Új Szó, 2021. július (74. évfolyam, 150-175. szám)
2021-07-23 / 168. szám
KÓPÉ DUNATŰKÍSIVAKÁCIÚS Valasek Zoé, 6 éves Valocsai Viktória, 4 éves Juhos Attila, 6 éves Karika Jázmin, 4 éves Kedves Gyerekek! Végre valahára megvan az új rendszer a könyvespolcomon. Külön raktam a szépirodalmat szerzők szerint ábécérendben, külön a történelmi könyveket, külön az ismeretteijesztőket, így most már nem kell az összesét átnéznem, ha valami konkrétat keresek. Jó kis szórakozás volt, mondhatom, de azért nem bánom, hogy már vége van. Persze, ki tudja, meddig tart ki ez így, mert hajlamos vagyok elfelejteni a saját rendszeremet is, és oda helyezem az új könyveimet, ahol éppen helyet látok. Szerencsére a hét végén annyi eső esett, hogy kint úgysem építhettem volna homokvárat, maradtak a könyvek meg a papírhajók. Még a múlt héten kaptam levelet Deákiból, képzeljétek, úgy meghatódtam, mert eszembe jutott, hogy mennyire irigyeltem annak idején a Csicsman testvéreket, Barbarát és Bálintot - jó barátaim, szorgos kópésok voltak -, amikor megírták, hogy kistestvérük született. És mit olvasok! Ez a kistestvér, Viktória már el is ballagott az oviból. Már előre örülök, hogy lassan ő is saját kezűleg írja majd a leveleit, ahogyan a nővére meg a bátyja is tették. Lesz nekem, aki segítsen a munkámban, hurrá! Kívánok mindnyájuknak, és minden új meg régi iskolásnak további szép vakációt, hogy aztán annál izgalmasabb legyen az iskolakezdés. Ti vajon megírjátok-e nekem, ^ Kedves Kópé! Pár hete elballagtam a deáki óvodából, és szeptembertől már elsős leszek a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolában. Még nyáron járok oviba, mert nagyon jó itt, de az iskolát is már várom. Üdvözöllek és jó szünidőt kívánok: Csicsman Viktória, 5 éves, Deáki KÓPÉSKODJ! Szemtornáztató Keressétek meg a két teljesen egyforma strandlabdát! 2021. július 23. | www.ujszo.com RAJZISKOIA Egészítsétek ki! A HÉT VERSE Weppery László Vasúttól a Dunapartig Itt nem találsz palotát, Nemesi kúriát, várat. Büszke vagyok rá, Erre a kis hazámra. Fő utcája igen hosszú, Vasúttól a Duna-partig. Házak előtt tisztaság, rend, Virágdíszek, virágoskert. Dolgos népe igen szerény, Munkájukban van az erény. Iskolában magyar nyelven Tanulnak és énekelnek. Vadasfürdő hírnevéről Messze földön ismerik, Vizének a gyógyhatását A turisták kedvelik. Megállók a Béresparton, Kémlelem a múltat s a mát, Hogy az emberi akarat s Szorgos keze mit produkált. Ki tudja, Gyerekek, melyik településünkre gondolt a szerző? kope@ujszo.com A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra.