Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)
2021-06-24 / 144. szám
www.ujszo.com | 2021. június24. KÖZÉLET I 3 Megszabadulunk a megmaradt Szputnyiktól ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az egészségügyi minisztérium kénytelen eladni vagy elajándékozni 160 ezer orosz Szputnyik V-vakcinát, mivel továbbra sincs érdeklődés a készítmény iránt. Mindezt akkor, amikor Szlovákiába már megérkezett a koronavírus új, még veszélyesebb variánsa. Szlovákiában szerdán hivatalosan is azonosították a koronavírus delta variánsát. Korábban is jelentek meg hírek azzal kapcsolatban, hogy két személynél már kimutatták az új mutációt, de a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) cáfolta ezeket az információkat. A deltával fertőzött személyt időben karanténba helyezték, így Vladimír Lengvarsky (OEaNO) egészségügyi miniszter szerint nincs ok pánikra. A szakértők viszont egyetértenek abban, hogy az új mutáció elterjedése már csak idő kérdése, hiszen nyáron sokan fognak hazatérni rizikós országokból, ahol a delta variáns már dominánsnak számít. Zuzana Caputová köztársasági elnök az új variánssal kapcsolatban az alacsony átoltottságra hívta fel a figyelmet. A legfrissebb brit tanulmányok ugyanis bebizonyították, hogy az oltások második dózisa az említett mutáció ellen is hatékony védelmet biztosít. Az államfő szerint Szlovákia a szomszédos országokkal összehasonlítva jelentősen el van maradva, ezért arra kérte az állampolgárokat, hogy minél többen adassák be maguknak a vakcinát, mielőtt késő lenne. „Természetes emberi reakció, hogy félünk az újtól és a bizonytalantól. Sokan így viszonyulnak az oltáshoz is, ezért arra kérném őket, hogy ismét mérlegeljék az új mutáció kockázatát, amely a nem beoltott személyeket fenyegeti. Tudjuk, milyen gyorsan csúszhat ki az irányítás a kezeink közül. Tegyük meg a megfelelő lépést, ne csak magunkért, hanem a családunkért és az egész társadalomért is” - mondta Caputová. Továbbá arra kérte az ellenzéki képviselők egy részét, hogy fejezzék be az emberek elriasztását az oltástól. Nőtt az érdeklődés A legfrissebb adatok alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi napokban ismét nőtt az érdeklődés a vakcinák iránt. Az elektronikus váróterem adatai szerint az első dózisra várakozók száma közel 45 ezerre esett vissza a hétvégén, keddre viszont a számuk már meghaladta a 72 ezret. A május elején jegyzett adatokhoz képest ez még mindig alacsonynak számít, hiszen akkor közel 210 ezren vártak az első dózisra, de az utóbbi napokhoz képest mindenképpen előrelépésről van szó. Repül a Szputnyik Az adatokból az is kiderült, hogy a többség még mindig az mRNS alapú vakcinákat részesíti előnyben: a Pfizer és a Modema első dózisára több mint 66 ezer személy vár, a Szputnyikra pedig körülbelül hatezer. Az orosz oltóanyag iránt továbbra sem nagy az érdeklődés, így biztossá vált, hogy a megrendelt 200 ezres szállítmányt végül nem használjuk fel. A kormány a szerdai ülésén el is fogadta az egészségügyi miniszter javaslatát, melynek értelmében Szlovákia 160 ezer vakcinát fog eladni vagy elajándékozni. A tárcavezetőnek nincs is más választása, hiszen a márciusban megrendelt vakcináknak augusztusban lejár a szavatossága. A felvásárlási szándékát már Argentína és Eszak-Macedónia is jelezte, az elajándékozással kapcsolatban pedig például Bosznia- Hercegovina és Albánia jelentkezett. Igor Matovic (OEaNO) pénzügyminiszter, korábbi miniszterelnök, aki maga is a Szputnyik V megvásárlását szorgalmazta, a történtekkel kapcsolatban úgy reagált, a négy hónapig tartó ellenkampány után nem is csodálkozik, hogy az emberek nem érdeklődtek különösebben a vakcina iránt. „Sok hülye ember örülne, ha a Szputnyik szavatossága lejárna, és már nem lehetne többet használni. Hogy az örömüket megakadályozzam, megadtam az egészségügyi minisztériumnak a megfelelő kapcsolatokat Argentínából, amely minél több Szputnyikot szeretne venni tőlünk. Hogy mi ennek az oka? Vele kapcsolatban vannak a legjobb tapasztalataik a mellékhatásokat illetően” - üzente a pénzügyminiszter a közösségi oldalán. Sulik: Ez szégyen Richard Sulik (SaS) gazdasági miniszter volt az orosz vakcina egyik nagy ellenzője. A pártelnök a kormányülés után megerősítette, hogy Lengvarsky javaslatát mindhárom SaS-es miniszter megszavazta. „Néhányszor már elmondtam, hogy az orosz vakcina megvásárlása és menedzselése egy nagy szégyen volt, de most már a jövőbe kell tekintenünk, és eldönteni, hogy mi legyen vele a szavatosság lejárta előtt. Ezért is szavaztuk meg az eladást és az elajándékozást” - jelentette ki a gazdasági miniszter. Ezzel véget ér a Szputnyik V körüli bonyodalom, amely március óta húzódott, és amely Igor Matovic korábbi miniszterelnök bukásához vezetett. Matovic meg volt győződve arról, hogy az orosz vakcina iránt hatalmas lesz az érdeklődés, ezért első körben 2 millió dózisra szerződött le az orosz féllel, de végül csak egy 200 ezres szállítmány érkezett meg az országba. Az érdeklődök június végéig jelentkezhetnek a vakcináért, a tárca utána leállítja a regisztrációt. (nar, TASR, Dennlk N) Már nem lesznek rózsaszín és piros járások Szlovákiában a jövő héttől már egyetlen olyan járás sem lesz, ahol nem szabad beülni az éttermekbe (TASR-feivétei) NAGY ROLAND A jövő héttől ismét kevesebb színnel találkozhatunk a regionális járványtérképen: a piros ás a rózsaszín besorolású járásokban is javult a helyzet, olyannyira, hogy hétfőtől az egészségügyi minisztérium már csak narancssárga, sárga ás zöld járásokat jegyez. Pozsony. Szlovákiában továbbra is visszaszorulóban van a koronavírus második hulláma, ennek megfelelően pedig a járványügyi óvintézkedések is egyre enyhébbek. Ezen a héten még jelentős különbségeket figyelhetünk meg a szigorítások mértékében, hiszen a Miavai járás piros, a Kiszucaújhelyi járás pedig rózsaszínnek számít. Ezekben a régiókban a tömegrendezvények és a sportesemények létszámát jelentősen korlátozzák (a piros járásokban maximálisan 10 fő, a rózsaszín járásokban beltérben 25, kültéren 50 fő), csak az éttermek teraszai lehettek nyitva, valamint a maszkviselésre is szigorúbb előírások vonatkoznak. Összehasonlításképp: a zöld járásokban már akár 1000 fős kültéri rendezvényeket is szervezhetnek, az éttermekben pedig már nem szabályozzák az ülésrendet. A jövő héttől azonban jelentősen enyhülnek az óvintézkedések közti különbségek, hiszen a Miavai járás narancssárgára, a Kiszucaújhelyi járás pedig sárgára váltott. Ezzel eltűnt az utolsó piros és rózsaszín járás, hétfőtől már csak narancssárga, sárga és zöld járásokkal találkozhatunk a járványtérképen. Az óvintézkedések ebben a fázisban már nagyjából megegyeznek, a különbségek főként a rendezvények létszámában és az éttermek működésében lesznek láthatóak. A járások többsége egyelőre sárga besorolásúnak számít, összesen 47 ilyen régió lesz a jövő héttől. A magyarlakta járások közül több már most is zöldnek számít, és ez hétfőtől sem változik (ilyen például a Dunaszerdahelyi, a Nyitrai, a Komáromi és a Nagykürtösi járás), de vannak olyan déli régiók is, amelyek csak a jövő héten lépnek át a zöld zónába (például a Galántai vagy a Tőketerebesi járás). A zöld besorolás a Covid-automata legenyhébb fokozata, vagyis a déli régiók többsége továbbra is jól áll. A narancssárga járásokból, ahol a járványhelyzet jelenleg a legkedvezőtlenebb, már csak 6 lesz. Az aktuális járványhelyzettel kapcsolatban elmaradt az egészségügyi miniszter szokásos sajtótájékoztatója, helyette Zuzana Eliásová szóvivő számolt be a legfrissebb országos adatokról. Elmondása szerint a fertőzöttek heti átlaga a múlt héten 75 volt, ami további javulást jelent. Csökkent a reprodukciós szám is, már csak 0,75 és 0,8 között mozog. Egyedül a kórházban kezelt személyek száma nem csökken, még mindig 231 személyt tartanak bent fertőzéssel, vagy annak gyanújával. A teljes lakosság 36 százaléka kapta meg a vakcina első dózisát, vagyis közel van már a 2 milliós határ. A második adag vakcinával eddig 1,4 millió személyt oltottak be, ami a teljes lakosság mintegy 26 százalékát teszi ki. A járások besorolása a jövő héttől ► Narancssárga járások: Selmecbányái, Gölnicbányai, Homonnai, Miavai, Szakolcai, Iglói. ► Sárga járások: Báni, Bártfai, Pozsony (l.-V.), Nagybiccsei, Csacai, Gyetvai, Galgóci, Kassai (I.—IV.), Kassa-vidéki, Korponai, Kiszucaújhelyi, Lévai, Lőcsei, Losonci, Malackai, Turócszentmártoni, Mezőlaborci, Nagymihályi, Námesztói, Vágújhelyi, Érsekújvári, Simonyi, Bazini, Pöstyéni, Poprádi, Nagyrőcei, Rimaszombati, Rozsnyói, Rózsahegyi, Szenei, Szenicei, Szinnai, Szobránci, T rencséni, Turdossini, Varannói, Garamszentkereszti, Zsolnai, Zólyomi. ► Zöld járások: Besztercebányai, Breznóbányai, Alsókubini, Dunaszerdahelyi, Galántai, lllavai, Késmárki, Komáromi, Liptószentmiklósi, Nyitrai, Poltári, Vágbesztercei, Eperjesi, Privigyei, Puhói, Kisszebeni,Vágsellyei,Ólublói,Sztropkói, Felsővízközi, Nagytapolcsányi, Tőketerebesi, Nagyszombati, Stubnyafürdői, Nagykürtösi, Zsarnócai, Aranyosmaróti.