Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-26 / 146. szám
6 i RÉGIÓ 2021. június 26. lwww.ujszo.com Elindultak az első charterjáratok Kassáról NÉMETI RÓBERT A rekkenő hőség érkezésével szinte egy időben indult be s nyári szezon a kassai repülőtéren, június 23-án útnak indították az első charterjáratokat a melegebb országokba. Az első gép szerdán emelkedett a magasba. Kassáréi a görögországi Kréta szigetére repült a nyaralni vágyókkal. Már a kassai nemzetközi repülőtéren is javában pörög a nyári charterszezon. Az első nyaralókat szerdán délelőtt indították útnak Görögország felé, az utasszállító repülőgép Heraklion város repülőterén landolt. „A Smartwings légitársaság Boeing 737-800-as típusú utasszállító repülőgépe 155 utassal a fedélzeten délelőtt 10.50-kor emelkedett a magasba a kassai repülőtér kifutópályájáról. A repülőtér vezetésének jelenlegi ütemterve szerint az idei szezonban legalább október elejéig fognak közlekedni a charteijáratok. A legutolsó gép október 6-án indulhat útnak Kassáról” - közölte lapunkkal Katarina Linhartová, a kassai repülőtér szóvivője. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások néhány hete még bizonytalanságban tartották az idei nyaralásokat. A kedvezőbb járvány helyzetnek köszönhetően több úti cél közül választhatnak a nyaralni vágyók. Kassáról repülhetnek a törökországi Antalyába, a bulgáriai Burgasba, a görögországi Rodoszra és Heraklionba, a szardíniái Olbiába, a ciprusi Lamacába, illetve Az első járatra minden jegy elkelt (A szerző illusztrációs felvétele) a horvátországi Zadar városába. A repülőtér tájékoztatása szerint a horvátországi Zadar idén elsőként került fel a charterszezon listájára, július 3- tól szeptember 4-ig minden szombaton útnak indítanak egy repülőgépet. A szóban forgó járatokra a repülőtér honlapján feltüntetett hivatkozásokon keresztül lehet jegyet váltani, a legolcsóbb egyirányú jegy a tegnapi árak szerint 69 euróba került. Az árak a repülőtér vezetése szerint az összes extra költséget, beleértve a kabinba és a poggyásztérbe kerülő csomag díját is tartalmazzák. A továbbra is érvényben lévő járványügyi óvintézkedések értelmében nemcsak a repülőgépek fedélzetén, hanem a repülőtér belső tereiben is kötelező az FFP2-es típusú arcmaszk használata, illetve az utasok közti biztonságos távolság betartása. Konferenciát tartott a galántai C semadok TORNYAI BIANKA Csütörtökön 39. alkalommal tartott konferenciát a Csemadok Galántai Területi Választmánya. A résztvevők megválasztották az elnökségi tagokat. EZfcTTITJI A galántai kereskedelmi és szolgáltatóipari középiskola épületében tartottak területi konferenciát a Csemadok Galántai és Vágsellyei járásának küldöttei. A program köszöntővel kezdődött. A nagyfödémesi Lencsés Zoltán előadásában a Hűség himnuszát hallhatták a résztvevők. Mézes Rudolf titkár az elmúlt időszak tevékenységéről tartott beszámolót, majd Kovács Mária, az ellenőrző-bizottság elnöke mondta el jelentését. Mészáros Győző, a javaslóbizottság elnöke a Csemadok legfőbb célkitűzéseinek javaslatát ismertette. Kiemelte, hogy a célok és feladatok vezérfonalát ezentúl is a Csemadok több mint hét évtizedes tevékenységének eredményei és tapasztalatai kell hogy alkossák. A szervezet legfontosabb céljai között említette a magyar nemzettudat megtartását, a magyar pedagógusokkal és a Magyar Közösség Pártjával, a helyi önkormányzatokkal való együttműködést, a szlovákok és a magyarok békés együttélését, az ifjúság bevonását a szervezet tevékenységébe. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke hangsúlyozta, valóban nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a szervezet legnagyobb területi választmányának konferenciáján részt vehet. „A galántai területi választmány meghatározó régió a Csemadokon belül. Az élet minden területén komoly munkát végez és végzett a járvány ellenére is, amiért tisztelet jár. Olyan munkát, amelyért sokszor nem kapnak köszönetét azok, akik elvégzik, pedig a közösség szempontjából nagyon fontos” - fogalmazott Bárdos Gyula. Úgy véli, az internet világában ki kell használni a technikai vívmányokat, de közösséget építeni csak személyes kapcsolatokkal lehet, ezért a koronavírus-járvány után sok mindent újra kell építeni. A területi választmánynak azt kívánta, a következő évtizedekben is legalább olyan aktív legyen, mint eddig, és eredményes munkát végezzen. Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára kiemelte, a galántai területi választmányban szerencsére még hagyomány és gyakorlat a személyes kapcsolatok ápolása, szerinte ez az, ami a többi területi választmányból kiemeli. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi időben kevesebb a Csemadok által szervezett népművelési program. Úgy véli, többet kellene foglalkozni a magyar nyelv és irodalom ápolásával, népszerűsítésével. A rendezvényen jelen volt Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is, aki egyebek mellett kifejtette, az erős asszimiláció ellen úgy is tehetünk, ha élünk azzal ajogunkkal, hogy a hivatalos ügyintézések során használhatjuk a magyar nyelvet. A konferencia során a helyi alapszervezetek küldöttei megválasztották a galántai területi választmány elnökségét: Bende Gabriella, Botka Ferenc, Botló Péter, Borsányi Gyula, Krommel Rudolf, Losonszky Margit, Mészáros Győző, Prágai Erzsébet, Végh Piroska, Vígh Sándor, Zupko Tamás, Ziacek Adrianna. A választmány elnöke továbbra is Baranyay Alajos lett, a két alelnök pedig Jurás Lívia és Száraz Erzsébet. Az elnökség azonnal megtartotta első ülését. Baranyay Alajos a zárszóban a magyar nyelv ápolásának fontosságát emelte ki. Elnökségetválasztottak a küldöttek (A szerző felvétele)