Új Szó, 2021. június (74. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-19 / 140. szám

SZALON ■ 2021. JUNIUS 19 14 www.ujszo.com Rockenbauer Pál nagy­sikerű Másfélmillió lépés Magyarorszá­gon című országjáró sorozatát 1979-ben forgatták és 1981 májusa és au­gusztusa között sugározta először a Magyar Televízió. A széria - re­cenziónk címéül kölcsönzött - főcímdala, az Indulj el egy úton... egy szerelmi történetről szóló moldvai csángó népdal szövegé­nek apró módosítása volt, ami a Muzsikás zenekar feldolgozásával vált országosan ismertté. A kései Kádár-korszakban a sorozat az is­meretterjesztés szándéka mellett az Országos Kéktúra szépsége­inek megmutatásán keresztül a gyalogtúrázás örömeinek felfede­zésére, valamint az ország gazdag természeti és szellemi kincseinek megismerésére buzdított. A koboz pengése, a dallam melankóliája és az illusztrációnak szánt matt fel­vételek viszont számunkra más és magasztosabb igényt is előhívtak: a táncházmozgalomba belesod­ródott és a hetvenes évek végétől évente Erdélybe utazó apánk „értő narrációjának” is köszönhetően a határon túlra került magyarok tör­ténetének és a magyarlakta terüle­tek felfedezésének az igényét. A kultikus sorozat indulását követően, két évvel később, 1983- ban, jelent meg István I. Mocsy amerikai-magyar történész mo­nográfiája (a kötet címe magyarul: Az I. világháború következményei. A külföldre kényszerült magyarok és befolyásuk a magyar belpolitikára, 1918-1925. Brooklyn College, 1983.) a lakóhelyét kényszerűen elhagyó több százezer menekült történetéről. A hazai és nemzetkö­zi szakirodalomban az elmúlt év­tizedekben érezhetően jelentősen intenzívebbé váltak a menekültek történetével foglalkozó kutatások. A témakör magyar aspektusaival a közelmúltban is többen foglalkoz­tak (magyar és külföldi kutatók is alapvető fontosságú tanulmá­nyokat publikáltak), de mellettük érdemes név szerint is kiemelni Dékány István dokumentumfilm­rendező 2018-ban Trianoni árvák címmel megjelentetett kötetét a „vagonlakók kálváriájáról”. Ennek DVD mellékletében helyet kapott Csonka vágányon című dokumen­tumfilmje is és igazi kuriózumként az 1918-1928 között a történelmi Magyarországon lévő lakóhelyü­ket elhagyó több mint tizenötezer főnyi magyar menekült adattára. Ebben megismerhetjük a nevüket, foglalkozásukat, lakóhelyüket, a családtagjaik számát, a Magyaror­szágra érkezésük helyét és időpont­ját, valamint az adatok forrásait. Úton Az Ablonczy Balázs történész által vezetett, 2016-tól működő, Lendület-Trianon 100 kutató­­csoport egyik, kezdettől fogva hangsúlyos küldetése volt, hogy az eddig mélységében nem kellő­en ismert trianoni népességmoz­gások és menekültkérdés törté­netéről az eddigi ismereteinket felfrissítse, tudásunkat pedig új megközelítésekkel és kutatási eredményekkel gazdagítsa. Az Úton című tanulmánykötet alapja egy 2019-es, a kutatócsoport és az ELTE BTK Néderlandisztika Tanszéke által közösen lebonyo­lított 2019. novemberi kétna­pos konferencia szakmai anyaga volt. A pár hónapja megjelent kötetet részben az itt elhangzott előadások tanulmánnyá formált és átdolgozott szövegeiből (nem az összesből), részben pedig a te­matikai hiányosságok pótlására és kiegészítésére felkért szerzők tanulmányaiból állították össze. Az első tanulmányt jegyző Koloh Gábor a trianoni menekül­tek számáról értekezett. A megne­vezésen értjük mindazokat, akik az impériumváltások során a meg­szállt területekről Magyarország belső területei felé költöztek, szű­­kebb értelemben a lakhelyüket kényszerűen elhagyók, tágabb ér­telemben mindazok, akik a jobb életnívó vagy előnyösebb megél­hetési körülmények csábításának engedve hagyták oda otthonukat. Az 1920-ban felállított Országos Menekültügyi Hivatal adatai sajnos nem tekinthetők megbízhatónak (a hivatal adatgyűjtése eleve hézagos volt, részint azért, mert csak azokat tudta regisztrálni, akik jelentkez­tek), ráadásul a dokumentumok megsemmisültek és másolatban sem maradtak ránk. Mindenesetre a hivatal kimutatásában rögzített - 1918. október végétől 1924. június végéig a beköltözők számát - 350 ezres létszám eléggé elterjedt a té­mával foglalkozók körében, noha számuk ennél bizonyosan több volt, és ma már inkább tarthatjuk reálisnak Mocsy 426 ezres adatát, de egyáltalán nem tekinthető telje­sen elrugaszkodottnak Kovács Éva félmilliós becslése sem. A Monarchia 1914. őszi, a ke­leti fronton indított hadművelete hamar elakadt, döntően a remélt­nél jóval korábban bekövetkezett orosz mozgósítás miatt, az inten­zív harcok következtében a hadve­zetés óriási emberveszteséget szen­vedett. A nagyszabású kiürítéssel járó feladatokat tetézte az a prob­lémahalmaz, amit a régióból már_ a hadműveletek első napjaiban útra kelt menekültek - néhány hét alatt létszámukat tekintve négy­­százezernél is többre tehető pol­gári személyek — jelentettek, akik sorsáról Bécsben és Budapesten kellett dönteni. A Galíciából ér­kezett menekültek ellátásáról és az érkezésükkel járó problémák keze­léséről Pálvölgyi Balázs írt. Osztrák (Forrás: Országgyűlési Könyvtár) és magyar viszonylatban is megál­lapítható volt, hogy a menekültek­kel kapcsolatos kormányzati dön­tésekre a közvélemény is komoly befolyással bírt. Amíg a hátország a kezdeti időszakban bizakodó és áldozatkész volt, a menekültek felé irányuló rokonszenv a háború második évére elillanni látszott és váltott át ellenszenvbe, majd odáig fajult, hogy mind többen találták meg a szem előtt lévő menekül­tekben saját életkörülményeik romlásának (a drágulásnak, az élelmiszerellátás nehézségeinek, a himlőjárványnak, a feketézésnek vagy a fővárosi lakásínségnek) legfőbb okozóit. Veszprémy László Bernát „az 1918—1919-es felfordulást és a trianoni területvesztést követő me­nekülthullámok során az országba került zsidó lakosok” számát, elhe­lyezkedését és társadalmi helyzetét vizsgálta meg, felhasználva az ame­rikai alapítású nemzetközi zsidó szociális segélyszervezet, a Jewish Joint Distribution Comittee 1920. április elején alakult magyarországi irodájának anyagait, a Magyar Zsi­dó Levéltár vonatkozó dokumen­tumait és több zsidó lap (Egyen­lőség, Zsidó Szemle, Új Kelet) és szélsőjobboldali lapok (Hazánk, Szózat) sajtócikkeit is. Jellemző volt, hogy a korszak magyarorszá­gi antiszemita sajtója statisztikai arányuknál jóval alacsonyabbra becsülte a határon túlról menekült vagonlakó zsidók arányát, az első Teleki-kormány pedig a lakásínség megoldására a galíciai menekült zsidók internálásával és kitelepíté­sével, valamint lakásaik elvételével is megpróbálkozott. „[Sjzázados uramnak jelentem alássan, Románia hadat üzent” Az új Magyarország egyik leg­nyugatibb vidéki nagyvárosába, Szombathelyre is tömegesen ke­rültek menekültek. Melega Miklós a vasi megyeszékhely példáján ke­resztül a menekültek lakhatáshoz juttatásának kérdését járta körül. A szombathelyi lakosok előbb Románia 1916-os hadüzenetét és a román hadsereg ezzel egyidőben indított erdélyi betörését követő­en találkoztak a menekültekkel és ezek nyomorúságos helyzetével, 1920 után pedig egy újabb cso­portjuk jelent meg: az osztrák kor­mányzat fennhatósága alá került nyugati járásokból a hivatalukból elűzött köztisztviselők. A lakás­kérdés megoldása a városban sem ment zökkenőmentesen - a lakás­hivatalt többször is átszervezték - és még 1921 tavaszán is mintegy 50-60 „vagonlakó” élt használaton kívüli vagonban. Okét - Kőszegtől eltérően - nem katonai barakkok­ban szállásolták el, inkább iskolák és városi középületek erre a cél­ra kisajátítható helységeit vették igénybe, de magánlakásokba való beköltöztetésükre is van példa. 1921 nyarán a szombathelyi köz­gyűlés menekültház-építési akciót indított, amit állami támogatás is segített. Ennek köszönhetően 1922 november elejéig a kivitele­zők három darab kétemeletes la­kóházat építtettek fel, mindegyik­ben 6 kétszobás és 12 egyszobás lakással. Bartha Ákos saját anyai felme­női, egy erdélyi magyar família, a Kráner/Brády család „1916 és 1920 közötti tapasztalattörténe­tét” foglalta össze, zömmel a fenn­maradt, mintegy négyezer levélre rúgó, családi levelezés alapján. „Románia hadüzenetét hétfö reggel ‘/23-kor tudtuk meg a legmélyebb álmomból nagy zajra ébredtem [...] egy pár perc múlva kopognak és egy ijedt hang mondja, hogy »százados uramnak jelentem alássan Románia hadat üzent«” — olvashatjuk a kál­vária kezdetéről. A család anyai ágát jelentő Brádyak emlékezetében különösen élénken élt az 1848/49- es polgárháború, amikor a Brády család „13 tagját meggyilkolták az oláhok” - olvashatjuk a két család megismerkedéséről tudósító 1911- es levélben. A sok helyütt pániksze­rű menekülést eredményező román hadüzenetre a család tagjai eltérő stratégiákkal reagáltak: a családfő, Kráner József a várandós feleségét Pestre küldte rokonokhoz, nem­zetőrnek állt apósa Arad megyei fogadógazdaságot készíttetett elő magának, ahova szükség esetén ál­lataival és négy kocsijával átvonul­na. Számított evakuálásra is, amire nem került sor, ehelyett német katonák kvártélyozták be magukat a házukba, és „derűs levelek adnak hír a közös mulatságokról”, Kolozs­várott élő féltestvére pedig három menekült székely családot fogadott be. A család erdélyi története mel­lett a Budapestre került családtagok beszámolói a gyorsan leromlott fővárosi állapotokról tanúskodnak: liszthiányról, élelmiszer-mizériáról, nélkülözésről és erőszakos szocia­lista akciókról. 1919 elején a ro­mán államra a hűségesküt letenni vonakodó magyar tisztviselőket a megszállók eltávolították állásukból - Kráner Józsefet pedig internálták. Brassói fellegvári fogságból - az egyik forrás szerint - csak családi és egyházi közbenjárásra került Brádra, internálva, ahonnan április közepén szökött meg, és kezdte újra az életét mint nyilvántartó tiszt a Tolna megyei Tamási Népgondozó Hivatalában. A mi történetünk A kötetben helyet kapó tíz ta­nulmány a „háború végi mobilitás” történetének a kereteit vázolja fel, és adja gazdag és sokoldalú anya­gát a bonyolult kérdéskörnek. Az olvasók megismerkedhetnek olyan szerteágazó, mégis összefüggő té­mákkal, mint a trianoni menekül­tek becsülhető száma,'a csehszlo­vák állampolgársági intézmények és jogszabályok működése és érv­rendszere (benne olyan fogalmak, mint az illetőség, az optátió és a hon­talanság - Gaucsík István tanul­mánya), a keleti frontról érkezett háborús menekültekkel kapcsolat­ban felmerült problémák osztrák és magyar kezelési technikáinak összehasonlítása, a Magyarország­ra került zsidó menekültek sorsa és aránya, a földönfutók számára épített „menekültházak” és lakha­tási körülmények vizsgálata lokális példán keresztül (Szombathely), egy konkrét család tapasztalatai, női források a magyar arisztok­rácia meneküléséről (Bittera Éva tanulmánya), a repatriálás (Erdész Adám), a Hollandiába indított gyermekvonat-akció (Maarten J. Aalders), valamint egy Angliába került tizenkét éves budai kislány élményei (Petneki Katalin). A széles merítés ellenére a kutatás további fontos és alig ismert témák feldolgozása felé is kiterjeszthető - ölvashatjuk az előszóban. Ilyen a magyarországi, állami nagyvállala­tok menekültpolitikái, a visszatérés (vagy „visszafordulás”) elmondat­­lan történetei, vagy a Dél-Ameri­­kába és Nyugat-Európába történő továbbvándorlás bizonyosan új szempontokkal kecsegtető feldol­gozása. A visszatérésre talán legis­mertebb példa a lapszerkesztő-me­­seíró Benedek Elek sorsa, aki ugyan évtizedek óta élt Budapesten, 1921 nyarán mégis visszatért Erdélybe. Elgondolkodtató, hogy 1920 óta, a mértéktartó becslések szerint is, a trianoni békeszerződésben elszakí­tott területekről legalább egymillió ember érkezett Magyarországra. A Lendület-Trianon 100 kutató­­csoport 2020. májusi nagy min­tás közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek közel harmada (28%-a) állította azt, hogy valame­lyik felmenője határon túli terület­ről származik, azaz - a származást, a családtörténetet és érzékenységet tekintve - becsülhetően, a mai Magyarországon „az egymillió el­jöttnek 2,5—3 millió leszármazottja él”. A nagy számú személyes érin­tettség egyben azt is jelenti, hogy a menekültkérdés történetének szálai a múltból egészen a jelenig húzódnak, a történet ezért nemcsak nagy- és dédszüleink, de jócskán a mi történetünk is. Bödők Gergely Ablonczy Balázs (szerk.): Úton. Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világ­háború után. Budapest, Bölcsészet­tudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, 2020. Indulj el egy úton, én is egy másikon

Next

/
Thumbnails
Contents