Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-29 / 148. szám

www.ujszo.com | 2021. június 29. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Nemzetek közötti meccselések Talán több magyar örült a cseh győzelemnek, mint amennyi szlovák A csehek nagy meglepe­tésre kiütötték a jóval esélyesebb hollandokat a nyolcaddöntőben, amelyet Budapesten játszottak. A Puskás Aréna ezzel búcsúzott a labdarúgó Európa-bajnokságtól, a helyszínek közül egyedül ott lehetett telt ház, aminek sokan örültek, sokan pedig nem annyira. A múlt heti jegyzetem kapcsán inkább az örvendezők kommentel­­tek, és többen felhívták a figyelme­met arra, hogy rosszul tudom: igenis, kértek oltási igazolást, illetve nega­tív tesztet a belépéshez szükséges karszalag átvételekor. Ezek szerint ennyire nem értek a focihoz, vála­szoltam mindenkinek pirulva, de a szemem minden negatív papír elle­nére képtelen befogadni ekkora tö­meget. Ugyanezt érzem „békebeli” stadionkoncertek, fesztiválfelvéte­lek nézésekor - hogy nincs bizton­ságban ennyi összepréselt, együtt éneklő-ordító-skandáló ember. Ta­lán kezeltetnem kellene magam. Vagy gyorsan el kellene mennem egy fesztiválra. Fociszakértő kolléganőm, akivel nemrég még egy légtérben, most már csak egy szakmában dolgozom, azt állítja, hogy a szlovákokat eleve eléggé hidegen hagyja a foci-Eb, legalábbis a hokival összevetve. Azaz nem evidens, hogy örülnek a csehek sikerének. Magyarországi és itteni magyar ismerőseim viszont látványosan örülnek, még azok is, akik egyébként szeretik a holland focit. Az irodalomban, ahol ottho­nosabban mozgok, mindig is érez­hető volt magyar részről egyfajta szimpátia a csehek iránt. Lehet, hogy ezt vetítik ki sokan a focira is, most, hogy a magyar csapatnak már nem lehet szurkolni. De a politika is jelen van - hiszen hol ne lenne jelen! -, páran kárörvendően jegyezték meg a Facebookon, hogy inkább rendesen fociznának a hollandok, mint politi­zálnának. Utalva az EU-csúcsra ér­kező Mark Rutte holland kormányfő kijelentésére, miszerint Magyaror­szágnak nincs helye az EU-ban a melegellenes törvény elfogadása után. Aki jó magyar, az szereti a magyar focit - és ezzel valahogy együtt jár az is, hogy utálja a szivár­­ványos zászlókat. Úgy veszem ész­re, tényleg ezt sugallják több fóru­mon is, pedig nem is igazán követem az Eb eseményeit - csak valahogy minduntalan „szembejön” ez az attitűd. De vissza a szlovákokhoz, mert mégiscsak itt élek, hála istennek. Több kutatás bizonyította az elmúlt évek során, hogy a szlovák tiniknek manapság már problémát okoz a cseh nyelv megértése. (Ez fordítva is igaz, a csehek sem állnak jobban a szlovák nyelvvel). Fliába, nincs már közös tévécsatorna, nem természe­tes, hogy csehül nézik a filmeket a moziban és csehül ismerkednek a világirodalommal, mert semmi sincs meg szlovák fordításban. Sőt, az én tinikoromban a focimeccseket is mindig ketten kommentálták a tévé­ben: egy szlovák és egy cseh ripor­ter. Ma már a cseh könnyűzenével sem könnyű lépést tartani, illetve megállapítható (saját kutatás), hogy nagyon másfelé tendál a két ország a különböző műfajok és stílusok te­kintetében. Száz szónak is egy a vége: lehet, hogy több magyar örült a csehek győzelmének vasárnap este, mint amennyi szlovák. Meglátjuk, mit produkál a csapat szombaton a dá­nok ellen az elődöntőbejutásért, il­letve melyik országban hányán né­zik majd azt a meccset. Több külföldi újság elutasította Orbán fizetett hirdetésének közlését Az ok: „hadilábon áll az igaz­sággal" . Nem fogadható el olyan fizetett politikai hirde­tés, amely ennyire szabadon bánik a tényekkel - így ma­gyarázta a La Libre Belgique, hogy nem közli a magyar miniszterelnök hirdetését. Más lap annyit reagált, hogy nem fér össze a hirdetés az általuk kép­viselt értékekkel. Egy dán és egy spanyol újságban is megjelent a hétvégén az az egész oldalas fizetett hirdetés, amiben Or­bán Viktor hét pontban írja le, hogy ő milyen Európai Uniót szeretne. Több újság is van azonban, amely nem közölte le a hirdetést. A La Libre Belgique főszerkesz­tője, Dorian de Meeus a Népszavá­nak három okot sorolt fel, az egyik, hogy nagyon ritkán, általában csak kampány idején közölnek fizetett politikai hirdetést. Emellett soha nem publikálnak olyan politikusi megnyilvánulást, amely nem megy át az újságírók szűrőjén, és a hirde­tés tartalma „hadilábon állt az igaz­sággal”. A lap saját cikkben is elmagya­rázta, hogy a hirdetést azért nem kö­zölte, mert az „meglehetősen szaba­don bánik a tényekkel”. A szintén belga De Morgen című lap hirdetési osztálya pedig azt vá­laszolta: „A hirdetést nem fogadtuk el, mert nem fér össze az általunk képviselt értékekkel.” (hvg) Vivát Trianon? HEGEDŰS NORBERT percig nem figyelünk oda, és Boris Kollár ■J T házelnök exsmeres és exkotlebás képviselők P j m 9 »/ körében Trianont dicsőítő táblát avat y suttyomban Komjáton. Mire jó ez? Gyakran hangzik el manapság mindkét ország politikusainak szájából, hogy soha nem volt ilyen jó a szlovák-magyar viszony, elástuk a csatabárdot, és fényes jövő előtt állunk. És lássuk be: ebben van is némi igazság, hiszen látszólag tényleg elég messzire jutot­tunk a meciari és Slota-féle időktől. Azért csak látszólag, mert egyre több jele van annak, hogy a szlovák nacionalizmus lángja nem hamvadt el teljesen, csak kisebb - vagy inkább más - fokozatra kapcsolt. A direkt támadások helyett a beruházások célzott elosztásában (déli utak befa­gyasztása), a működő intézmények munkájának átalakításában (lásd a KKA esetét - amihez bonuszként még Gyimesi képviselő is asszisztál), érdekes személyi döntésekben (Filip Mónika oktatási államtitkár visszahívása minden indoklás nélkül), elejtett félmondatokban (Martin Klus külügyi államtitkár esete a biztonsági kockázattal) manifesztálódik ez a fajta nacionalizmus. Nem is gyengébb ez, hanem inkább szofiszti­­káltabb, és talán még veszélyesebb, mint a mindenki által ismert „Mad’ari za Dunaj!” verzió. Az világos támadás volt, ez viszont lassú, körmönfontabb folyamat, pozícióvesztések sora, míg egy napon észre nem vesszük, hogy már semmibe nem tudunk beleszólni. Persze azért néha megcsap minket a múlt szele, feléled a meciarizmus szelleme, és szinte érezni véljük Slota borovickaszagú leheletét. Mint múlt pénteken Komjáton, ahol a községi hivatal előtt egy „Vivat Tria­non” feliratú szobrot avattak. Mármost én tudom, hogy Trianon megíté­lése más a szlovákok körében, és hogy mindenki olyan szobrot emel a falujában, amilyet akar, csakhogy egy dolog elismerni, hogy a szlovákok számára Trianon valami pozitívat jelent, és egy másik dolog éltetni egy diktátumot, amely az országban élő magyarság számára máig feldolgo­zatlan trauma. Plusz az avatáson részt vett Boris Kollár házelnök, Ivan Gasparovic volt köztársasági elnök, az exkotlebás Uhrík és persze a he­lyi erő, Fico volt minisztere, Lubomír Jahnátek. Ha nincs ez a díszes névsor, akkor a szobor bekerül a szlovák nacionalizmus giccses emlé­keinek sorába, melyekről valószínűleg soha nem hallunk. így viszont a műalkotás a szlovák nacionalizmus egy olyan giccses emléke lett, me­lyet felmutatott középső ujjként az arcunkba nyomtak. Mielőtt habzó szájjal kikelnénk minden szlovák ellen, emlékeztetnék mindenkit, hogy ami a nacionalizmust illeti, mi sem vagyunk éppen szentek, és a Komjáton emelt szobor nem képviseli a teljes szlovákság, de még feltehetően az összes komjáti véleményét sem. A szlovák sajtó­ban alig rezonált az ügy. Csak ugye, megint mi voltunk azok, akiknek nyelnie kellett egy nagyot, és ismét szembesülhettünk vele, hogy jelen­leg az égvilágon senki nem képviseli a szlovákiai magyarság érdekeit ebben az országban. A szlovák pártok számára olcsó szavazatokat je­lentettünk a választás előtt, aztán a szép ígéretekből nem lett semmi. A magyar pártok pedig kizárólag önmagukkal vannak elfoglalva, és mint­ha teljesen elfelejtették volna, hogy kit kellene valójában képviselniük. Egy ideje már meg sem próbálják megszólítani az átlagos szlovákiai magyart, sajtótájékoztatóikon kizárólag a saját szekértáboruknak, a szlovák közvéleménynek vagy - egyre gyakrabban - a magyar kormány felé üzennek. Gesztusokat csak a Fidesz meg a kisebbségi intézmény­­rendszert lassan lebontó OEaNO felé gyakorolnak, a két éve zajló titkos tárgyalásokból csak a helyezkedés és a bármi áron történő hataíom­­átmentés látszik. A magyar választó ebben a rendszerben csak egy prob­léma, aki kellemetlen kérdéseket tesz fel, rossz színben tüntet fel a stra­tégiai partner szemében, összemossa a dolgokat, eltérő véleményével megbontja az egységet. Milyen egységet? Másfél év alatt egy lógóra sem futotta, urak. Aztán jön egy ilyen, mi pedig felháborodunk, de tenni nem igazán tu­dunk semmit, és senki nem is szólal fel mellettünk. „Vivat Trianon”. Bele az arcunkba, mi pedig csak nézünk. Ideje lenne felébredni, hogy megússzuk ennyivel. FIGYELŐ Kim Dzsong Un kilóit siratja a nép Észak-Korea népe Kim Dzsong Un elvesztett kilóit siratja, könnyekre fakadt lefogyott vezetője láttán - adta hírül az észak-koreai állami média.,Népünk szíve belesajdult, amikor megláttuk lesoványodva. Mindenki azt mondja, könnyek to­lultak a szemébe” - szólaltatott meg a köztévé egy férfit. A kommunista ország 37 éves dik­tátora valóban fogyott, ám koránt­sem csontsovány. Korábban csak­nem másfél mázsát nyomott - leg­alább 140 kilogramm volt a súlya -, abból adott le a közelmúltban, becslések szerint húsz kilót. Mivel 170 centiméter magas, testtömeg­indexe jelenleg is jócskán az opti­mális felett van. Egyes dél-koreai elemzők szerint Kim Dzsong Un egészségi állapo­tának javítása végett fogyókúrá­zott, mások viszont úgy vélik, be­tegség állhat a súlyvesztés mögött. Kim sok szeszes italt iszik, do­hányzik, és családjában hagyomá­nyosak a szívproblémák. Nagyapja (Észak-Korea diktátor-dinasz­tiájának megalapítója) és apja is szívbajban halt meg. A diktátor fi­zikai vagy egészségi állapotának taglalása szigorúan tabutéma a kommunista országban, ezért kel­tett feltűnést a nemzetközi sajtóban is, hogy a phenjani állami televízi­óban felbukkant a téma. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents