Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-03 / 152. szám

RÉGIÓ 6 I Elhunyt Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere Rövid, súlyos betegség után 49 éves korában elhunyt Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere, Nyitra megye képviselője, aki rendkívül sokat tett városvédő­ként, helytörténészként is a vá­ros történelmi nevezetességei­nek népszerűsítése, védelme ér­dekében. Mindig készségesen és szívesen nyilatkozott lapunk-Tolnai Csaba (1972-2021) nak, alpolgármesterként szor­galmazta, hogy a lehető legtöbb helyre, emléktáblára felkerülje­nek a magyar feliratok. Tolnai Csaba szenvedélyesen gyűjtötte a régi képeslapokat, amelyek megörökítették az egykori utcá­kat, tereket, városrészeket. Gyakran találkoztunk vele a Barsi Múzeum rendezvényein, ahol a jótékonysági képaukció állandó társszervezője volt, a felajánlott képzőművészeti al­kotásokból befolyt összeget hátrányos helyzetű családok tá­mogatására használták fel. Tol­nai Csaba a Lévai Városszépítő Társulás elnökeként és alpol­gármesterként is jelen volt azon a múzeumi átadási ünnepségen, amikor I. Koháry Istvánt ábrá­zoló plasztikát és Kittenberger Kálmán magyar zoológus, tanár, vadász és természettudományi író mellszobrát ajándékozták az intézménynek. Az utóbbi mell­szobrot ő maga segítette felhe­lyezni a talapzatra. Mosolyát, készségét, lelkesedését nem fe­ledjük. Őszinte részvétünk a családjának. (száz) 2021. július 3. lwww.ujszo.com 83 500 euró fejlesztésekre VATAŐŐIN PÉTER Különféle belvárosi beruhá­zásokra vonatkozik a legtöbb tétel. A képviselő-testületi ülésen több vitás kérdés is újból felmerült. IR'lúfddüúl Az interpellációk és kérdések pontban valóságos vita kerekedett a jelenlevők között. Knirs Imre kép­viselő több, belvárost érintő kérdéses ügy kapcsán felvetette, egyes vállal­kozók azt tanácsolták neki, hogy ne ő terjessze elő a kéréseket, mert azokat az ő személye miatt nem fogják elfo­gadni. Keszegh Béla polgármester erre reagálva elmondta, nem érti, Knirs Imre miért érzi úgy, hogy a vé­leményt elnyomják, mivel az elmúlt időszakban több olyan fejlesztés - például egy szobor vagy az egyik nyilvános vécé felújítása - is megva­lósult, amiket ő szorgalmazott. Tár­nok Magda képviselő azt sérelmezte, hogy az önkormányzati lapba szánt írását nem hagyták megjelentetni eredeti formájában, ki akartak húzat­­ni belőle egy költségvetésre vonat­kozó mondatot. Feltette a kérdést, ő mint képviselő, írhat-e egy közpénz­ből fenntartott lapba? Keszegh Béla szerint ez a probléma nem a polgár­­mester kompetenciája, ezt a COM­MEDIA igazgatójával kell tisztázni. Less Károly képviselő a rossz komá­romi közhangulatra hivatkozva beje­lentette, többé nem indul a képviselői székért az önkormányzati választá­son. Keszegh Béla hozzátette, mind a 25 képviselő büszke lehet arra, amit az elmúlt években elértek, ami a közös munkájuk eredménye. Andruskó Im­re képviselő végül indulatoktól sem mentesen beszélt arról, hogy a ko­máromi közhangulat évek alatt ala­kult olyanná, amilyen állapotban most van, s hogy durva kampányra számít a jövő évi önkormányzati vá­lasztáson. Elmondta többek között azt is, a polgármester mindig segítőkész, amikor hozzáfordul. Tárnok Magda esetére utalva viszont felvetette, „nem normális”, hogy egy ilyen cikk nem jelenhet meg a lapban. A képviselők megszavazták a költ­ségvetés módosítását, amelyben a ki­adásokat 83 500 euróval növelték. A legnagyobb, 25 ezer eurós tételt az önkormányzati házasságkötő terem felújítására szánják, 15 ezer euróba kerül a Tiszti Pavilon udvarában ta­lálható nézőtér felújítása. 10-10 ezer euró jut egy fitneszpark, a belváros gyalogos- és a zöldövezet fejleszté­sére is. 4500 eurót szánnak az Hamarosan megújul a Tiszti Pavilon udvari nézőtere (A szerző felvétele) Erzsébet-szigeten található Jókai­­filagória renoválásának folytatására. A lakossági hozzászólások során ismét felmerült a VTVA lakópark ügye. A Singellő városrész több kör­nyékbeli lakója már hónapok óta ki­fogásolja egy új lakópark építését. Képviseletükben Mészáros Zsuzsan­na kifejtette, ők nem a fejlesztések el­len vannak, de a lakók nem engedik megváltoztatni a városfejlesztési ter­vet a beruházás javára. Hozzátette, a kezdeti munkálatok eredményekép­pen egy lakóház falain repedések je­lentek meg, emellett tartanak attól, hogy az építkezés befejezése után a csatornahálózattal és a forgalommal is gondok lesznek a környéken. Ke­szegh Béla a felvetésekre reagálva el­mondta, a városfejlesztési terv mó­dosításakor a lakosok jelzéseit is el­bírálják, s arra biztatja őket, ragadja­nak meg a véleményük képviseletére. Hozzátette: a forgalommal kapcsola­tos igényeket a közlekedésrendészet, s nem az önkormányzat fogalmazza meg, másfelől két ingatlanügyi szak­ember is azt mondta neki, a beruhá­zás hatására a már meglevő ingatla­nok értéke növekedni fog. Bevált a polgári rendvédelmi szolgálat NÉMETI RÓBERT A helyi polgári rendvédelmi szolgálat (MOPS) működteté­se ezen a településen is dotá­ciós alapon működik. A szol­gálat jövőbeli sorsáról nemrég a helyi képviselők is döntöt­tek, a város legutóbbi testületi ülésén jóváhagyták a működ­tetéséhez szükséges támoga­tási kérelem benyújtását. DOBSINA Jaroslav Placko, a kisvárosban működő városi rendőrség rendőrka­pitánya elmondta, az úgynevezett ro­ma őij áratokkal és az általuk végzett Pozitív elbírálás után 15 hónapon át működhet a csapat (A szerző felvétele) munka eredményével nagyon meg vannak elégedve. Az önkormányzat éppen ezért egy vissza nem térítendő támogatás érdekében szeretné meg­szólítani a belügyminisztériumot, hogy a közeljövőben újra működtetni tudják a tíztagú rendvédelmi szolgá­latot. „Eredetileg nyolc alkalmazott­ból állt a csapat, idővel két további taggal bővült, nekik köszönhetően kimondottan olajozottan működött és jól teljesített a szolgálat” - je­lentette ki Placko. A rendőrkapi­tány elmondása szerint a nagyobb létszámú csapatnak köszönhetően az olyan problémásabb területeket is képesek jobban lefedni, mint amilyen például a Dedicná út menti negyed. A városi rendőrség veze­tése szerint elsősorban azért olyan jó a rendvédelmi szolgálattal való együttműködésük, mert ők jól is­merik a helyi közösséget és az ott élők problémáit. „Az MOPS alkal­mazottai elsősorban a helyi iskolá­nál segítenek a legtöbbet, ott a gye­rekek testi épségére vigyáznak, az úton való átkelésben segítik őket, de ugyancsak nagy szerepet töltenek be a postánál a havi járulékok kifizetésekor” - tette hozzá a rend­őrkapitány. A képviselő-testület a vissza nem térítendő támogatás mellett a projekt ötszázalékos, önré­szére vonatkozó hozzájárulást is jó­váhagyta. Utóbbi a 190 ezer eurós pályázatnál 9500 eurós önköltséget jelent. Miért van több munkájuk most a fogorvosoknak? Mikor kell lecserélni a fogkefét? Miért több a szájüregi daganat Dél-Szlovákiában? Milyen kellemetlenségeket okozhatnak a bölcsességfogak? A rossz fogakért valóban a gének lennének a felelősek? Folytatódik a népszerű stúdióbeszélgetés-sorozat, AZ ORVOS VÁLASZOL AZ ÚJ SZÓ STÚDIÓBAN ahol az adás végén olvasóink kérdéseit is feltesszük. Aki kérdez: Kovács Ilona, az Egészség melléklet szerkesztője. Aki válaszol: Dr. Czakó László egyetemi docens, szájsebész. Az adás végén Olvasóink kérdéseit is feltettük neki. ITT NINCS VÁRÓLISTA, NEM KELL RENDELŐBEN SORAKOZNI. A VIDEÓ MÁR MEGTEKINTHETŐ: ujszo.com/orvosvalaszol3 * A változtatás jogát fenntartjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents