Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-23 / 168. szám
www.ujszo.com I 2021. július 23. PANORÁMA 119 A Pfizer és az Astra vakcinája jól véd a delta variánssal szemben A görög rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta szerdán este Athénban a koronavírus elleni oltást ellenzők tüntetését a parlament épülete előtt. A biztonsági erőknek azért kellett közbelépniük, mert többen túl közel menteka törvényhozás épületéhez. A tüntetés résztvevői közül sokan vallásosnak mondták magukat. A görög ortodox egyház zsinata egyébként a minap körlevélben próbálta eloszlatni a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos téveszméket, elősegítve ezzel az országban az oltási kampányt, tekintettel arra, hogy a legtöbb szkeptikus Görögországban a hívők soraiból kerül ki. (TASR/AP-feivétei) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Angela Merkel német kancellár tegnapi berlini sajtótájékoztatóján kijelentette: aggasztja a koronavírusfertőzöttek számának exponenciális növekedése. Merkel felszólította a német állampolgárokat, hogy oltassák be magukat. „Mindannyian szeretnénk, ha az élet visszatérne a normális kerékvágásba” - hangsúlyozta. „Minél többünket beoltanak, annál szabadabbak leszünk” - tette hozzá. A kancellár arra kérte azokat, akik hisznek az oltás hatásosságában, hogy győzzék meg kételkedő ismerőseiket. Megjegyezte: továbbra is fontos, hogy az emberek hordják a maszkot, minél sűrűbben szellőztessenek, teszteltessenek, és tartsák meg a fizikai távolságot egymástól. Elfogadhatatlan Etikailag teljesen elfogadhatatlannak nevezte Predrag Kon, Szerbia legismertebb járványügyi szakértője, hogy az egészségügyi dolgozók egy része nem akarja beadatni magának a koronavírus elleni védőoltást. A szakember a szerbiai közszolgálati televízióban arról is beszélt tegnap, hogy nem elegendők a jelenlegi járványügyi intézkedések az országban, mindenképpen szigorításokra lesz szükség, és a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb erről már augusztus 1 -jén dönthet. Delta variáns: 23 eset Egy beteg meghalt és újabb 71 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte tegnap a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 5 583 815 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 344 123- an már a második adag vakcinát is megkapták. Azt írták: Magyarország a teljes átoltottságot tekintve második az Európai Unióban, így járványügyi szempontból továbbra is az egyik legbiztonságosabb ország. A delta vírusmutáns azonban több európai országban egyre több megbetegedést okoz, ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, az tegye meg. A kormányzati portál emlékeztetett: a megelőzés érdekében az operatív törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé tették a harmadik oltás felvételét mindenkinek augusztus 1-től. A magyar Nemzeti Népegészségügyi Központ Covid-laboratóriumában újabb 15 fo esetében igazolták az a koronavírus-variánsok megjelenését: 14 esetben a delta, egy esetben a gamma (brazil) variánst azonosították - jelentette be tegnap a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hozzátette: eddig Magyarországon összesen 23 főnél mutatták ki a delta, 2 főnél a brazil variánst. Visszautasított terv Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet - közölte Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője. Ceng úgy fogalmazott: a vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Közölte továbbá: a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálat első szakasza után ismét nemzetközi szakértőket kívánnak Kínába küldeni. Elismerte, hogy „nagy a nyomás” annak az elméletnek a kizárására, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, ennek lehetőségét pedig nem zárta ki. Ceng tegnap azonban ismételten elutasította ezt az elméletet, hangsúlyozva, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincsen emberekre közvetlenül átteijedni képes vírus. Kínai nyílt levél Miközben azonban a vuhani laboratóriumot illető vádakat kínai részről határozottan elutasítják, Kínában mind hivatalos, mind pedig a sajtó részéről születtek vádak a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriuma kapcsán. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot a laboratóriumban, miután öt nap alatt közel ötmillió kínai írt alá egy ezt követelő nyílt levelet. Csao ezzel egy időben felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be bizonyítékokat arról, a Wall Street Journal amerikai lap által amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt jelentésről, miszerint a Vuhani Virológiái Intézet egyes kutatói 2019 novemberében kórházi ellátásra szorultak. A szóvivő a jelentést bizonyítékok hiányában hazugságnak nevezte, melynek célja Kína megbélyegzése. A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió nem jutott konkrét következtetésre, és egy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva. A legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a vírus feltehetően egy közvetítő faj révén teijedt át az emberre. Brit tanulmány Nagyon hatékony a Pfizer/ BioNTech és az AstraZeneca vakcinája a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsával szemben is - derül ki a New England Journal of Medicine brit egészségügyi szaklapban megjelent tanulmányból. A kutatómunka eredménye szerint az említett védőoltások mindkét dózisa szinte ugyanolyan védelmet biztosít a delta mutáció ellen, mint az eddig domináns alfa variánssal szemben. A tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a Pfizer/BioNTech-vakcina mindkét adagjának beadása 88 százalékos védettséget ad a tünetekkel járó megbetegedés ellen a delta, és 93,7 százalékos védettséget az alfa variáns esetében. Az AstraZeneca 67 százalékos védelmet nyújt a delta, és 74,5 százalékos védelmet az alfa variánssal szemben. Covid-igazolást kérnek Párizsban a turistáktól Párizs. A látogatóknak Covid elleni védettségi igazolásra van szükségük ahhoz, hogy felkeressék a párizsi Eiffel-tomyot, vagy franciaországi múzeumokba és mozikba látogassanak. Ez a kormány új intézkedéssorozatának első lépése a koronavírus delta variánsa által okozott fertőzésszám megemelkedése elleni küzdelemben. Az új szabályozás hatályba lépésével azoknak a turistáknak, akik szerdán „felkészületlenül” érkeztek Párizs emblematikus építményéhez, gyors helyi vírustesztért kellett folyamodniuk. A védettségi igazolás megszerzéséhez a látogatóknak bizonyítaniuk kell, hogy vagy megkapták mindkét oltást, vagy negatív teszttel rendelkeznek, vagy bizonyítaniuk kell, hogy nemrég felgyógyultak a koronavírus-fertőzésből. Az Eiffel-toronynál maszkos munkatársak szkennelték a digitális védettségi igazolványok QR-kódjait és ellenőrizték az oltási vagy tesztelési dokumentumokat. (MTI) A turisták és látogatók különbözőképpen reagáltak az új követelményekre. Voltak, akik jogaik korlátozását sérelmezték, de voltak olyanok is, akik magától értetődőnek tartották azokat. (TASR/AP-feivétei) NAPTÁR Július 23 ► NÉVNAP Lenke, Brigitta A Lenke női név, 19. századi magyar névalkotás a német Lenchen és a szláv Lenka névből. Ezek több név (Heléna, Magdaléna) önállósult, becézett alakjai. A Brigitta kelta (ír) eredetű női név. Jelentése: magasztos. ► ESEMÉNYEK Kína útnak indította Tienven-1 (Égi kérdések) elnevezésű Mars-szondáját, amelynek leszállóegysége, fedélzetén a Csu-zsung marsjáróval 2021. május 15-én landolt a vörös bolygón. (1 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 130 éve született Harry Cohn amerikai filmproducer, a Columbia Pictures egyik alapítója-95 éve született Görgey György Liszt Ferenc-díjas karmester. 95 éve született Ludvík Vaculík cseh író, publicista és emberi jogi aktivista, a Kétezer szó című kiáltvány szerzője. 50 éves Alison Krauss amerikai folkénekesnő, hegedűs, az egyik legtöbb Grammy-díjat nyert élő zenész. 45éves Polgár Judit sakk Oscar-díjas, kétszeres olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Magyar Szent István Rend kitüntetettje. 10 éve hunytéi Amy Winehouse angol énekesnő. ► NAPI VICC Béla bácsi kitántorog a kocsmából. Nyomban nekimegy egy nőnek, aki lekever neki két hatalmas pofont, mire az öreg:- Húú, de gyorsan hazaértem I ► ORVOSMETEOROLÓGIA Nem érkezik front, de a fokozottan érzékenyek enyhébb keringési panaszokat tapasztalhatnak, keleten pedig fejfájás, illetve néhol nehézlégzés is jelentkezhet. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÖ0: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: +421/911618 173, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: Esztergályosné Dobai Júlia 0908 / 354 9621 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 0905 384 933, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzunk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Monitora és a Slovakia Online végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Föndu na podporu kultúry národnostnych menáín. KULT ót« MINOR