Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)

2021-07-23 / 168. szám

181 Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) A pénz miatt nem kellene aggód­nia, mivel erre a szabadságra már régóta spórolt, így tudja, hogy anyagi gondjai nem lehetnek. Beiktathat magának napi rend­szerességgel úszást, sportot, hogy legalább szabadság alatt mozogjon. Bika (IV. 21.-V. 21.) Eddigi spórolása során már összegyűlt annyi pénze, amennyire szüksége lehet szabadságolása alatt. Ne hagyjon ki egyetlen koncertet sem, mert utána már nem lesz ideje semmilyenre sem elmenni. Tervezzen meg mindent jó előre! Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Hogy végre megtalálja önmagát, erre legjobb módszer talán a meditáció lehet, de bármit kipróbálhat, amiről úgy érzi vagy gondolja, hogy segíthet célja elérésében. A lényeg, hogy ne akarjon mindent túlbonyolítani! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Szabadsága alatt valamilyen sportot űzhetne vagy csak egy órányi intenzív sétát tehetne. Tulajdonképpen meg kellene fontolnia az egészséges életmód le­hetőségét, mert megéri. Fogékony az új dolgokra, információkra. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ha az eddigi nyaralásain a pihe­nésé volt a főszerep, akkor ideje, hogy ezt a nyarat az előmenetelén dolgozva töltse! Ugyanis most van lehetősége arra, hogy feljebb lépjen a képzeletbeli ranglétrán. Ne szalassza el! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Ha szeret utazni és eddig még nem volt lehetősége nagyobb kirándu­lásra, akkor itt az ideje egy körút­nak, ahol kedvenc hobbijának, a fényképezésnek is hódolhat. Vigye magával kedvesét, hogy legyenek szép közös élményeik. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Megtörténhet, hogy önre talál a szerelem! Ideje megállapodnia és felelősségteljesebb életét élnie. De ha már párkapcsolatban él, akkor készüljön fel komoly változásokra, mint az összeköltö­­zés vagy esetleg egy gyermek. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha megfogadja barátai tanácsát és többet jár el szórakozni, foga­dásokra, akkor minden bizonnyal előbb talál partnert magának. Megtörténhet, hogy olyan valakire lel, aki tervei megvalósításában is segítségére lehet. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Próbáljon meg lazítani, mivel, ha lazít és feltöltődik energiákkal, újra kreatívan tud gondolkodni. És egy kis ösztönösség sosem árthat a sikernek. Nem kell mindent elutasítani csak azért, mert az nem szerepel az ön jegyzékében”.. Bak (XII. 22.-1.20.) Hamarosan kalandok sokasága vár önre, mivel barátaival különféle túrákon vesz részt. Szereti a termé­szetet, ezért igyekszik minél több időt eltölteni ott, s mert minden al­kalommal lenyűgözi szépségével. Indulás előtt gyűjtsön információ­kat a bejárandó területről. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Borzasztóan bántja barátnője viselkedése. Nem nézi jó szemmel, hogy az utóbbi időben olyan csúnyán beszél önnel. Üljön le és beszéljék meg, mi változott önök között, hogy ilyen közönséges önnel! Halak (II. 20.-III. 20.) Igyekezzen leküzdeni félénkségét, hogy megvalósíthassa önmagát, és minden idők eddigi legnagyobb tervét, amivel lehetősége lesz megalapozni ajövőjét. Merjen kockáztatni, s olyan feladatot vál­lalni, mely több felelősséggel jár! PIHENŐ Jennifer Aniston a mai napig rendszeresen szerepel a bulvárlapok címlap­jain, hiszen a színésznő minden mozdulatát paparazzik követik: mindenkit érdekel, mikor, hol és kivel tölti idejét, mit visel, milyen filmeket forgat, na meg persze úgy általánosságban a szerelmi élete az, ami a legtöbb pletyka alapját szolgáltatja. Justin Theroux-val 2015-ben házasodtak össze, majd három év után el is váltak. Azóta pedig rendszeresen összeboronálják vala­kivel a színésznőt. Most éppen állítólag az egyik világhírű színésznő exére vetette ki a hálóját, ami igencsak felkavarta az állóvizet Hollywoodban. Anistont ugyanis a minap Halle Berry exférjével, a modell Gabriel Aubryval látták, akitől a színésznő még 2010-ben vált el, egy évvel később pedig pe­reskedni kezdett kislányuk felügyeleti jogáért, így mondhatni a szakítás kö­zel sem volt botrányoktól mentes. (Fotó: shutterstock) Mai receptünk Mozzarellás-paradicsomos töltött csirkemell Hozzávalók: 4 db csirkemell, só, bors, oregánó, bazsalikom, 8 szelet mozzarella, 2 db paradicsom, 8 db szárított paradicsom, friss bazsalikom, olaj, 4 gerezd fokhagyma, 5 ek balzsam­ecet, 3 ek barna cukor Elkészítés: A csirkemellekre oldalt „zsebet” vágunk, majd sózzuk, borsozzuk, beszóljuk oregánóval és bazsali­kommal mindkét oldalukat. A zseb­be helyezünk minden csirkemellnél két szelet mozzarellát, két szelet vékonyra vágott paradicsomot és két darab szárított paradicsomot, végül néhány friss bazsalikomle­velet. A csirkemell alsó és felső részét fogvájóval rögzítjük. Egy serpenyőben olajat hevítünk, majd a csirkék mindkét oldalát addig sütjük, míg kellően meg nem pirul­nak és a bennük lévő sajt meg nem olvad. Egy kis tálban összekeverjük a fokhagymát, a balzsamecetet és a cukrot, majd a keveréket a csirkére öntjük, végül ha a szósz is felforrt, tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! (mindmegette) 2021. július 23. | www.ujszo.com Gondolkodó Saidokuwi0"901'' Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt július 29-ig levélben küldjékel szerkesztőségünk címére (DUEL - PRESS, s. r. o., Új Szó - Gondolkodó, P.O. BOX 222,830 00 Bratislava 3), a beküldők között Új Szó-nyeremény­­tárgyakat sorsolunk ki. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogsza­bályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információéit látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. Múlt heti feladványunk nyertese Katona Mihály dercsikai olvasónk. Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek; FEKETEHEGY GERENNA KEREKDOMB PÉTERHEGY SZARVASKŐ SZÉCSÉNY SZENYÉR SZERENCS SZIGETVÁR SZIGLIGET SZOLNOK SZUHA SZUHOGY Előző feladványunk megfejtése: Somogyzsitfa. Péntek Szombat Vasárnap Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy___________ 28 °C Rozsnyó_________tfe 23 °C 33 °C 10 °G 3S°C * 11 "C ye|ká Raóa ________17 °C Ciómany______________22 °C Dunaszerdahely 31 °C Szene______________30 °C Jobbára derült égbolt, Jobbára derült égbolt, Csorbató_____________17 °C Malinó Brdo___________19 °C Komárom________31 °C Csorbató__________Se 17 °C reggel köd is előfordulhat. reggel köd is előfordulhat. Bachledova dolina_____16 °C Kublnska hofa__________16 °C Ógyalla____________30 °C Párkány_______ 29 °C Pozsony____________34 °C Pozsony____________34 °C Mfto pod Öumbierom 20 °C Pezinská Baba_________24 °C Léva ________29 °C Nagyszombat 30 °C Érsekújvár 33 °C Érsekújvár__________35 °C Marti nské hole __16 “C Jahodná___ ___20 °C Nagymihály_____ - 27 °C Losonc_____________27 °C Losonc_____________29 °C Losonc_____________31 °C Krahule______________20 °C Drienica______________20 °C Nagyrőce_______a.- 23 °C Tőketerebes______27 °C Kassa______29 °C Kassa____________31 °C Donovaly ZáhradiSte 19 °C Poíana_____ ____17 °C

Next

/
Thumbnails
Contents