Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-04 / 127. szám

RÉGIÓ Megszámlálhatatlan méhek Tóth Zselmira és Mészáros András (A szerző felvétele) TORNYAI BIANKA Néhány éve időnként olvasha­tunk, hallhatunk olyan véle­ményeket, hogy sokkal keve­sebb a méhek és a méhészek száma nemcsak Szlovákiá­ban, hanem világviszonylat­ban is. Arra kerestem a vá­laszt, vajon meg lehet-e szá­molni, mennyi méh él egy adott régióban, miért kezd el méhészkedni valaki, és tud-e segítséget kérni a tevékeny­sége folytatásához. Kérdése­imre Tóth Zselmira és Mészá­ros András méhész válaszolt. PRwriinm'i A peredi Mészáros András egykor osztálytársam volt, néhai nagyapja, Nagy Lipót mellett tanulta a mé­hészkedést, majd nagyapja halála után ő vette át a családi méhészetet. Családi örökség A teendők elvégzésébe a család többi tagja is besegít néha, de első­sorban rá maradnak a feladatok. Min­dig lelkesen mesél erről a mesterség­ről, ami számára egyfajta hobbi is, in­formatikusként kikapcsolódást jelent számára. ,A munka és a három kis­gyerekünk mellett csak annyi időm van rá, hogy a családunknak saját fo­gyasztásra készítsek mézet, esetleg valamennyit ajándékba adunk bará­toknak, ismerősöknek, de nem cé­lom, hogy eladásra készítsem. Álta­lában 10-15 méhcsaládom van. A méhészkedésben szerintem az a szép, hogy minden döntésünknek nagyjá­ból három héttel később látjuk a kö­vetkezményét, és minden problémá­ra, feladatra rengeteg megoldás van. Aki kicsit tanul, olvas, esetleg vide­ókat néz, az el tudja sajátítani az ala­pokat, de ami fontosabb, hogy ha egy kis logikával, paraszti ésszel közelít­jük meg a dolgokat, akkor biztosan ráérzünk a megoldásokra. Kicsit olyan, mint a matematika, minden lo­gikusan következik egymás után. Természetesen minden méhésszel előfordul, hogy nagyobb pusztulás van a méhek között, nemcsak a kez­dőkkel, hanem a tapasztaltakkal is megesik. Ez nagy kihívást jelent, ilyenkor arra kell törekedni, hogy fel­tornázzuk a létszámot. A kezdeti ta­pasztalatlanságom miatt megesett, hogy tizenhat családból összesen kettő maradt a kaptárban, de sikerült ismét növelni a számukat, és azóta tu­dom tartani a 10-15 családos létszá­mot. Számomra az ilyen feladatok je­lentik a szépségét a méhészkedés­nek” - magyarázta Mészáros András. Őszintén bevallotta, hogy ő nem sze­ret méhészkönyveket olvasni, pedig biztosan sok jó ötletet lehetne belőlük meríteni. Van ugyan néhány kötet, amiket egy-egy probléma esetén fel­lapoz, de csak lexikonként használja őket, mindig csak az adott kérdésre keresi meg a választ. Mint mondta, az interneten egyre több videó is meg­jelenik, de kevés olyat talált köztük, amit igazán hasznosnak tartott. Nagy szerencséje, hogy a nagyapja volt a tanítója, azóta is elsősorban a tőle ta­nult módszereket alkalmazza. „Nagy előnyöm, hogy papa volt a mesterem, hiszen neki is érdeke volt, hogy a tu­dását átadja. Még most is vannak olyan dolgok, amelyekről nem tu­dom, miért éppen úgy kell csinálni, csak azt tudom, hogy papa úgy csi­nálta, ezért én is úgy csinálom” — mondta. Három éve kezdte A deáki Tóth Zselmirával, a Szlo­vák Méhészszövetség vágsellyei já­rási alapszervezetének titkárával há­rom éve kezdték az együttműködést. „András nagyon sokat segített nekem az induláskor. Van egy gyümölcsö­sünk, ahol nagyjából kétszáz gyü­mölcsfa van. Ezenkívül bokrok, vi­rágok és füves területek, ahol nagy örömömre rengeteg virágzó növény, elsősorban gyermekláncfű nő, így nem is nyűjük le túl gyakran a füvet. Három évvel ezelőtt azért kezdtem el a méhészkedést, mert szerettem vol­na egy ökoszisztémát létrehozni, az úgynevezett permakultúrás kertész­kedést megvalósítani, amelynek a ré­szét képezi a méhészkedés. Nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy a le­hető legkevesebb vegyszert használ­jam a munkám során. A kertet 1998- ban vettük, nagyjából húsz éve kezd­tük a gyümölcsfák telepítését, azóta nem használtunk permetet. A mé­­heknél azonban néha elkerülhetetlen, hogy vegyszereket alkalmazzunk, de mindig arra törekszem, hogy ha már nagyon muszáj, akkor is inkább a kí­méletesebb megoldásokat vá­lasszam. Az atkák például olyan ká­rokat tudnak okozni és annyira el tud­nak szaporodni, hogy ellenük azon­nal fel kell lépni” - fejtette ki. Járási titkár Tóth Zselmira mérnök két éve vál­lalta el a járási szervezet titkári funk­cióját. A szervezetnek jelenleg 52 tagja van, de nentsokára további ket­ten fognak regisztrálni. A létszám megtartása, jobb esetben növelése a titkár szerint amiatt is fontos, mert vannak bizonyos támogatások, ame­lyeknél feltétel, hogy legkevesebb ötven tagja legyen a szervezetnek. „Az Agrárkifizető Ügynökségnél tu­dunk támogatást igényelni például szakmai előadás szervezésére, amelynél feltétel a minimum ötvenes létszám. Minden méhész minden méhcsalád után 4 eurós támogatást kap a méhek beporzási tevékenysé­géért évente. Az ügynökség továbbá eszközök vásárlását is támogatja, va­lamint kártérítést is fizet, ha például éhezés vagy betegség üti fel a fejét a méhek között, vagy a kaptárak meg­rongálása, lopása esetén. Támogatást lehet igényelni például arra is, ha va­laki kültelken helyezi el a kaptárokat, és szeretné kerítéssel, térfigyelő ka­merával vagy elektromos kerítéssel védelmezni. Utóbbi a mi vidékünkön nem releváns, hiszen a villanypász­tort elsősorban a medvék ellen alkal­mazzák” - magyarázta Tóth Zselmi­ra. A járási szervezet titkára tavaly szeptemberben készített egy összeg­zést a méhészek körében, amelyből kiderült, hogy a Vágsellyei járásban 732 méhcsalád volt összesen. Idén május 31 -ig a szaporításokkal és a ra­jokkal együtt 639 családot regisztrál­tak. A két időpont között 214 méh­család pusztult el, ami közel 30 szá­zalékos veszteséget jelent. „A pusz­tulásnak több oka lehet, például éhe­zés, betegség, anya pusztulása, rág­csáló okozta kár, rongálás, lopás. Ezek azok a dolgok, amikre kártérí­tést lehet kérni, és amiket kér is tő­lünk az országos méhészszövetség, hogy képet adjunk a méhcsaládok számáról és állapotáról” - tette hoz­zá. A statisztika természetesen nem fedi teljesen a valóságot, hiszen nem minden méhész tartja fontosnak, hogy valamilyen szervezethez tartozzon. Tóth Zselmira elmondta, általában a középkorú felnőttek, az aktív nyug­díjasok azok, akik nagyobb, akár több 2021. június 4. lwww.ujszo.com száz méhcsaládból álló méhészetet működtetnek, mert nekik van idejük a feladatokra. Szerinte akik munka mellett végzik, azok inkább csak sa­ját használatra készítenek mézet. „Én úgy látom, a harmincas-negyvenes korosztály jellemzően azért méhész­­kedik, mert köztük több olyan egyén van, aki felismerte, mennyire fontos az egészséges ökoszisztéma fenntar­tása, hogy a jövőt illetően nincs más út, mint az, hogy visszataláljunk a természethez. Természetesen mint más területeken, itt is vannak, akik csak az üzletet látják benne, de ezek­ből van a kevesebb” - vélekedett. Üzlet vagy szenvedély Mindketten egyetértettek abban, hogy nem kis befektetés és rengeteg munka felépíteni egy méhészetet, de egyrészt aki ügyes, odafigyel a pá­lyázati kiírásokra és él a lehetősé­gekkel, az szinte az összes kiadásá­hoz igényelhet hozzájárulást az Ag­rárkifizető Ügynökségnél, amely ál­talában a kiadások 30-50 százalékát támogatja. Úgy vélik, az ügynökség­nek érdeke, hogy műiéi inkább szak­képzett, tájékozott, művelt méhé­szek tevékenykedjenek az egész or­szágban, hiszen a méhek tevékeny­sége minden ember számára rendkí­vül jelentős. Tóth Zselmira szerint ezért is érthetetlen, hogyan lehet megengedni, hogy hatalmas, sok­hektáros területeken például kizáró­lag olyan génmanipulált repcét ter­messzenek, amely nem termel nek­tárt, mert nincs szükség arra, hogy a méhek beporozzák. „A méztermelés a méhek munká­jának csak a tíz százalékát teszi ki, a tevékenységük kilencven százaléka az egész emberiség számára fontos, ami nem más, mint a növények be­porzása, az ökoszisztéma fenntartása. Egy tökéletes - egyébként matriar­chális - rendszerben élnek, ami szá­momra lenyűgöző. Rajtuk kívül a hangyák élnek így. Minden történés logikus és következetes, semmi sincs véletlenül. Ezt a rendszert nagyon iz­galmas megfigyelni és megérteni” - fogalmazott Mészáros András. Tóth Zselmüa ugyanezt erősítette meg, mosolyogva hozzátéve, hogy ha az országunk így működne, akkor egy ideális világban élhetnénk. ► Menetrend, szünnapok, továbbjutási kulcs és a 11 helyszín bemutatása ► Játékoskeretek, adatbank, a válogatottak r&gti rövid jellemzése, kulcsjátékosok, az Új Szó tippje v ► Interjú Bénes Lászlóval és Schäfer Andrással Keresse az újságárusoknál az Új Szót -én, szerdán! v*4** :TX'f0M too*60 6 I

Next

/
Thumbnails
Contents