Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-30 / 174. szám

6 RÉGIÓ 2021. július 30. I www.ujszo.com Bővítik a naszvadi szennyvíztisztítót Kinevezések Tolnai Csaba halálát követően Tolnai Csaba, Léva korábbi alpolgármestere szoros kapcsolatokat ápolt Léva intézményeivel (A szerző képarchívuma) VATAŐClN PÉTER ii'r.vm.vjüli’HVi A fejlesztés előzménye az, hogy korábban európai uniós források­ból szerették volna befejezni a naszvadi csatornahálózat és az Imellyel közösen működtetett tisztítóállomás bővítését, ám a 18 millió eurós összértékű pályáza­tuk végül nem bizonyult sikeres­nek. Később újra megpróbálkoz­nak a támogatás elnyerésével, kö­zölte lapunkkal Molnár Zoltán (független), Naszvad polgármes­tere. „Amíg azonban erre sor ke­rül, ki kellett alakítanunk egy ter­vet, amellyel bővíthetjük a szennyvíztisztító kapacitását. A projekt összértéke 180 ezer euró. Ülepítőtartályt építünk a tisztító­üzemhez” - mondta Molnár. Az új tartály „tartaléknak” minősül majd, ha megvalósul az említett nagy pályázat néhány éven, eset­leg egy évtizeden belül. Erre a la­kossági felhasználáson túl a ter­málfürdő melletti üdülőzóna bő­vítése és egy idősotthon megépü­lése miatt is szükség van. Az el­képzelések szerint a körülmé­nyektől függően 30 és 50% között növelheti meg az új tartály a üzem jelenlegi kapacitását, amely egy­­harmad részben ímelyt, kéthar­madban pedig Naszvadot szolgál­ja ki. A község és a város közösen finanszírozza a júliusban elkezdett és várhatóan októberre befejeződő munkálatokat. ímelyről jelenleg szivattyúál­lomás segítségével jut el a szennyvíz a tisztítóüzembe, csa­tornahálózat pedig csak egy rövid szakaszon van. Naszvadon nagy­jából nyolc kilométeren épült ki eddig a rendszer. Még 28 kilomé­ternyi szakasz hiányzik, ezekről a városrészekről tartályos teherau­tók szállítják el a szennyvizet a Nyugat-szlovákiai Vízművek ál­tal működtetett üzembe. A munkálatok júliusban kezdődtek el (Kép: Naszvad önkormányzata) SZÁZ ILDIKÓ Új alpolgármestert, városi és megyei képviselőt kellett a nyár folyamán kinevezni a július elején 49 éves korában, rövid és súlyos betegség következtében elhunyt Tolnai Csaba helyére. ITJE1 Tolnai Csaba, Léva egykori ön­­kormányzati képviselője, majd al­polgármestere, Nyitra megye képvi­selője helytörténészként, a történel­mi értékek őrzőjeként is rendkívül sokat tett a barsi régióért. Szorosan együttműködött a Léván található in­tézményekkel, illetve az itt működő helyi szervezetekkel. A lévai testü­letben Erika Sulinová független kép­viselő váltja őt a poszton. Sulinová a legutóbbi önkormányzati választá­son nem jutott be a képviselő­­testületbe, de korábban annak sorait gyarapította az egyes számú válasz­tókörzet jelöltjeként. Erika Sulinová a lévai gimnázium pedagógusa, és egy alkalommal már versenybe szállt a polgármesteri székért. Választási programjában komoly hangsúlyt ka­pott a városfejlesztés és a környezet­védelem. Első alkalommal az au­gusztus 26-i testületi ülésen kezdi meg munkáját és teszi le a képviselői esküt. Az alpolgármesteri funkcióba Ján Krtík, Léva polgármestere még a nyári szabadságra távozása előtt Pe­ter Bencek független képviselőt ne­vezte ki. Peter Bencek pedagógus­ként dolgozik, és már a korábbi vá­lasztási időszakban is a testület tagja volt, évek óta az oktatási és művelődési bizottság tagjaként, ké­sőbb annak elnökeként kamatoztatta pedagógiai tapasztalatait. Nyitra megye önkormányzatában Ivan Mu­rin (SaS, KDH, Obycajní Eudia - OEaNO, Sme rodina - Boris Kollár, Sanca) lévai képviselő kerül az el­­hunytTolnai Csaba posztjára, aki már a járási székhely előző vezetése ide­jében a lévai testület tagjaként mun­kálkodott a város fejlesztésén. Milan Belica megyeelnök július 13-án adta át Murínnak a kinevezést, az ünne­pélyes eskütételre a megye augusz­tus végi ülésén kerül sor. Csalók járják a környéket, erőszakosan lépnek fel TORNYAI BIANKA A községi hivatal figyelmez­tette a lakosságot, hogy csalók jelentek meg Nádszegen és a szomszédos településeken. mm#.# Kacz Éva, Nádszeg polgármes­tere lapunknak elmondta, hogy na­pokkal ezelőtt már hallottak a csa­lókról a szomszédos Nyárasd és Vásárút lakosaitól, majd szerdán ér­kezett a nádszegi községi hivatalba az első lakossági bejelentés. „Két társaság járt a faluban. Az egyik cso­port bádogosnak adta ki magát, be­csöngettek a családi házakhoz és azokba bejutva feltérképezték, mit lehetne eltulajdonítani. A másik csoport útkarbantartónak vallotta magát. Vágsellyei jelzésű furgonnal közlekednek. Nálunk szerencsére nem jártak sikerrel, de a szomszédos Nyárasdon és Vásáridon több alka­lommal tudták elérni azt, hogy a munkájuk elvégzése után a megbe­szélt összeg többszörösét kénysze-Több csapat garázdálkodik (Kép: tasr) rítették ki erőszakkal a pórul járt megrendelőtől” - fejtette ki. A pol­gármester hozzátette, az ilyesmire nagyon odafigyelnek, ha máskor is találkoznak olyanokkal, akik nem rendelkeznek engedéllyel, például a „tollassal”, azonnal felszólítják őket, hogy hagyják el a falut. Csak azok árulhatnak Nádszegen, akiknek van engedélyük. Most is rögtön figyel­meztették a lakosokat a hangosbe­mondón és a közösségi hálón ke­resztül. Úgy véli, ezzel a megelő­zéssel teszik a legtöbbet a lakoso­kért. „Az időszaktól függően gáz- és villanyóra-leolvasással már több­ször próbálkoztak a csalók, de ilyes­mivel, hogy magán-útkarbantartók, most találkoztam először. Azt felté­telezem, hogy a korona vírus-járvány miatt sokan elvesztették az állásu­kat, megnőtt a munkanélküliek szá­ma és mindenki úgy próbál boldo­gulni, ahogy tud. Természetesen nem ez a jó megoldás, de sajnos ilyen is van. A rendőrségtől sok apróbb lopásról, betörésről hallani. Min­denkinek jobban kell vigyáznia az értékeire” - hívta fel a figyelmet Kacz Éva. Láthatok újra élesen, szemüveg nélkül is? Elolvashatom újra az apró betűt, befűzhetem újra a tűt akkor is, ha egyre csak romlik a látásom? Muszáj mindig viselnem a szemüveget? Tud valamilyen új, praktikus módszert ajánlani? Folytatódik a népszerű stúdióbeszélgetés-sorozat, , AZ ORVOS VÁLASZOL AZ U J SZ Aki kérdez: Kovács Ilona, az Egészség melléklet szerkesztője. Aki válaszol: Dr. Veseiá Andrea, a PANMED szemorvosa. Az adás végén Olvasóink kérdéseit is feltettük rtekL ITT NINCS VÁRÓLISTA, NEM KELL RENDELŐBEN SORAKOZNI . > A VIDEO MAR MEGTEKINTHETŐ: ujszo.com/orvosvalaszol4 V augusztus 2-án, hétfőn: az Új Szó Egészség mellékletében a műsorban el nem hangzott kérdéseket válaszoljuk meg * A változtatás jogát fenntartjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents