fetisizáljuk a legegyszerűbb dolgokat is, ugyanakkor azt már nem vesszük észre, hogy amire rá­­cuppantunk, túltoltuk és kizsigerel-TÁRCA A SZALONBAN Hizsnyai Tóth Ildikó mikes.kelemen@ - 5. tűk, az már nem ugyanaz a dolog. Megváltozott, végleg, beszélni is máshogyan kellene róla, ha érteni is akarjuk egymást.- Ti hol őszöltök idén? - kér­dezhetnék a tavalyi tapasztalatok után, végül is volt idő kiérlelni az őszi karanténban a külföldi nyara­lások és a vírustörzsek szaporodása közötti rejtélyes kapcsolat miben­létét. - Otthon, a kétszobás panel­ben, három online iskolással? Vagy anyátoknál a kerti házban? Hogy legalább a videóértekezlet alatt ne zavarjanak az izgága kölykök? Nekem persze könnyű az anya­nyelvem tisztaságát őrizni, a kí­naiak szigorúan vigyáznak rá. Itt nincs kampányszerű nyaralás. Az éves szabadságukat holdújévkor veszik ki, ami hagyományosan a családok találkozási ideje. Ilyenkor kiürülnek a nagyvárosok, a több száz millió utas migrációja hetekre megbénítja az ország közlekedését. Tavaszi szünetnek hívják, chün jiá, mert tavaszünnepnek is nevezik ezt a január-február fordulójára eső időszakot. Ök tehát tavaszolnak. Tavaly valójában ebből lett a nagy baj. Ha a közlekedési csomópontként is működő Vuhant egy határozattal hirtelen lezárják, milliónyi átuta­zónak kellett volna szállást keríte­ni a vesztegzár idejére. A totojázás ellenére is százezrek tavaszoltak alkalmi szállásokon, cirka két hóna­pig. Idén már megállították a nagy népvándorlást, előre szóltak, hogy nix családlátogatás, elvan a gyerek a nagyinál, nyugi. A nyári szabadságolás valójában csak az oktatási intézményeket érinti. Ilyenkor, dologidőben csak a diákok, tanárok és más naplopók engedhetik meg maguknak a leb­­zselést. Jelző nélküli szünet van: jiá. Az igazi pikantériáját az adja, hogy egyben azt is jelenti: hamis, mester­séges, kölcsönbe kapott. Tehát egy­fajta szimulákrumnak tekintendő időszak. Vagy hogy egy számodra is ismerős barokk képpel éljek: áll­hatatlan vízi buborék, akárcsak az életünk. Ennek szellemében telik az én vakációm is, minden napra jut va­lamilyen mondvacsinált probléma, amit szabadságolást színlelve kell megoldanom. A minap például értesítést kaptam a külföldi tanárok szakmai felkészültségét ellenőrző hivataltól: nem taníthatok magyar irodalmat, mert nem magyar az anyanyelvem. Nemrég nagyot ment az itteni sajtóban a hír, hogy a külföldi taná­rok, kihasználva a szabadságot, ma­gánügynökségeknek tartanak nyári angolkurzusokat. Ezért szigorítot­tak a szabályokon, a tudományos fokozat mellett az anyanyelvet is ellenőrzik. Az összes dokumentu­mom szlovák, még az is, amelyik szerint húsz évig tanítottam magyar szakos tanárokat egy magyar tan­széken, s mindebből logikusan az következik, hogy az anyanyelvem is szlovák. Gondolhatod, jó Mikesem, hogy éreztem magam! Évekkel ez­előtt írtam egy szarkasztikus cikket a megélhetési magyarokról, ami azzal kezdődött, hogy egy reggel arra ébredtem, elveszítettem a ma­gyarságomat. .. Ez jutott először az eszembe. Másodjára pedig az, hogy nem célszerű saját-magamon vicce­lődni, mert előre lelövöm mások poénját. Ezért nem tudok spontá­nul felröhögni. Hogy értsd, próbálj elképzelni egy kínai hivatalnokot, aki a térké­pen is alig találja meg a mi, város­államnak kinéző törpeországainkat, és aki diametrálisan más fogalmi hálóban gondolkodik a GDPR- os világunkról, amelyben minden egyes személyes adatunkat külön ombudsman védelmezi, nehogy véledenül megsértsük a saját joga­inkat. Én leírhatom akár százszor is, hogy magyar az anyanyelvem, büntiből, de ki az, aki nekem ezt a házi feladatot lepecsételi? Nem csigázlak tovább, bár ta­nulságos lenne minden egyes mozzanata: három szabadságos napomba került, hogy a nemze­tiség és az anyanyelv közötti ösz­­szefuggésből kiindulva hivatalos igazolást szerezzek. Két ország konzulátusa is segédkezett abban, hogy a kínai bürokrácia tengerén Malmok mestere Még nem is olyan régen nyár kö­zepén rengeteg dolguk volt a molnároknak, hiszen mindenki ilyenkor vitte a malomba a friss gabonát. Jókán az 1900-as évek elején hét malomban őröltek, mára ezekből egy áll, ez sem azért, mert megmaradt, hanem mert szorgos kezek újra felépítet­ték. A munkát Hakszer Vince he­lyi lakos, autószerelő, ezermester és malomépítő szervezte és irányítot­ta. Hol máshol, a Kis-Duna jókai kanyarulatában, a vízimalomnál ta­lálkozunk vele. Szemetet szed csak úgy önkéntesként, mert szívügye ez a környék, nem is tudja elkép­zelni a napját úgy, hogy ne jöjjön ki ide. Akkor is kijárt, amikor a ma már turisták ezrei által látogatott Németh-malom még romjaiban hevert, és a rendszerváltás után azt gondolta, itt az ideje, hogy ment­sék, ami menthető. Cölöpverők „Éltek még a faluban emberek, akik emlékeztek rá, hogyan nézett ki a malom, mi volt benne, de ez kevés lett volna. Valódi szakem­berre volt szükségünk, aki minden csínját-bínját ismeri a malmok működésének. Régen az én nagy­apámnak is volt malma, de az első világháború előtt elvitte a víz, és a családunkban nem öröklődött a molnármesterség. Hosszas keresés után jutottam el a tallósi Maticza Jani bácsihoz, a környék utolsó molnárjához és malomácsához. O azt mondta: amit az egyik ember felépít és a másik lerombol, azt egy harmadiknak újra fel kell építenie, így fogtunk neki 1992 júniusában a jókai Németh-malom felújításá­nak. Nyáron beszereztük az akácfát, december 7-én elkezdtük leverni a cölöpöket. Emberpróbáló munka volt, 54 darab 9 méteres cölöpöt verni úgy, hogy minden egyes ütés­hez kézzel húztuk fel a csigán a 86 kilós cölöpverőt. Az elején az i: ba még könnyen ment, de amikor a szilárd talajhoz értünk, centiméterenként haladtunk. Minden egyes cölöpöt 2,5 méter mélyre vertünk le. Az egész falu itt volt, hoztak forralt bort, levest, pogácsát, mert Jókán mindenki a sajátjának érezt« a malmot. A környéken el­sőként sikerült elintéznünk, hogy közmunkások dolgoz­zanak itt, az újraépítést az önkormányzat finanszírozta, állami támogatást egy fillért sem kaptunk. Nem egész két év alatt a régi fotók alapján készült tervrajzok szerint felépí­tettük és felszereltük a malmot. A technológia annyira pontos, hogy ma is működne, de nem őrölünk, mert ha egyszer darálnánk, benne maradna a gépekben a por, és azon­nal ellepnék a malmot a rágcsálók.” Hajómalomból lábas Régen ez azért nem volt problé­ma, mert állandóan járt a malom. Elődje még hajómalom volt, és Bakán a Nagy-Dunán őrölt. On­nan az 1860-as években felvontat­ták Pozsonyba, majd leúsztatták a (Kép: Somogyi Tibor) jókai Sarkantyú-kanyarulatba, és leengedték a mai helyére. Az 1885- ös víztörvény alapján az összes úszómalmot át kellett építeni lábas malommá, mert akadályozták a ha­jóforgalmat és a tutajosokat, ezért a jókai Németh József is átépítési engedélyért folyamodott. Az enge­délyt 1899. augusztus 30-án kapta meg Pozsony Vármegye alispánjá­kialakult adatszolgáltatási Bermu­­da-háromszögben el ne süllyedjen az anyanyelvem. Szerencsés véget ért, mondhat­nánk, ha ez a történet bennem is véget ért volna, csakhogy én azóta is ezen rágódom. Nevethetnék is, mert tényleg nagy poén, hogy eljö­vök Kínába magyarkodni, ők meg mint szlovákot hazaküldenek. Köztünk szólva, megviselt ez a procedúra. Holott papíron zaj­lott, holott mindvégig tisztában voltam a helyzet abszurditásával. Mégis fajt. Az ember mindaddig nem tudja, hogy miféle szervei is vannak, amíg beléjük nem hasít a fájdalom. Evidenciaként kezeltem az anyanyelvemet. Úgy szerettem, ahogy a levegőt, és pont olyan szorgalmasan szívtam is magam­ba, mint ahogy lélegzetet vettem. Miért hittem el mégis, hogy el­­vehetik tőlem? Miféle delejes erő telepedett rám, és hívta le sorra emlékeimből a családi oral history kulcsmondatait? Hogy elvették, hogy áthúzták, hogy megalázták, de kiálltak érte, felvállalták - juszt is! Miért ríkattak meg ezek a múlt­béli szavak? Miért fájnak nekem a holtak felszakított sebei? Szóval nagyot mentem a múlt­ban, Öcsém. Igazán nem panasz­­kodhatom az utazási korlátozások­ra, bár most éppen a kampuszt se lehet elhagyni, amíg le nem teszte­lik az egész várost. Még csomagolni kellene meg­tanulnom. Időközben ugyanis rá­jöttem, hogy mégis van az otthoni fiókban egy pecsétes igazolásom, egy olvasójegy. Amikor a 90-es években beirat­koztam a ma már nem létező pozso­nyi idegennyelvi városi könyvtárba, a nyomtatványon anyanyelvi rovat is szerepelt. Igaz, én üresen hagytam, mondván személyes adat, nem kí­vánom feltüntetni. A könyvtárosnő ránézett a nevemre, gúnyosan elmo­solyodott, majd a szemem láttára beírta, hogy: magyar. Hogy lehetek ilyen feledékeny? Ölel: Nénéd Hszián, 2021 augusztusa tói, az erről szóló levelet is Hakszer Vince őrzi. A 36 cölöpön álló ma­lom 1906 augusztusában kezdett el dolgozni. 1973-ban Németh József fia, Vince vásárolta meg édesap­jától, és többszintesre építtette át. A modern, Csehországban gyártott gépekkel felszerelt malomban 1951 áprilisáig őröltek, utána egy ideig tédenül állt, majd a tulajdonosokat arra kényszerítették, hogy eladják az államnak. Vrabec Mária A folytatásban választ talál­nak arra is, hogy: Mi lett utána a sorsa? Hogyan és mit őröltek annak idején a jókai malomban? Mire volt képes a konkurencia? Miben haltak meg többnyire a molnárold Miért született annyi történet az embereket vízbe csalogató tündérekről és csintalan vízimanókról? A jókai felújítását követően mely régi malmok újjáépítésén dolgozott még Hakszer Vince? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap keddtől, augusztus 10-étől kapható számában. A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd, E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents